Szomália: a segély csak a gonosz “nyugat” mérge
Közzététel ideje | március 2, 2010 | 16 hozzászólás | GaceTillerro
Az ENSZ égisze alatt működő Világélelmezési Program (WFP) néhány nappal ezelőtti jelentése csak megerősítette azt a feltevést, hogy a Szomália egy jelentős részét uraló, az al-Kaidával való kapcsolatát nyíltan vállaló és egész Kelet-Afrika stabilitását veszélyeztető al-Shabaab iszlám milícia iszonyatos “nyugatellenes” politikáját kiterjesztve, most már a segélyszállítmányok mozgását is korlátozza, tiltja az ország általa uralt részein.
Ez pedig az ország egyharmada, ahol a WFP becslései szerint – amit a milícia persze kitartóan cáfol – nagyjából fél millió ember szorulhat napi szinten élelmiszersegélyre. Az elmúlt hónapok harcainak következtében a segélyszervezetek már eddig is kivonultak Dél-Szomália jelentős részéről és csak egy-két fő “csomópontot” tartanak fenn a rengeteg menekült számára, de a jövőben valószínűleg ezeknek is befellegzett. Hétfőn az egyik ilyen tábor, Afgoye felé tartó kamionokat fegyvereseket állítottak meg és fordítottak vissza, miután az al-Shabaab elkezdett érvényt szerezni annak az elméletének, mely szerint a segélyek csak növelik a szomáliai lakosság külföldi függőségét és tönkreteszik a falusi, vidéki gazdálkodást.
Ha valakit most a WFP-vel való együttműködésen érnek – ebbe pedig beletartozik a segély elfogadása is -, az a szomáliai gazdaság elleni bűncselekménynek minősül és súlyos büntetés lehet a következménye. Persze, ez nem újdonság, ez a politika már korábban napvilágot látott, de csak mostanában érezhető, hogy ennek igyekeznek egyre erősebben érvényt is szerezni. Olyan vad vádak is repkednek a levegőben, mely szerint a világszervezet lejárt szavatosságú élelmiszert osztogat és a segítő tevékenység csak a “nyugati” propaganda terjesztését igyekszik fedezni. Emellett újabb szörnyű jelenség ütötte fel a fejét az országban (ha ezt még lehet annak nevezni), egyre gyakoribb az is, hogy az ENSZ kamionjait, járműveit vezetőikkel együtt elrabolják és hasonlóan a tengeren már bevált taktikához, váltságdíjat követelnek értük.
És ez nem csak az al-Shabaab uralta délre jellemző, az északon fekvő, autonóm Puntföld sem túlságosan biztonságos, pedig az ENSZ a sokkal veszélyesebb Mogadishu helyett inkább onnan dolgozik. Legutóbb a közép-szomáliai Eyl városának közelében raboltak el három, kíséret nélkül haladó WFP teheruatót, de múlt héten további kamionokat is elraboltak a régió más részein. A helyi lakosság által segített szárazföldi “kalózok” dupla haszonra hajtanak, hiszen megvárták míg a segélymunkások lepakolták az élelmiszerszállítmányt, majd azután csaptak le. Jelenleg öt kamion és vezetőik Eyl városában állnak őrizet alatt, az ENSZ tárgyal a fogvatartókkal a szabadon engedésükről. A helyzet tehát nem könnyű, főleg, hogy magára a segélyezésre is egyre szigorodó szabályok vonatkoznak, annak megakadályozására, hogy esetleg a szállítmányok az al-Shabaab kezére kerüljenek.
A WFP szóvivője, Peter Somerton mindenesetre megerősítette, munkájukat folytatni fogják, bármilyen áron. És szükség is lesz rájuk, ugyanis a friss hírek is megerősítették, hogy egyre durvább harcok várhatóak: egy másik nagy iszlám milícia, a Hizbul Islam megerősítette, hogy már az al-Shabaab a legnagyobb ellenségük és minden eszközzel harcba szállnak a teljesen elvakult radikálisokkal.
Főbb források: WFP, Reuters, BBC
Hozzászólások:
16 válasz érkezett eddig a következő írásra: “Szomália: a segély csak a gonosz “nyugat” mérge”
Szólj hozzá!

március 4th, 2010 @ 10:44
Most őszintén: Tudom, hogy szörnyűség ilyet mondani, de mivel azért elmondható, hogy a helyi lakosság is elég erősen támogatja az iszlám milíciákat, nem lehetne ilyenkor azt mondani, mint Tornyi Barnabás a Haladás ellen a szünetben 1-2-nél, a játékosoknak: “Egyétek meg, amit főztetek!”
Nem vagyok biztonságpolitikus, nem tudom ez mennyire sodorná az iszlám kezére a térséget, de ha annyira tökösek ezek az iszlám barmok, akkor lássák el élelemmel az általuk uralt terület lakosságát! Ha nem tudják, akkor a lakosság elindul onnan (persze ez borzalmas következmény szomszédoknak), és előbb-utóbb elfogy a helyi támogatás (persze marad tengerentúli)
március 4th, 2010 @ 13:02
“…az al-Shabaab elkezdett érvényt szerezni annak az elméletének, mely szerint a segélyek csak növelik a szomáliai lakosság külföldi függőségét és tönkreteszik a falusi, vidéki gazdálkodást…”
Eltekintve attól, hogy lényegében nem létezik olyan, mint “szomáliai gazdaság- és gazdálkodás”…
- Tájékozottabb olvasóknak:
Kb. ugyanez hangzott el 1975- ben, a távol keleti régióban egy bizonyos országban, a teljesen eszület vesztett, ember alatti diktátoroktól.
Csak a “Szomáliát” cseréljük ki “Kambodzsára”.
Az eredmény közismert.
Az is elképesztő, hogy viselkedik már megint az ENSZ összes illetékes döntéshozó bizottsága…
Lényegében annyiban hagyják sz egészet.
Ahogy magukra hagyják saját dolgozóikat is, akik a helyszínen vannak, ezzel teljesen kiszolgáltatva őket a pszichopata kannibáloknak.
március 4th, 2010 @ 13:04
Jogos észrevétel. Mondanám, hogy az értelmiségieket meg a szemüvegesek stb. lassan likvidálni fogják, de eleve nem hiszem hogy léteznének ezen az elátkozott helyen.
március 4th, 2010 @ 13:16
vsztk911:
“…nem tudom ez mennyire sodorná az iszlám kezére a térséget…”
Szigorúan csak katonai szempontból:
- Még ezen a helyzeten is lehet rontani, de katonai szempontból ez most veszett ügy, úgy ahogy van.
Nem azért, mert nem lehetne rendet tenni… lehetne, gyorsan, és hatékonyan.
De ahhoz vissza kellene térnie a nyugati, vagy egyéb rendcsinálóknak a 17. századi hadviselési módszerekhez, vagy a gyarmati “rendteremtés” eszközeihez.
A liberális “hadviselést”, de úgy általában, a liberális plitikának nevezett agyrémet meg el kellene felejteni.
“…ha annyira tökösek ezek az iszlám barmok…”
- Nem tökösek, sehol sem a világon.
Csak még mindig nem akarja senki megérteni, hogy az iszlamisták ellen kizárólag egyféle módon lehet fellépni.
Kellően hatékony fellépés nélkül pedig a rákos daganat mindig elszabadul, még ha korábban kezelhető lett volna, akkor is.
“…Ha nem tudják, akkor a lakosság elindul onnan…”
- Nem jellemző.
Egyrészt visszarudgossák őket, másfelől ahová tömegesen tudnának menni, azok az “országok” is az összeomlás és az ultra- brutál tömegnyomor különféle szakaszában vannak.
“..előbb-utóbb elfogy a helyi támogatás (persze marad tengerentúli…”
1. Helyi támogatás nincs, így nem is fogyhat el.
2. A tengerentúlit meg vagy felrobbantják a háborodott iszlamsiták, de inkább egyszerűen csak elrabolják, aztán az egészet eléadják narkóért, ócska fegyverkért, rabszolgákért.
Az ENSZ persze tud minderről, de úgy tesz, mintha mégse…
Ez van.
március 4th, 2010 @ 18:04
@BAR-LEV: Akik kalózkat elkaptak GPS-el meg viszonylag modern felszerelésekkel voltak ellátva, akik meg ehhez értenek nem műveletlen és szegény tájparasztok.
@vsztk911: Akkor az iszlám lesz a XXI. század kommunizmusa? hahh
március 4th, 2010 @ 21:04
@Bar – Lev: Két dologban is maximálisan egyet kell Veled értenem – 1. A jelenlegi hadviselési módszerekkel az ilyen szélsőségeseket sem Szomáliában, sem másutt nem lehet végleg megállítani. 2. – Az ENSZ hozzáállása nem csak Szomáliában, de egész Afrikában katasztrofális, sőt inkább szánalmas.
