Újra lecsapott az AQIM: ez lett a nagy szövetkezés eredménye?

Közzététel ideje | július 1, 2010 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

Néhány napja posztoltam egy szenzációsnak kikiáltott France24 videót egy állítólagos észak-afrikai al-Kaida sejtről, amelyet nemzetközi fórumokon is eléggé nevetségesnek tartottak, de akár valódi felvételről volt szó, akár nem, szerdán az al-Kaida Szervezete a Maghreb Államokban (AQIM) nevű terroristaszervezet az utóbbi hónapok legbrutálisabb támadását hajtotta végre Algériában, közel a mali határhoz. A különböző hírügynökségektől származó információk alapján a csoport fegyveresei Tinzaouatine városa mellett csaptak le a járőröző algériai biztonsági erők konvojára, aknavetőkkel és gránátokkal végrehajtott akciójukban legkevesebb 11 katona életét veszítette (ez a megerősített adat jelen pillanatban), és többen megsérültek – sőt egyes források elrabolt katonákról is beszélnek, bár ez kétségbe vonható.

A támadás után a kormány megdöntéséért küzdő szélsőségesek az autókat lángba borították és a katonák fegyvereivel, kommunikácós eszközeivel távoztak. A fővárostól, Algírtól közel 2000 kilométerre délre fekvő város pont abban a régióban fekszik, amelyet az a közös katonai szervezet felügyel elvileg már egy ideje, amelyet a szaharai terrorizmustól érintett államok hoztak létre korábban. A támadás súlyossága ellenére a helyzet sokat javult az elmúlt években, a szélsőségesek mára már főleg csak külföldiek elrablásával és túszul ejtésével vétetik észre magukat, és tevékenységi területük kizárólag a szinte ellenőrizhetetlen sivatagi régiókra tolódott át, ahol az AQIM jelentős részt vállal az Európába irányuló kábítószercsempészet felügyeletében is.

Abdelmalek Droukdal

Az egyik algériai újság, az El Khabar szerint a támadás az AQIM egyik legjelentősebb sejtjének akciója lehetett, amely csoportot Yahya Abu Ammar, a körözött és hírhedt AQIM vezető, Abdelmalek Droukdel jobbkeze vezet. A csoport egyébként egyáltalán nem működik szoros hierarchia szerint, sőt, sokak szerint tucatnyi különböző kis csoport van, amelyek egyáltalán nem fogadnak el utasításokat az AQIM vezetőségétől, azonban céljuk mégis közös, ráadásul a ritkán lakott Száhel-öv lakosságának támogatását is élvezik, ugyanis a kormányokkal ellentétben ezek a szélsőségesek segítik az itt élő családokat. És bár már évek óta vannak ígéretek és szövetkezések a szaharai ellenállás felszámolására, eddig túl sok mindent nem sikerült tenni, amelyben közrejátszik az alulfinanszírozás és a terület nagysága, nehézsége. A legjobban a helyzetet Abdelaziz Bouteflika múlt heti beszéde mutatja, aki még múlt héten a kanadai G8 csúcson sürgős segítséget kért a helyzet kezelésére.

A kilencvenes évek eleje óta létező és harcoló szervezet, amely az al-Kaidával hivatalosan 2006-ban lépett szorosabb kapcsolatba, nagyjából úgy 300-400 jólképzett fegyveressel rendelkezhet, vezetői pedig egykor Afganisztánt megjárt háborús veteránok, ahogy a fentebb már említett Abdelmalek Droukdal, a csoport vezetője is. Igazi bombakészítő specialistának tartják az egyetemet végzett férfit, ahogy szintén tanult ember a csoport történetének egyik legismertebb vezetője, Amari Saifi,a Szahara Bin Ladenje is, akit 2004-ben fogtak el és ítéltek halálra a hatóságok. Az AQIM céljai egyértelműek, alapvetően az algériai kormány megdöntése és egy iszlám állam létrehozása, de emellett minden olyan cél is fontos számukra, amelyet anyaszervezetük, az al-Kaida tűz ki, így az iraki, afganisztáni szerepvállalás is. Nem meglepő, de a szövetségesek ellen az említett két országban harcoló külföldi harcosok legalább 20%-a észak-afrikai.  A mostani támadást megelőzően egyébként júniusban már lecsapott a szervezet, meglepő módon ezúttal északon, Algírtól nem messze egy öngyilkos merénylő legalább kilenc ember halálát okozta.

Hozzászólások:

Szólj hozzá!





  • Archívum

  • Címkék