Eritrea: szegény országot még az ág is húzza – Videó
Közzététel ideje | december 29, 2009 | 1 hozzászólás | GaceTillerro
December 23.-án az ENSZ Biztonsági Tanácsa egy ellenszavazat és egy tartózkodás mellett jóváhagyta az Eritrea ellen alkalmazandó szankciókat, amelyekkel a világszervezet a szomáliai konfliktusban nyújtott szerepéért bünteti az országot, állítólagosan ugyanis Eritrea folyamatosan segíti a Dél-Szomáliát már teljesen uraló iszlám milíciákat (köztük a hírhedt al-Shabaabot). Minden valószínűség szerint azonban a szankciók megszavazásakor sokat nyomott még a latban Eritrea és a “nyugat” legfontosabb kelet-afrikai szövetségese, Dzsibuti között kialakult, már-már háborúvá mérgesedő konfliktusa, és az ország diktatórikus, elnyomó rendszere is.
A szankciók legfontosabb elemei mindenképpen a teljes fegyverembargó (Eritrea nem értékesíthet és vásárolhat semmiféle fegyvert), külföldi bankokban tárolt pénzeszközök befagyasztása, illetve teljes utazási tilalom az eritreai vezetőknek. Ennek hatékonyságáról mindenesetre már meggyőződhettünk, Zimbabwe és Mugabe ellen hasonló szankciók vannak életben már évek óta, kevés eredménnyel. A Biztonsági Tanács szerint egyébként a szankciók célja a változás elérése, azaz azt várják Eritreától, hogy a jövőben mindent megtesz az őt ért vádak megcáfolására. Az ülésen felszólalt két igen érintett ország, Dzsibuti és Szomália képviselője is, bár utóbbi nem tudom, hogy igazán kit képvisel, hiszen ma az ENSZ által elismert Szomália mindössze néhány mogadishui utcából áll.
A dzsibuti ENSZ nagykövet, Roble Olhaye elmondta, hogy amennyiben a Biztonsági Tanács nem tesz lépéseket a két ország között fennálló folyamatos területi konfliktus ügyében (amiről írtam már párszor), akkor csak egy út marad: a háború. És bár sokan legyintenének egy ilyen háborúra, Dzsibutit egyáltalán nem kell félteni, a francia Idegenlégió legfontosabb afrikai bázisaként olyan támogatásban részesülne, hogy gond nélkül képes lenne megvédeni magát. A szomáliai ENSZ nagykövet, Elmi Ahmed Duale rávilágított, hogy bár Eritrea rendkívül agresszív az országával szemben, folyamatosan és bizonyíthatóan támogatja a kormányellenes iszlám milíciákat, kormánya mégis nyitott a párbeszédre.
Figyelembe véve Etiópia és Szomália, valamint Eritrea és Etiópia viszonyát, erre nem valószínű, hogy mostanában sor fog kerülni. Eritrea képviselője cáfolt mindent vádat és azt állította, hogy az egész szankció dolog Etiópia és az Egyesült Államok összeesküvésének eredménye, minden alapot nélkülöző támadásokról van szó. Hogy jogosak-e a szankciók, azt döntse el mindenki saját maga, mindenesetre a szomáliai konfliktusban bőven lenne kit büntetni még, ha már ennyire kemény akar lenni a világszervezet. És akkor néhány videó a témáról:
Az ENSZ BT meghozza a döntést:
Egy helyi, etióp érdekeltségű tévé riportja, kis ellenpropagandával megfűszerezve:
Az al-Jazeera december elején készített hosszabb riportja az országról, amit “oly kevesen ismernek igazán”:
Hozzászólások:
Egy válasz érkezett eddig a következő írásra: “Eritrea: szegény országot még az ág is húzza – Videó”
Szólj hozzá!
december 6th, 2011 @ 12:10
Nagyon Eritrea ellenes, Amerika szagú ez a 3. riport.
Nagyon egyoldalú! Nem mondom, hogy nem lennének igazak, és nagyon csúnya dolog az ellenségem ellenségét támogatni, hogy rossz legyen az ellenségemnek, de melyik afrikai ország nem csinálja ezt? Az úgynevezett jó oldalon állóknak elnézzük a piszkos ügyeit? Etiópia mennyivel nagyobb demokrácia, mint Eritrea? Az meg nem mindegy, hogy a kormány nem engedi külföldre az embereket, vagy a külföld nem engedi be őket? Egy etiópnak legalább olyan nehéz Európába jutni, mint egy eritreainak.
A másik oldalt teljesen elhallgatja a luxushoteles amerikai csaj, hogy mennyivel kulturáltabb Eritrea bármelyik szomszédjánál, mennyire kedvesebbek az emberek, és mennyire büszkék arra, hogy ők nem etiópok, az ő fővárosuk nem olyan csúnya, nem olyan piszkos, nem olyan veszélyes, mint Addis, ahol csak lenyúlni akarnak, jobb esetben csak kunyerálni az emberek, míg Eritreában érezni lehet az önzetlen vendégszeretetet.
Szerintem Eritrea a legnagyszerűbb fekete afrikai ország.