Dzsibuti: IOG megkapta az esélyt

Közzététel ideje | április 23, 2010 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

Egész Kelet-Afrika stabilitása szempontjából fontos állomásként értékelte a nemzetközi sajtó jelentős része a hétfői döntést, amellyel a dzsibuti parlament jóváhagyta azt az alkotmánymódosítást, amely lehetővé teszi a mostani elnök, Ismail Omar Guelleh indulását harmadszor is az elnöki székért. A franciák legfontosabb és az amerikaiak egyetlen afrikai katonai bázisának számító, stratégiai fontosságú – ámbár holdbélien kietlen – Dzsibuti 63 fős parlamentje
rövid másfél órás elemzés és gondolkodás után döntött egyhangúlag a módosítás elfogadása mellett, amellyel az elnöki mandátum hosszúságát is lecsökkentették az eddigi hat helyett öt évre.

Afrikában még ilyen jellegű alkotmánymódosítás nem kapott akkora támogatást, mint itt, a parlament teljes egészében kiállt az elnök mellett (mondjuk ez nem csoda, mindannyian az elnök pártjának tagjai) és már több alkalommal (így a hétfői napon is) felvonultak Guelleh hívei Dzsibuti város utcáin, hogy támogatásukról biztosítsák az elnököt, aki szerintük jelentős mértékben hozzájárult a szegénység csökkentéséhez. Bár azért kíváncsi lennék, mint gondolnak Guelleh tevékenységéről az ország északi részén vegetáló lázadó afarok.

Nem csoda, hogy maga az elnök sem vállalta be azt az opciót, hogy népszavazást kért az alkotmánymódosításra, hanem inkább az április 14.-i első parlamenti jóváhagyás után másodszor is parlamenti jóváhagyást kért – ezt a törvények lehetővé teszik, vagy népszavazás vagy kétszeres parlamenti jóváhagyás. A parlament előtt összegyűlt több ezres tömegnek Dileita Mohamed Dileita miniszterelnök jelentette be a végeredményt, amely után hatalmas ünneplés tört ki a polgárok között, mindenki “IOG” nevét kantálta – az elnököt általában így hívják az emberek. Egyébként ezzel a módosítással további változásokat is elfogadtak az alkotmányban: mostantól 75 év a felső korhatár az elnökjelöltek számára, létrehozzák a szenátus intézményét és végre hatályon kívül helyezik a halálbüntetést.

dzsibuti

Mindenesetre azt még nem tudni, hogy IOG indulni fog-e a választásokon, ugyanis ezt még nem erősítette meg – mostantól már adott a lehetőség. Ahogy arról már többször írtam itt a blogon, Dzsibutiban konkrétan nem létezik ellenzék, az elmúlt két választáson már nem is indítottak jelöltet és nem is nyertek egyetlen parlamenti helyet sem. A teljes diktatúra tehát megvalósult, és mivel ez tökéletesen megfelel a “Nyugatnak”, a jogsértésekről és diktatórikus akciókról szinte szó sem esik. Mindenesetre az ellenzék soraiban valamiféle mozgolódás azért történik, Abdirahman Boreh, független ellenzéki politikus kezdeményezésével IOG összes politikai ellenfele tárgyalásokba kezdett egy szövetség létrehozására, amelynek célja az antidemokratikus uralkodó párt, a Néppárt a Haladásért (RPP) uralmának megdöntése és IOG eltüntetése Dzsibutiból.

Boreh egyébként cáfolta azt is, hogy a nép követelésének tesz eleget az elnök, szerinte ugyanis elég rápillantani az ENSZ, a Világélelmezési Program vagy a Vöröskereszt jelentéseire ahhoz, hogy lássuk: Dzsibutiban a mélyszegénység, a munkanélküliség az úr, az emberek jelentős része pedig elégedetlen. Ezért a jelenleg létező 8 dzsibuti ellenzéki párt közül öt már összefogott, hogy a 2011 májusában sorra kerülő elnökválasztásokon megdöntse IOG hatalmát. Reménytelen harc lesz.

Hozzászólások:

Szólj hozzá!





  • Archívum

  • Címkék