Az amerikaiak lecsaptak Szomáliában

Közzététel ideje | szeptember 16, 2009 | 28 hozzászólás | GaceTillerro

Amikor a legutóbbi szomáliai posztomban írtam, a nemzetközi közösségnek muszáj lesz beavatkoznia az országban dúló belharcba, különben az al-Shabaab milícia meg fogja nyerni a háborút, nem gondoltam, hogy ez ilyen hamar meg fog történni. Ahogy a mainstream hírforrások is beszámoltak róla néhány szóban, hétfőn ismeretlen külföldi helikopterek csaptak le Dél-Szomália Barawa körzetében két, milícistákkal megrakott teherautóra, és a becsapódó rakéták legalább négy embert megöltek, de más szemtanúk 7-8 halottról beszélnek.

Nem sokkal később már jöttek is a különböző kiegészítő információk, ezek szerint a régió egyik vezető al-Shabaab tisztviselője, Hussein Ali Fidow és az egyik legkeresettebb afrikai al-Kaida tag, Saleh Ali Saleh Nabhan is az áldozatok között volt. Utóbbit egyébként több, 2002-ben Kenyában elkövetett robbantásos merénylettel (egy szálloda és egy repülőgép ellen), valamint a hírhedt 1998-as nagykövetségek elleni támadásokkal vádolták, és már évek óta az egyik legkeresettebb al-Kaida tagnak számított a fekete kontinensen. Míg néhány órával a támadás után Franciaország egyértelműen kizárta részvételét az akcióban, addig az amerikai újságok (New York Times és Washington Post) már tegnap az Egyesült Államok különleges erőinek akciójáról írtak, ami végülis nem meglepő, hiszen már 2008-ban is többször támadtak az országban lázadó célpontokat amerikai gépek.

A két neves (bár nem minden esetben objektív) napilap szerint a támadás célpontja egyértelműen Nabhan volt, és az akcióban a szomáliai partok közelében állomásozó anyahajóról felszálló 6 helikopter vett részt. Miközben a nemzetközi közvélemény főleg a támadással foglalkozott, addig a tudósítók szinte már rálegyintenek a "szokásos", brutális harcokra, amelyek Mogadishu különböző részein újultak ki a hétvége folyamán az afrikai uniós békefenntartók és az al-Shabaab között. Azután szabadult el a pokol, amikor az iszlamista harcosok még szombaton megtámadták a burundi katonák legnagyobb mogadishui bázisát, a Kulliyada Jalle Siad épületegyüttest. Azóta szinte folyamatosan hallani a város különböző részeiről erős fegyverropogást, és sok polgár félelmében ezúttal is menekülőre fogta.

Kedden egyébként egy névtelenségét megőrizni kívánó al-Shabaab vezető arról informálta a BBC egyik helyi tudósítóját (bizony, a média is kőkemény eszköze lett már a harcoknak, sőt a legnagyobb sajtóorgánumoknak rendszeres informátoraik is vannak a míliciákban), hogy az iszlám szervezet súlyos bosszút fog állni elesett testvéreiért és az Egyesült Államok (ők is nevén nevezték a támadókat) meg fogja bánni, hogy ismét szomáliai földre tette a lábát. Ahogy azt valamelyik hírügynökség oldalán olvastam, és amivel tökéletesen egyet kell értenem, az USA egyértelmű célja az akcióval az erőfitogtatás volt, a "világ csendőre" ugyanis szerette volna megmutatni az al-Kaida és minden iszlám szervezet vezetőinek, hogy nincs olyan hely a világon, ahol el lehetne bújni a hatalmas amerikai hadigépezet elől (a mostani támadás is egy régóta stabilan al-Shabaab ellenőrzött területen történt).

Persze emellett egy ilyen támadás tökéletesen el is adható a médiában, hiszen egyrészt az al-Kaida név bedobása mindig, minden helyzetben mentességet jelent egy amerikai katonai akcióra, másrészt pedig az 1998-as nagykövetségi támadások egyik kitervelőjének elfogása sokat lendít a tengerentúliak renoméján. Az pedig, hogy ez a támadás megbolygatja az al-Shabaab és a többi milícia háttérbázisát és terveit, nos az már csak hab a tortán. Mindenesetre rosszul is elsülhet az egész, az iszlám harcosok fokozhatják brutalitásukat, ráadásul további támogatást, emberanyagot jelenthet nekik az amerikaiak újabb szomáliai akciója. Emlékezhetünk, a már fentebb említett 2008-as amerikai támadás tüntetéseket robbantott ki az országban, és az USA-t amúgy is kimondottan gyűlölő polgári lakosság szeretetét tovább fokozta.

