Guinea: nő a nyomás Dadis Camarán

Közzététel ideje | szeptember 28, 2009 | 11 hozzászólás | GaceTillerro

Lehet, hogy ez sokak szemében nem túl pozitív dolog, de ahogy azt egy róla szóló posztban is említettem, számomra a "megszokott" diktátor-sémába nem igazán
beleillő Moussa Dadis Camara, Guinea katonai vezetőjének eddigi tevékenysége valamilyen szinten szimpatikus (persze eltekintve több jogsértéstől és visszaéléstől). A mai események alapján azonban úgy tűnik, az ország lakossága nem osztja ezt a véleményt. Az AFP hírügynökség beszámolója szerint több tucat ember veszítette életét a mai napon, amikor az elnököt még mindig rendkívüli módon tisztelő katonaság alakulatai szétvertek egy tüntetést a főváros, Conakry legnagyobb stadionjánál.

A megmozdulást azután szervezték, hogy az elnök több, nemrég adott nyilatkozatával is arra utalt, hogy a januárra tervezett demokratikus elnökválasztásokra mégsem kerül majd sor. Az ellenzék által szervezett rendezvényt eredetileg hivatalos úton akarták megrendezni a stadion belsejében, de erre a hivatalos szervek nem adtak engedélyt, sőt figyelmeztették a lakosságot, hogy bármiféle illegális megmozdulást hatósági erővel fognak feloszlatni. Ennek ellenére már reggel gyülekezni kezdtek az emberek a lezárt és őrzött stadion körül, végig "Le Dadisszal, le a katonai uralommal!" jelszavakat skandálva. A katonaság egy ideig csendben figyelte a gyülekezést, de néhány óra elteltével a felfegyverzett alakulatok rárontottak a közel 50 ezres tömegre és a helyszíni jelentések szerint éles lőszert is használva, gyorsan menekülésre késztették a lakosokat.

Az akció közben kiemelt figyelmet fordítottak a felvonulók közt jelenlévő ellenzékiekre és sajtósokra, őket azonnal őrizetbe vették és egy közeli katonai táborba szállították. A jelenlegi becslések szerint nagyjából 100 halott maradt a helyszínen, és több százra tehető a sérültek száma, akik nagy része golyó ütötte sebekkel került kórházba. Egyes sérültek élete mindenesetre az agresszivitás ellenére a katonáknak köszönhető, hiszen sokukat a stadion belsejébe "menekítettek" a többi fegyveres és a menekülő tömeg útjából. Szemtanúk azt közölték külföldi újságírókkal, hogy az építmény belsejéből is folyamatos fegyverropogást lehetett hallani az oszlatás során, így nem meglepő, hogy a későbbi információk szerint legalább egy tucat ember holtteste feküdt kiterítve az elvileg szórakozásra, kikapcsolódásra megalkotott pálya gyepén.

Délutánra a hatóságoknak sikerült normalizálni a helyzetet a helyszínen, a tüntetők szétszéledtek, a sérülteket és halottakat elszállították (a fővárosi kórház bonctermébe 58 holttest érkezett), majd katonai járőrök furikáztak fel és alá az utcákon felállított ellenőrzőpontok között. Két egykori miniszterelnök, Cellou Dalein Diallo és Sidya Toure, akik jelenlegi ellenzéki politikusokként szintén ott voltak a megmozduláson, súlyos sérüléseket szenvedett, amikor lecsaptak rájuk az oszlatók, majd az Alpha Yaya Diallo katonai táborba szállították őket. A BBC szerint tudósítójukat, Amadou Diallot, valamint a Francia Nemzetközi Rádió egyik munkatársát is bántalmazták a katonák, és felszerelésük elkobzása után engedték csak el őket.

Persze, azért nem volt teljesen egyoldalú a küzdelem, a tüntetők kövekkel, botos rohamokkal válaszolták a könnygázra, majd később közelharcba is bocsátkoztak a hatóságokkal. Meg nem erősített hírek szerint a város Belle-vue negyedében egy rendőrőrsöt és egy rendőrautót is felgyújtottak a dühös polgárok, akik nem is olyan régen virágokkal és ujjongással köszöntötték a terepjárókon felvonuló Moussa Dadis Camarát. A jelenlegi elnök hétvégén mondott beszédében ezúttal is utalt arra, hogy a nemzetközi nyomás ellenére mégsem tartják meg a januári elnökválasztást, és erőteljesen bírálta a szerinte "nyugati báb" ellenzéket.

A fenti információkat több különböző hírügynökség és helyi civil szervezet információiból gyűjtöttem össze, így ezek még csak becsült, állítólagos adatok, de valószínűleg holnapra többet, rosszabbat fogunk tudni. Ami aggasztó lehet a jövőre nézve, hogy hamarosan jön október másodika, a guineai függetlenség napja, amelyet ugyebár nagy ünnepségek keretében szokott a lakosság megünnepelni, és egy újabb tömegrendezvény csak egy újabb alkalom lehet az erőszakra.

A poszt végére pedig egy kis összeesküvés elmélet: amellett, hogy az erőszakos cselekedetek erősen elítélendők, elgondolkodtató, hogy más afrikai gócpontokkal szemben (lásd Szomália, Zimbabwe stb.), a nemzetközi közösség miért lép fel ennyire erőteljesen Camara ellen, miért támogatják pénzzel az ellenzéki mozgalmakat és miért ugranak azonnal, hogy egy ilyen tüntetés szétverését elítéljék. Sőt, nem is kell Afrikába menni hasonló érthetetlen nemzetközi reakciók boncolgatásért, ugyebár láttunk mi már ronggyá várt tüntetőket máshol is. A válasz mindenesetre Guinea esetében egyszerű: ez az afrikai szinten apró állam a világ bauxitvagyonának egyharmadán fekszik, de több másik ásványkincsből is jelentős készletei vannak, és Camara az elmúlt hónapokban egyértelművé tette, hogy le fog számolni a helyi embereket korrupt politikusoknak köszönhetően kizsákmányoló multinacionális cégekkel (lásd Camara vs. Rusal, Camara vs. BHP stb.).

Tulajdonképpen tehát az egyszerű katonából államelnökké vált puccsista vezető súlyos akadály a sok milliós profit útjában, akit így valamilyen úton el kell takarítani a hatalomból. Elég ha megnézzük, hogy az eddig ismertté vált információk szerint a felvonulók jelentős része ellenzéki aktivista, szakszervezeti tag (bányákban) vagy jogvédő civil szervezetek tagja volt. Így már azért más a képlet egy kicsit, bár a gyilkosságokra nincs és nem is lehet magyarázat!

Info: mostantól a nem releváns kommentek válogatás nélkül törlésre kerülnek.

Hozzászólások:

11 válasz érkezett eddig a következő írásra: “Guinea: nő a nyomás Dadis Camarán”

  1. III. Konrad
    szeptember 29th, 2009 @ 08:08

    Gace:

    - Ez most az előző poszt utolsó, személyem elleni újabb támadáshoz kapcsolódik, nem ehhez a cikkhez.

    Érthetetlen, hogy egy ennyire ostoba, személyes támadást bennehagysz a kommentekben, de a választ letiltotd, a kommentek zárolásával.

    Ez nagyon nem frankó…akkor vagy mindkettő, vagy egyik sem…nem?

    ***

    Amúgy meg az illetőnek (Stirlitz4) ezúton üzenem, hogy:

    1. Örülök, hogy ennyi jött le számára a hosszú bejegyzéseimből, meg a videókból, amit válaszolt…vagyis, a nagy semmi.

    2. A katpolon nem “értenek” hozzá, a közel – kelethez legalábis nem (a többit nem tudom), tárgyi tévedéseik vannak, és betegesen elfogultak az iszlamisták felé páran (nem mind, de páran igen, és ők a fő hangadók).

    3. A katpollal azóta nem állok szóba, mióta az egyik fő hangadó, abizonyítékok százai (és a TÉNY) ellenére kijelentette többször is, hogy márpedig iszlámnácizmus nincs, az iszlamistáknak csk EGY EZRELÉKE (?????) radikális, a többi békés (???), és nincs olyan, hogy nemzetközi mtömeggyilkos iszlamiata terror, mert hogy 9/11még “talán belefér”, de az ösze többi mind csk közönséges, szóló gyilkoság.

    Mármint ezek:

    http://www.thereligionofpeace.com/index.html#Attacks

    4. Mákod van: MEGYEK harcolni oda, mégpedig úgy 10 – 12 hónap mulva indul az alakulatom. És elsővonalas harcoló alakulat lévén, nem írógépelni fogunk…

    Amúgy ennek mi köze van az általam a hozzád szóló kommentekben eddig leírtakhoz?

  2. Nothus
    szeptember 29th, 2009 @ 08:49

    Részemről ennyi ennek az oldalnak a korrekt hozzáállása a pártatlansághoz. A cenzúrázott vélemények mutatják az oldal gazdájának hozzáállását a vitakészséghez, illetve mások véleményének figyelembe vételéhez. Ami sajnos nulla.

  3. Stirlitz4
    szeptember 29th, 2009 @ 11:27

    Konrad:

    Az a bejegyzésem még régebbi, kb. az első hozzászólásom volt, nem a reakcióm a linkjeidre!

    Hosszabban kifejteném, hogy mi a véleményem ezekről, de nem akarok már itt annyira OFF-olni. Szerintem a szerkesztő azért moderált, mert nem a témához kapcsolódtak a kommentek. Afganisztánba mész egyébként? Az kemény lesz, sok szerencsét hozzá.

    A cikkhez:

    Én is olvastam a mostani Guineai helyzetről, business as usual, mondhatnánk…

  4. Stirlitz4
    szeptember 29th, 2009 @ 11:44

    english.aljazeera.net/news/africa/2009/09/200992981337765437.html

    Azóta még több a halott, a zavargások pedig folytatódnak.

  5. III. Konrad
    szeptember 29th, 2009 @ 11:48

    Stirlitz4 2009.09.29. 11:27:56 :

    - Fejtsd ki a véleményed ide:

    abraxosz@gmail.com

    De szólok jó előre, hogy ha valamivel nem vagy tisztában, azt inkább NE írd le, hanem kérdezz, és tájékozódj.

    Egyébként meg Közel – Kelet, vagy Közép – Ázsia, még nem tuom.

    De ez még odébb van.

    ***

    Nothus:

    - Alapvetően nincs itt gond az itteni oldalgazda pártatlanságával, az eddig itt látottak alapján mondom ezt.

    Egyszerűen arról van szó, hogy nem mindig ér rá elolvasni az öszes kommentet, így nem mindig tudja, mit töröl (már úgy értve, hogy nem mindig tudja, melyik a válasz, mire, és miért, hiszen némelyiket végigkövetni tényleg nem egyszerű…).

    Hogy legutóbb pont rosszkor lettek letiltva az egyik cikkhez a kommentek…hát, nem tudom, mi történhetett.

  6. KennyOMG
    szeptember 29th, 2009 @ 16:13

    Na, ez azert megbokte a csorom:

    “blablabla ezekben nincs benne a muszlim agressziók áldozatainak száma nem muszlimok ellen, pl. Pakisztán India elleni háborúi…”

    Maradjunk annyiban, hogy egyreszt “Pakisztan India elleni haborui” “alig” partizezer eletbe kerultek (ami ugye “elenyeszo” a te felsorolasodban), masreszt ha majd esetleg szemelyesen tapasztalod a Panditok es a Kasmiriak kozti kulonbseget, akkor pampoghatsz. Nem mellesleg India legalabb annyira geci volt a konfliktusokban, mint Pakisztan.

    (Kina ellenben vicces, nincs harom hete, hogy atmentek Ladakhba a hataron, begyalogoltak ugy masfel kilometert, osszegraffitiztek par sziklat vorossel, hogy “China was here”, aztan hazakusztak. :D

    De ez nem a megfelelo kontinens.)

    Gacetirello, nem fura, hogy jopar Konrados topicnal le kellett tiltanod a kommenteket? ;P

  7. KennyOMG
    szeptember 29th, 2009 @ 16:57

    Megbocsass, Gacetirello nokomment policyt hirdetett a postban (es aztan le is zarta). De hogy egy (sok ugyanolyan) kerdesedre valaszoljak:

    “- Miféle személyes tapasztalat?

    MIFÉLE???”

