Küzdelem a Faguibine-tó megmentéséért

Közzététel ideje | december 26, 2009 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

A Faguibine-tó története már akkor a döbbenetes mértékű afrikai elsivatagosodás intő jele volt, amikor a klímaváltozásról papoló álszent politikusok tömege még nem látta meg a propaganda és népszerűség lehetőségét a Földünk védelméért folytatott harcban, csak kár, hogy egy szűk rétegen kívül senki nem szerzett róla tudomást. A tó Maliban a Szahara déli határán fekszik, nagyjából 80 kilométerre Timbuktutól, a közelében folyó Niger folyó ökoszisztémájának részét képezve.

Magához a Nigerhez kisebb patakok, csatornák és tavak révén kapcsolódik, így amíg “anyja” jó vízhozamot produkált, a Faguibine-tó is sikerrel küzdött a sivatag ellen.  A 80-as években tapasztalt döbbenetes szárazságok következtében azonban a tó lassan kiszáradt, az ellátó patakok és csatornák is kiszáradtak, felteltek homokkal, és az elmúlt két évtizedben már ritkaságszámba ment, ha valamennyi vizet lehetett találni a mederben. Műholdas felvételekkel is alá lehet támasztani a tényt, azaz míg mondjuk 1974-ben egy rendkívül virágzó élettér volt a tó és környéke, addig a 2005-ös felvételeken már szinte csak a sivárságot, a szárazságot lehet látni.

Anno Nyugat-Afrika egyik legnagyobb tavaként tartották számon, 1974-ben a tó kiterjedése közel 590 négyzetkilométer volt (!!!), de a nyolcvanas évektől kialakuló folyamatos szárazság és a vízgyűjtő területek, valamint a Niger gyengülése ahhoz vezetett, hogy egy erőteljes és folyamatos kiszáradás vette kezdetét. Ez pedig nem csak az élővilágra, hanem a tó környékén élő népesség életének gyökeres változásához is vezetett, a főként halászattal, mezőgazdasággal és állattenyésztéssel foglalkozó lakosság nagy részének fel kellett hagynia ezzel a tevékenységgel, sokuknak el is kellett vándorolni a térségből.

A folyamat megállítására néhány apró kezdeményezésen kívül sokáig nem igazán történt semmi, így a 2000-es nagyobb esőzések hatására is száraz maradt a tó legnagyobb része. Az évek múlásával egyre több kutató és tudós kezdett foglalkozni a Faguibine történetével, 2006-tól kezdődően pedig már az ENSZ klímaváltozás elleni harcának is egyik sarkalatos témájává vált, 2008 nyarán az ENSZ főtitkár különleges megbízottja, Jan Egeland is felkereste a térséget, hogy a világ figyelmét ráirányítsa a Szahara előretörésére a és a klímaváltozás hatásáira. Akkor helyi politikusokkal, törzsi vezetőkkel, helyi alapítványok képviselőivel és kutatókkal együtt felkeresték a tavat, vagyis ami maradt belőle.

Akkor be is jelentették, hogy a problémát a Niger folyó szintjének csökkenése, de főleg a tavat ellátó csatornák, patakok elzáródása okozza, amelyek így már képtelenek feltölteni a tavat és a vízmosásokat, nehéz helyzetbe sodorva a lakosságot. A Niger apadásának hátterében pedig a fő vízgyűjtő területeinek szárazsága és végeredményben a Föld felmelegedése áll. Az egykor a tó környékén földet művelő gazdák mára konkrétan a tó egykori medrébe kényszerültek sok helyen, de nem kell hozzá sok logika, hogy rájöjjünk, a szárazság itt is győzedelmeskedni fog előbb-utóbb.

Az egyetlen megoldás új csatornák ásása a Nigertől (kb. 70 kilométerre van a tótól), de az eddigi munkálatok során csak néhány kilométernyi csatornát sikerült összehozni, amelyek néhány falu életébe változást hoztak ugyan, de Timbuktu és a Faguibine egész közössége számára csak a lassú halál maradt. Vannak támogatók, de főként non-profit szervezetek, illetve meglepő módon a német kormány is támogatja a csatornák építését és az ökoszisztéma megmentésének küzdelmét, de még így is kevés a rendelkezésre álló forrás. A mali kormány ugyan hozott létre egy programot még 2006-ban (OMVF) a helyzet megállítására, és a Faguibine ökoszisztéma helyreállítására, továbbá a Világélelmezési Program (WFP) is megjelent a térségben, hogy a napi betevő nélkül maradt családokat támogassa, amíg nem sikerül egy elfogadható megoldást találni.

Jelenleg is folyik munka a térségben, csatornákat ásnak, a régi patakmedreket próbálják megtisztítani, de sok kutató szerint a Niger folyó maga is katasztrófa felé tart, így ez csak hamvába holt próbálkozás. Emellett a tó és a hozzá vezető erek partját megerősítik, növényzetet telepítenek, hogy megakadályozzák a sivatagosodást, a munkában pedig egész közösségek vesznek részt, a férfiak ásnak, és támfalakat építenek, a nők pedig növényeket, fákat telepítenek. Minimális eredményeket már látni, ahogy fentebb említettem, több falu már ismét rendelkezik egy kis folyóval és egykoron kiszáradt medrekben csörgedezik ismét a Niger víze, ennek ellenére a Faguibine-tó legnagyobb része továbbra is teljesen száraz és hatalmas munkára van szükség, ha a jövőben még egyszer tényleg “működővé” akarják tenni.

A korábban elvándorolt népesség egy része is visszatért, hiszen a munka eredményeképpen a tó egy része és néhány kisebb vízmosás is halakat, ivóvízet kínál, ráadásul néhány helyen a partközeli földek is termékennyé
váltak megint. A csatornákat, medreket tisztítók munkája azonban továbbra is létfontosságú, ezért dolgozik most együtt a mali kormány a nemzetközi szervezetekkel.

Hozzászólások: