ENSZ misszió Kongóban: visszaélések és harcok hálójában avagy a Kimia II bukása?

Közzététel ideje | november 11, 2009 | 1 hozzászólás | GaceTillerro

Aki a Kongói Demokratikus Köztársaságról szóló napi híreket követi rendszeresen, az érdekes jelenség kialakulásának lehetett szemtanúja az idei évben, ami végül az elmúlt hetekben érte el eddigi tetőpontját. Már nem kétséges, az ország északkeleti részén évek óta kisebb-nagyobb intenzitással dúló háborúban az ENSZ békefenntartói aktív résztvevővé váltak, már nem sikerült megtartaniuk semleges pozíciójukat, az első néhány alkalommal saját védelmük érdekében, de később már a kongói reguláris hadsereg alakulataival együttműködve hajtottak végre akciókat a régió legnagyobb destabilizáló ereje, az 1994-es ruandai népirtás elkövetőinek egy részét is soraiban tudó Demokratikus Erők Ruanda Felszabadításáért (FDLR) rendkívül kegyetlen (ezek nem csak felelőtlenül dobált jelzők, sajnos nem) hutu harcosai ellen.

Tucatnyi alkalommal írtam a Kívu tartományokban dúló konfliktusról, hátteréről, résztvevőiről, ismételni pedig nem szeretném a leírtakat, így konkrétan bele is vágnék a poszt témájába. Amikor januárban Laurent Nkunda elfogásával, majd a tuszik védelme érdekében bárkivel harcba szálló mozgalma, a CNDP békekötésével egy jelentős katonai tényező esett ki a konfliktusból, a térségben állomásozó több ezer ENSZ békefenntartó (a MONUC misszió tagjai) és a kormány alulfizetett, többnyire koordinálatlan katonái lassan elkezdték figyelmüket kizárólag az FDLR felé fordítani, amely májusban elkövetett vérengzéseivel (több mint száz civil áldozat Dél-Kivuban) kimutatta véleményét a békéről. De nehogy mégis félreérthető legyen szándékuk, a későbbi hetekben tucatnyi hasonló akciót hajtottak végre, és több összecsapásra is sor került az FDLR és a kongói katonaság között, több tucat áldozattal mindkét oldalon.

Az ENSZ már ekkor is masszív logisztikai és stratégiai támogatást nyújtott a reguláris állami hadseregnek, májusban létrejött egy közös műveleti központ (majd innen indult a Kimia II művelet az FDLR kisöprésére), és a nyár során pedig már több akcióban aktív katonai részvétellel vétették észre magukat. Az első komolyabb jelentések ősz környékén jöttek arról, hogy a kongói reguláris hadsereg katonái milyen borzalmakat követnek el civilek ellen, például arról, hogy egy művelet során a katonák egy menekülttábort rohantak le Észak-Kivu Shalio régiójában, közel 50 hutu menekültet meggyilkoltak, több tucat nőt pedig elraboltak és csoportosan megerőszakoltak több ízben. Nem kell nagy ismeret hozzá, hogy tudjuk kik voltak ezek a katonák. Nkunda elfogása után a CNDP mozgalom tuszi harcosainak jelentős részét a hadseregbe integrálták, és mint a régiót jól ismerő harcosokat, a kivui harcok közepébe dobták őket. És hát a sokéves beidegződések nem változnak.

És mivel eléggé nehezen megközelíthető régiókról van szó, igazi áttörés lassan és nehezen érhető el, a MONUC és a hadsereg közös akciójával megtisztított területekre gyorsan és könnyedén visszatérhetnek az FDLR lázadói, és az ottmaradt civilekkel nem bánnak igazán elnézően, az állítólagos “árulásukért”. Így a harc vesztesei mint mindenhol, a civilek, saját hazájuk hadseregétől (és így az ENSZ-től is, de erről még később) és a lázadóktól egyaránt nem számíthatnak semmi jóra, nem csoda, hogy több tucat Mai Mai milícia működik a térségben, amelyek különböző falvak, közösségek érdekeit próbálják megvédeni. Az ország legészakibb részein tomboló LRA őrültjeiről pedig még nem is beszéltünk, akikkel jelenleg a kormány és az ENSZ sem foglalkozik megfelelően, a fő fókusz most az FDLR elleni harcon van.

De a poszt konkrét témája az, ami borzalmas. Az ENSZ olyan hadsereggel működik együtt, amelyben a Nemzetközi Büntetőbíróság által körözött egykori lázadó vezérek töltenek be vezető pozíciókat, amelyben a büntetlenség
égisze alatt bármit meg lehet tenni, amelyben elég egy zöld katonai egyenruha, hogy a kormány nevében járhass el, ráadásul maga a központi kormány sem tudja, hány katonája van a régióban, sőt, igazából nincsen lista, amelyen a katonák nevei szerepelnének. Már áprilisban történtek visszaélések, amelyek az azóta eltelt hónapokban csak szaporodtak, a hírekbe egy-két ember meggyilkolása, egy-egy nemi erőszak már be sem került, és a jogvédő szervezetek egyre növekvő felháborodása ellenére az ENSZ kitartott a közös művelet folytatása mellett, főleg azért, mert érezhetően látható az FDLR gyengülése, becslések szerint a lázadó hutu szervezet harcosainak száma kétharmadával csökkent az elmúlt egy év alatt.

