Poszt a 25 éves Band Aid emlékére

Közzététel ideje | november 26, 2009 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

Valószínűleg a fiatalabbak számára Bob Geldof neve maximum a nevével fémjelzett, hanzgatos metaforáktól túltengő, Afrikát bemutató dokumentumfilmsorozatról lehet ismerős, de a zenészként igazából kitörni soha nem képes (nem a pályafutását vonom kétségbe, egyszerűen sosem jutott el a legismertebbek közé) ír férfiú legemlékezetesebb cselekedete az általa írt Do They Know It’s Christmas dal és a köré felépített Band Aid-Live Aid mozgalom volt.

A Band Aid volt az a fedőnév, amely alatt a zenészvilág akkori legnagyobbjai elénekelték közösen az előbb említett dalt, ami főleg az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában lett óriási siker, a kiadott albumból több mint 3 millió példány fogyott el. Rossz időrendben kezdtem, Geldof társszerzőként azért írta meg a Do They Know It’s Christmas című számot, hogy ezzel is pénzt gyűjtsön az akkoriban tomboló etióp éhínség elleni harchoz. Az album 1984-es kiadását követő évben rendezték meg a Live Aid koncertsorozatot is, amelynek keretében a zenészvilág apraja-nagyja megmozdult és végül az egész Nagy-Britanniát és USA-t lázba hozó rendezvényekkel 150 millió angol fontot sikerült összeszedni az éhínség elleni harcra. A Band Aid albuma közel 10 millió fontot jövedelmezett.

Hogy miért hoztam most szóba ezt? A napokban volt 25 éve, hogy kiadták a Band Aid albumát, és ennek alkalmából Bob Geldof ellátogatott Korem falujába, Etiópia északi részére, amely az éhínség által leginkább sújtott térség volt. Tucatnyi ember üdvözölte a faluba megérkező “sztárt”, aki beszédet is mondott az éhínség egykori elszenvedőit is maguk között tudó lakosság előtt. Csodálatáról beszélt az egészséges és jóltáplált emberek láttán, saját magát és a Band Aidet dicsérte, majd ellátogatott abba a kórházba, amelyet többek között az ő adományaiból is építenek napjainkban, és amely közel 250 ezer ember ellátásáért fog felelni, ha egyszer elkészül.

A kórháznál egykori túlélők és családtagok is meséltek 25 évvel ezelőtti élményeikről, majd meglátogatták a közelben lévő tömegsírt, ahova tömegével temették el az éhségtől legyengült és meghalt embereket anno a nyolcvanas években. Ez így egy tökéletesen megírt propagandaközlemény, amelyet a hírügynökségek szó nélkül “benyelnek”, de azért tudni kell azt is, hogy a a Band Aid programnak, és egyáltalán Geldof tevékenységének bőven voltak árnyoldalai (lásd a Bono-féle ONE mozgalomról írt posztom), többek között az, hogy a fentebb már említett 160 millió font egy része non-profit szervezeteken keresztül egyenesen az etióp diktatúra kezébe vándorolt, másrészt olyan programokat hajtottak végre belőle, amelyeket csodálatosnak nevezi nem éppenséggel helyes.

Erőszakos ki- és betelepítések, táj- és kultúraidegen közösségek létrehozása,
amelyek csak fokozták a kormány érthetetlen földpolitikájának döbbenetes hatásait. De a helyzet most sem jobb, Etiópia élelmiszerhiánnyal küzd napjainkban is, épp
októberben kérték a nemzetközi közösség segítségét egy 121 millió dolláros élelmiszersegély keretében, amellyel a közel 7 millió, éhezés határán álló embert kellene ellátni. A várakozások szerint ezt a számot még az idei évben még tovább fogják emelni.

Magát a Band Aid mozgalmat a maga nemében mégis úttörőnek lehet nevezni, hiszen olyan embertömegeket mozgatott meg egy afrikai nép megsegítése érdekében, mint korábban még soha semmi más és a visszaélések, ellentmondások, problémák ellenére óriási szerepe volt az albumnak és a későbbi koncertnek abban, hogy Etiópiában sikerült felvenni a harcot az éhínséggel. Ráadásul ez volt egyike az első olyan alkalmaknak, amikor korábban csak élvhajhász életmódjukról híressé vált “sztárok” odaálltak egy tényleg fontos ügy mellé és ha mással nem, legalább jelenlétükkel igyekezték az embereket a segítségre buzdítani.

De persze folytathatjuk ismét a sötét oldalon (ami van, ezt kár is tagadni), óriási üzlet volt ez a sztároknak is, különösen Bob Geldofnak, aki később különböző “Segítsünk Afrikán” termékek forgalmazásában is feltűnt, Afrika-imádata előtti zenei korszakának albumait újra kiadta és szívesen tetszelgett az új megváltó szerepében. Meg aztán gondoljunk csak bele, az a brit politikai elit sorakozott fel a mozgalom mögött, amely pár évtizeddel korábban véres kézzel sanyargatta az afrikai társadalmakat. És ahogy később például az Oasis zenekar egyik Gallagherje tökéletesen helyesen bírálta Geldof mozgalmát, ez ismét csak tüneti kezelésről szól-szólt, ráadásul a politikai vezetőket egyáltalán nem hatotta meg mondjuk Phil Collins kontinenseket is átszelő csodás koncertje.

Igen, lehet bírálni is a Band Aid mozgalmat, mert bár tényleg jelentős hozzáadott értékkel lépett fel az etiópiai éhínség megszüntetésére, bőven voltak olyan sarkalatos pontok a sztoriban, amit lehet kritizálni (most kiemelten a Band Aid-Live Aid nyolcvanas évekbeli programjával foglalkozunk, a későbbiekről már írtam posztot). A pénz és adományok elosztásának visszásságai mellett például a totális lenézés és felsőbbrendűség-hirdetés is fontos bírálati pont, hiszen magában a dalban és az adakozásra felszólító kampányokban is úgy szerepeltették Etiópiát és magát Afrikát, mint egy teljesen idegen bolygót, ahol nyomor az élet és semmi szépség nincs.

Amúgy a legnagyobb baj ezzel az egésszel (nem csak a Band Aiddel, hanem az összes hasonló programmal) az, ami mondjuk a környezetvédelemmel is, utóbbit és előbbit is afféle kiegészítőként, tárgyként árulják, tehát veszel egy hibrid kocsit, veszel egy pólót egy Segítsük Afrikát gyűlésen és részedről letudva, már megtetted a magadét. Ennek ellenére néhány másodpercig csendben emlékezzünk meg a mozgalomról,  amely tényleg korszakalkotó volt és segített is Etiópia népének.

Hozzászólások: