R.I.P. – Umaru Yar’Adua

Közzététel ideje | május 6, 2010 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

Bár az előzmények ismeretében olyan nagy meglepetésnek nem nevezhető, de mégis egész Afrika és Nigéria megdöbbenéssel vette tudomásul a hírt, hogy szerdán éjszaka, 58 éves korában, szeretett felesége karjaiban elhunyt Umaru Yar’Adua nigéria államelnöke. A hosszú hónapok óta szívproblémákkal (is) betegeskedő és betegsége miatt hatalmától átmenetileg (vagyis most már örökre) megfosztott elnök sokak szemében az első olyan nigériai elnök volt, aki képes volt felülemelkedni észak és dél szembenállásán és megbékélést hozott a legnépesebb afrikai országnak, az ő nevéhez fűződik a lassan újraéledő lázadó mozgalmak jelentős felszámolása (békés úton!) a Niger-deltában is.

Az eddig csak ideiglenes elnökként funkcionáló egykori alelnök, Goodluck Jonathan a hír hallatán azonnal részvétét nyilvánította a családnak és az egész nemzetnek, majd hétnapos nemzeti gyászt rendelt el elődje emlékére. Az alkotmány szerint egyébként mostantól a 2011. áprilisában tartandó választásokig Goodluck Jonathan hivatalosan is Nigéria államelnöke lesz, az ebből fakadó minden előnnyel és problémával. Kérdés, hogy mennyire lesz képes keresztény vallásúként megbirkózni az Észak- és Dél-Nigéria határán mindennapos vallási erőszakkal és a Niger-deltában újjáéledő “olajháborúval”. 

Umaru_Yaradua

Umaru Yar’Adua élettörténete igazi politikai sikertörténet személyes életét és Nigéria sorsát tekintve is, hiszen az északi Katsina állam kormányzójaként feltűnt, halkszavú politikus folyamatosan emelkedett a ranglétrán egészen 2007-ig, amikor megtörve a katonai puccsok és diktatúrák ördögi körforgását, demokratikus úton hatalomra került. Bár fentebb néhány pozitív gondolatot is írtam róla, mindenképpen meg kell említeni, hogy Yar’Adua messze nem volt tökéletes elnök, hiába kampányolt a korrupció elleni harc szlogenjével, a problémát egyáltalán nem sikerült felszámolnia, ahogy a szociális és egészségügyi ellátó rendszer talpraállításában is kudarcot vallott, sőt sokak szerint végig a muszlim északot favorizálta a főleg keresztény déllel szemben. Halála után az események felgyorsultak, a mai nap folyamán a halott elnök testét már északra, szülőhazájába Katsinába szállították repülőgéppel, ahol hagyományos  muszlim tradíciók szerint búcsút is vettek tőle és a szülőotthona közelében álló kriptájába helyezték.

Közben Goodluck Jonathan hivatalosan is felesküdött mint Nigéria elnöke, és az ennek alkalmából elmondott rövid beszédében választási reformokat és a korrupció felszámolását ígérte az országnak. A helyzet mindenképpen érdekes lesz, hiszen létezik egy afféle nemhivatalos megállapodás politikai szinten, mely szerint a nigériai keresztények és muszlimok között rotációs rendszerben váltakozik az elnökség, így a 2011-es választások már most nagyon sok kérdést felvetnek: vajon Jonathan indulni fog-e, indulhat-e ezen a voksoláson, egyáltalán a muszlim észak hogy lesz képes kezelni a most kialakult helyzetet, kit fog most Jonathan alelnökének jelölni és még sorolhatnánk.

Akárhogy is, a mai nap a gyász ideje volt, sok ezren jelentek meg az elnöki palotánál és az elnök temetésén is, hogy lerójják tiszteletüket, az üzletek, hivatalok zárva tartottak, a legnagyobb, Niger-deltában küzdő lázadó mozgalom (A Niger-delta Felszabadítási Mozgalom) is részvétét fejezte ki az elnök családjának, ahogy ezt tucatnyi elnök tette világszerte. Nyugodjon békén.

Hozzászólások:

Szólj hozzá!





  • Archívum

  • Címkék