Nyugat-Szahara és Marokkó: a végtelen történet

Közzététel ideje | február 16, 2010 | 1 hozzászólás | GaceTillerro

Ahogy a lentebb belinkelt videóból is kiderül, még a nemzetközi szakértőket és a témával foglalkozó médiát is meglepte, hogy annyi hosszú közömbös év után az ENSZ ismét hatékonyan beavatkozott a sokat szenvedett Nyugat-Szahara és Marokkó kapcsolatába, miután a világszervezet közreműködésével hosszú idő után ismét tárgyalóasztalhoz ültek Marokkó és a Nyugat-Szahara függetlenségéért generációk óta küzdő Polisario Front képviselői.

A múlt hét szerdán és csütörtökön, az Egyesült Államokban található Armonkban (New York állam) sorra került találkozó azért is nagy szó, mert nagyjából egy évvel ezelőtt mindenféle tárgyalás holtpontra jutott a felek között, ami persze érthető is, hiszen több mint három évtizede nem változnak az álláspontok: Rabat körömszakadtáig ragaszkodik a már megszállt területekhez és csak autonómiát tart elképzelhetőnek legjobb esetben, a Polisario számára pedig a teljes függetlenség és a megszállt területek felszabadítása a cél (vagyis egy olyan népszavazás, ahol a szaharaiak – nem a betelepített marokkóiak – dönthetnek erről).

Sajnos az idő múlása nem a szaharai népcsoport malmára hajtja a vizet, a nemzetközi közösség nem mer/akar a sarkára állni és szembeszállni Marokkóval néhány százezer ember szabadságáért, amelynek jelentős része már menekülttáborokban tengődik évek óta, a megszállt területeken pedig fallal és erőszakos betelepítésekkel a megszállók elkezdtek történelmet kreálni. Ez a nem hivatalos találkozó 2007. júniusa óta az ötödik ilyen volt, ennek is az a célja, hogy a hivatalos álláspontokat végre közelebb hozza egymáshoz és építő jellegű tárgyalások lehetőségét teremtse meg. Afféle kötetlen, ENSZ közvetítéssel levezényelt megbeszélésekről volt tehát szó, amelynek célja nem csak a jövőbeni tárgyalások előkészítése volt, de Marokkó brutálisan elnyomó intézkedéseinek enyhítése is.

Az ENSZ főtitkár nyugat-szaharai különmegbízottjának, Christopher Ross-nak a közelménye pénteken azonban szétzúzta a kicsit feléledni látszó reményeket is, a közelmény szerint nem hogy érdemi témákról, de még egy jövőbeni tárgyalásról sem tudtak megállapodni a felek a rendkívül feszült hangulatú megbeszéléseken. Bár a közlemény szerint a felek kölcsönös tiszteletről és elkötelezettségről tettek tanúbizonyságot, valamint kifejezték óhajukat a további megbeszélésekre, ez sajnos megint csak a szokásos sablonszöveg, Rabat valószínűleg minimális engedékenységet nem tanúsít, a Polisario Frontnak pedig már semmi veszítenivalója nincs.

Már jópár éve követem a Nyugat-Szaharával kapcsolatos eseményeket és lassan már ott tartok, hogy azt kell mondanom, talán a kilencvenes években felfüggesztett gerillaháború lenne a legjobb megoldás (bár a PF már jelentősen veszített erejéből, úgyhogy valószínűleg ez is csak a szaharaiak szenvedéseit növelné), mert Marokkó már kezdi maga is elhinni, hogy Nyugat-Szahara ősi tartományuk, az ENSZ pedig konkrétan annyit volt képes összehozni 20 év alatt, hogy konzerválta a jelenlegi helyzetet. Ami persze tökéletesen jó táptalaj a filmkészítőknek és az “elfelejtett” krízisekről íróknak, de az algériai menekülttáborokban élők és a Polisario harcban megöregedett katonái már igazi változást szeretnének.

Mohammed Khadad, az armonki találkozó egyik résztvevője a találkozó után azt nyilatkozta, hogy igazából két fő téma volt a zárt ajtók mögött: a szaharai függetlenségért küzdő aktivisták és egyáltalán, az egész népcsoport elleni elnyomás valamint jogsértések mielőbbi megszüntetése és a jövőbeni tárgyalások. Khadad szerint azonban Rabat nem is volt hajlandó tudomást venni a jogsértésekről és elutasította azt is, hogy az ENSZ nyugat-szaharai missziója, a MINURSO vizsgálatot indítson és kiterjessze szerepét a jogsértések nyomonkövetésére is. Ahogy Khadad is megfogalmazta, a helyzet ismét holtpontra jutott, a labda már az ENSZ Biztonsági Tanácsánál van, amely áprilisban fog szavazni a MINURSO mandátumának meghosszabbításáról.

Hozzászólások: