Madagaszkár: Andry Rajoelina sikere avagy egy 35 éves diktátor?

Közzététel ideje | január 26, 2010 | 5 hozzászólás | GaceTillerro

Most már bőven több mint egy év eltelt a madagaszkári politikai krízis kirobbanása óta, de sajnos továbbra is úgy tűnik, nincs remény a megoldásra és a két szembenálló fél közti szakadék megszünetésére. Miután a magyar médiában méltatlan módon a szövevényes történet kiragadott szeletei szerepelnek csak, a következő posztban végigkövetjük az elmúlt 1 év eseményeit, megvizsgáljuk, hogy áll most a helyzet.

Ha konkrétan az elejéről akarjuk kezdeni, amikor mindenképpen 2001-ig kell visszanyúlnunk, amikor is a hihetetlenül vitás és csalásokkal tarkított választásokból végül jobb érdekérvényesítő képességének köszönhetően Marc Ravalomanana került ki győztesként, mint Madagaszkár államelnöke. Uralma alatt a gazdasági körülmények jelentősen romlottak az országban, tucatnyi kétes gazdasági üzlet és korrupciós ügy került napvilágra (erről írtam is korábban), az elnök támogatottsága csökkenni kezdett és egyre erősödött a változást követelők mozgalma. Ekkor került képbe az egykori lemezlovas, mára sikeres médiamogul Andry Rajoelina, aki 2007-ben lett Antananarivo polgármestere és az ellenzék igazi élharcosa.

Az indulatok igazán 2008 végén csaptak magasra, amikor a Ravalomanana-kormány több, Rajoelina érdekeltségébe tartozó sajtóorgánumot záratott be, mert a vádak szerint azok a kormány ellen uszítottak. Rajoelina ekkor mozgósította támogatóit, a hozzá közel álló ellenzékieket, majd január végén hatalmas tüntetést tartottak a fővárosban Ravalomanana ellen, amely gyorsan elvadult és holttestek, sérültek maradtak az utcákon. Január végén már Rajoelina ki is kiáltotta magát államelnöknek, amit persze akkor még nem fogadott el senki, ennek ellenére a fiatal üzletember az ellenzék növekvő támogatása mellett minden fórumon küzdött a “diktátor” lemondásáért. Február elején ismét hatalmas tüntetés volt Antananarivo utcáin és ismét elszabadult a pokol: a rendőrség a tömegbe lőtt, legalább száz ember halt meg ennek következtében. A felháborodás óriási volt, a lövöldözés után a hónap szinte minden napjára jutottak megmozdulások, így nem volt meglepő, hogy a hónap végére a két rivális tárgyalóasztalhoz ült.

Semmiféle konkrét megegyezés nem született, a megmozdulások márciusra pedig már az ország többi részére is átterjedtek, amelyeknek a biztonsági erők egyre erőszakosabban próbáltak véget vetni, sőt magát Rajoelinát is megpróbálták őrizetbe venni. Ekkor úgy tűnt, hogy holtpontra jutott a rivalizálás, de márciusban óriási változás történt, a már sok országban elnököket buktató és hatalomra juttató hadsereg ugyanis beszállt a poltikai csatározásba és a katonák egy része megtagadta a további parancsokat majd az ellenzék oldalára állt át. Ekkor, katonai segítséggel, az ellenzéket támogató hatalmas embertömeg feltartóztathatatlan volt, és a hónap végén Rajoelina követői állami intézményeket, elnöki palotákat foglaltak el: Ravalomanana nem tehetett mást, lemondott (állítólag a fejéhez szegezett fegyver nagyon hatásos meggyőző erő volt). Napokkal később Andry Rajoelina felesküdött, mint Madagaszkár új elnöke.

Ekkor – továbbra is is a világ és a mainstream média teljes közönye mellett – teljes fordulat jött a történetben, akár egy igazi amerikai moziban. A katonaság azon része, amely még mindig Ravalomananat tartotta elnöknek, felszólította Rajoelinát a lemondásra, különben fegyveres erővel fogják helyreállítani az alkotmányos rendet. Továbbá, a Szváziföldre menekült politikus mellett, tüntetések kezdődtek a fővárosban és nagyobb vidéki városokban, amelyeket több esetben a most már Rajoelinához hű rendőrség és katonáság oszlatott fel (április végén egy nagy, fővárosi tüntetést a januárihoz hasonló módon fojtottak vérbe a rendőrök – csak ezúttal Rajoelina ellen tüntettek). A szembenálló erők mindenesetre nem csak tüntetések és embereik tüzelésével ügyködtek (volt, hogy ugyanazon a napon utcákra egymástól mindkét fél hívei gyűlést tartottak), minisztereket és katonai vezetőket neveztek ki, így fordulhatott elő, hogy volt időpont, amikor két különböző miniszterelnöke volt az országnak.

Ekkor már azért a nemzetközi közösség is megmozdult, ENSZ közvetítéssel (és neves madagaszkári politikusok segítségével) tárgyalások kezdődtek a két rivális között, amelyek egészen májusig tartottak (persze közben azért voltak tüntetések-ellentüntetések), amikor végre sikerült megállapodást összehozni. További tárgyalásokról és egy átmeneti kormány létrehozásáról állapodtak meg, de a tárgyalások egész nyáron folytatódtak, augusztusban már maga Ravalomanana is visszatérhetett a tárgyalóasztalhoz. Ebben az időben már két egykori elnököt (Didier Ratsiraka ill.  Albert Zafy) is bevontak a folyamatba, melynek eredménye és a megegyezés végül novemberben született meg: Andry Rajoelina maradt az államelnök, két “társelnöke” Zafy és Ravalomanana megbízottja lett, továbbá átmeneti parlamentet és az átmenetet segítő bizottságot hoztak létre a demokratikus választásokig.

Mindenesetre a megegyezésig eltelt hosszú időszak nem volt ilyen gyors és egyszerű mint leírva, olyan események jellemezték mint például a nemzetközi segélyek jelentős részének felfüggesztése, Ravalomanana börtönbüntetésre ítélése, bombatámadások Antanananarivoban, többször (tévesen) kikiáltott megegyezés, Rajoelinával szemben fokozódó nemzetközi ellenállás és egyre sürgetőbb külföldi nyomás az alkotmányos rend helyreállítására. Mindenesetre sajnálatos módon a november 7.-én, Addisz Abebában aláírt megállapodás nem jelentette a krízis végét, Rajoelina ugyanis korábbi beleegyezése ellenére nem volt hajlandó a ráeső feltételek teljesítésére, bojkottálta az átmenet pontos részleteinek kidolgozására összehívott tárgyalásokat, sőt továbbra sem engedte be az országba az ellenzék vezetőit, köztük Ravalomananát sem.

Ez a helyzet decemberre sem igazán változott meg, amikor az ellenzékiek végre beléphettek az országba, Rajoelina pedig bejelentette, hogy idén márciusban megtartják a választásokat, ugyanis ezzel egyidőben az elnök azt is bejelentette, hogy már nem tartja magát a novemberben megkötött megállapodáshoz. Jelenleg nagyjából itt tartunk, az átmenet minimális jeleit nem lehet tapasztalni, pedig az ENSZ, az Afrikai Unió, a Dél-Afrikai Fejlesztési Közösség és még legalább egy féltucat különböző szervezet próbál folyamatosan nyomást gyakorolni Rajoelinára.

 Ez a hónap is a teljes bizonytalanságban telik az országban, a fiatal ex-DJ ugyanis csökönyösen ragaszkodik frissen megszerzett “egyeduralmához”, hiába támadja az egész nemzetközi közösség márciusi választási ötletét (amelyen egyébként ő nem is indulhatna fiatal kora miatt – 35 év -, éppen ezért az alkotmánymódosítása is tervben van) és szólítja fel a tárgyalóasztalhoz való visszatérésre. A regionális gazdasági közösségekből már hónapok óta felfüggesztett Madagaszkár Rajoelina vezetésével egyre jobban elszigetelődik, ennek ellenére az elnök még kitart. A napokban ugyan megint beutazott egy tárgyalókülönítmény Antananarivoba, de igazából minek, hiszen Rajoelina már korábban jelezte, nem tárgyal. Az egésznek pedig a nép (és a természet) a legnagyobb vesztese, a nép, amely tovább süllyed a mélyszegénységbe és a politikai megosztottság már családok közé is éket ver. De vajon lehet-e és mi lesz a megoldás?

Fő források: Reuters, Xinhuanet, BBC, Wikipedia, Afrol

Hozzászólások: