A tegnapi nap híre Afrikában: “Én lőttem le Camarát”

Közzététel ideje | december 17, 2009 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

Most már nincs kérdés és dezinformáció, Aboubacar “Toumba” Sidiki Diakité hadnagy, a guineai elnöki elit testőrség vezetője egy rádiós interjúben elismerte, hogy ő lőtte le december elején a guineai katonai vezetés fejét, Guinea elnökét, Moussa Dadis Camarát. Maximálisan le a kalappal a francia RFI rádió kapcsolatai és munkája előtt, megszólaltani a még mindig menekülésben lévő merénylőt, igazi szenzációnak is nevezhető (összeesküvés-elméletekben gondolkodók “na, akkor a franciák is benne voltak” felkiáltással dőlhettek hátra).

Diakité nyilatkozatából végre valamilyen szinten biztosabb részleteket ismerhettünk meg a merényletről, amelynek hátterében a korábbi posztomban már említett ügy állt, azaz Camara megpróbálta a szeptemberben vérbefojtott conakry-i tüntetés felelősségét “Toumba” nyakába varrni. Ahogy a telefonos interjúból kiderült, Diakité egy hosszabb vita után nyitott tüzet korábban istenített vezetőjére, amikor nyilvánvalóvá vált számára, hogy az elnök árulást akar elkövetni ellene és az ország demokráciája ellen. Cáfolta azokat a felmerült kétségeket, miszerint a katonai vezetés megosztottsága áll a merénylet mögött, a hadnagy szerint a szeptemberi mészárlás volt az egész hátterében, amely egy előre megtervezett, kidolgozott forgatókönyv szerint zajlott és amely forgatókönyvben Diakité lett volna a bűnbak.

A konkrét cselekményről is beszélt, eszerint akkor rántott fegyvert, amikor Camara kijelentette, hogy márpedig az elnöki testőrök vezetőjét le fogják tartóztatni: kétszer tüzelt, mindkét lövés a nyak hátsó részén érte az elnököt, akinek állapotáról azóta is ellentmondásos hírek keringenek. A rádió szerint vasárnap rögzítették a beszélgetést, amelyből Diakité tartózkodási helyéről (a többségi álláspont szerint még Guineában van), jövőbeni céljairól nem derült ki semmi, csak egy biztos, a hadnagynak menekülnie kell, mert úgy érzi, ha a katonai vezetés kezére kerül hazájában, az számára egyenlő a halálos ítélettel.

Camara védelmére mindenesetre fel lehet hozni a tényt, hogy azon a szeptemberi napon – amikor több tucat embert gyilkoltak meg a katonák – Diakite vezetésével a vörössapkás testőrség emberei aktív részesei voltak a tüntetés vérbefojtásának, képek bizonyítják, hogy a hadnagy emberei nőket bántalmaznak, tehát Diakite felelőssége nem kérdéses. Hogy az egészért neki kell elvinnie a balhét, nos az viszont már egészen más kérdés. Emellett nem is kell elfogadnunk az interjúban elhangzottakat tényként, ez csak egy nézőpontja az eseményeknek, meg kellene hallgatni Camarát is, de még ezután sem lesz könnyű eldönteni mi is folyik Guineában. A helyiek sem tudják.

A fanatikusok (és franciául tudók) számára a következőben az interjú vágatlan verziója hallható:

Hozzászólások:

Szólj hozzá!





  • Archívum

  • Címkék