Augusztusban aztán újabb borzalmat hajtottak végre néhány kis falucskában a hadsereg egyes alakulatai (gyaníthatóan a fentebb már említett ex-CNDP harcosok), ekkor közel 70 embert gyilkoltak meg a válogatás nélkül pusztító kormánykatonák, és amikor október végén napvilágot látott a Human Rights Watch (HRW) jogvédő szervezetének jelentése arról, hogy a hadsereg katonái március óta legalább 505 civilt mészároltak le, már érezhető volt, hogy ezt a nyomást az ENSZ pozitív képe nem bírja elviselni. November elején aztán Kevin Kennedy, a MONUC egyik szóvivője bejelentette, hogy az ENSZ felfüggeszti a kongói regulárisok bizonyos alakulatainak támogatását, amíg a jogsértéseket és elkövetett bűncselekményeket nem derítik fel és a bűnösöket nem büntetik meg.

A megnevezett alakulatok között volt a hírhedt 213-as dandár is, amelyet a mészárlások fő végrehajtójának tartanak, az ENSZ egyik tisztviselője szerint (!!), a csoport közel 100 civilt ölt meg a nyár folyamán Észak-Kivuban, ezért novembertől már nem támogatják a dandár legtöbb alakulatát. A kongói információs miniszter, Lambert Mende ezt rendkívül elhibázott lépésnek nevezte, ugyanis elmondása szerint a 213-as dandár a frontvonalban, a legkeményebb tűzvonalban harcol, és számukra végzetes lehet, ha az ENSZ nem biztosítja logisztikai, felderítő és támogató műveleteit. Mindenesetre az biztos, hogy az ENSZ és a kongói kormány is vizsgálatot indított az ügyben, bizonyos osztagok pedig most ENSZ támogatás nélkül kénytelenek a sarokba szorított patkányként harcoló FDLR-el szembeszállni.

Persze azért a jogvédők sem igazán szentek, ahogy a fentebb már említett Mende rámutatott, nem telhet nap el anélkül, hogy a kormányt, a hadsereget ne vádolná meg valamilyen jogvédő szervezet, és ebben azért van igazság is, hiszen dicséretekért nem lehet támogatásokat kapni ugyebár. Mondjuk a lázadóknak kapóra jött a botrány, ugyanis az ENSZ bejelentése után a kormány közleményben tudatta, hogy Észak-Kivu egyes részein felfüggesztik a katonai műveleteket, amíg a vizsgálatokat nem folytatják le (néhány napal azután, hogy Lukweti falu közelében brutális harcok dúltak a felek között). Aztán más szervezetek is kaptak a kongói hadseregre zúdoló vádakon, az Orvosok Határok Nélkül (MSF) például arról számolt be, hogy észak-kivui állomásait a kormánykatonák tucatszor használták csaliként, hogy a civilek között megbúvó esetleges FDLR lázadókra támadjanak, sokszor ártatlanok halálát okozva ezzel.

A legfrissebb hír pedig az, hogy az ENSZ kongói különmegbízottja (kész vicc!), Olusegun Obasanjo (na vajon honnan ismerhetjük ezt a szép múlttal rendelkező úriembert?), arra kérte a világszervezetet, hogy ne szüneteltesse a kongói hadsereg támogatását, hiszen már jelentős sikereket ért el a közös művelet, és a vádak, visszaélések ellenére most az FDLR “elpusztítására” kell törekedniük. Csak a margóra: a MONUC jelenleg közel 20 ezer emberrel van jelen Kongóban, ezek 95%-a az ország keleti részén állomásozik, több ezren érkeztek Pakisztánból, Indiából, de jelentős az uruguayi, bangladesi, nepáli és egyiptomi részvétel is. Közel 150 embert veszített eddig a misszió, ami példátlannak is tekinthető, hiszen elvileg egy semleges, békefenntartó küldetésről volt szó kezdetben.

Saját megítélésem szerint elhibázott lépés az ENSZ részéről a kongói hadsereg támogatásának visszavonása (még ha csak egyes alakulatokról van szó), ugyanis ilyen közel még sosem állt Kivu a relatív békéhez, mint napjainkban (a rendkívül nehéz körülmények és lassú előrehaladás ellenére), és ha egy ekkora műveletben vannak is visszaélések, nem szabadna most megállni. Most, amikor az FDLR aprócska lázadó csoporttá süllyedése ilyen közel van már. És hol voltak a drágalátos jogvédők a jelentéseikkel, amikor a hutu szélsőségesek (az egykori Interahamwéből) kezeket vágtak le, kislányokat erőszakoltak meg és sok tízezer embert kényszerítettek menekülésre? Nehéz helyzet, de álmodjunk a hihetetlenről: egyszer talán béke lesz Kivuban.

Hozzászólások: