Yoweri Museveni régóta esedékes adósságai
Közzététel ideje | augusztus 7, 2010 | 1 hozzászólás | GaceTillerro
Yoweri Museveni ugandai elnök egyike azon személyiségeknek a közép-afrikai régióban, akik életükkel és munkasságukkal visszafordíthatatlan változásokat idéztek elő, az ő élete a legnagyobb hatást értelemszerűen Ugandára gyakorolta. Bár manapság egyre gyakrabban hangzanak fel bírálatok az elnök diktatórikusságát illetően, azért azt mindenképpen tudni kell, hogy Museveni fiatalabb éveiben a diktatúra és az elnyomás elleni harc jelképe, vezéralakja volt, aki nagyon sokat tett azért, hogy a borzalmas Idi Amin végleg befejezze pusztító uralmát Ugandában.
A mostani poszt témájához előzményként mindenképpen fontos pár szóban beszélni erről a harcról, amely nagyjából a hetvenes években kezdődött, amikor a fiatal Museveninek sok társával együtt Tanzániába kellett menekülnie, miután 1971-ben Idi Amin átvette az uralmat. Tanzániai száműzetése alatt kezdődött politikusi karrierje, és amikor 1979-ben a tanzániai hadsereg a száműzött ugandaikkal együtt megdöntötte a brutális Amin-diktatúrát, elérkezettnek látta az időt a komolyan lépésekre, de miután az 1980-as választásokon újdonsült politikai pártja csúnyán felsült, 1981-ben létrehozta legendássá vált lázadó szervezetét, a Nemzeti Ellenállási Hadsereget (NRA), amellyel aztán harcot kezdett az Amin által megbuktatott, de később tanzániai segítséggel ismét hatalomra juttatott Milton Obote rezsimje ellen.
Obote egyébként nem maradt el sokban elődje, Amin brutalitásától, a civil lakosság szenvedéseit pedig csak tetézték a különböző lázadó szervezetek akciói (köztük az NRA-é is). A váltás akkor jött el, amikor 1985 környékén a nemzetközi közösség felsorakozott Museveni szervezete mögé és elkezdték támogatni Obote megbuktatását, amelyre aztán sor is került 1985 elején, csak Musevenit megelőzték Obote belső köreinek tagjai, és így Tito Okello acsoli katonatiszt került hatalomra. De csak időlegesen, mert Museveni csapatai végül 1986. januárjában elfoglalták Kampalát és innentől új időszámítás kezdődött Ugandában, amelyben Yoweri Museveni lett az állam elnöke. Aztán ahogy teltek az évek, szépen lassan kiderült, hogy az NRA nagy támogatást kapott harcában külföldről, ugyanis egymaga képtelen lett volna végrehajtani misszióját.
Az már a harcok során egyértelmű volt, hogy az Okello-féle marxista irányvonallal szemben az Egyesült Államok vezette nemzetközi közösség és nemzetközi szervezetek egyaránt felsorakoztak Museveni mögé, de míg a régióban Mobutu Zairéje egyértelműen az NRA fő ellenségének számított, addig a kilencvenes években nyilvánvalóvá vált, hogy Museveni harcosai értékes segítséget kaptak Ruandából, Burundiból és Tanzániából is. A poszt témája is pontosan ehhez a segítséghez kapcsolódik, ugyanis az 1995-ben (!!) kezdődött tárgyalások után végül Museveni és kormánya beleegyezett, hogy közel 2 milliárd forintnyi összeget fizet Burundinak, cserébe az utóbbi által az NRA-nak nyújtott pénzbeli- és eszköztámogatásért (utóbbi alatt fegyvereket is érthetünk).
A két kormány már korábban, 2005-ben megegyezett az anyagi jóvátételben, de az akkor megegyezett 2 milliárdos összegre Burundi azóta közel 1 milliárdnyi kamatot még rászámolt, amelyet most Museveniék el is fogadtak. A 2 milliárdos eredeti összeg fizetését öt részletben kötötték ki, az utolsó részlet kifizetésére 2009. augusztus 30.-át kitűzve. Bár ennek az összegnek egy jelentős részét kifizették már (illetve anyagi jóvátétel történt), még mindig vannak elmaradt részletek, amelyekhez most még hozzá fog jönni a brutális, 5.5 millió dolláros kamat is, így nem csoda, hogy a téma elég előkelő helyen szerepel a két ország kapcsolatában. Bár mivel megegyeztek már a kormányok, így utólagosan nincs értelme ezen gondolkodni, de mégis sokan eléggé kétségesnek tartják a fizetések jogosságát, hiszen szerződések nem voltak az NRA és az őt támogató magánszemélyek és cégek között, illetve ha volt is ilyen, az sem számít, hiszen az akkori ugandai törvények szerint az NRA nem létező jogi személy volt.
Egyes jogászok és szakértők szerint ráadásul korrupció is lehet a háttérben, azaz ugandai tisztviselők játszanak össze burundi hivatalnokokkal, hogy minél több pénzt eltüntessenek az üzletből. A kormányok mindenesetre azzal védekeznek, hogy a legmagasabb szintű igazságszolgáltatási szintek kötelezték a fizetésre Ugandát, amely pénzmozgást még a Nemzetközi Valutaalap is elismer és jogosnak tart. Uganda egyébként több hasonló ügyben érintett (volt), az Amin megdöntésében nyújtott segítségért és az elszenvedett károkért az ország Tanzániának is fizetett már hozzávetőleg 16 milliárd forintnyi összeget az elmúlt évtized folyamán, de még mindig vannak élő tartozások is: Líbiának és Jugoszláviának is több millió dollárral tartozik az ugandai állam a zűrös hetvenes és nyolcvanas években nyújtott segítségért cserébe. És csak érdekességképpen a poszt végére: míg az egykori lázadó vezér, aki még a mozambiki polgárháborúban is aktív szereplő volt, Uganda államelnöke lett, harcosai, akikkel éveken át harcoltak az erdőkből több államelnök megdöntésére, ma már az ugandai hadsereg alapját képezik (az NRA-t 1995-ben nevezték át Ugandai Népvédelmi Erővé).
Hozzászólások:
Egy válasz érkezett eddig a következő írásra: “Yoweri Museveni régóta esedékes adósságai”
Szólj hozzá!

augusztus 7th, 2010 @ 16:34
min 15 éves nem lepapírozott követelést teljesíteni. Tuti korrupció.