    “Neked tényleg vannak RSA – ból személyes élményeid, kb. ilyenek:

    - Egy turistaút, melyet egy százmilliós busz ablakából kifelé nézve, és / vagy egy ötcsillagos szálodában tespedve élhettél meg egyszer.”

    Majd’ egy het townshipekben (nem volt tobb idom, elegge vilagkep-formalo ott lakni europaikent), ket es fel het Eastern Cape (szigoruan videken), nemi Free State, sok Jo’Burg/Pretoria es megtobb Cape Town, valamennyi Durban, na meg persze Kruger es kornyeke, legkozelebb (majus korul) Western Cape es KwaZulu, ha marad ra idom es penzem (esetleg Kgaldi). Ebbol osszesen egy ejszaka 4* (Kimberley), mindenhol mashol hostel/guesthouse. Koszontelek.

    Mielott leugatnal Kashmir temaban, majd’ egy honap Kashmir (es 2 het+ Ladakh), Azad Kashmir es Gilgit csak betervezve volt, de Pakisztant most nem kockaztattam meg. :( Talan jovore jobb lesz a helyzet. Ahol jarok a helyi emberekkel csevegek es helyi szolgaltatasokat hasznalok (minibusz JoBurgben! egyszer, soha tobbet), leszarom a gazdag pocsoket, az utikonyveket, az egyeb turistakat, Afrikaban a fehereket ugy en-bloc.

    Csak azert nem irtam igy konkretan korabban, mert nem szeretek jampizni a “hol jarok”kal. Nem erzem tovabbra sem, hogy barmi elszamolassal tartoznek neked, de remelem a jovoben nem lesz vita targya, amikor “szemelyes tapasztalat”ot emlegetek, egyesekkel ellentetben en ugyanis csak oda ugatok be, ahol van nemi keresnivalom is.

  8. GaceTillerro
    szeptember 29th, 2009 @ 18:08

    @Nothus: itt egyáltalán nincs szó a pártatlanságról vagy mások véleményének figyelembe vételéről. De a totális személyeskedés és a világnézeti arcoskodás nem igazán az a magatartás, amit képes vagyok tolerálni, akár amúgy értékelhető kommentekről van szó, akár nem. A líbiai posztnál meg nem teljesen jól sikerült a törlés, már orvosoltam. Nem Afrikát érintő kérdésekben pedig nem állok le vitázni.

    Most is nehéz helyzetbe hoztatok “moderálásilag”, de még kitartok:)

    És hogy én se legyek off teljesen: egyáltalán, Ti mit gondoltok Camaráról?

  9. Nothus
    szeptember 30th, 2009 @ 08:48

    Kérdés: Az én kommentjeimben hol volt a személyeskedés, pláne a nagy arcúskodás. A véleményemet pedig bármikor vállalom. Afrikában pedig mondhatni, enyhén járatos vagyok, lévén ott éltem, az arab kérdés pedig eléggé ismerős, lásd a gyermekeim középső nevei: Leila, Omar, Amina, Fatima. Bár a közeljővőben már nem akarok ideírni, és a bajtársaim figyelmét is felfogom hívni a kommentelés mellőzésére. Gondolom, az itteni értelmiség nálam tapasztaltabb és világlátottabb, így nincs értelme az írásaimnak. Megköszönve a válaszodat, további jó bloggolást kívánok. Tisztelettel: János

  10. GaceTillerro
    szeptember 30th, 2009 @ 18:16

    @Nothus: Az adott posztnál kialakult vitát kívántam rövidre zárni, a Te kommentjeid pedig azért kerültek törlésre, mert a többiek beszélgetéséhez csatlakoztál és nem igazán a poszt témájához szóltál hozzá (relatíve).

    Kár, hogy nálad ez kivágta a biztosítékot, mert már régi olvasó vagy…sajnálom. És én nem vagyok “értelmiség”, ez a kifejezés már-már sértő számomra.

  11. Nothus
    szeptember 30th, 2009 @ 19:29

    @GaceTillerro: Így ezzel a magyarázattal egyetértek és elfogadom. Az értelmiség pedig nem megbántási célzattal lett írva, ha ez sértő akkor elnézést.

Szólj hozzá!





  • Archívum

  • Címkék