Áradások Burkina Fasoban és egész Nyugat-Afrikában

Miközben kicsit hátradőlve hitetlenkedem, hogy a Mindennapi Afrika néhány napja betöltötte második életévét is, szomorúan gondolok arra a lassan már 1 millióemberre, akik a mai poszt témáját jelentő nyugat-afrikai árvíz miatt kerültek rendkívül nehéz helyzetbe. Az ENSZ pár napja tett közzé egy jelentést, mely szerint az Afrika részén tomboló áradások érintettjeinek száma szeptember elejére meghaladta [...]

Eljött a második gyarmatosítás korszaka

Az közismert és általánosan elfogadott tény, hogy a gyarmatosítás korának vége és Afrikában többé-kevésbé önrendelkező, független államok jöttek létre. De az elmúlt hónapok, évek tendenciája azt mutatja, hogy az első mondat nem állja már meg helyét, ugyanis egy egészen más jellegű gyarmatosítás vette kezdetét a kontinensen. Míg korábban a kolonizáció fegyverrel, erőszakkal történt, addig ma [...]

Libériai pillanat: sosem szabad felejteni

Azt mondják, minden háborúnak megvannak a maga sötét pillanatai, Boszniában ez volt Srebrenica, Irakban Fallujah vagy Ruandában a helyi pap segítségével végrehajtott nyangei templomi mészárlás (többek között). Az 1989 és 1996 között pusztító  első libériai polgárháborúnak is megvoltak a maga borzalmas sötét foltjai, ezek egyike volt az 1994 szeptemberében végrehajtott kolokpai mészárlás, amikor néhány óra [...]

Oromo Felszabadítási Front (OLF)

Friss kenyai dokumentumfilm a Dél-Etiópiában kultúrája, nyelve, nemzetisége elismeréséért küzdő, szinte alig ismert, de már legalább 20 éve harcoló Oromo Felszabadítási Frontról. Sokat tanulhatunk a videókból.

 

 

Gabon: megvan a választás eredménye, jöhet a káosz!

Ahogy arról több posztban is beszámoltam anno, június 8.-án elhunyt Gabon majdnem 42 évig hatalmon lévő elnöke, Omar Bongo, de már életének utolsó óráiban megindult a harc az elnöki pozícióért. A kezdeti békésebb hangvételű kampányok után augusztusra már rendkívül feszültté vált a helyzet az országban, az augusztus 30.-ára kitűzött elnökválasztás előtti hetekben a posztra pályázó [...]

Brandon Huntley: az első jogilag elismert fehérbőrű dél-afrikai menekült Kanadában

Lehet, hogy hamarosan Brandon Carl Huntley is hasonlóan hírhedt személyiség lesz, mint a labdarúgás átigazolási rendszere számára Jean-Marc Bosman volt anno, ugyanis a 31 éves dél-afrikai Brandon személyében valószínűleg a nem túl gyakori fehérek elleni diszkrimináció első Kanadában befogadott menekültjét tisztelhetjük, akinek a kanadai bevándorlási hatóságok a napokban biztosították a menekült státuszt, és így a férfinak [...]

« go backkeep looking »
  • Archívum

  • Címkék