Vallási erőszak már Libériában is

Nyugat-Afrikában a vallási alapú konfliktusok az elmúlt években főleg csak Nigériában voltak jellemzőek, az ottani keresztény-muszlim összecsapásokban csak az elmúlt évben több száz ember veszítette életét (de az idei év sem volt mentes az erőszaktól ott). Most olyan helyen ütötte fel fejét az erőszak a régióban, ahol bár a vallási, etnikai sokszínűség és a szörnyű [...]

Dadaab: a világ legnagyobb menekülttábora, a valódi pokol

Dadaab. A név valószínűleg kevesek számára mond valamit, pedig ennek az aprócska kenyai városnak a neve összeforrt az emberi szenvedéssel és nyomorral.  Dadaab a kenyai-szomáliai határtól pár tucat kilométerre fekszik Kenyában és körülötte-mellette található a világ legnagyobb menekülttábor-együttese, három tábor szomorú kombinációját alkotva. Lakosainak 96%-a az ENSZ menekültügyi szervezetének (UNCHR) becslése szerint szomáliai állampolgár, akik [...]

Sarkozy Ruandában: akik sosem tettek semmi rosszat

Ha már tegnap Ruandáról videóztunk, egy kicsit járjuk körbe az országot napjainkban foglalkoztató kérdéseket. Kereken egy hete, péntek este a ruandai főváros, Kigali lakosainak jelentős része nagy robbanásokat hallhatott a város több részéből, és bár először senki nem tudta, mi is történt valójában, gyorsan kiderült, hogy akárcsak majdnem egy hónapja, ezúttal is gránátokkal támadtak három [...]

Visszatérés Ruandába – Videó

Ismét egy minőségi al-Jazeera videó kerül beposztolásra, a 24 perces riportban azokat a ruandai menekülteket ismerhetjük meg, akik az 1994-es népirtás után/alatt menekültek el a Kongói Demokratikus Köztársaság területére, és csak most döntöttek úgy, hogy a közel két évtizedes menekülés és bujkálás után hazatérnek.

Szudán: a lázadók nyakkendőre cserélik a fegyvert – Update #1

Az évek óta húzódó darfúri krízis fordulópontjához érkezett kedden, amikor Omar al-Bashir szudáni államelnök tűzszüneti megállapodást és béke-keretegyezményt írt alá a legnagyobb szudáni lázadó szervezet, az Igazság és Egyenlőség Mozgalom (JEM) képviselőivel.  A Katar és Csád erőteljes közreműködésével létrejött alku részeként a végső békepaktum hivatalos megkötése után a lázadók képviselői kormányzati pozíciókat kapnak, társaiknak jelentős [...]

Niger: Djibo, a nép fia

Jöttem, láttam, győztem – mondhatta magában elégedetten az egykori ENSZ békefenntartó, Salou Djibo őrnagy, amikor a múlt héten a vezetésével végrehajtott katonai puccs után ő lett Niger új – elvileg átmeneti – elnöke. A korábban még csak közkézen forgó és újságíróknak juttatott közleményt tegnap délután ismét megerősítette az állami rádióban hivatalosan, a Legfelsőbb Tanács a [...]

keep looking »
  • Archívum

  • Címkék