Botswana választott

Közzététel ideje | október 18, 2009 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

Idén már megértünk néhány választást az afrikai kontinensen, de még messze nem értünk a sorozat végére, ez a hétvége például Botswanáról szólt, ahol parlamenti választásokat tartottak, papírforma eredménnyel. Az ország 1966-os függetlenné válása óta ez volt a tizedik ilyen választás, a nép a 61 tagú parlament tagjait választhatta meg október 16.-án pénteken. Vagyis nem 61-et, hiszen a választási rendszer felépítéséből adódóan konkrétan 57 képviselőt választanak meg a körzetekben, a maradék négy helyre a már megválasztott képviselők szavaznak be valakit.

Már előzetesen is szinte 100%-os biztonsággal lehetett állítani, hogy a függetlenség óta kormányzó, a jelenlegi elnök, Ian Khama pártja, a Botswanai Demokrata Párt (BDP) fogja besöpörni a helyek többségét, a maradék néhány helyre pedig főleg a két nagy ellenzéki párt, a Botswanai Nemzeti Front (BNF) és a Botswanai Egység Párt (BCP) számíthatott. Ezenkívül persze volt néhány kis párt, amely megmérettette magát, például a BDP szövetségese, a Botswanai Szövetség Mozgalom (BAM), de a legtöbb körzetben független jelöltek is indultak egy esetleges parlamenti helyért. Ahogy egyébként azt sejteni lehetett, Botswanában rendkívül nyugodt hangulatban, attrocitásoktól, megmozdulásoktól mentesen zajlottak a választások előkészületei és a kampányok, mondjuk néhány érdekesebb esemény itt is történt.

Például különböző szállítási problémák miatt a rendőröknek és katonáknak, valamint választási bizottsági tagoknak a korábbi időpont helyett szintén pénteken, a lakossággal együtt kellett voksolnia. Aztán voltak gondok az előzetes regisztrációval is, továbbá hónapokon át tartó szappanopera zajlott a BDP-n belül, ahol a pártvezér és államelnök Ian Khama elég kemény ellentétbe került a párt vezetésével. A nemzetközi sajtó nem igazán kezelte címlapon az eseményeket, a néhány orgánum, amely előzetesen is említést tett a választásokról, minden esetben Botswana gazdasági helyzetét hozta fel az indulók fő gondjaként, hiszen a válságnak köszönhetően zuhantak a gyémánteladások világszerte, és ez a nagy kitermelő Botswanát is mélyen érintette, ahol több bányát is be kellett zárni az év folyamán.

A pénteki voksoláson elég magas volt a részvétel (néhány helyen meg kellett hosszabbítani a szavazás időtartamát, hogy ne kelljen senkit hazaküldeni a sorból), az emberek nyugodt körülmények között dönthettek sorsukról, és a nemzetközi megfigyelők sem számoltak be visszaélésről vagy bármiféle gyanús eseményről (az ellenzék sem beszélt csalásról, mily szokatlan). Az emberek – mint a világon mindenhol – itt is főleg a saját bőrükön érezhető változások és problémák (és így értelemszerűen a pártok ígéretei) alapján szavaztak, így a növekvő munkanélküliség, a vidéki régiók elmaradottsága és fejlesztése valamint az elmúlt hónapok törvényi változtatásai (például az alkohol nagyobb adótartalma) voltak azok a témák, amelyek a leginkább befolyásolhatták az embereket.

Vasárnap aztán megjöttek az eredmények is, ahogy sejteni lehetett, Khama pártja,
a BDP besöpörte a választást, a 2004-es számokhoz képest még javítani is tudtak az eredményeken, 45 helyet szereztek a parlamentben, a BNF elég sokat – konkrétan hat helyet – bukva, végül hat képviselőt küldhet a törvényhozásba, a BCP viszont jelentősen javítva 4 képviselővel állhat ki szavazói érdekeiért. A maradék két helyen pedig a BAM egyik képviselője valamint egy független induló osztozhat. Nagyjából erre lehetett számítani, a helyi és nemzetközi politikai szakértők sem lepődtek meg az eredményen, így tovább folytatódhat Botswana már több mint 40 éve tartó egypárti uralma.

De ezt errefelé nem bánják, az ország az egyik legprosperálóbb demokrácia egész Afrikában, és az utóbbi időben megszaporodó jogsértések ellenére a BDP egész jól vezeti az államot. És ezzel a nép nagy része egyet is ért, ahogy az hétvégén kiderült. És ha abból indulunk ki, hogy legalább 29 képviselő együttes akarata kell ahhoz, hogy új elnököt válasszanak, az is felettébb valószínű, hogy Ian Khama újabb 5 hosszú évig áll a 2 milliós ország élén, szombaton késő este a nemzeti televízióban ezt be is jelentették hivatalosan. A margóra még két dolgot azért érdemes megjegyeznünk: egyrészt a parlamenti választásokkal egyidőben helyi tanácsokat is választottak a polgárok, és ez vidéken jobban megmozgatta az embereket, mint a városokban, másrészt pedig a BDP csak a botswanai választási szabályoknak (vagyis inkább a világszerte általános szabályoknak) köszönheti ilyen fölényes sikerét.

Azaz a körzetekben kizárólag az számított, hogy melyik jelölt kapta a legtöbb voksot, koalíció és szövetség nem számított, így fordulhatott elő, hogy a BNF és a BCP együttesen szinte az összes körzetben verte a BDP emberét, külön-külön kevesek voltak a győzelemhez.

Hozzászólások:

Szólj hozzá!





  • Archívum

  • Címkék