Comore-szigetek: ez már krízis a javából

Közzététel ideje | április 9, 2010 | 1 hozzászólás | GaceTillerro

Tovább mélyül a Comore-szigetek politikai válsága, a három szigetből álló szövetségi köztársaság konkrétan a széthullás küszöbére sodródott, köszönhetően Ahmed Abdallah Sambi államelnök alkotmányellenes politikájának. A kilencvenes éveket végig a három sziget szeparatista törekvései jellemezték, Anjouan és Mohéli szigete is több ízben elszakadt a szövetségi államtól és kikiáltotta saját függetlenségét, ennek következtében katonai uralmat vezettek be az országban (az Afrikai Unió pedig blokádot hirdetett a függetlensége mellett oly sokáig kitartó Anjouan ellen), hogy egyben tartsák azt.

Végül 2001-ben sikerült megállapodni a három szigetnek, ekkor hirdették ki az új alkotmányt is, amelyet tavaly Sambi elnök páros lábbal taposott el. A 2001-es egyezség szerint a három szövetségi állam négy éves rotációs rendszerben, felváltva adja a köztársaság elnökét (miközben persze saját kormánnyal és törvényhozással is rendelkeznek), amivel az első “körben” nem is volt gond, Grande Comore szigetének terminusa után jött Anjouan lehetősége, 2006-ban a szigetet képviselő Sambi vált a Comore-szigetek első emberévé. A menetrend szerint 2010. májusában az elnöknek le kell köszönnie, ő azonban ezt megfúrta tavaly, amikor egy alkotmányossági népszavazáson elérte, hogy meghosszabbítsák mandátumát közel két évvel, így májusban nem fog Mohéli elnököt adni a szövetségi köztársaságnak, ez pedig a 2001-es békeegyezmény teljes összeomlását vetíti előre.

Nem csoda tehát, hogy ma, pénteken, Ramtane Lamamra, az Afrikai Unió békéért és biztonságért felelős különmegbízottja megérkezett a fővárosba, Moroniba három napos látogatásra, melynek célja a 2001-es alku és egyáltalán az egész szövetségi köztársaság megmentése. És bár első napján tovább is akart utazni Mohélire, hogy az ottani ellenzékkel tárgyaljon, a kis sziget fővárosában, Fomboniban kirobbant erőszakos tüntetések miatt járatát törölni kellett. Így az utazás helyett Sambi elnökkel ült tárgyalóasztalhoz, aki továbbra is kitart azon álláspontja mellett, hogy csak a nép érdekében hosszabította meg mandátumát (amit a nép a szavazással támogatott is).

comoresz

Mohéli szigetén nem a mai volt az első tüntetés, az elmúlt hetekben egyre fokozódó feszültség jelezte, hogy a szigetlakók mindenképpen ragaszkodnak a 2001-es alkotmányhoz és amennyiben 2010. május 26.-a után nem Mohéli adja a Comore-szigetek elnökét, akkor azon nap után a sziget már nem is tagja a szövetségi köztársaságnak. Mohéli szigetén egyébként főként fiatalok és nők vonultak az utcára Sambi-ellenes jelszavakat kiabálva, várva az AU különmegbízottat, aki végül nem is mert eljönni. A Comore-szigetek belügyminisztere, Hassane Ahmed el Barwane még csütörtökön, tehát a pénteki megmozdulások előtt felszólította a mohéli ellenzéki csoportokat a demokratikus párbeszédre és az erőszakos megmozdulások elkerülésére.

A kormány döntése szerint egyébként lesz Mohélinek is elnöke, csak különböző folyamatban lévő projektek, költségtakarékosság és harmonizációs célok miatt csak 2011 végén történhet ez meg. Konkrétan most nagyon nincs is miért a tüntetőket és a mohéli ellenzéki csoportokat hibáztatni, igazságtalanul és jogtalanul ellopták tőlük az elnöki pozíciót, így a Comore-szigetek szövetségéből való esetleges kilépésük is teljesen jogos és érthető lenne. A politikai vitába a szomszédok is kezdenek belesodródni, a tanzániai külügyminiszter a napokban például olyan nyilatkozatot tett, mely szerint Tanzánia támogatja Sambi elnökségét és a mandátumát meghosszabbítását, ami persze az összes ellenzéki csoportnál kivágta a biztosítékot.

Sambi egyébként az ország közelében található, francia fennhatóság alá tartozó Mayotte szigetének is nekirontott néhány napja, ahol még márciusban a lakosság elsöprő többséggel arra voksolt, hogy a sziget teljes egészében Franciaország része legyen 2011-re, így ezzel a többnejűség és az iszlám bíróságok hagyománya is a végéhez ért. Sambi szerint viszont Mayotte egy megszállt arab terület, amelyen így népszavazást tartani is illegális, és felszólította a kis sziget lakosságát az ellenállásra (a szavazáson 96% voksolt a franciákhoz való csatlakozás mellett).

Hozzászólások:

Egy válasz érkezett eddig a következő írásra: “Comore-szigetek: ez már krízis a javából”

  1. Bar - Lev
    április 10th, 2010 @ 01:13

    “…és felszólította a kis sziget lakosságát az ellenállásra…” – mármint azon a szigeten, ugyebár, ahol

    “…a szavazáson 96% voksolt a franciákhoz való csatlakozás mellett…”

    Jól van…

    - Tipikus:

    Teljesen reális és komolyan vehető iszlamista célkitűzések, követelések.

    És akkor, ez az agyamputált most mit fog tenni, hadat üzen Franciaországnak?

    Szánalom a köbön…

Szólj hozzá!





  • Archívum

  • Címkék