Kis menekültügyi pillanatkép: ruandaiak Ugandában

Közzététel ideje | július 25, 2010 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

Az 1994-es ruandai népirtás után Ugandába menekült ruandaiak (főként hutuk, tartva a megtorlástól) évről-évre egyre nehezebb helyzettel kénytelenek szembesülni a menekülttáborokban és egyáltalán, Ugandában, miután Kampala hol kevésbé látványosan, hol nyíltan igyekszik mindent megtenni a még jelenleg is 15-20 ezer fősre becsült ruandai menekülthelyzet megoldásáért. Még annak ellenére élnek az országban ennyien, hogy az ENSZ menekültügyi ügynöksége (UNHCR) már közel egy évtizede programot folytat a hazatelepülésük segítésére. A népirtás utáni menekültek főleg két táborban, Nakivaléban és Nshungereziben élnek, ahol már “összekeveredtek” később érkező menekültekkel, akik főleg a Kongói Demokratikus Köztársaságban uralkodó helyzet elől menekültek ide.

Bár az ugandai hatóságok szerint egyszerű logisztikai és kommunikációs problémák miatt akadozik a hazatelepülés, az igazság valószínűleg azonban az, hogy már nem is akarnak menni, többségük ugyanis már családot alapított, kitelepült a táborok környékére és keveredett a helyi lakossággal, ráadásul otthon még ennyi idő után is felelősségre vonástól, esetleg bosszútól kell tartaniuk – a menekültek között sokan vannak az egykori népirtók és rokonaiak közül. A két ország kormánya és az UNHCR már 2003-ban megállapodott egymással a menekültek hazatelepítéséről, de a dolog egészen addig nem vált sürgőssé Uganda számára, amíg tavaly az UNHCR be nem jelentette, hogy az ENSZ nem fogja tovább támogatni logisztikailag (ingyen hazaszállították volna őket, ahol még anyagi segítséget is kaptak volna az újrakezdéshez) a táborok felszámolását (2009. augusztustól), de ekkor sem járhattak el erőszakkal, mert egy 2006-as jogszabály szerint Ugandából egy menekültet csakis annak beleegyezésével lehet “kitelepíteni”.

Ezért a hatóságok minden más eszközt megragadtak, hogy motiválják a ruandaiakat a hazatérésre, megtiltották például a földművelést a táborokban és környékén a menekültek számára, ennek ellenére végül alig 3-4 ezer ember tért haza Ruandába tavaly, még mindig legalább 16 ezren a két táborban és környékén élnek, akik az UNHCR és a Világélelmezési Szervezet támogatására szorulnak azóta is. Mert bár 2009. augusztusa után az UNHCR elvileg nem támogatja semmilyen formában a hazatelepítési folyamatot, 2010. áprilisa óta a táborokban maradók továbbra is kapnak élelmiszeradagot és pénzbeli támogatást is. Gondoljunk csak bele, kb. 16 ezer ember napi ellátása és ezenfelüli anyagi támogatása milyen terhet ró a világszervezetre, a menekültügyi ügynökség tavaly decemberben 31 millió amerikai dollárt igényelt ugandai projektjeinek költségvetésére, de kénytelen volt megelégedni 25 millióval, ami miatt még égetőbbé vált a helyzet megoldása.

És Ugandában nem csak a ruandai menekülteket kell segíteni, több tízezren jöttek Kongóból is az ottani konfliktus elől menekülve. Mindenesetre nem egyszerű rávenni a ruandaiakat a hazatérésre, a fentebb már említett félelem miatt sem, de szintén nem túl csábító az a lehetőség sem, hogy konkrétan otthon a nulláról kell kezdeniük, hiszen valószínűleg egykori földjeiket már rég birtokba vették mások. Mindez annak ellenére, hogy a ruandai kormány már több ízben megerősítette, minden segítséget és támogatást megad a hazatérő embereknek, hangsúlyozva, hogy hutuk és tuszik már rég félretették bosszújukat és haragjukat, az országban béke van. A hazatérők számára a kormány nemrégiben lakhatást, három hónapon át tartó élelmiszertámogatást, ingyenes oktatást és egészségügyet kínált (megcáfolva az előbbiekben felvázolt félelmeket), ennek ellenére 2010. júliusában még mindig a fentebb jelzett 16 ezres menekültszám él Ugandában.

Ezért fogadták sokan kis meglepetéssel a múlt heti hírt, mely szerint az ugandai hatóságok erőszakkal kezdték meg ruandai menekültek deportálását az UNHCR határozott tiltakozása ellenére. Az illetékes ugandai minisztérium szerint a július 14.-én kezdődő művelet célja a papírokkal nem rendelkező illegális bevándorlók hazatoloncolása volt, ennek keretében mintegy 1700 ruandait pakoltak fel teherautókra és szállították őket a két ország határára egy átmeneti táborba, ahol megpróbálják beazonosítani, pontosan honnan is érkeztek. A közlemény szerint az egész művelet az UNHCR és a ruandai kormány támogatásával és beleegyezésével történt. Az egyik nakivalei telep ruandai közösségi vezetője szerint egyes menekülteket fegyverrel kényszerítették a teherautókra, a menekülni próbálókra pedig éles lőszerrel lőttek. Azt is megerősítette, hogy aki csak tudott, az elmenekült a táborokból a környékbeli bozótokba, és sokan azóta is ott próbálják átvészelni az ugandai kormány akcióját.

Hozzászólások: