Sierra Leone: most akkor mi van?
Közzététel ideje | március 21, 2010 | 1 hozzászólás | GaceTillerro
Kerülve a felesleges szófüzéreket, egyértelműen és könnyedén belátható, hogy mai felgyorsult világunkban a média szerepe kiteljesedett és hatása az emberekre elkerülhetetlenné vált, egy jól megírt cikk, jól elkészített riport sok tízezer ember életére lehet hatással. Ennek az állításnak az igazolására következzen most egy megdöbbentő hír Sierra Leonéből, amely még
csütörtökön kezdődött, amikor az interneten és a hírügynökségek oldalain terjedni kezdett a hír (és nem csak a kisebbeken), hogy több mint 200 ember veszítette életét egy bányaomlásban az állam déli részén.
A hír először helyi rádióállomásokon bukkant fel és a sierra leonei médiát figyelő nemzetközi újságírók vizsgálat nélkül hitelt adtak az információknak, és így a “hülyeség” terjedésének már nem lehetett gátat szabni. Franciaország külügyminisztériuma pénteken már közleményt adott ki, melyben részvétét
nyilvánította az áldozatok hozzátartozóinak és az Egyesült Államok nagykövetsége is segítségét kínálta fel. A történet akkor érte el csúcspontját, amikor a bányászati miniszter stábjával, több tucat katonával és tűzoltóval pénteken megérkezett a fővárostól több száz kilométerre délre fekvő Baomahun bányászvárosába, hogy segítsen a tragédia utáni munkálatokban és megvizsgálja a helyzetet.
Amikor odaérkezett a kis csapat, gyorsan rá kellett jönniük, hogy a történet nem más, mint kitaláció, semmi nyoma nem is volt a katasztrófának vagy bármiféle balesetnek. Alpha Kanu miniszter az AP hírügynökségnek később adott telefonos nyilatkozatában bizonyos, az ország kormánya ellen munkálkodó erőket hibáztatott a dezinformációért, amely erők mindent elkövetnek azért, hogy Sierra Leonének rossz hírét keltsék a nemzetközi színtéren.
Maga a hír először a Kiss 104 FM rádióállomáson bukkant fel, amelynek hírét aztán gyorsan átvették mások és a helyi hatóságok a hír ellenőrzése nélkül már telefonáltak is a fővárosba a tragédiát “újságolva”. A szóban forgó baomahuni aranybányát üzemeltető Cluff Gold brit bányavállalat is vizsgálatot rendelt el és péntek délután már ők is cáfolták az omlásról szóló pletykát.
Amúgy nem lett volna meglepő, ha történik valami ilyesmi, Sierra Leonében rendkívül kezdetleges módon folynak a bányászati tevékenységek, a kérdéses bányában konkrétan csupasz kezükkel, ásókkal ásnak az emberek hatalmas lyukakat, így egy ilyen beomlás esélye is elég nagy. Nem ritkák a 15-20 méter mély gödrök sem, amelyekben sok esetben 12-14 éves gyermekek kaparnak egész nap a napi betevőért.
Ez a hír pedig annak a tökéletes bizonyítéka, amit már maga Bob “Afrikából akarok megélni” Geldof és több hozzászóló itt a Mindennapiafrikán is hangoztatott: az információs társadalom afrikai kiteljesedésével jelentősen csökkennének a konfliktusok, kevesebb hadúr és lázadó szervezet létezne a fekete kontinensen és elkerülhetőek lennének a hasonló jellegű téves információk.
Fő források: AP, Reuters, BBC
Hozzászólások:
Egy válasz érkezett eddig a következő írásra: “Sierra Leone: most akkor mi van?”
Szólj hozzá!

március 21st, 2010 @ 12:20
Erről szép kis vitát lehet kerekíteni, hogy mikor jönne el az az idő, amikor már nem csak a hadúr hívná oda mobilon a seregét, hogy lenne egy kis lerendeznivaló.
Tegnap volt inforádió utazási magazinjában Szváziföldről szó és a műsorvezető megpendítette, hogy manapság már a feleségnek való nőket nem 6 tehénért, hanem egy sokat tudó mobilért cserélik inkább.