APCLS: “Harcolnunk kell a tuszi elnyomók ellen”

Közzététel ideje | július 15, 2010 | 1 hozzászólás | GaceTillerro

A Kongói Demokratikus Köztársaságban működő és főleg a keleti országrész stabilitását veszélyeztető több tucatnyi milíciát bemutató posztsorozat következő “főszereplője” a békefolyamatot hol támogató, hol teljes mértékben ellenző és gyermekkatonák alkalmazásáról is hírhedtté vált Hazafiak Szövetsége egy Szabad és Független Kongóért (APCLS). A sorozat egyik korábbi részében bemutatott PARECO milíciánál kezdődik a történet, amely több mint 10 éve küzd már Kelet-Kongóban a tuszik és a különböző tuszi szervezetek ellen, inkább kevesebb, mint több sikerrel.

Bár strukturális összeomlására és frakciókra bomlására csak 2009-ben került hivatalosan sor, már 2008-ban különböző szárnyak jöttek létre a szervezeten belül, ezek egyike volt az APCLS, amely a hunde etnikum védelmét tűzte ki célul és így soraiba is főleg hundék kerültek. A PARECO-ból való teljes kiválásukra 2009-ben került végül sor, amikor ugyebár a kongói kormány újabb próbálkozást tett a békefolyamatra és a lázadó szervezeteket megpróbálták a hadseregbe integrálni, de az APCLS ezt teljes mértékben elutasította, és egész 2009 során tovább folytatta toborzását (így kerültek sokszor 12-13 éves gyerekek is közéjük), sőt komoly harcokra is sor került a kongói hadsereggel. A maximum 500-600 képzetlen katonát soraiban tudó alakulat Észak-Kivuban tanyázik, Masisiban és környékén, főhadiszállásuk leginkább Lukweti települése (itt többször került sor elég komoly harcokra is), vezetőjük pedig az egykor a PARECO-ban is elég magas státusszal rendelkező Janvier Buingo Karairi.

A legnagyobb problémát az ő integrálásukra és leszerelésükre egyértelműen a hírhedt Laurent Nkunda-féle egykori CNDP jelenti, amely egy tuszi önvédelmi szervezet volt és amelynek legtöbb tagját a kongói reguláris hadseregbe integrálták, és most ezek a katonák éppen Észak-Kivuban (is) szolgálnak, az APCLS területén. És mint fentebb már olvashattuk, az APCLS fő célja a hunde etnikum védelme a tuszi elnyomás ellen, azt pedig nem kell senkinek bemutatni, hogy a reguláris katonák sem különböznek sokszor egy lázadó szervezettől – rabolnak, erőszakolnak, fosztogatnak. Ahogy korábban a szervezet egyik magasabb rangú tisztviselője nyilatkozta: “A kongói hadsereg konkrétan egy ruandai hadsereg, amely megpróbálja elüldözni népünket földjéről. Ezért kell harcolnunk.”

Egyébként ez nem egy újkeletű felfogás, ahogy már korábban több posztban is utaltam rá, a kongói hadsereget sokan a tuszik védelmezőjének tekintik és ezért ragadnak fegyvert újra meg újra. Visszatérve az APCLS-hez, célkitűzésük és közös ellenségük okán szoros szövetségben vannak több Mai Mai milíciával és a legjelentősebb lázadó alakulattal, az egykori ruandai népirtókat is soraiban tudó FDLR-rel (közös műveletekre is került sor, vezetőik pedig sűrűn mutatkoznak együtt). Míg saját véleményük szerint azért nem vesznek részt a leszerelési és integrációs folyamatban, mert nem kapnak garanciát arra, hogy embereik otthonaik közelében szolgálhatnának a kongói hadseregben és hogy az ex-CNDP harcosok elhagyják földjeiket, addig a kormány és a lassan távozó ENSZ misszió szerint ennek oka inkább anyagi és hatalmi – az APCLS nem elégedett a regulárisok fizetésével (nagyjából ez most 10-15 ezer forint) és az integrálás után nekik jutó rangokkal.

Végül egy kisebb részük beállt a hadseregbe, a többiek azonban Masisiban és környékén maradtak, Janvier Karairi pedig a korábban Ruandába menekült tuszik visszatérésével és a ruandai hadsereg akcióival a “ruandai invázió” mottóval igyekszik embereket toborozni. 2010 eddig elég alacsony intenzitású tevékenységet hozott az APCLS számára, konkrétan alig pár “akcióban” vettek részt, bár ahogy a különböző jogvédő csoportok (pl. Human Rights Watch) jelentéseiből kiderül, tovább folytatták visszataszító, civilek ellen irányuló támadásaikat: gyermekkatonák toborzása vagy akár nők elrablása került a nevük mellé.

Hozzászólások: