Niger: Segíts, világ!

Közzététel ideje | augusztus 18, 2010 | 4 hozzászólás | GaceTillerro

A “szegény embert még az ág is húzza” magyar közmondás tökéletesen igaz ezekben a napokban a szerencsétlen sorsú észak-afrikai országra, Nigerre is,  ahol nem elég, hogy a közel 15 milliós lakosság felét éhínség sújtja (és további 2-3 millió élelmezése is csak hajszálon függ), de most még a térség biztonsági kockázataiból fakadó veszéllyel is szembesülniük kell. Miről is van szó? Az elmúlt napokban Franciaország (és rajta keresztül a teljes nemzetközi közösség) több fenyegetést kapott az al-Kaida Szervezete a Maghreb Államokban (AQIM) terrorcsoporttól, amely legutóbb akkor került a mainstream média látókörébe, amikor július végén kivégezték az elrabolt segélymunkást, Michel Germaneaut, bosszúból egy elbaltázott francia-mauritániai szabadító hadműveletért.

Az augusztus elején, majd később, a francia külügyminisztérium által ismét bejelentett fenyegetés (amely kimondottan a Nigerben működő segélyszervezetek felé is irányult) nyomán több nagykövetség felszólította állampolgárait és segélyszervezeteit a munkák felfüggesztésére és az éhínségtől leginkább sújtott dél-nigeri régiók, Zinder és Maradi elhagyására. Az RFI francia rádió értesülései szerint mindenesetre a mai napig a régiókban működő és a Világélelmezési Programmal (WFP) együttműködő 25 szervezetből mindössze egy vette komolyan a fenyegetést, amely a nigeri fővárosba, Niamey-be rendelte vissza külföldi munkatársait. A többiek maradtak és folytatják a munkálatokat, amelynek végső célja a kitűzött közel 40 ezer tonnányi élelmiszer szétosztása a rászorulók között ebben a hónapban. Azonban a cél elérése nem lesz egyszerű.

Három komoly tényező is befolyásolja a megvalósítást: először is ott van az éhínség súlyosbodása, az előre kitűzött keretösszeg biztosan kevés a jelenleg nagyjából 8 millió éhező ellátására (áprilisban a WFP ezt 190 millió dollára becsülte, júliusra már 371 millió dollár volt a kért segély), másrészt a fentebb taglalt biztonsági kockázat, harmadrészt pedig, hogy az elsőként megfogalmazott keretösszeg nem biztos, hogy össze fog jönni. Még emlékezhetünk, az éhínség a hihetetlenül rossz 2009-es termés és a szeszélyes időjárás szomorú kombinációjából született, így áprilisra a kormány közzé is tette statisztikáit, miszerint 400 ezer tonnányi gabonával kevesebb van, mint amennyi kellene. A Salou Djibo őrnagy által vezetett átmeneti katonai kormány úgy próbál segíteni saját erejéből ahogy tud, több tízezer tonnányi élelmiszergabonát szállítottak Zinderbe és Maradiba, amelyet támogatott áron, nagyjából az eredeti ár 60 százalékáért lehetett megvásárolni (mondjuk 100 kg kukorica a piaci 12 ezer forint helyett csak 7-8 ezer forint így). De visszatérve a forráshiányra, az augusztusra előirányzott élelmiszersegély nem jött össze, így jelenleg csak a két évesnél kisebb gyermekkel rendelkező családok kapnak 50 kilogramm gabonát, ami belegondolva a nigeri családok méretébe, elenyésző mennyiség.

A térségben működő segélyszervezetek és a WFP számításai és becslése szerint most vagyunk a nigeri éhínség csúcspontján, mert az idő mindenhol halad és lassan eljön a 2010-es aratás ideje, ami ha nem is oldja meg hosszútávon a helyzetet, a lakosság nagy részének átmeneti enyhülést jelent. De hogy mit is jelent konkrétan az éhínség egy átlagos nigeri szintjén? Jobb esetben napi egy étkezés, rosszabb esetben semmi, ráadásul a családok is felbomlóban, ugyanis a családfenntartók sok esetben elhagyják az országot, régiót, hogy valami munkát találjanak, amiből segíteni tudják általában elég nagy családjaikat. A tavalyról megmaradt tartalékok már elfogytak, így mindenki a szeptemberi, első aratást várja, ami véget vethet a szenvedésnek, ami konkrétan tényleg az, ugyanis egyes falvak lakói már szó szerint mindent megesznek, amit lehet, az Oxfam segélyszervezet például olyan nőkről számolt be, akik hangyabolyokban kutatnak élelem után, bízva a szorgos hangyák munkájában.

Az állattenyésztők arra kényszerülnek, hogy eladják imádott állataikat, amellyel pedig megpecsételik saját sorsukat is, hiszen ezután már mindenképpen másra lesznek utalva. A helyzet pedig az egész Száhelben kritikus: Csád, Mali és Burkina Faso is komoly problémákkal küzd, és aggasztó a gyermekek alultápláltsága is. De Afrika nem saját maga miatt került ebbe a helyzetbe, az afrikai emberek nem tehetnek arról, hogy ide jutottak, bárki bármit is állít. A probléma az egyes országokban uralkodó mezőgazdasági politikákban, a kormányok analfabetizmusában és a nemzetközi közösség “adjunk nekik halat, minthogy halászni tanítsuk őket” politikájában gyökerezik. Az agrártámogatások csökkentése és egyáltalán a mezőgazdaság elhanyagolása a vidéki önfenntartó lakosság szétzúzásához vezetett, így az elmúlt évtizedek során az egy főre jutó élelmiszerelőállítás folyamatosan csökkent az egész kontinensen, az összeesküvés-elméleteket szeretők szerint pedig azért, hogy legyen hely a máshol felhalmozodó túltermelésnek.

Hozzászólások: