Mauritius választ – Update #1
Közzététel ideje | május 5, 2010 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro
Nagy nap a mai a kis indiai-óceáni szigetország, Mauritius számára, ugyanis 2005 után ismét urnák elé járulhattak az 1.3 millió lakossal rendelkező szigetállam szavazói, akik a parlamenti választásokon arra szavazhattak, melyik párt vigye tovább az ország ügyeit a következő 5 évben. A nagy kérdés persze egyértelműen a mostani miniszterelnök, Dr. Navin Ramgoolam és pártjának, a Mauritus-i Munkáspártnak a szereplése, akinek legerősebb kihívója egyértelműen a 2005-ös választások vesztese, az egykori miniszterelnök, Paul Berenger és a Mauritius-i Militáns Mozgalom.
Az egyik legsikeresebb és legstabilabb afrikai államnak tartott Mauritius-on nem egyszerű megjósolni a voksolás kimenetelét, hiszen pozitív és negatív érveket is lehet felsorakoztatni az eddig irányító Ramgoolam és pártja mellett. Biztosan sok szavazatot ér számára az ingyenes utazás bevezetése a diákok és idősek számára, az adóreformok által elért stabil növekedés, de ellene szól, hogy még soha ekkora etnikai megosztottság nem volt érezhető a szigeten, mint mostanában. A hinduk és egyéb vallási csoportok (keresztények, muszlimok) vagy a kreolok és az európai származásúak közötti feszültség azért is igazán érezhető, mert a két legerősebb jelölt is más-más csoportot képvisel.
Mindkét jelölt és párt erős kampányt folytatott, a gazdasági növekedés fenntartása, a bűnözés, drogkereskedelem elleni harc szintén erős jelszó volt mindkettejük számára, Berenger pedig különösen nagy hangsúlyt fektetett a nők politikai szerepének növelésére is. Még két jelentősebb pártot és jelöltet érdemes megemlíteni: a Mauritius-i Szociáldemokrata Párt Xavier Duval vezetésével és a Militáns Szocialista Mozgalom Pravind Jugnauth irányításával, amely utóbbi párt 2005-ben még Berenger támogatójaként vetette észre magát, most azonban a szociáldemokratákkal együtt Ramgoolam és a Munkáspárt mögött sorakozott fel.
14 afrikai országból érkeztek megfigyelők a választásokra, és a megfigyelők célja értelemszerűen a voksolás tisztaságának biztosítása volt. A szavazóhelyiségek előtt egész nap nagy volt a forgalom, délután kettő óráig a választásra jogosultak fele már leadta szavazatát és ez a szám folyamatosan nőtt urnazárásig. Két kisebb incidens zavarta csak meg a nyugalmat, az egyik helyen egy újságíró miatt tört ki incidens, egy másik szavazóhelyiségben néhány órája pedig egy elég durva verekedés borzolta a kedélyeket, de a rendőrség mindkét esetben gyorsan helyreállította a rendet. A poszt majd frissülni fog az eredményekkel, aki ezt nem tudja kivárni, annak: http://www.mauritiuselection.com/
Update #1: A megerősített eredmények szerint az eddigi miniszterelnök és pártja, a Munkáspárt nyerte a választásokat, a 62 parlamenti helyből 41 az övéké lett, ezt az ellenzék is elismerte, semmiféle attrocitás nem történt. Tekintve, hogy a részvétel majdnem 80%-os volt, ez tulajdonképpen a népakaratot tükröző eredmény.
Hozzászólások:
Szólj hozzá!