Togo választott – Vajon jön az erőszak is?
Közzététel ideje | március 4, 2010 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro
Eljött hát a nap, amire Togo népe oly hosszú ideje várt már: az ország történetének első, tényleg szabad elnökválasztására került sor a mai napon, ennek megfelelően a várakozás is óriási volt. Az 1960-ban függetlenné vált aprócska nyugat-afrikai állam független történelmének legnagyobb részében a Gnassingbe-család irányítása alatt állt, 38 évig Etienne Eyadema Gnassingbe, majd 2005-től a katonai puccsal hatalomra jutott fiú, Faure Gnassingbe vezette Togót – egyébként ő hatalomra jutása után egy, ellenzék által bojkottált és csalásnak kikiáltott választáson is megerősítette hatalmát.
Emlékezhetünk még a képsorokra, félve az eredményektől, az összeszámlálás megkezdése előtt a katonák behatoltak a szavazóhelyiségekbe és elrabolták az urnákat, majd később a felháborodott tüntetőkre lőttek, több száz halottat hagyva az utcákon. Most azonban más lesz a helyzet, ígérte Gnassingbe, aki mindent megtesz, hogy a múltat elborítsa a feledés homálya, választási plakátjain is csak egyszerűen Faure névvel szerepel, igyekezvén elkerülni apja 38 éves diktatúrájának rossz emlékeit, amit a Gnassingbe név válthat ki. Az emberek pedig most tényleg úgy érzik, hogy lehet változás, hatalmas sorok kígyóztak a mai napon a szavazásra kijelölt helyiségek előtt, hiszen mindenkinek át kellett élnie, milyen egy olyan választás, ahol nem csak egy jelöltre lehet szavazni.
A választásokra való felkészülés nem kezdődött túl jól, a két legnagyobb ellenzéki párt, az Egyesült Erők a Változásért (UFC) és a Bizottság a Megújulásért (CAR) ugyanis rendkívül erősen támadta azt a választási szabályt, hogy minden egy fordulóban dőljön el, hiszen ez az uralkodó Togói Néppárt (RPT) malmára hajthatja a vizet, hiszen a többi aprócska párt is valószínűleg a nagyobb ellenzékiektől “lopja el” a szavazatokat. Emellett az ellenzék a szavazók regisztrációjának felülvizsgálatát is követelte, súlyos hiányosságokra és tévedésekre hivatkozva, és bár utóbbiban sikerült is eredményt elérniük, az egyfordulós választást nem sikerült kettőre változtatniuk. Végül az ellenzék folyamatos követelései miatt az eredetileg február 28.-ára kitűzött voksolást a mai napra halasztották, de az UFC több kis párttal együtt már előzetesen hangoztatta: csalástól tartanak.
A jelöltek tekintetében meglepő módon maga az RPT és Faure Gnassingbe okozta a legtöbb meglepetést, hiszen sokáig Faure azt erősítgette, hogy nem fog indulni a választásokon, de aztán végül több pártgyűlés után úgy döntött, enged a “togói többség akaratának” és megméretteti magát. A határidőig rajta kívül még 6 jelölt kérelmét fogadták el, bár voltak problémák egyes kis pártok jelöltje körül. A három legjelentősebb esélyes egyértelműen Faure (RPT), Jean-Pierre Fabre (UFC) és Yawovi Agboyibo (CAR). Fabre jelölése is érdekes történet, hiszen sokáig úgy volt, hogy az UFC nagy “öregje”, a pártvezér Gilchrist Olympio lesz a párt jelöltje, de ő sajnos egészségügyi problémák miatt mégsem tudott “rajthoz” állni (ami az UFC szerint a kormány játéka a szabályokkal).
Február közepére azonban nagyjából letisztultak a jelöltállítás körüli problémák és elkezdődött a szokásos politikai sakkjátszma valamint a kampányhadjárat országszerte, ahol minden jelölt saját érdemeit hangoztatta és csodás Togo-jövőképet vizionált, de egyben békés szavazásra szólított fel. Ami biztos, hogy ha ezúttal is gondok lesznek a választások körül (és ha Faure fog nyerni, akkor lesznek is), akkor a 2005-ösnél jóval nagyobb problémákra lehet számítani az országban, maga Fabre, az UFC jelöltje ki is jelentette, hogy hajlandó akár meghalni a győzelemért és az igazságért. Az ellenzék emellett közel 12 ezer aktivistát is mozgósított, akik a szavazófülkéknél “őrködtek”, hogy elkerüljék a 2005-ös hihetetlen eseményeket, és akár életük árán is megvédjék a demokráciát. Ezen kívül több ezer katonát is kivezényeltek ma az utcákra, hogy ne legyen probléma a renddel, továbbá több száz külföldi megfigyelő is az országban van, biztosítandó a voksolás szabályos levezénylését.
A BBC helyszíni beszámolója szerint a fővárosban, Loméban gond nélkül folytak az események, bár több helyen csak később kezdődött el a szavazás és kisebb csúszások történtek a menetrendben. A nemzetközi sajtó megítélése szerint is minden eddiginél tisztességesebb választásra került sor, Faure tisztességes riválisként kezeli az ellenzéket, nem ellenségként és a választásokat is egy, nemzetközileg ellenőrzött független választási bizottság felügyeli. Ennek ellenére a rendelkezésre álló források miatt eléggé a jelenleg uralkodó Gnassingbe fiú felé dől a mérleg nyelve, Lomé választási plakátjainak jelentős része az övé és vidéken is jóval több kampányrendezvényt tudott tartani, mint riválisai.
A szomszédos Ghánában és Beninben mindenesetre a civil szervezetek és a lakosság is felkészült arra, ha esetleg elszabadulna a pokol Togóban és 2005-höz hasonlóan több ezren lépnék át a határt az erőszak elől menekülve. Az ENSZ és szervezetei által felállított vészhelyzeti tervben négy lehetséges kimenetel szerepel (az egyes a békés választás, a négyes a polgárháború kirobbanása), és a legtöbb szervezet egyértelműen a harmadikra, a választások utáni erőszakos akciókra szavaz. Ma a határokat lezárták, az éttermek, szórakozóhelyek zárva tartottak, az utcákon csak a külön engedéllyel rendelkező járművek közlekedhettek, de egész nap semmiféle probléma nem volt, a szavazóhelyiségeket békében sikerült lezárni. Most már mindenki az eredményeket várja – nagyjából 2-3 nap múlva lesznek -, a hangulatról pedig mindent elmond több fiatalokat tömörítő szervezet jelmondata: “változás lesz vagy halál”.
Hozzászólások:
Szólj hozzá!

