Kenya: a pénteki nairobi káosz háttere

Közzététel ideje | január 17, 2010 | 2 hozzászólás | GaceTillerro

Pénteken több száz feldühödött tüntető és az ellenük kivezényelt rendőrök csaptak össze Kenya fővárosának, Nairobinak utcáin, egy hosszú “előélettel” rendelkező muszlim prédikátor, Abdullah al-Faisal fogvatartása miatt. A jamaikai származású, de gyermekkora óta Nagy-Britanniában élt férfi szélsőséges nézeteiről ismert, többek között az európai szigetországban 4 év börtönre ítélték gyilkosságokra való felbujtás miatt. A papot végül radikális tanításai miatt 2007-ben kitoloncolták az Egyesült Királyságból a Dél-afrika Köztársaságba, ahol szintén “munkához” látott és az elmúlt két évét a dél-afrikai régió beutazásával és szélsőséges tanainak terjesztésével töltötte. December végén, karácsonykor érkezett Kenyába Tanzániából, de érkezése után néhány nappal a helyi hatóságok őrizetbe is vették, mivel Faisal állítólagosan “öngyilkos merénylőket toborzott”.

Gyors eljárással kitoloncolásra ítélték, de sokáig nem találtak egyetlen országot sem, amely hajlandó lett volna befogadni, többek között egyik ország sem, ahol már járt Dél-Afrikában. Végül Gambia hajlandó lett volna fogadni, de közvetlen repülőjárat híján Nigéria útbaejtésével kellett volna utaznia, Nigéria viszont nem járult hozzá, hogy felrakja egy nigériai gépre, így január 11.-én ismét visszatért Kenyába, ahol most is őrizetben van. Pénteken a prédikátor fiatal hívei az egyik nairobi mecset elé vonultak tüntetni az őrizetbevétel miatt, de mivel erre nem volt engedélyük, a rendőrség megpróbálta feloszlatni a megmozdulást, ekkor tört ki a konfliktus. A végeredmény: legalább egy halálos áldozat és egy tucatnyi sérült. Az egyik kenyai, nemzetközi televízió beszámolója:

Hozzászólások:

2 válasz érkezett eddig a következő írásra: “Kenya: a pénteki nairobi káosz háttere”

  1. Balazs
    január 18th, 2010 @ 16:54

    Toloncolják ki Szomáliába, ott úgyis erős a radikális iszlám.
    Nairobi keleti részén egyébként is sok a szomáli.
    Miért éppen Dél-Afrikában volt?:) Afrika legnagyobb nyomortelepeinek országait járja?

  2. GaceTillerro
    január 18th, 2010 @ 20:20

    Szomáliába nem tudták volna szerintem kitoloncolni, az erős “nyugati” támogatást élvező, minimális hatalmú kormány biztos nem fogadta volna be Mogadishuba, az al-Shabaab pedig szintén nem biztos, hogy örült volna egy önjelölt prédikátornak…

    Amúgy szerintem oda ment, ahol táptalajt gondolt tanainak.

Szólj hozzá!





  • Archívum

  • Címkék