Viszont a korábbi kommentedben felállított Pol Pot-párhuzammal nem értek egyet, mert az konkrétan népirtás volt – Szomáliában nem ez történik.
március 5th, 2010 @ 09:43
GaceTillerro:
“…a …Pol Pot-párhuzammal nem értek egyet, mert az konkrétan népirtás volt – Szomáliában nem ez történik..”
- Szóval, ez nem népirtás?
Íme, az ENSZ hivatalos “népirtás” definíciója itt olvasható:
http://www.hrweb.org/legal/genocide.html
(article 2.)
1. Szomáliában is népirtás megy, méghozá annak egy igen speciális műfaja, az “önnépirtás”, ahogy anak idején Kambodzsában is.
Két évtizede ölik egymást halomra a helyi pszichopata bandák, és tombolásukkal idéznek elő több százezer, azóta már millión felüli hullával járó dögvészeket, éhhalált.
2. Az egymásra, és a lakosságra támadó bandák célja: a megtámadottak megsmmisítése, teljes kiirtása.
Teljesen mindegy, hogy rivális fegyveres huligánokról van szó, vagy éppen egy, éhenhalni készülő falu, törzsi terület teljes lakosságáról.
Ilyen módon az ENSZ cikkely legvitathatóbb pontja, az “A” is teljesül, mivel a bevezető feltételek kötött ott van az is, hogy “intent to destroy”.
Ez bizony népirtás.
Vitathatatlanul teljesül rá az ENSZ vontkozó cikkelyének minden pontja, nézze meg bárki.
Más kérdés, hogy itt az egys pontok kitételeit a szomáliai elmebetgeg kannibálok saját maguk idézik elő, saját maguk okozák ezt, saját népüknek.
A “pol- pot párhuzam” pedig azért volt, amit említettem is:
- Maga ez a szöveg, amit akkor idéztem, szó szerint ugyanaz.
március 5th, 2010 @ 19:19
@Bar – Lev: Az érvelésed jól megállja a helyét, de azt is tudni kell, hogy ez egy rendkívül tág definíció, konkrétan még a legnagyobb jogi guruknak is gondot okoz, hogy mi minősül népirtásnak és mi nem. Hiszen ha a cikkely feltételeit vizsgáljuk, akkor egy-két jelenleg is futó “szövetséges” missziót is támadni lehetne:)
De sajnos a mi vitánk nem segítene Szomália szerencsétlen polgárain, úgyhogy részemről kíváncsian várom, ki fog végre véget vetni ennek a “népirtásnak” és mikor.
március 5th, 2010 @ 21:46
“…a cikkely feltételeit vizsgáljuk, akkor egy-két jelenleg is futó “szövetséges” missziót is támadni lehetne…”
- Naná.
Ezért igyekeztem relatíve óvatosan fogalmazni.
“…kíváncsian várom, ki fog végre véget vetni ennek a “népirtásnak” és mikor…”
- Senki, és semmikor.
Ezek egymást fogják megenni.
Az ENSZ jelenlét ebben a formában csak hosszabbítja a nyomorultak haldoklását.
Itt kizárólag úgy lehetne rendet tenni, ha a kontinenst újra gyarmatosítanák a nagyhatalmak, és ahogy szoktam mondani, visszatérnének a 17- 18. századi hadviselési módszerekhez.
Ez másképp…
NEM MEGY.
március 7th, 2010 @ 16:48
Bar-Lev: Úgy látszik már mások is meghúzták a Vörös Khmer – Vörös Szomália párhuzamot:
http://www.longwarjournal.org/maps/somalia/Somalia_redmap-02022009-norm.jpg
Én az mellett teszem le a voksom, hogy az al-shabaab inkább egy ferde tükör amerikának, ugyanúgy elvek meg érdekek vezérlik (angolszász jog és pénz helyett saria meg a pénz) és letojja, ha mások emiatt kinyiffannak, amíg van haszon, addig nagyon nyomulnak és aki betesz nekik azt kinyírják. Még egy normális diktatúrát sem képesek összehozni, ahogy amerika sem kolonizál.
Persze nem ugyanaz a szint és mérték…
március 8th, 2010 @ 23:46
Balázs:
- Mindjárt megnézem ezt a linket, de nem meglepő, ha másoknak is a pol- pot féle őrjöngés jut erről eszébe.
A többi viszont nagyon sántít.
“…angolszász jog és pénz helyett saria meg a pénz…”
- Szóval, te egyenlőségjelet teszel egy szadista, középkorból ittragadt, sivatagi pszichopátia- gyűjtemény, meg egy modern, liberális jogrendszer közé?
Ugye, ez csak afféle hirtelen indulatos elszólás volt?
“… – az USA – és letojja, ha mások emiatt kinyiffannak…”
- Annyira azért nem tojja le.
Most bonyolultabb geostratégiai elmzés nélkül egy rövid tény:
Nem tojja le, mert pl. a civilizált világ valaha létezett legelvetemültebb ellenségei, az iszlamisták ellen még mindig az állatvédők szabályai szerint harcol.
Ahelyett, hogy a teljes erejét rájuk zúdítaná, és gyorsan rövidre zárná az iszlám VS egész világ konfliktust.
Hidd el, katonai akadálya nem volna.
Egyébként is:
- Ha “csak úgy” odamennének, oszt’ “jól elvennének mindent” mindenkitől, ahogy azt a kisebbségi komplexusokkal és ultralib ideológiával súlyosan átitatott gyengébb népek bizonyos egyedei gondolni vélik, rég megtehették vona ezt is.
Ennek sevolna katonai akadálya részükről.
Ehelyett mit csinálnak, mármint, az amerikaiak?
- Még mindig kereskednek, rendkívül bonyolult nemzetközi taranzakciók által, ezzel komoly kockázatnak kitéve magukat is.
- Még mindig komprumisszumos megoldásokat keresnek mindenhol a gazdaságban, így működtetve a világgazdaság morotját.
(és hát ők a motor, ezt meg kell érteni… egyszerűen azért, mert ők a legerősebbek gazdaságban, tudományban, iparban, Hi- Techben, mindenben… tetszik vagy nem, ez így van)
- Még mindig világpiaci áron veszik az olajat, még Irakból is, bizony ám!
stb.
Pedig, a fentebb idézett “érvelés” szerint egyszerűbb volna odamenni, jól lenyomni mindenkit, aztán kiépíteni egy világirodalmat, nem? Olyat, mint a Római volt, csak nagyobbat.
És ennek sem volna katonai akadálya részülkről.
“…aki betesz nekik azt kinyírják…”
- Csak aki rájuk támad valaki.
De még azokat is csak módjával pusztítják, nem úgy, ahogy képességeikből kitellne.
Vagy, ha nem így gondolod, kérek pár példát, mikor támadt rá az USA bárkire is, aki nem támadta meg őket, vagy akik nem fenyegették közvetlenül és súlyosan a szövetségeseiket, netán egy egész régió stabilitását?
Így kilőttem az Irak elleni fellépést is, mert egyrészt, Irak mindent megtett, hogy elhitesse a világgal, hogy vannak ABV fegyverei, és azokat használni is fogja (amúgy használta is: 1986- ban, 1988- ban, és 1991- ben, a halottak száma ismeretlen, de több tízezer feltételezhető).
Másrészt, Irak kinyomásának a legnagyobb haszonélvezői – meglepi – NEM az USA, NEM Izrael, hanam a környező arab diktatúrák, a mai napig.
Ezek pedig szoros USA és nyugat szövetségesek, akiket husszein és bandája közvetlenül fenyegetett éveken át (majd le is rohanta Kuvaitot, és Szaudia lett volna a következő).
“..ahogy amerika sem kolonizál…”
- Na akkor most az USA kolonizál, odamegy mindenhová, oszt jól elvsz mindent, vagy nem kolonizál?
Persze ez csak Rethorical Question volt, mert természetesen NEM kolonizál az USA. De nem a katonai erő hiánya miatt, mert az elég lenne bőven, bárhová.
Hanem, amiket fentebb írtam.
És mert a gazdaság akkor működik jól, ha nincs balhé, vagy ha van, azt lokalizálják.
SZóval, azt a baromságot, hogy jön a zusa és jól megül mindenkit, el lehet felejteni…
Íme, három kitűnő, ajánlott szakirodalom:
- John Keegan: az iraki háború
- Samuel Huntington: A civilizációk összecsapása
- Gilles Kepel: Dzsihad
Tessék elolvasni mindhármat.
Hosszú könyvek, de megéri átrágini magát rajtuk mindenkinek.
március 9th, 2010 @ 05:25
Arra akartam rámutatni, hogy erős képzelőerővel a vörös khmereket és az amerikaiakat, vagy a középkori állapotokat éppúgy bele lehet magyarázni szomáliába.
