Az Amílcar Cabral-merénylet – 2. rész

Közzététel ideje | február 21, 2010 | 2 hozzászólás | GaceTillerro

Az első rész folytatása..

Szóval a főparancsnokok minden esetben az osztagaikkal tartottak, velük ettek, harcoltak, aludtak, sokszor maga Cabral is felkereste őket. Nem csoda, hogy a portugálok több alkalommal kísérelték meg eltenni láb alól, az egyik legvéresebb kísérlet 1969-ben történt, amikor Conakry városában rohamozták meg főhadiszállását a különleges erők, de hosszú harc után végül kudarcot vallottak. Sajnos Cabral végül nem érhette meg a független Bissau-Guinea létrejöttét, mert bár a portugál politikai és gazdasági helyzet miatt a Spínola kormányzó által elért sikerek gyorsan tovatűntek a hetvenes évek elején, Portugál-Guinea csak az 1974-es lisszaboni katonai puccs után 1974. szeptemberében szűnt meg létezni, amikor létrejött a független Bissau (Zöld-fok függetlenségére még egy évet kellett várni).

Cabral vesztét végül – ki gondolta volna akkor – hű bajtársai okozták, a fentebb már említett Raphael Barbosa-féle vezetői kör, köztük olyan egykori PAIGC élharcosok, mint Mamadu Ture illetve Raphael rokona, Aristides Barbosa. Raphael Barbosa és Ture bebörtönzésük után 1969-ben szabadultak és látszólag kifejezték szándékukat a PAIGC harcához való ismételt csatlakozásra. Ez azonban már nem egészen volt igaz, Ture és Aristides Barbosa kapcsolatot alakítottak ki a portugálokkal, akik finanszírozi kezdtek egy Cabral-elleni összeesküvést. Ennek első lépéseként Ture és több társa Conakry-ba utazott 1971-ben, ahol hozzá is láttak a portugálok által kidolgozott terv végrehajtásának. Az összeesküvés azonban ekkor még megbukott, 1972-ben Turét és Aristides Barbosát ismét börtönbe zárták, ahonnan azonban tovább folytatták a terv végrehajtását.

Ekkor léptek a képbe a PAIGC-ben különböző vétségek miatt megbüntetett, lefokozott vezetők: Inocenciu Canu, egykori haditengerészeti főparancsnok, Inacio Suarez da Gama, aki Canu jobbkeze volt a haditengerészetnél, Luis Teixera ellátási vezető és raktárfőnök, Emilio Costa, aki szintén a haditengerészetnél dolgozott, mint hajóparancsnok. Többségük már az első, lebukott összeesküvésben résztvett, így börtönben (vagyis biztonságos házban) is ült, együtt a többiekkel, de Ture és Aristides kivételével mindannyian lecsukásuk után hetekkel amnesztiát kaptak. A kulcsember, Mamadu Ndjai lett, aki a conakry-i biztonsági erők egyik parancsnoka volt 1972 végétől, ő volt megbízva a bebörtönzöttek őrzésének felügyeletével és az egykori fogvatartottak nyomonkövetésével.

A portugálok által kidolgozott terv szerint 1973. februárjában hajtották volna végre cselekményüket, de ezen változtattak, ugyanis gyanús viselkedésük miatt lassan az egész terv kezdett veszélybe kerülni. Érdekeik hasonlóak voltak: mindannyian sértve érezték magukat a PAIGC és Cabral által korábban elkövetett vélt sérelmek miatt, ráadásként pedig mindannyian kemény összegeket kaptak a portugáloktól segítségükért. Emellett a portugálok azt is ígérték nekik, hogy a sikeres terv után létrehozzák a Portugálián belüli autonóm államot, amely új, vezető testülete élén az összeesküvők fognak állni. A cél eredetileg Cabral elrablása és a portugáloknak való kiadása volt, de mint később kiderült, ez megvalósíthatatlan ötlet volt, a vezető ugyanis nem adta meg magát.

Sokat kutakodtam a merénylet pontos részletei után, hellyel-közzel egyező információkból sikerült a következőt összerakni. Azon a januári reggelen Cabral és második felesége, Ana Maria egy protokolláris eseményről tért haza hajnali három körül Conakry közepén található egyszintes házába. Amikor beparkoltak a kocsibeállóra, a merénylők megrohamozták a Volkswagent. Számukról és személyükről eltérőek az információk, ami biztos, hogy Inocencio Cani állt a kis csapat élén, amelyben egyszerű, szintén lefokozott, elégedetlen PAIGC katonák is voltak. Cani felszólította Cabralt a megadásra, de a vezér ellenállt és menekülni próbált, ekkor érte az első lövés az oldalán Cani pisztolyából. Cabral a földre hanyatlott, de kérni kezdte merénylőit, hogy tárgyaljanak, Caniból viszont előtörtek a régi sérelmek és válasz nélkül fejbelőtte a PAIGC atyját, alapítóját.

Más források szerint a második, halálos lövést egy Bacaru nevű katona adta le az elnökre. A halál minden verzió szerint azonnali volt. Eközben a város más pontjain is lecsaptak az összeesküvők, a PAIGC több vezetőjét fogták el azon a hajnalon (többek között Aristides Pereirát, Vasco Cabralt vagy José Araújot), akiket aztán gyorsnaszáddal megpróbáltak elszállítani az országból Bissauba. Meglepő módon ezt a guineai fegyveres erők megakadályozták, az összeesküvőket elfogták és a gyilkosság utáni napokban a guineai hadsereg az összes, Conakry-bantartózkodó PAIGC vezetőt őrizetbe vetette, majd bizottságot állított fel az események kivizsgálására. Azt a mai napig nem lehet teljes bizonyossággal állítani, hogy az akkori guineai elnök, Séku Turé nem volt érintett a merénylet megszervezésében, de az általánosságban elfogadott elmélet szerint a portugálok támogatásával, elégedetlen PAIGC-tagok hajtották végre az akciót.

Amely amúgy semmiféle eredményt nem hozott Lisszabonnak (ellentétben a reméltekkel), sőt, a függetlenségért küzdő alakulatok ettől a naptól kezdve még erőteljesebben, Cabral emlékére hajtották végre támadásaikat. Nem is kellett várni olyan sokat a teljes áttörésre. 1973. márciusában megtörtént az, amire addig a portugál pilóták csak rémálmaikban gondoltak: a bissaui alakulatok új fegyvert állítottak hadrendben, a Strela névre hallgató föld-levegő rakétát, amellyel végérvényesen megszűnt a portugálok légi uralma. Az ezután következő hónapokban a hazafias erők előrenyomulása olyan erős volt, hogy Spínola arról tájékoztatta az anyaországot, hogy a katonai összeomlás egyre közelebb van. Ami végül meg is történt, és végül megszületett Amílcar Cabral gyermekkori álma: előbb Bissau-Guinea, majd a Zöld-foki Köztársaság nyerte el függetlenségét.

A merénylettel kapcsolatos elméletekhez mindenképpen tudni kell, hogy Cabral tudta, bajtársai fogják okozni vesztét, ahogy azt többször is elmondta korábban – és most idézek: “..ha valaki ártani fog nekem, az közülünk való lesz. Senki más nem pusztíthatja el a PAIGC-t, csak saját magunk”. Bár a PAIGC nem bukott el, Amílcar Cabral vesztét barátnak hitt társai okozták.

Hozzászólások: