Nem az Úr segíti őket: 9 ok, amiért még mindig létezik az LRA

Közzététel ideje | augusztus 13, 2010 | 2 hozzászólás | GaceTillerro

Tegnap látott napvilágot az egyik legismertebb és legnagyobb jogvédő szervezet, a Human Rights Watch (HRW) legújabb jelentése az alapvetően ugandai gyökerekre épülő Úr Ellenállási Hadserege (LRA) utóbbi hónapokban végrehajtott “tevékenységéről”, és bár a HRW-t sokszor elkövetett túlzásairól és csúsztatásairól is ismerhetjük, a sajtó számára kiadott közlemény brutális dolgokról számol be, amelyeknek ha már csak a fele igaz, akkor is borzalmas adatokról beszélünk. Az elmúlt 18 hónap során folytatott erőszakos toborzókampányához az LRA legalább 700 felnőttet és gyermeket rabolt el főleg a Közép-afrikai Köztársaságból és a Kongói Demokratikus Köztársaság északi területeiről (csak néhány az érintett települések közül a teljesség igénye nélkül: Rafai, Guérékindo, Gouyanga, Kitessa, Djema, Baroua stb.), de az elraboltak egyharmada nem sokkal élte túl elrablását, különböző okok (lassú haladás, vonakodás az öléstől, menekülési próbálkozás) miatt szó szerint lemészárolták őket.

A számokat és az információkat a szervezet az elmúlt hónapban végrehajtott helyszíni kutatásaira alapozza, melynek keretében megtámadott falvakat kerestek fel a két országban és fogvatartóiktól elszökött emberekkel beszéltek. Bár az akciók során főleg emberek és tárgyak elrablására koncentráltak, minden egyes támadásuk gyilkosságokat is hozott magával, így 2009 óta bőven 2500 felett van az LRA által szörnyű módon lemészárolt emberek száma (ott van például a tavaly karácsonyi 321 halálos áldozatot követelő kongói “karácsony”, amelyet azóta sem sikerült teljes mértékben megerősíteni). A külvilág és a helyi erők által nehezen megközelíthető helyek közösségeit az akciók teljesen megváltoztatták, egész falvak váltak elhagyatottá a Közép-afrikai Köztársaságban, miután az ország déli részéről 15-20 ezer ember menekült északabbra, nagyobb városokba.

Ugyanez a helyzet a határ másik oldalán, a “nagy” Kongóban, ahol becslések szerint több mint 50 ezer ember menekült el otthonából az LRA-tól való félelmében, hiába vezényelt mindkét ország több száz katonát az érintett térségekbe és hiába érkeztek ugandai csapatok is a helyzet normalizálására, kevesen vannak, rosszul felszereltek, nem összehangoltak, így konkrétan esélyük sincs a gyorsan mozgó, pár tucat fős csapatok elkapására. Az ENSZ közel 20 ezer fős kongói missziója még az egykori népirtókból is álló Ruandai Demokratikus Felszabadítási Erők (FDLR) ellen sem képes semmit tenni, így nem csoda, hogy az LRA probléma megoldását a világszervezetnél csak szóbeli síkon képesek értelmezni több ezer kilométerre lévő klímás irodákban. Az LRA tagjai által elkövetett szörnyűségekről tucatnyi oldalt tele lehetne írni, ahogy szexuálisan kizsákmányolnak gyermeklányokat, ahogy társaik meggyilkolására kényszerítenek gyerekeket, ahogy megcsonkítanak anyákat vagy ahogy kisgyermekekből rövid idő alatt gyilkológépeket képeznek, de most nem is a borzalmak halmozása a cél, hanem azon okok feltárása, amelyek miatt Joseph Kony hírhedt szervezete több évtized után is aktívan létezhet és pusztíthat a közép-afrikai régióban.

Az 1987-ben létrejött szervezet eredetileg fő bázisaként Észak-Ugandát használta (hiszen mint ismert, fő, mára homályba veszett fő céljuk egy acsoli hagyományokon és a Tízparancsolaton alapuló ugandai állam létrehozása), ahonnan hosszas küzdelem után 2005-ben sikerült az ugandai hadseregnek úgy-ahogy kiűzni őket, így ma az Ellenállási Hadsereg fő működési területe egész régiókat ölel fel, Kongó északi területeit, szinte az egész Közép-afrikai Köztársaságot, Szudán déli részeit.

1. És ez lenne az első indok túlélésükre, óriási területen, sok kis csapatban működnek, kevés fix bázissal és ráadásul ezek a területek nehezen megközelíthetőek, nagyobb katonai csapatok haladása nehézkes, így nem csoda, hogy a 2008. decemberében kezdődött hatalmas közös hadművelet (Uganda vezetésével, szudáni, kongói és közép-afrikai katonák amerikai logisztikai és taktikai támogatással) is kudarcot vallott, néhány kisebb sikertől eltekintve semmi eredményt nem sikerült elérni. Uganda még mindig erősen magáénak érzi az LRA és Kony levadászását, ehhez talán majd segítséget nyújthat az Egyesült Államok, amely májusban elfogadta azt a törvényt, amely kötelezi az Obama-kormányt, hogy komolyan foglalkozzon a problémával (az illetékes minisztériumnak november végéig kell stratégiát kidolgoznia a Kony-csoport elpusztítására).

2. Más lázadó szervezetekkel szemben az LRA már régóta nem rendelkezik olyan közös ideológiával (tagjai között változatos etnikumok tagjait találhatjuk, nem csak az egykoron kizárólagos acsolit), filozófiával, amellyel esetleges béketárgyalásokon feltűnhetnének (emlékezhetünk 2008-ban, a legutóbbi ilyen tárgyaláson Kony milyen kérésekkel és érvekkel állt elő), vagy amellyel a lakosság körében támogatókra lelhetnének, így egy olyan utat választottak, amellyel nem csak rendet képesek tartani saját soraikban és megfélemlíteni a lakosságot, de hónapról-hónapra erős életjelet küldenek létezésükről a világnak: ez pedig a gyilkolás útja. És mivel ezt az “eszmét” választották magukénak, megtörésük és legyőzésük sem annyira egyszerű, mint egy határozott célért küzdő szervezeté, hiszen ebben az esetben konkrétan bűnözőkről, gyilkosokról beszélünk, akikkel még egyes, mintademokráciákban sem könnyű boldogulni, nem a kongói erdők mélyén.

3. Az LRA közismerten gyermekkatonákra építi csapatait (akik egyébként később a legbrutálisabb gyilkosok mind közül, szemtanúk beszámolói szerint) és ha ehhez hozzáadjuk a tényt, hogy nincsen egységes ruházatuk, nincsenek gyakran használt, felismerhető jelképeik, akkor tegyük fel a kérdést: a katonai osztagok megérkeznek egy aprócska faluba, valahol a Közép-afrikai Köztársaság egyik eldugott szegletében, honnan tudják, hogy a poros úton focizó meztelen tizenéves gyerkőcök gyermekkatonák-e vagy sem? Azért eme kérdés, mert már többször megesett, hogy az LRA gyermekkatonái beolvadtak a megfélemlített falvak lakosságába, amikor bajba kerültek, és a baj (ezekben az esetekben az ugandai hadsereg) “távoztával” tüzet nyitottak azokra, akikkel percekkel korábban még “önfeledten” fociztak. Egyáltalán hogy lehet gyermekek ellen harcolni?

4. Egyértelműen és kétséget kizáróan túlélésük egyik fő alappillére katonai hatékonyságukban rejlik. Erre a mondatra sokan lehet, hogy rálegyintenek, de nem, a több mint 20 év alatt a szervezetet magasabb szintekről irányító vezérek (gondoljunk csak Kony alvezéreire, az LRA Belső Körének tagjaira, Okot Odhiambóra, vagy Dominic Ongwenre) komoly taktikai és katonai tapasztalatra tettek szert és bár a legalsóbb szinten a 10-20 fős csoportok csak csőcseléknek tűnnek, Konyék igen is tudják mit csinálnak és mit kell csinálniuk. A Nemzetközi Büntetőbíróság első elfogatási parancsának “nyertese”, aki Istennel beszélget, Joseph Kony sem azért van még mindig életben a rá ácsingózó hadseregek akciói ellenére, mert szerencséje volt. A legnehezebb természeti körülmények között is boldogulnak, gyorsan mozognak, nem használnak stabil bázisokat és harcukhoz ártatlanokat használnak.  

5. Összeesküvés-elméletnek tűnhet, de van rá esély, hogy Szudán még mindig nyújt valamiféle támogatást az LRA-nak (hangsúlyozni kell, ez csak egy nem megerősített elképzelés), amelyet több ok is alátámaszt: egyrészt régebben elismerten támogatták a szervezetet bosszúból azért, mert Uganda a szudáni polgárháborúban a Szudáni Népi Felszabadítási Mozgalomnak (SPLA) nyújtott komoly katonai támogatást, másrészt pedig felröppentek olyan hírek, hogy a dél-szudáni LRA vezetői szudáni katonai személyekkel találkoztak még hónapokkal ezelőtt, amely kapcsolat Kartúm számára Dél-Szudán függetlenedése során jöhet nagyon jól. Gondoljunk csak bele, amikor az ugandai hadsereget beengedték Dél-Szudánba az LRA nyomában, Kartúm akkor is meghatározott egy vonalat, amelyet az ugandai regulárisok nem léphettek át egészen egy bizonyos időpontig…pont addig, míg Kony megléphetett.

6. Ami igazából nem csak az LRA-ra lehet érvényes, de az ő esetük is tökéletesen igazolja a feltevést: határok és szabályok nélkül egyszerűen helyzeti előnyből indulnak az őket üldözőkkel szemben, megvan a teljes szabadságuk, hogy azt tegyék, amit szükséges, nem kell engedélyeket kérniük határok átlépéséhez, nem kell alkalmazkodniuk normákhoz, nem kell hetekig tárgyalniuk egy hadművelet előtt, ráadásul nem egy teljesen egységes szervezetről beszélünk, tehát az elfogott telefonos beszélgetések szerint például Kony csak azt határozza meg, hogy mondjuk növelni kell a létszámot minden területen minden áron, a mikéntről és a mikorról az adott “sejt” vezetője dönthet. Ezért volt/van akkora hajsza például Okot Odhiambo nyomában, hiszen az észak-kongói mészárlások fő  kitervelője ő volt, nem pedig Kony. Ez az egységességről szóló rész mindenesetre nem áll túl stabil lábakon, hiszen valószínűsíthető, hogy Kony halálával szétesne az LRA szervezete.

7. Ebből következik, hogy a Kony által teremtett kultusz az a kötelék, amely egyben tartja a jelenleg négy országban működő szervezet sejtjeit (bár Ugandában legutoljára 2006-ban hajtottak végre akciót), mert ahogy egy pár évvel ezelőtti interjú után a készítő riporter rávilágított, személyesen a férfi csendesnek, félénknek tűnik, akiről sugárzik az iskolázatlanság, azonban szónoki képessége és kisugárzása lenyűgöző, nem csoda, hogy az LRA harcosai ismeretlenül is fanatizmusig lojálisak felé (és félnek is brutális dühétől), ahogy több, elmenekült egykori katona is beszámolt róla, sokan hisznek benne, hogy Kony tényleg az Úr hangja. És egy ekkora területen működő, ilyen szétaprózott szervezetnél a túlélésnek és az egybenmaradásnak ez a fő záloga.

8. Egymással szorosan összefüggő pontként mindenképpen meg kell említeni az LRA elpusztítására irányuló erős politikai akarat és a megfelelő katonai erő, háttér hiányát. Ha jobban megnézzük, láthatjuk, hogy jelenleg szinte csak egyetlen ország viseli igazán szívén az ügy alakulását, az az Uganda, amely saját területéről képes volt kiűzi Kony szervezetét. Az az Uganda, ahol a hadseregben tombol a korrupció és a zsoldok elsikkasztása, a dzsungelben 10-20 fős csapatok után kutató katonai alakulatok tagjai rosszul felszereltek, rosszul fizetettek és tápláltak. A Közép-afrikai Köztársaságban egyszerűen a többi lázadó szervezet és a kormány gyengesége miatt nem is tudnak törődni a problémával igazán, Kongóban pedig szintén a hadsereggel van a probléma, egyszerűen nincs meg a felszerelés, a pénz és a vezetői akarat egy komolyabb akcióra.

9. És bár minden pontban hivatkoztam már rá valamilyen formában, a legfőbb oka mégis az LRA túlélésének, nincs rá jobb szó: a katonai hozzá nem értés. Anélkül, hogy most ezt elkezdenénk taglalni mély részletekbe menően, a legjobban egy példával lehetne bemutatni miről is van szó (akkor a nemzetközi sajtó ettől zengett): 2008. végén, a közös hadművelet közepén az amerikai hírszerzés megszerezte Joseph Kony akkori aktuális tartózkodási helyének koordinátáit, amelyet aztán átadott az ugandai hadseregnek, amely felkészült arra, hogy lebombázza a kis házegyüttest és vele együtt a hírhedt vezért. Első hiba az volt, hogy az utolsó pillanatban a csendes támadó harci gépek helyett az ugandai légierő hangos helikoptereit küldték a támadásra. Második hiba az volt, hogy a földi egységek jelentősen túlbecsülték magukat és három nappal később értek a területre, mint kellett volna. A harmadik hiba az volt, hogy a műveletben számítottak a kongói hadseregre, amelynek feladata az esetleg menekülő LRA tagok elfogása és a környékbeli civilek védelme lett volna..nos, a kongóiak soha nem is érkeztek meg a műveleti területre.

Egyértelmű, hogy ez a lista nem teljes, nem is lehet az, mindenesetre remélhetőleg segít megválaszolni sokak kérdését, amelyet önkéntelenül is feltesz magának az ember az időnként fel-feltűnő brutális és megdöbbentő hírek hallatán.

Egy ritka személyes megjegyzés a poszt végére: ezt az írást annak, a szívemnek oly kedves embernek ajánlom, akinek barátsága és támogatása felbecsülhetetlen a számomra és aki nélkül ez az írás sem jött volna létre.  Melesí!

Hozzászólások: