Bissau-Guinea: Újabb puccs? – Update #1
Közzététel ideje | április 1, 2010 | 1 hozzászólás | GaceTillerro
Valamelyik nap az egyik nagyobb külföldi újság hozott le egy hosszabb beszámolót a békés bissau-guineai mindennapokról és az írásban a nyugat-afrikai régió egyik stabil pillérének nevezte az országot a cikkíró, miután az Afrikai Unió kedden kiemelkedő demokratikus fejlődésről beszélt az országot illetően. És hogy mennnyire is kiszámíthatatlan errefelé a helyzet, arra a legfőbb bizonyíték, hogy a mai nap folyamán több laktanyából katonák érkeztek a miniszterelnöki rezidenciához és ott foglyul ejtették Carlos Gomes Junior miniszterelnököt, majd Jose Zamora Induta vezérkari főnököt és 40 katonai tisztviselőt is magukkal hurcoltak egy katonai bázisra.
A döbbenetes akció után a hadsereg Antonio Indjai tábornokot bízta meg a helyzet kezelésével, tehát az ország ideiglenes irányításával, aki első intézkedéseként felszólította az események miatt – és Carlos Gomes támogatására – utcára vonuló polgárokat, hogy hagyjanak fel a tüntetéssel, különben a miniszterelnököt saját kezével végzi ki. A helyzet eléggé bizonytalan, egymásnak ellentmondó híreket lehet hallani, olvasni, a telefonvonalak többsége nem működik, még a francia külügyminiszter, Bernard Kouchner sem mert biztosat mondani az általa csak lázadó katonák puccskísérletének nevezett műveletről. A nagyjából 9 hónapja, a korábbi elnök meggyilkolása után hatalomra kerülő Malam Bacai Sanha államelnök holléte kezdetben ismeretlen volt, egyes források szerint ő is a lázadó katonák kezére került, de később kiderült, nem ezt történt.
Az állami rádió megszakította szokásos adását és katonai zenét játszik, amiről az afrikai puccsokat ismerők már jól tudják, hogy csakis rosszat jelenthet – legutóbb Nigerben hallhattak ilyen muzsikát a lakosok. A délután folyamán olyan információk is feltűntek – még az AFP is leközölte -, hogy a miniszterelnököt elengedték elrablói, de ezt később már mindenki cáfolta. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján Carlos Gomes-t otthonában tartják őrizetben, a házához vezető utakat pedig a hatalmat átvevő katonák tartják ellenőrzésük alatt. Ezeken az utcákon tüntettek a miniszterelnök mellett és ezután hangzott el az állami tévében Indjai fentebb már idézett nyilatkozata.
Fontos esemény volt a nap során, amikor állig felfegyverzett katonák érkeztek az ENSZ főhadiszállása elé ahol az egykori haditengerészeti főparancsnok, később puccsokat szervező Bubo Na Tchuto húzta meg magát tavaly december óta, várva, hogy mikor adják át a kormánynak és így mikor állítják igazságszolgáltatás elé államellenes bűncselekményei miatt. Tchuto végül 94 nap után elhagyta az épületet az érte érkező fiatal katonákkal, az ENSZ tisztviselők pedig szó nélkül figyelték távozását – ahogy tőlük ezt megszokhattuk. Bár az utcákon nem látszik, óriási a káosz, és minden jel arra mutat, hogy jelenleg Antonio Indjai tábornok irányítja az országot, aki egy rövid interjút is adott az AFP-ben, amelyben elmondta, hogy a vezérkari főnök és a miniszterelnök is bűnöző, akiknek meg kell fizetni bűneikért.
Egyébként az akcióban részt vevő katonák között és egyáltalán az egész puccsot illetően sincs összhang, Carlos Gomes-t irodájában tartóztatták le (fogták el), majd később néhány kört tettek vele a városban, mint később kiderült, azért mert nem igazán tudták mit is csináljanak vele, ráadásul több katonában kétség merült fel tetteit illetően. Visszatérve Bacai Sanha államelnökre, a politikus ezekben az órákban tárgyal a puccsot végrehajtó csoporttal a Semana Online szerint, hogy megpróbálja helyreállítani a demokratikus rendet. Nehéz lesz, ugyanis Indjai személyében egy eléggé hírhedt emberrel áll szemben. Az eddig a hadsereg második számú vezetőjeként dolgozó, iskolázatlan Antonio Indjai ugyanis nem más, mint annak a Tagma na Waie, egykori vezérkari főnöknek az unokaöccse, akit még 2009. márciusában gyilkoltak meg állítólagosan az akkori Nino Vieira-kormány emberei. Annak a merényletnek az eredménye az lett, hogy Indjai vezetésével (!!) egy csapat katona megtámadta Vieira elnök lakását és meggyilkolta a korábban már több merényletet túlélő politikust. Így már a más a kép.
Bár jelen pillanatban tehát nem tűnik egy sikeres puccsnak az akció, Indjait ismerve, nem békés úton fog ez rendeződni. Bubo Na Tchuto jelenléte pedig csak árnyalja a képet, nagyjából egy “örök lázadóról” van szó, aki minden kormány ellen ágált, mindig hatalomra tört, és 2008-ban részese volt egy puccskísérletnek, amely során megpróbálták Vieirát is eltenni láb alól. Várjuk a fejleményeket, bárkinek friss híre van, jöhet kommentben.
Update #1:
Úgy tűnik, tévedés volt azt állítani, hogy puccs történt Bissua-Guineában, a mai hírek alapján mégis van remény arra, hogy nem fog teljesen összeomlani a demokrácia a kolumbiai drogkartellek első számú afrikai támaszpontjában. A tegnap elfogott, majd házi őrizetbe vetett Carlos Gomes Junior miniszterelnök házát elhagyták a katonák, állítólagosan az őrizetét is feloldották, mindössze megerősített rendőrjárőröket látni háza és irodája környékén.
Az utcákon több megmozdulás is történt, az emberek ma is tüntettek a lázadó katonák ellen, de mint azt már tudjuk – akár nyugat-afrikai, akár más kontinensbeli – tapasztalatból, a fegyvereknek van szava, nem az embereknek. A polgárok többsége szerint egyébként Gomes jó úton indult el kormányával, érezhető intézkedések is történtek, de a hihetetlen bizonytalanság nem éppen a fejlődés malmára hajtja a vizet, hiszen óriási a megosztottság a politikai elit soraiban, így különböző érdekcsoportok állnak egymással szemben. Az nyilvánvaló, hogy ma Bissau-Guineában a hadsereg irányít, és a katonák köreiben Gomes nem volt soha igazán népszerű, ahogy a még mindig ismeretlen helyen fogvatartott Zamora Induta vezérkari főnök sem.
Mondjuk az is kérdéseket vett fel, hogy az ENSZ miért és egyáltalán hogyan hagyhatta szabadon távozni épületéből Bubo Na Tchutot, a 2008-es puccskísérlet körözött főszervezőjét, akit a fentebb már kibeszélt barátja, Antonio Indjai keresett fel egy csapat állig felfegyverzett katona kíséretében és akit a mostani akció főszervezőjének is tartanak. Mára a helyzet normalizálódott, az utcákon nagyjából a megszokott módon folynak az események – a néhány megmozdulástól eltekintve -, Indjai-ék pedig nyilatkozatban jelentették be, hogy akciójuk nem puccskísérlet, hanem “belső ellentétek elszabadulása” volt, amelyeknek a feloldása érdekében folyamatosan tárgyalnak az államelnökkel.
Az egykori gyarmattartó, Portugália, és a függetlenségi harcot támogató oroszok is a demokratikus rend azonnali helyreállítására szólítottak fel. Mindent összevetve elmondható, hogy a a bissaui demokrácia életben maradt, de a kérdés a jövőre nézve csak az: egy olyan országban, ahol a katonaságnak és katonai vezetőknek ilyen hatalma van, lehet bármiféle normális kormányzást bemutatni?
Hozzászólások:
Egy válasz érkezett eddig a következő írásra: “Bissau-Guinea: Újabb puccs? – Update #1”
Szólj hozzá!


április 2nd, 2010 @ 21:49
Helló!
Mostanában fedeztem fel ezt a blogot és csak gratulálni tudok hozzá! Nagyszerű, hogy valaki ilyen témában nyújt ismeretet az egyszerű böngészők számára.
Mégegyszer gratulálok!
attila22