Dzsibuti: a stratégiai helyzet átka

Közzététel ideje | szeptember 30, 2009 | 2 hozzászólás | GaceTillerro

Dzsibuti aprócska kelet-afrikai országát (sértés és lenézés nélkül) a legtöbb ember főleg a francia idegenlégió itteni legendás bázisáról, az amerikaiak nagy támaszpontjairól és holdbéli tájairól ismeri, de a kis állam, regionális politikai és földrajzi jelentősége miatt sosem volt afféle elfeledett "fehér folt" a térképen. A térségben mindenkivel igyekszik baráti viszonyt ápolni, de sajnos Etiópiához fűződő rendkívül szoros kapcsolatai miatt, Eritreával ez elég nehéz feladat.

Ismail Omar Guelleh dzsibuti elnök az elmúlt években folyamatosan küzdött a két ország viszonyának javításán, fejlesztésén, de amikor 2008-ban katonai konfliktusra került sor tavaly nyáron a Doumeira totálisan sivár, ám stratégiai régiójának birtoklásáért, akkor a kapcsolat a totális mélypontjára süllyedt (bővebben a konfliktusról: http://mindennapiafrika.blog.hu/2008/10/06/eritrea_gennyes_talyog_afrika_testen), és azóta sem javult számottevően. Az akkori határincidens (bizonyítottan közel száz halálos áldozat) után az ENSZ felszólította a két országot, hogy vonják ki katonáikat a területről, és tárgyalásos úton rendezzék a vitát.

A jelenleg Dzsibutihoz tartozó tengerparti sáv az egyik legforgalmasabb hajózási útvonalat "felügyeli", így a konfliktus nagyon magas szintekig eljutott a nemzetközi közösségen belül is. Szóval az ENSZ nyilatkozata után pár héttel később misszió is érkezett a térségbe, amelyet a dzsibuti oldal képviselői fogadtak is, Eritrea viszont elzárkózott attól, hogy Ban Ki-moon bármelyik emberével is asztalhoz üljön. Annyit azonban ez a szakértői csapat megállapíthatott, hogy míg Dzsibuti kivonta összes katonáját a területről, addig Eritrea nem, sőt, további alakulatok érkeztek a határ közelébe. Januárban az ENSZ el is fogadott egy határozatot, amelyben a két államot ismét a konfliktus békés rendezésére szólította fel.

A napokban befejeződő ENSZ közgyűlésen is szóba került az ügy, amikor Roble Olhaye, Dzsibuti állandó ENSZ képviselője felszólalásában segítséget kért a helyzet mielőbbi rendezésére, ugyanis Eritrea továbbra is semmibe veszi a nemzetközi közösség határozatait és kéréseit, csapatait továbbra is a Doumeira-fok térségében állomásoztatja. Ahogy Olhaye elmondta, amennyiben az ENSZ nem lép semmit továbbra sem, lassan 10 hónappal a csapatkivonásra felszólító határozata után, akkor az rossz fényt vethet a szervezetre és más, hasonló konfliktusok melegágya is lehet. Továbbá bírálta az eritreai rezsimet, amely nem mutat semmiféle tiszteletet a nemzetközi normák és jog iránt, sőt Aszmarát egyenesen azzal vádolta, hogy katonai agressziót tanúsít aprócska állama ellen hosszú évek óta. Az eritreai megbízott rövid válaszában sokat sejtetően csak annyit mondott, hogy Eritreának nincsenek területe követelései Dzsibutival szemben, és egyetlen, Dzsibutihoz tartozó területet sem tartanak megszállás alatt. Kinek higgyen az ember? A helyzetet azonban muszáj rendezni valamilyen módon, ugyanis a térségben Dzsibuti a nemzetközi közösség egyetlen igazán megbízható szövetségese és a regionális állapotokat figyelembe véve (pl. Szomália) nagyon fontos ennek megőrzése és megvédése. 

Dzsibuti egyébként az elmúlt hét hírei után úgy tűnik, egy újabb "katonai" konfliktus felé sodródik, ugyanis a szomáliai al-Shabaab iszlám milícia szélsőségesei megfenyegették az országot, hogy ne merjen békefenntartókat küldeni Szomáliába, különben súlyos bosszúval kell szembenézniük. Ez azután történt, hogy a dzsibuti külügyminiszter, Mohamud Ali Yusuf szeptember elején bejelentette, az ország 500 katonát fog küldeni Szomáliába, hogy azok csatlakozva az AMISOM misszióhoz, segítsék a központi kormányzat harcát a szinte megállíthatatlannak tűnő iszlám fegyveresek ellen.

Az al-Shabaab szóvivője, Ali Dheere Mohamud újságíróknak nyilatkozva Mogadishuban elmondta, eddig barátaiknak hitték Dzsibuti lakosait, hitték Ghelle elnök szavait is, miszerint szeretne véget vetni a szomáliai nép szenvedésének, de a mostani döntés azt mutatja, hogy tévedtek, Dzsibuti az ellenség oldalán áll. És ezért minden dzsibuti katonára, aki harcba száll velük, kegyetlen halál vár. Azt pedig már tudjuk, hogy az al-Shabaab bosszúját képes valóra váltani: az emlékezetes amerikai helikopteres csapás után nem sokkal az AMISOM legnagyobb bázisát támadták meg Mogadishuban öngyilkos merénylők, legalább 17 békefenntartó halálát okozva.

Persze, én is tudom, hogy ez a fenyegetés úgymond "kötelező", de azért az aprócska Dzsibuti esetében (az amerikai és francia támogatás ellenére is) megfontolandó, milyen viszonyt ápol déli szomszédjával, ami akár a közeljövőben iszlám állam is lehet. Vagy nem?

Hozzászólások: