Tigrisek Afrikában avagy Kína és Afrika kapcsolata más szemszögből

Közzététel ideje | január 30, 2010 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

A világ 10 legveszélyeztetettebb állatának valószínűleg egyike a dél-kínai tigris, amelyből ugyan állatkertekben még legalább száz él világszerte, de a vadonban valószínűleg már kipusztult, legjobb esetben is csak néhány darab élhet belőle. A faj megmentésének érdekében a kínai hatóságok megegyezést írtak alá egy dél-afrikai alapítvánnyal még 2002 végén, amelynek keretében egy kínai alapítvány korábban állatkertben élt dél-kínai tigriseket szállított a Dél-afrikai Köztársaságba, hogy ott ismét visszaszoktassák őket a természetbe, felhasználva a hasonló dél-afrikai projektek tapasztalatát, majd később visszaengedjék őket a kínai vadonba.

A program keretében az évek folyamán eddig öt tigrist szállítottak egy dél-afrikai rezervátumba, ahol kemény munkával igyekeztek “visszavadítani”, vadászatra tanítani őket. Ennek keretében többek között antilopokra vadászhattak folyamatos felügyelet mellett, ráadásként pedig szaporítani is sikerült őket, 2008-ban megszületett az első olyan dél-kínai tigris, amely Kína határain kívül látta meg a napvilágot. A tigrisek most is Afrikában vannak, a jövőben pedig folytatódni fog a program, remélhetőleg egyszer pedig eljön a nap, hogy ezen állatok közül valamelyik visszatérhet a kínai vadonba. Addig viszont marad a kétkedés, hogy mennyire jó egy ennyire más környezetbe bevezetni a tigriseket, hiszen Afrika nem igazán az ő területük.

Hozzászólások:

Szólj hozzá!





  • Archívum

  • Címkék