Nabhan (akinek teste állítólag egy amerikai hadihajón van már) és Fidow helyére pedig ezrek közül választhatják ki az utódot. Az elhunytak családjai már megkezdték a gyász 40 napos periódusát, Nabhan feleségét a kenyai Mombasában tucatnyi rokon között kapta lencsevégre egy hírügynökség riportere. Szomália kezd most már egy igazi, világméretű (kis túlzás, de mindenképpen jelentős nemzetközi hatású) konfliktus helyszínévé válni, a hatalmát görcsösen megszilárdítani akaró központi kormányzat mellett az USA és Franciaország vezetésével sorakozik az ún. demokratikus világrendet képviselő országok jelentős része, míg az al-Shabaab vezetésével harcoló iszlám milíciák mögött a "terrorista gócpontoknak" tartott országok radikális szervezetei sorakoznak fel (Pakisztán, Szaúd-Arábia, Afganisztán, Eritrea és még sorolhatnák, hogy honnan érkeznek harcosok).

A harcok jövőjét meg sem próbálom találgatni, mert kilátástalan, záros határidőn belül semmiféle megoldás nem várható. Sőt, ha további komolyabb katonai támogatást nem kapnak a kormány mellett küzdő erők, én azt mondom, hogy lassan, de biztosan az al-Shabaab át fogja venni Szomália irányítását. Persze ez megint csak egy elméleti feltevés, hiszen Szomália teljes elvesztését a nemzetközi közösség nem fogja hagyni, nem hagyhatja. Ha az etiópok lépnek közbe, akkor ők, de valaki közbe fog lépni, ha igazán rosszul áll a központi kormányzat szénája, ez 100%.

Hozzászólások:

28 válasz érkezett eddig a következő írásra: “Az amerikaiak lecsaptak Szomáliában”

  1. atlagjancsiba
    szeptember 16th, 2009 @ 22:01

    Mi itt a problema? Kicsit lonek egymasra. A jenkik helyet csinalnak a raktarakban az uj bombaknak, a muszlimok meg felrobbantanak megint egy anyahajot stb. Aztan minden marad a regiben….

  2. atlagjancsiba
    szeptember 16th, 2009 @ 22:01

    Nyaralot senki se vegyen arrafele….

  3. cs666
    szeptember 16th, 2009 @ 22:35

    “muszlimok meg felrobbantanak megint egy anyahajot “

    na ne bassz, mikor a robbantotak fel anyahajot foleg a muszlimok, te torzszulott.

  4. TirolSoldier
    szeptember 16th, 2009 @ 22:42

    Kíváncsi lennék, ha egyszer végre magára hagyná az USA az afrikai kontinenst és a közel keletet mi lenne?
    szerintem egy év alatt lerendeznék egymást az ot élők, azt végre nyugi lenne.
    Max utána kéne közbelépni ott, ahol direkt kérik. azt bumm.
    Majd rájönne a sok kis muszlim, micsoda faszok mellé álnak be az amik meg az EU ellen.

  5. TirolSoldier
    szeptember 16th, 2009 @ 22:44

    Black Hawk Down – A Sólyom végveszélyben

    (háhá, most látom, Sólyom Fico szerint is végveszélyben lett volna, ha átlépi a határt, HIHI)

  6. zgabi
    szeptember 16th, 2009 @ 23:00

    Egész Afrikát vissza kellene gyarmatosítani. A vak is látja, hogy ahol niggerek vannak uralmon, ott szarul megy minden. Még Dél-Afrikában is. Egyszerűen nem értenek semmihez, csak azt tudják megcsinálni, amit mondanak nekik. Így persze szolgák lennének, de legalább nem halnának éhen, s nem lőnék szét egymást. S ez a két dolog 100 x fontosabb a demokráciánál és az egyenlősdinél. Azt sem tudom elhinni, hogy a világ nagy nemzetei ne tudnák pár nap alatt visszaszorítani a szomáliai kalózokat. Csak határozottság és igen kemény fellépés kellene ellenük. De olyan, hogy utána nem lenne egy szomáliai kalóz sem. Mert nem is élne egy sem.

  7. Pángalaktikus-gégepukkasztó
    szeptember 16th, 2009 @ 23:01

    “ha egyszer végre magára hagyná az USA az afrikai kontinenst és a közel keletet mi lenne?
    szerintem egy év alatt lerendeznék egymást az ot élők, azt végre nyugi lenne.”

    Ha se az Usa, se más nem adna el fegyvert Afrikában, nyilván jobb lenne a helyzet…akkor csak botokkal ölnék egymást a feketék.
    De a zsidók gyártanak maguknak fegyvereket, ellenének ők amerikai testvéreik nélkül is amíg van arab a szomszédban:)

  8. flimo13
    szeptember 16th, 2009 @ 23:12

    @TirolSoldier: 89 után láthattuk, Afganisztán milyen faszán elvolt, ha az USA magára hagyja, remek ötlet.

  9. urbangeri
    szeptember 17th, 2009 @ 00:09

    Egyrészt általában szeretem ezt a blogot, ha ide tévedek a címlapról nem nagyon csalódom.

    Másrészt Afrikát tényleg gyarmatosítani kéne, de valami új féle, jobb féle módon. Koncentrálni egy vagy két kissebb helyre, akár részterületre. Elmondani, hogy itt a program; gigazsével beszáll két-három versenyző EU-országcsoport. Akik a függetlenség korlátozásáért cserébe, öntik a felügyelt manit, meg elviszik a gyerekek jó részét tanítani a hideg északra, meg délen is építenek oskolát. Aztán futhatna egy-két modern infrastruktúra projekt is. A vízió feltétlen része a dzsungel és a szavanna felett suhanó mágnesvasút, hogy még a kőröshegyi – izé, völgyi- békák is belesárgulnak az irigységbe; mert az az állatvilág páratlan. Azt meg kéne őrizni, míg a mesterséges inteligenciákkal kéz a kézben el nem indulunk a világűrbe. És akkor legalább apellálhatnánk a lelkiismeret programjukra, hogy mi is milyen jól bántunk az állatainkkal, legalább ilyet kérnénk magunknak is.

    Az oldalfalra meg ajánlanám, mindenkikedvencközkívánatára:
    http://www.youtube.com/watch?v=pYImEf_-km0

  10. Doktor Kotász
    szeptember 17th, 2009 @ 00:15

    @zgabi:
    “Egész Afrikát vissza kellene gyarmatosítani. A vak is látja, hogy ahol niggerek vannak uralmon, ott szarul megy minden. Még Dél-Afrikában is. Egyszerűen nem értenek semmihez, csak azt tudják megcsinálni, amit mondanak nekik. Így persze szolgák lennének, de legalább nem halnának éhen, s nem lőnék szét egymást. S ez a két dolog 100 x fontosabb a demokráciánál és az egyenlősdinél. Azt sem tudom elhinni, hogy a világ nagy nemzetei ne tudnák pár nap alatt visszaszorítani a szomáliai kalózokat. Csak határozottság és igen kemény fellépés kellene ellenük. De olyan, hogy utána nem lenne egy szomáliai kalóz sem. Mert nem is élne egy sem.”

    Ezt az ENSZ-ben kellene elmondani valakinek. De tényleg. Egy kis színt vinne abba a sokat hangoztatott vélemények közé, melyek szerint a gonosz fehér ember meg az USA (ha náci az illető, akkor a zsidók) azért adja el a fegyvert, hogy azok egymást öljék. Hát egy nagy lópikulát. A társadalmi tényezők bizonyos elemei az europai középkor fejlettségi szintjét sem érik el azon a nyomorúságos kontinensen.

  11. sourcerror
    szeptember 17th, 2009 @ 00:25

    @flimo13: Mert mi is volt Afganisztánaban?

  12. Dr.Traktor
    szeptember 17th, 2009 @ 07:27

    Az tény, hogy a feketék kurvára nem tudtak mit kezdeni a rájuk hagyott fene nagy szabadsággal.

    Különböző néger törzsek amik eddig több ezer éven át lándzsával gyilkolták egymást most tankkal meg AK-val teszik ugyanezt, de a szellemi színvonal, a társadalmi berendezkedés még mindig a sárkunyhó meg a “vadászunk le egy gnút , hogy legyen mit enni” szintjén van.

    Félreértés ne essék, gusztustalannak tartom bármilyen színű embertársunk rabszolgasorba vetését. A lényeg, hogyha a hülye franciák, britek, hollandok stb gyarmatosító nemzet hagyta volna afrikát apicsába még most is egy “békében” éldegélő skanzenre hasonlítana az egész kontninens.
    (Na jó az arab része ofc nem.)

    Cseréeb mondjuk ezek a volt gyarmattartók most romakérdés helyett néger meg muszlim kérdéssel néznek szembe. Egy-két külső kerület felgyújtása ma már nem hírértékű…

  13. nabazzmeg
    szeptember 17th, 2009 @ 07:40

    akkor most elárulom: afrikát újra elkezdték gyarmatosítani, jó pár éve.
    Ebben élen járnak a kínaiak, de ott sorakozik brazília és az usa is.
    Persze nem az emberek jóléte, az országok stabilitásának, fejlődésének biztosítása a cél. A cél az ott még fellelhető nyersanyagok fölötti rendelkezés megszerzése.
    Természetesen ehhez kell egy viszonylagos stabilitás, de már tudjuk régóta, hogy a túl nagy rend sem jó, mert zavarosban a legjobb halászni. Ahol túl nagy a rend, túl jól állnak az emberi jogok, ott nagyon nehéz gazdaságosan, nagy profittal kitermelni, bányászni, feldolgozni és dolgoztatni.
    Akkor egyből jönnek mindenféle szervezetek, grínpísz, környezetvédelmi aggályok és aspektusok, miazmás és nem lehet profitot termelni.
    És ugye azt tudjuk jól, hogy kína nem ragaszkodik mereven a fenti szabályokhoz, de még az usa is hajlandó félrepillantani, ha a tőkéseik érdekei amúgy nem sérülnek.
    Jó példa erre nigéria, ahol a lakosoknak kvázi semmi nem jut az olajvagyonból, csak a nyomor, az állatias munka, a tönkretett környezet és a betegségek.
    Ennyi az egész.

  14. Dinsdale Piranha
    szeptember 17th, 2009 @ 09:04

    Csatlakozom az előttem szólóhoz, én sem értem a cikk hangvételét. Inkább örülni kellene, hogy néhány elvetemült gyilkossal kevesebb lett. Hogy ez az USA-nak köszönhető? Hogy az USA világcsendör szerepet játszik? Nos gondolom azért van, mert mindenki más leszarja a világ zavarosabb részeit.

  15. .Gregor.
    szeptember 17th, 2009 @ 09:29

    @Dinsdale Piranha: Hát szerintem a cikkből azért kiderült pár dolog: 1-2 ember likvidálásával kb semmit nem lehet elérni mert van 1000 másik aki a helyére lép.
    Ha azt gondolod, hogy az USAt egy kicsit is érdekli a világ zavarosabb része (amíg az érdekei nem sérülnek, vagy nem gondolják úgy hogy jó PR fogás, legyakni pár niggert) akkor jólenne ha szétnéznél egy kicsit a világban. Erre egy nagyon jó (de nem az egyetlen) példa Észak-Korea.

  16. shitgun
    szeptember 17th, 2009 @ 10:13

    Szerintem Afrikát körbe kéne falazni, és úgy 250-300 év múlva visszanézni. Hadd fejlődjenek szépen természetesen, mert most az európai kora középkorban járnak, csak sajnos mai fegyverarzenállal.

  17. III. Konrad
    szeptember 17th, 2009 @ 10:40

    Gregor. 2009.09.17. 09:29:45:

    “1-2 ember likvidálásával kb semmit nem lehet elérni mert van 1000 másik aki a helyére lép…”

    1. De igen, nagyon is sokat jelent, ha nagyfejeseket iktatnak ki.

    Oda a kapcsolatrendszer, a “parancsnoki lánc”, a tervek, borul minen.

    2. Hiába lép a helyére 1000 pucérseggű nyomorult, az nem pótolja az előbb említetteket.

    És ahogy egy előző kommentben mondtam:

    - Az USA, de más sem költ dollármilliókat egy személy likvidálására, hacsak az nem feltétlenül elkerülhetetlen.

    “Ha azt gondolod, hogy az USAt egy kicsit is érdekli a világ zavarosabb része…”

    - Éredekli, többek között ezt hívja a szakirodalom “geostratégiának”.

    “Ha azt gondolod, hogy az USAt egy kicsit is érdekli a világ zavarosabb része …nagyon jó (de nem az egyetlen) példa Észak-Korea”

    - Nagyon rosz példa.

    Észak Koreát körülvették, ott figyel egy teljes amerikai flotta, + a japánok, és Dél – Korea, mely szintén Hi Tech eszközöket használ.

    Egyedül az odakitelepített amerikai erő (a 7. flotta) nagyobb katonai csapásmérő képeséggel renelkezik, mint az egész é-koreai, roszul felszerelt hadsereg (felejtsd el a tömeget, egy korszerű, konvencionális háborúban ez már rég nem számít, lásd: izraeli – arab háborúk, 1990 – es, 2003 – as Öböl – háborúk, stb).

    Még valami:

    - É-Korea lezúzása, a sziget északi felének “belerobbantása az óceaánba” a 7. flottának, páláne a többi ottani szövetségessel együtt úgy egy hetébe (sem) tellne.

    Egy oka van, amiért nem teszik meg:

    - Valószínű, hogy több millió észak – koreai életébe kerülne. Ezt meg nem vállaják be, nem céljuk a népirtás.

    A körölkerítés, a bezárás bevált eddig, és nincs ok feltételezni, hogy ez változni fog.

    Még szóba jöhet Kína.

    1. Kína rájött, hogy az eszeveszett é-koreai banda veszélyes rájuk nézve is.

    2. Kína az euro – atlantiakkal, és délkelet – ázsiai szövetségeseikkel együttműködésre törekszik (leszámítva Taiwant), így kizárt, hogy beavatkozna É-Korea ügyébe.

    3. Azon kívül a nagy kínai pofa ellenére a kínaiak jól tudják, hogy semmi esélyük nem lenne egy USA ellenes hadműveletben, főleg, hogy ha az USA teljesen feltöltené a 7. flottát, és odavinne még vagy kettő másikat is (összesen van nekik 9 flotájuk, ha jól emlékszek, iszonyatos erő).

    Ne feled:

    - Egy újabb koreai háborúban egyszerűen elsöprő lenne az euro – atlanti és szövetséges délkelet – ázsiai technikai fölény.

  18. III. Konrad
    szeptember 17th, 2009 @ 10:43

    shitgun 2009.09.17. 10:13:46:

    - A körbefalazásról most nem nyilatkoznék, de egy kis kiegészítés a fegyverekhez:

    “…most az európai kora középkorban járnak, csak sajnos mai fegyverarzenállal…”

    - Mai fegyverarzenál?

    Akkor van egy jó hírem:

    A mai fegyverarzenál legalja, ami nekik van.

    Nem ezért vszélyesek, hanem a terrorista tevékenység miatt, ami nem függ a fegyverek korszerű mivoltától.

  19. .Gregor.
    szeptember 17th, 2009 @ 11:25

    @III. Konrad: Serintem a “geostratégia” eléggé érdekvezérelt vagy szerinted nem? És pont ezért mivel nincs semmi észak-koreában amiért érdemes lenne “belerobbantani az óceánba” ezért az ottani vezetés azt csinál amit akar, ha Amerika az igazság és a demokrácia élharcosa lenne csak megsajnálná az éhező milliókat nem? (és miért nem sajnálja őket? mert nem érdeke)

    Egy háború esetleges civil áldozatai és a népirtás fogalma közé ne tegyünk már egyenlőség jelet, ha lehet.

  20. III. Konrad
    szeptember 17th, 2009 @ 12:21

    Gregor. 2009.09.17. 11:25:18:

    “Szerintem a “geostratégia” eléggé érdekvezérelt vagy szerinted nem?”

    - De igen.

    Viszont vannak olyan helyzetek, amikor egyszerűen nincs mit tenni, mint odamenni valahová, és bedarálni az ellenséget.

    Tipikusan ilyen, ha:

    - Valaki, kizárólag a tömegpusztítás céljából (tehát, NEM stratégigi – hadászati okból adódóan) ABV fegyvereket vet be, és további ABV támadásokkal fenyegetőzik (tipikus példa: Irak)

    - Fontos, stratégiailag és gazdaságilag is stabil szövetséges államot megsemmisülés veszélye fenyeget (Kuvait, Szaudia)

    - Folyamatban lévő népirtás esetében, még ha az adott térség gazdaságilag viszonylag jelentéktelen, akkor is (jó példa: Balkán)

    - Egy térség stabilitásának teljes – tökéletes, hosszú távú felborulása fenyeget, ami még megakadályozható (megint csak: Balkán)

    - Az egész Föld gazdaságára, iparára, civilizációjára súlyosan kiható konkrét és súlyos fenyegetés (pl. mikor szaddam husszein kishíján megszerezte az akkor ismert olajkészletek kb. 50 % – a fölötti ellenőrzést, mivel ‘90 – ben az egész Arab – félszigetet le akarta rohanni, onnan pedig Irán lett volna a következő)

    - ABV fegyverek gyártása esetén, ha ezek a fegyverek pszihopaták kezébe kerülnek, akik egy percig sem csinálnak titkot abból, mit tesznek, ha az ABV eszközök (hordozóeszközök + robbanófejek + irányitó rendszerek + kiszolgáló installációk) bevetésre készen állnak (irán, észak – korea, koránbban Egyiptom, még a ‘60 – as évek elején – Ibisz és Kleopatra projectek)

    - Stb.

    Más kérdés, hogy több esetet ismerünk a II. VH vége óta, mikor ezek közül valamelyik bőven zajlott (vagy éppen most is zajlik), és senki nem tett / tesz semmit (jó példák erre: Szudán, Szomália, Burma, korábban Indonézia, Ruanda, Kambodzsa).

    Bár itt feltétlenül hozzá kell tenni, hogy több esetben az ensz nevű sóhivatal volt a legnagyobb kerékkötője a hatékony intézkedéseknek.

  21. III. Konrad
    szeptember 17th, 2009 @ 12:44

    Gregor. 2009.09.17. 11:25:18:

    Kicsit hoszú lenne egyben, így eképp” szedem több részre, szóval:

    “És pont ezért mivel nincs semmi észak-koreában amiért érdemes lenne “belerobbantani az óceánba…”

    - De van, mégpdig súlyos ABV fenyegetés, és a régió stabilitása felborításának, lángba borításának veszélye.

    Ezért van ott a 7. flotta, ezért van fokozott készültségben a dél – koreai hadsereg, ezért van szintén fokozott készültség a japán légvédelmi parancsnokságon.

    Jelenleg az é-koreai ABV program messze nem tart ott, hogy bevethető legyen bárki ellen is.

    DE, és itt most magánválemény következik:

    - Ahogy bevethető állapotba kerül, és – teszem azt – kilövik az első olyan rakétát, ami ABV töltetet hordoz, azonnal lezúzzák az egész trágyadombot.

    Ezt hívják ellencsapásnak.

    De ehhez meg kell várni, míg az ellencsapást végrehajtani szándékozót pofán vágják (ettől a neve “ellencsapás”).

    Persze a MEGELŐZŐ TÁMADÁS is szóba jöhet, ez ezer és egy dologtól függ.

    …”ezért az ottani -é – koreai – vezetés azt csinál amit akar…”

    - Lásd fentebb, az é – koreai pszihopata banda kb. addig tesz, amit akar.

    “ha Amerika az igazság és a demokrácia élharcosa lenne csak megsajnálná az éhező milliókat nem? (és miért nem sajnálja őket? mert nem érdeke)”

    1. Az USA nem az igazság és demokrácia élharcosa, egyszerűen az egyetlen olyan hatalom a Földön, ami az ebben, valamint az előző kommentben említett esteket hatékonyan tudja / tudná kezelni.

    2. Az USA nem hagyhatja, hogy pszihotikus diktátorok miatt a világgazdaságot összeomlás, a szövetséges államokat pedig megsemmisülés veszélyeztesse.

    Szerintem ebbe nincs mit belekötni.

    3. Az éhező milliókat vagy megsajnálják, vagy nem, de többnyire tehetetlenek, az ostoba, korrupt, semmirevaló ensz bűnpártoló tevéknysége miatt.

    Nézd, az USA – nak semmi érdeke nem volt pl. ott lenni Szomáliában a ‘90 – es évek elején, ensz felhatalmazásra mégis odamentek.

    Aztán, mikor a mogadishui incidens megtörtént (a film – Black Hawk Down – kitűnően feldolgozza), oda akartak vinni egy nehézfegyverzettel, komolyabb légitámogatással rendelkező hadtestet is (bevonva az USAForce Special Operation Command légi eszközeit is, nézz utánna, mi ez), de erre már NEM KAPTAK ensz felhatalmazást, így ki is vonultak onnan a francba.

    És maradtak a továbbiakban a célzott likvidálások (melyek azóta is tartanak).

    “Egy háború esetleges civil áldozatai és a népirtás fogalma közé ne tegyünk már egyenlőség jelet, ha lehet”

    - É – Koreával kapcsolatban ezt félreértetted.

    É- korea, a többi terrorállamhoz hasonlóan, rengeteg civilt hajtana ki a halálzónákba egy háború esetén, és civilek tömegeit használná élő pajzsnak, szándékosan veszélyeztetve milliók életét.

    Elavult, rosszul felszerelt hadseregük több millió fő, a tartalékosokat is beleértve.

    ABV üzemeik vannak, melyek lerombolása súlyosan érintené a környékre telepített civil lakoságot is.

    Ha kitörne egy komolyabb, újabb koreai háború, főleg ha é – korea ABV fegyvereket is bevetne, ezek a milliók halnának tömeghalált a válaszcsapások miatt.

    Na, erre gondoltam, hogy “népirtás”, még ha az elmebeteg é-koreai banda idézné elő az egészet, akkor is.

    Ezért nem lehet É – Koreát “csak úgy” megtámadni.

  22. III. Konrad
    szeptember 17th, 2009 @ 13:06

    Haha, valaki azt írta:

    “…a muszlimok megint felrobbantanának egy annyahajót…”

    1. Amire az illető alighanem gondolt, nem “anyahajó”, hanem repülőgép – hordozó.

    2. Az utolsó repülőgép – hordozó a II. VH – ban pusztult el, valamelyik japán kamikaze akció során (1945 – ben, pontos dátumot és időt nem tudok)

    3. Az nem “anyahajó” volt, hanem a COLE nevű romboló, és nem robbant fel, hanem súlyos sérüléseket szevedett. De javítás után újra üzembe lett helyezve, és működik ma is.

    Ejenye mán’…

  23. GaceTillerro
    szeptember 17th, 2009 @ 18:37

    Először is köszönöm a hozzászólásokat.

    Másrészt pedig a poszt hangvételét kritizálóknak válaszolnék: igen, valamilyen szinten USA ellenes lett az összhatás, de ez azért van, mert (függetlenül a helyszíntől, a céltól) szerintem az Egyesült Államok már régen túllépett a világ csendőre szerepkörön és tulajdonképpen bárhol bármire feljogosítva érzi magát. És azért ez nem jó így.

  24. GaceTillerro
    szeptember 17th, 2009 @ 21:23

    @III. Konrad: Nagyon sokat írsz, ezért több posztot meg lehetne tölteni az esetleges válasszal (ami persze nem baj), de most úgy éreztem, néhány gondolatodra muszáj válaszolnom.

    “1-2 ember likvidálása”: az iszlám radikalizmus fő ereje pont abban rejlik, hogy itt nem személyi kultuszokról, hanem egy vallásról, egy eszméről van szó, tehát egy vezető likvidálása csak maximum lassítja, hátráltatja az adott mozgalom működését, azt megszüntetni nem képes (persze ha nem egy aprócska sejtről van szó). Itt pont a példa, az al-Shabaab nem fog összeomlani két jelentősebb személyiségének elvesztésétől…

    És ami megdöbbentett kissé a korábbi hozzászólásaid után: a Black Hawks Down egy erősen torzított, hatásvadász hollywoodi film, ezt azért nem nevezném kitűnő feldolgozásnak (ámbár rendkívül izgalmas és “szórakoztató”). És ENSZ felhatalmazás ide vagy oda, ha akkor tovább keménykednek az amik, akkor úgy járnak mint Vietnamban (amely háború azért rávilágít az amik gyengeségeire is).

    Remélem nem veszed támadásnak a hozzászólásom, semmi ilyesmiről nincs szó, hűséges hozzászóló vagy és írtál már jópár értékes kommentet, de most egy-két dolog kiszúrta a szemem:)

  25. III. Konrad
    szeptember 17th, 2009 @ 21:32

    Grace:

    “az Egyesült Államok már régen túllépett a világ csendőre szerepkörön…”

    - Nem lépett át rajta, mert soha nem is volt ilyen szerepkörben.

    Hogy hol, mikor, hogyan avatkozik be erővel, az kizárólag azon dolgoktól függ, amiket az előbbi két kommentemben összeszedtem.

    Akkor lenne a világ csendőre, ha válogatás nélkül zúzna le mindenkit, BÁRMILYEN ESZKÖZZEL, aki bármilyen módon fenyegeti a stabilitást, bárhol a világon (szóval, nem csak a saját közvetlen érdekeit fenyegetőket nyomná le, hanem bárhová odavágna, ahol, valami komolyabb balhé van).

    De hát, ahogy fentebb is kifejtettem, ilyesmit nem tesz.

    Ha így tenne, már rég nem volna észak – koreai probléma, sem iszlámnácizmus, sem iráni szarakodás, sem dél – amerikai pszihotikus bolsevik diktátorok, sőt, igen gyorsan megoldanák az afrikai problémahalmazokat is.

    Bár, néhány kommentelő mindezt örömmel venné, ahogy elnéztem…hogy én mit gondolok erről, azt inkább megtartom magamnak.

  26. III. Konrad
    szeptember 17th, 2009 @ 22:00

    GaceTillerro 2009.09.17. 21:23:49:

    “…Nagyon sokat írsz, ezért több posztot meg lehetne tölteni az esetleges válasszal (ami persze nem baj)…”

    - Akkor jó, mert erről szól a párbeszéd. Érvek, ellenérvek, persze a megfelelő alapismeretek birtokában.

    Amit az iszlám extremizmusról írtál, az igaz. Kiirtani nem lehet, legalábbis mai feltételekkel nem.

    (ki lehetne, de ahhoz XVII. századi módszerekhez kellene visszanyúlni)

    De egyvalamit érts meg:

    - Ha már kiirtani nem lehet, akkor egyvalamit lehet tenni:

    ÁTHELYEZNI A HÁBORÚT AZ ISZLAMISTA TERÜLETEKRE.

    Na, pont ezt teszi a nemzetközi koalíció jelenleg (figyelem, nem csak az USA, hanem a Föld országai közül igen sok), és ezért vadásszák a legeszeveszettebb terroristavezéreket a saját sz***rfészkeikben.

    Másik megjegyzésem ehhez:

    - Egy jó mondás:

    “minek vágjam a körmöm, úgyis visszanől”

    ***

    “az al-Shabaab nem fog összeomlani két jelentősebb személyiségének elvesztésétől…”

    - Ahogy fentebb mondtam: “civilizált” eszközökkel ezeket nem lehet elpusztítani.

    De lelassítani, erősen visszavetni, ellehetetleníteni, akadályozni, azt lehet.

    És ott lehet őket tartani a saját területeiken.

    Ez is egy stratégiai célkitűzés…mármint, a háború átvitele az ellenség területére, és ott tartása.

    ***

    “És ami megdöbbentett kissé a korábbi hozzászólásaid után: a Black Hawk Down egy erősen torzított, hatásvadász hollywoodi film…”

    - Kár, hogy ezen megdöbbentél, mert hatásvadász mozi ide vagy oda, kb. így történt, ahogy a filmben elő lett adva.

    Nem a semmiért volt az ütközetben részt vett veteránokkal történt egyeztetések sorozata a forgatás miatt…

    “És ENSZ felhatalmazás ide vagy oda, ha akkor tovább keménykednek az amik, akkor úgy járnak mint Vietnamban (amely háború azért rávilágít az amik gyengeségeire is)”

    1. Ha az átkozott ensz nem tesz nekik akkor és ott keresztbe, ahol csak tud, és az USA olyan eszközöket vet be, amit csak akar, megoldhatta volna a problémát.

    2. Vietnam elvesztése nem az USA katonai gyengeségére mutat rá, mert az USA katonailag akkor sem volt gyenge.

    Vietnam elvesztése a korlátlan demokráciák és a kontroll nélküli társadalmak gyengeségére mutat rá.

    Ha a beszipózott, szélsőbalos, szovjet propaganda által meghülyített tömegek és “aktivisták” az ultraliberálisokkal együtt nem őrjöngenek odahaza, elintézhették volna Észak – Vietnamot már az első TET offenzíva után, egyből.

    A katonai erő bőven megvolt hozzá.

    A társadalmi akarat nem volt meg hozzá, társadalmi hülyeség viszont igen.

    Ezért aztán kivonultak Vietnamból, ráhagyva a háborút a dél – vietnamiakra. Ez 1973 – ban történt, és akkor még szó nem volt a háború elvesztéséről.

    Ezt a háborút ilyen módon pedig, még csak nem is az USA vesztette el, hanem Dél – Vietnem.

    “Remélem nem veszed támadásnak a hozzászólásom…”

    - Dehogy veszem, erről szól a párbeszéd, ahogy mondottam.

    Viszont vedd figyelembe a legutóbb leírtakat is.

    Na, jó éjt, holnap folyt. köv!

    Ez van…

  27. baalazs
    szeptember 18th, 2009 @ 11:10

    A támadás hol volt? Mármint Szomália melyik részén? Mert az első híradások szerint a francia helikopterek támadtak Djibuti vagy valami hajó felöl.

  28. GaceTillerro
    szeptember 18th, 2009 @ 21:38

    @baalazs: Mélyen Dél-Szomáliában..

Szólj hozzá!





  • Archívum

  • Címkék