Az, hogy a vezető réteg teljesen normálisnak tartja, hogy az utcán lelövik a parasztokat/polgárokat/jobbágyokat azzal nem lehet mit kezdeni.Aki képes megtanulni miként működik a GPS, de nem fogja fel, hogy “NE ÖLJ!” az szerintem a legdurvább szabadságharcos lenne egy gyarmatosítás alatt is:(
március 9th, 2010 @ 05:34
Az olajat, az Usa nem Iraktól veszi, hanem az Exxon Mobile Iraq-tól:)
március 9th, 2010 @ 07:56
Balázs:
“USA + olaj téma”
- Ejnye már, értetted te jól, mit akartam ezzel mondani…
Itt a lényeg a világpiaci áron történő beszerzés ténye.
De akkor pontosítok:
- Az ezzel megbízott és államilag ellenőrzött cég/ cégek jelenleg is világpiaci áron vásárolják az USA- nak (és mindenki másnak is) Irakból az olajat.
Így jobb, nem?
március 9th, 2010 @ 08:15
Balázs 12.
“..erős képzelőerővel a vörös khmereket és az amerikaiakat, vagy a középkori állapotokat éppúgy bele lehet magyarázni szomáliába…”
- Nem lehet, írtam, miért.
“…Aki képes megtanulni miként működik a GPS, de nem fogja fel, hogy “NE ÖLJ!” az szerintem a legdurvább szabadságharcos lenne egy gyarmatosítás alatt is…”
1. A mobiltelefon használatát az analfabéta, szubhumán is képes elsajátítani, így a GPS helyzetjelző használatát is.
Ez semmiféle komolyabb intellektuális képességet nem igényel.
2. Itt nem a “ne ölj” a lényeg, mert vannak helyzetek, mikor csakis az erőszak a mgoldás. Tetszik vagy nem, van ilyen.
Itt az a lényeg, hogy az iszlámnácik világszerte lényegében szórakozásból gyilkolnak halomra másokat, tekintet nélkül bármiféle “járulékos veszteség” okozására.
Igazából sokszor konkrét célpont sincs, csak az, hogy öljenek, minnél többet, és minél elmebetegebb módszerekkel.
Más kérdés, hogy mióta a háború az ő területeiken megy, azóta többnyire a sajátjaikat irtják, mivel oda vannak szögezve, “ott vannak lekötve”.
(de ha megnézed, kiket ölnek halomra pl. Indonéziánban, Bangladshben, korábban Algériában, stb… ezeken a helyeken semmiféle “idegen megszállás” nincs, ezek mégis buzgón irtják saját muszlim néptársaikat, válogatás és értelem nélkül).
3. Továbbra sem értem, miért lenne “szabadságharcos” a saját országában, többnyire a saját civiljeit halomra gyilkoló elmebeteg prehumán.
Nézd meg, a kisebb- nagyobb merénylteknek, és a tömeggyilkos akcióknak kik az áldozatai többnyire, szerte az iszlám világban (így Szomáliában, Nigériában is).
Civilek, piacokon vásárló helyiek, falusiak, járókelők.
Ez neked “szabadságharc”?
Egyébként is:
- Megmondtam, ha nem az ultraliberális módszerekkel harcolna a nyugati világ és nem nyugati szövetségesei az iszlamizmus ellen, hanem visszatérnének a 17- 18. századi módszerekhez, de a mai szközökkel, igen hamar véget lehetne venni ennek az őrjöngésnek.
Onnantól nem lenne semmiféle “iszlamista szabadságharc”.
Ismered “Pershing tábornok módszerét”?
- Na, az pl. egy jó ideiglenes megoldás lenne, de a mai, teljesen elvadult helyzetben azt is kevésnek tartom.
március 9th, 2010 @ 08:45
Íme, az iszlamista “szabadságharc” legfrissebb bodycountja:
http://www.thereligionofpeace.com/index.html#Attacks
És tessék figylembe venni, hogy ezek kizárólag olyan adatok, melyek megjelentek a világsajtóban is (helyszíni tudósítók, ENSZ alkalmazottak, és helyi EÜ forások alapján).
Vagyis:
- A hullák és a sebesültek száma sokkal nagyobb, ennek a többszöröse lehet. Hiszen egy csomó kritikus helyen semmiféle nemzetközi szervezet vagy karhatalom nincs jelen, így lényegében úgy ölik egymást halomra a különféle bandák és civilek, hogy arról a világnak a leghalványabb gőze sincs.
Ez a bodycount tényleg csak a jéghegy csúcsa.