Mauritánia: radikalizálódnak?

Közzététel ideje | január 27, 2010 | 5 hozzászólás | GaceTillerro

Tavaly tovább nőtt azoknak az (afrikai) államoknak a száma, amelyek nem ismerik el Izrael államának létezését, miután 2009 elején Mauritánia (Katarral együtt) minden kapcsolatát megszakította a zsidó állammal, és kinyilatkoztatta, hogy nem ismeri el annak létét. Ezzel a 22 fős Arab Ligában már csak Egyiptom és Jordánia tart fenn kapcsolatokat a közel-keleti országgal, ők kölcsönösen diplomatákat is állomásoztatnak a másiknál.

Maga a történet gyorsan zajlott, tiltakozásul Izrael gázai mészárlása (amelyben több mint 1000 embert, köztük gyermekeket is lelőtt az izraeli hadsereg) miatt a mauritániai diplomaták egy szó nélkül elhagyták Jeruzsálemet, majd a Mauritániában lévő izraeli nagykövetséget is rövid idő alatt bezárták. Ezzel lett Afrikában az Izrael létezését tagadó országok száma 14, bár ezek közül néhány nemhivatalos kapcsolatot azért fenntart a zsidó állammal, például a Comore-szigetek (ők is valószínűleg csak a gyümölcsöző gazdasági kapcsolatok miatt). Marokkó sem ismeri el Izraelt, de a közel-keleti állam polgárai útlevelükkel beléphetnek Marokkó területére, ahogy hasonló a helyzet Nyugat-Szaharával is.

De például Líbia nem ennyire “engedékeny, a teljhatalmú “vezér”, Kadhafi úton-útfélen Izrael ellen szónokol, ráadásul izraeli pecsétes útlevéllel nem szerencsés próbálkozni bejutni az államba. Algériában is hasonló a helyzet, annak ellenére, hogy a zsidó állam mindent megtesz a dolgok állásának megváltoztatására, a közelmúlt algériai robbantásos merényleteinél mindig jött egy részvétnyilvánító üzenet Jeruzsálemből, ami azonban nemhogy jót tett, csak tovább szította a feszültséget. Látható, hogy zömmel az arab és muszlim többségű (vagy irányítású) államok nem ismerik el a közel-keleti állam létezését, példaként még néhány név: Szudán, Tunézia, Mali vagy Dzsibuti.

Az arab országok véleménynyilvánításából egyébként szomorú (vagy inkább mulatságos) történetek is születnek, példaként ott van az egykoron Leonard Mucheruként született kenyai, Mushir Salem Jawher sztorija, akit Bahrein vásárolt meg magának, hogy végre sportsikereknek örülhessen. Szóval Jawher egyszer meghívást kapott egy izraeli maratonra, amelyet ő gondolkodás nélkül elfogadott, pedig tudnia kellett volna, hogy Bahrein szerint Izrael nem is létezik. Ezért akciója után új országa azonnal megfosztotta állampolgárságától, és később Kenya is bejelentette, nem fogadja vissza elkóborolt gyermekét, így Mucheru ország nélkül maradt. Persze nem sokáig, mert végül mindkét állam felülvizsgálta döntését, így országnélküliből hirtelen kettős állampolgár lett.

islam

Hogy miért jött elő ez a furcsa téma? A napokban a világ új “főellensége”, Mahmud Ahmadinezsád iráni elnök és Ali Khamenei ajatollah, Irán vallási vezetője Teheránban fogadta Mohamed Ould Abdel Aziz mauritániai államelnököt, ahol sok egyéb téma mellett mindkét iráni politikus fennhangon méltatta partnere döntését, hogy megszakította a kapcsolatait Izraellel. Ahogy Khamenei fogalmazott, “ez egy követendő példa néhány arab kormány számára”, ezzel valószínűleg főként Egyiptomra és egy-két közel-keleti államra utalva.

A magasrangú küldöttséggel, üzletemberekkel érkező Aziz és Ahmedinezsád persze másról is tárgyalt, többek között Irán növekvő befektetéseiről és érdekeltségeiről a nyugat-afrikai államban, továbbá a nemzetközi politika jelenlegi fejleményeiről is szót váltottak. Érdekesség, hogy egy, Izrael által elkezdett szemészeti központ építését végül irániak fejezték be, ahogy több, jelenleg is folyó nouakchotti építkezés mögött is iráni cégek állnak. A mauritániai elnök hangsúlyozta a beszélgetések során, hogy országa teljes mértékben nyitott Teherán felé, mind politikai mind gazdasági téren.

A tegnapi beszélgetések utáni sajtótájékoztatón mindenesetre további érdekességek is elhangzottak, többek között amikor az ajatollah a “nyugatnak” is nekitámadt, azt állítva, hogy Afrika a tökéletes példája annak, hogy ahova az ún. nyugati államok betették a lábukat, oda csak pusztítást és korrupciót hoztak. A legfőbb vallási vezető emellett felszólította az afrikai államokat (különösen a muszlim többségűeket), hogy tegyenek meg mindent annak elkerülésére, hogy az Egyesült Államok újabb katonai bázisokat hozzon létre a fekete kontinensen.

Egymás dicsérete mellett a felek még egy dolgot hangsúlyoztak többször: a muszlim országok egységére és a “nyugati”, elnyomó erők elleni küzdelemre szólítottak fel. Nem az év híréről szól ez a poszt, de úgy gondoltam, mindenképpen megér néhány sort annak tudatosítására, hogy a világ megosztottsága növekszik, mind vallási, mind politikai (sőt: mind gazdasági) szinten. De hogy ez hová vezet, az már csak  a (sötét) jövő titka.

Hozzászólások:

5 válasz érkezett eddig a következő írásra: “Mauritánia: radikalizálódnak?”

  1. Balazs
    január 28th, 2010 @ 07:54

    Szerintem az arabokkal az a baj Allah nem teremtett nekik nyugati humorérzéket.

    Másrészt ez miatt nem látom ennyire sötéten a jövőt. A nyugat, vagy az arab liga ugyanúgy szerepeket játszik (Nyugat a világ csendőre, az arabok meg a renitens huligánok a [kínaiak meg a csendes tömeg:]), mert mindegyik szereplő ugyanúgy a világpiacra termel, vagy onnan fogyaszt. Amíg ez a gazdasági érdek fennáll és nem születik valami nagyon-nagyon sötét vezető, addig minden ok. Utána meg – például ha elfogy az olaj – már nem ez fog számítani.
    Gondolom nagykövetséget fenntartani sem olcsó, Mauritánia meg most spórolt egy picit.

  2. Jan_Sobieski
    január 28th, 2010 @ 11:17

    Engem ez egy kicsit a Peking által erőltetett egy-Kína politikára emlékeztet. Vagyis hogy gazdasági előnyök nyújtásával vásárolták meg számos állam esetében, hogy az őket ismerje el hivatalosan, ne a rivális Kínai Köztársaságot (magyarul Tajvant).
    Ismerve Mauritánia gazdasági viszonyait nem kellett Ahmadinedzsádnak túl sokat ígérnie…

  3. Balazs
    január 28th, 2010 @ 14:41

    Jan_Sobieski: Nem csak Kína erőltet ilyesmit. Az egész világ ilyen. És nem is kell messzire menni, Magyarország Koszovó elismerése erre kitűnő példa. Mert elsők közt elismerni az USA nyomására egy számunkra jelentéktelen országot, ezzel lényegében porba alázva Szerbiát, ahol nem mellesleg számottevő magyarság él szerintem pont ebbe az egy-Kína körbe tartozik.

  4. GaceTillerro
    január 28th, 2010 @ 18:45

    Balázs: Igen, ha a közelben nézelődünk, akkor a Koszovó-ügy tökéletes mintapéldája a gazdasági és politika befolyás által történő akaratérvényesítésnek.

    Afrikában pedig elég megnézni Nyugat-Szaharát, kik ismerik el és kik nem. Szomorú.

  5. III. Konrad
    január 31st, 2010 @ 10:39

    A szokásos történet.

    Ahol az iszlám elmebaj egyszer kitör, ott mindig ugyanez történik:

    1. Gyűlölni kezdik Izraelt.

    Nem tudják, mi az az “Izrael” – ebben hasonlítanak az európai Izraelgyűlölők többségére – de attól még gyűlölni kell, ezt biztosan tudják.

    Ennek az elmebajnak szemléletes példáját adta egyszer a híres hollandiai politkusnő, Ali Hirschi, aki egyszer megmagyarázta a dolgot, hogy működik ez a fajta céltalan gyűlölet Afrikában (meg máshol is). Értelmileg valahogy így hangzott:

    “… mivel lényegében mindenki analfabéta arrafelé, semmi információjuk nincs a világról. De ha naponta többször elszáll az áram, vagy a vezetékes víz (már ahol van), általános szitokszó, hogy “ezt is a “zsidók” (?????) csinálják most…”, és hogy “…Izrael miatt már megint elromlott a kút…”.

    És ez van az öszes afrikai iszlamista nyomorállamban, nem csak Szomáliában.

    Ő már csak tudja:

    Szomáliai menekült (természetesem megcsonkíva), aki Hollandiában nagy karriert futott be.

    És akit éjjel- nappal vigyáz a helyi titkosszolgálat, a navajonmelyik “vallás” képviselőinek folyamatos fenyegetései miatt.

    2. Gyűlölni kezdik az egész euro- atlanti világot, bár erről se nagyon tudják, hogy mi.

    3. Imádni kezdik az egyre elmebetegebb módon őrjöngő (és egyre jobban sarokba szorított) iszlámnáci népvezéreket, szerte a világon. Átveszik a “Halál Amerikára- Izraelre- Hitetlenekre- Mindenkire” jellegű tömeges össznépi őrjöngéseket.

    4. Azonnal “megszakítanak minden kapcsolatot Izraellel”… jaj, szegény Izrael…jók kitoltak vele… :( ((.

    Esetleg dzsihadot is hirdetnek, úgy általában, mindenki ellen, aki nem az adott iszlamista frakcióhoz tartozik.

Szólj hozzá!





  • Archívum

  • Címkék