Ténéré fája: több száz éves, csodás mese
Nem tudom, hogy ez a régi történet mennyire ismerős a látogatók számára, de egy rövid hétvégi posztot mindenképpen megérdemel azok kedvéért, akik nem ismernék mégsem. Az egykoron a Földünk legelszigeteltebb fájának számító magányos ténéréi fáról (Ténére Fája) van szó, amely nevetségesen szomorú haláláig a világ egyik legmagányosabb fája volt, több mint 200 kilométerre volt tőle [...]
Ghána: egy súlyos betegség újabb tünete
Lehet, hogy sokak számára meglepőek voltak az elmúlt hetek eseményei, amelyek Ghánában történtek, de az ország történelmét ismerők tudják, hogy a most elszabadult etnikai alapú indulatok nem újkeletűek ebben az alapvetően békés nyugat-afrikai pontnak számító államban. Az első hírek két-három hete tűntek fel, hogy kisebb összecsapások bontakoztak ki az északi Bakwu régióban, főleg a Kusasi és [...]
Hamarosan ismét szabad az út N’Djamena felé?
Az eddig csak sötét viharfelhőként gyülekező jövőkép egy pillanat alatt valósággá vált egy Afrikától távoli luxuskonferenciateremben, amikor kedden az ENSZ 15 tagú Biztonsági Tanácsa úgy határozott, hogy eleget tesz Csád kérésének és kivonja az összes ENSZ békefenntartót Csádból és a Közép-afrikai Köztársaságból. A 2007-ben létrehozott ENSZ Misszió Csádban és a Közép-afrikai Köztársaságban (MINURCAT) eredetileg 5200 [...]
Libéria és Afrika kimondatlan kérdése: miért teszitek ezt velünk?
Heti idézetünket támogatandó álljon itt egy szomorú videó Libériából a Firestone gumigyártó multicég helyi tevékenységéről:
Német zsoldosok Szomáliában
Bár főleg csak a német katonák külföldi akcióit aggodalommal figyelő német lakosságot érintette mélyebben a téma és ennek megfelelően a német média számolt be a dologról bővebben, a blog sem mehet el szó nélkül a német zsoldosok szomáliai akciójáról szóló hírek mellett. Elsőként az NDR televíziós csatorna számolt be róla még hétvégén, hogy a Münster [...]
Súlyos a helyzet a Száhelben: példa Burkina Fasoból
A szárazság, a teljesen kiszámíthatatlan esőzések és az ezekből következő problémákból (megfelelő legelők hiánya, éhezés stb.) fakadóan Afrika egyes régióiban ritkán látható jelenségeknek lehettünk-lehetünk szemtanúi, olyan eseményeknek, amelyek a közeljövőben súlyos humanitárius vagy akár katonai problémákhoz is vezethetnek. Bár a poszt fő témája nem ez, de nem mehetünk el szó nélkül a 11 milliós Niger [...]
keep looking »