Szárnyal a zambiai mezőgazdaság
Közzététel ideje | július 24, 2010 | 1 hozzászólás | GaceTillerro
Miközben Afrika több részén (igazából rengeteg helyet választhatunk: pl. Niger, Csád, Lesotho) éhínség tombol, addig szépen csendben a gyönyörű dél-afrikai ország, Zambia történelmének egyik legjobb termését takaríthatta be a legutóbb szezon végén (nagyjából május), több mint 2.8 millió tonnás gabonahozamával 48%-os növekedést produkált az előző szezonhoz képest, ez pedig az előző tartalékokkal együtt bőven több mint 3 millió tonnás termés, jelentette be nemrég Lusakában a mezőgazdasági miniszter, Peter Daka.
Ha ehhez pedig azt az információt is tudjuk, hogy a 14 milliós lakossággal rendelkező Zambia átlagos éves gabonafogyasztása lakossági és ipari célokra nagyjából 1.6 millió tonna, könnyen láthatjuk, hogy legalább 1 millió tonnát exportálni tud az ország. Hasonlóan jó számokat produkált az ország rizsből és maniókából is, amit a miniszter a jó időjárási körülményeknek, a gazdálkodók szakértelmének és a tavalyi termésükért kapott jó áraknak tulajdonít (utóbbi miatt már nem csak az önfenntartás, hanem a profit is elérhető cél). A legjobb árat pedig egyértelműen az állam által támogatott Élelmiszertartalékért Felelős Ügynökség (FRA) biztosítja (sokszor kétszer-háromszor többet mint egy átlagos malom), főleg a kistermelők számára, így már most folyamatban van a kitűzött közel 400 ezer tonnányi gabona felvásárlása.
A gazdálkodók egyértelműen jónak ítélik meg az FRA szerepét, az egyetlen kritika, amivel illetik, hogy a forráshiány miatt a szervezet általában később tudja megkezdeni a felvásárlást, mint a betakarítás, így aki nem tud betárolni, vagy gyorsan van szüksége pénzre, az kénytelen alacsony árért eladni a termését (május elsején “nyitott” a gabonapiac, az FRA viszont csak nemrég kezdte el a felvásárlást). A jó termésnek pedig más hatásai is vannak a farmerek mosolya mellett: az alapvető élelmiszernek számító kukoricaliszt ára jelentős mértékben csökkenni látszik, miután a kormány külön felszólította a malmokat a csökkentésre, és párbeszédet is kezdeményezett velük.
Bár a miniszter az időjárás hatásait is kiemelte, mindenképpen fontos megemlíteni, hogy egy jó program mire lehet képes, néhány éve több támogatási programot is indított a mezőgazdasági minisztérium az országban, ezek egyike volt a Farmerek Támogatási Programja (FISP), amely a legutóbbi szezonban már 500 ezer kistermelőt támogatott különböző módokon. Magában pedig a mezőgazdaságot félretéve Zambia egyike Afrika legstabilabb országainak gazdaságilag, politikailag és társadalmilag is, a gazdasági növekedés a válság ellenére is 6-8%-os, az infláció is 10% alá kúszott nemrégiben, a munkanélküliség egyike a legkisebbeknek a kontinensen, a fejlődés pedig az élet minden területén érezteti magát (kórházakat, iskolákat, utakat építenek).
Hozzászólások:
Egy válasz érkezett eddig a következő írásra: “Szárnyal a zambiai mezőgazdaság”
Szólj hozzá!

július 24th, 2010 @ 14:45
Korábban már volt szó egy afrikai ország relatíve jól működő gazdaságáról, ezen belül is, az agráriumról.
(lehet, pont Zambia volt az is?)
És kapásból ugyanaz jutott eszembe akkor is, ami most is:
- A különféle nemzetközi szervezetek, esetleg egyes államok, akik megtehetnék, miért nem segítenek Zambiának?
Mert – ezek szerint – érdemes lenne.
Különféle korszerű talajjavító módszereket, anyagokat, öntözőrendszereket oszthatnának meg velük, agráriskolákat hozhatnának létre ott…
Nem értem, miért nem teszi meg ezt senki, legalábbis, jelentős léptékben nem.
Volt már korábban is példa nagyon fejlett agráriparral rendelkező országok, és afrikai államok között komoly, eredményes mezőgazdasági együttműködésre…
(pl. Izrael rengeteg tudást, agrártechnológiát osztott meg a dél- afrikai, botswanai, kenyai, rhodesiai farmerekkel a korábbi évtizedekben, márpedig az izraeli agráripar technológiai háttere, minősége és hozama legendás)
De említhetném bármelyik fejlett országot… (csak azért említettem Izraelt, mert Izrael politika- és diplomáciatörténetét ismerem a legjoban).
Szóval, érthetetlen, miért nem dobják fel a zambiai agráriumot, és egyéb iparágakat a fejlett államok.
Vagy, lehet, hogy ezzel beindul valami?
Jó lenne… így kiderülne, hogy Afrika egyes országai mégsem reménytelen esetek…