Európa Mugabénak könyörög?

Közzététel ideje | szeptember 12, 2009 | 5 hozzászólás | GaceTillerro

Hét év után ismét magas szintű Európai Uniós tisztviselők látogattak tárgyalni Zimbabwéba, ahol Hararéban Robert Mugabe államelnökkel ültek asztalhoz, és a fő kérdések értelemszerűen az országgal szemben alkalmazott nemzetközi szankciók feloldása valamint a zimbabwei reformok megvalósítása voltak (előbbi Mugabe, utóbbi az EU oldaláról). Hiszen mint ismert, jelenleg a világ szinte összes jelentős állama szankciókat alkalmaz Zimbabwéval szemben a 2002-es választásokon tapasztalt visszaélések, valamint az azóta eltelt időben történt események miatt. Ez utazási tilalmakat, banki betétbefagyasztásokat valamint kereskedelmi szankciókat foglal magában.

Persze a hírekben olvasható békés, mosolygós megbeszélések mögött azért kemény szurkálódás folyt a felek között, Mugabe azzal vádolta meg az EU-t (és a nemzetközi közösség egészét), hogy ő a Morgan Tsvangiraival kötött hatalommegosztási egyezséggel teljesítette a nagyhatalmak régi követelését, és a szankciókat meg kell szüntetni, ugyanis kizárólag azoknak tudható be a gazdaság és a nép szörnyű helyzete. A másik oldal viszont az elnök szemére vetette a lassú, és sok esetben csak látszólagos politikai átalakítást és demokratizálódást, továbbá az elég sűrűn tapasztalható emberi jogi visszaéléseket. A találkozó végén mindkét fél kiemelte a beszélgetések barátságos légkörét és elégedettségének adott hangot.

Az utazás (amelynek következő állomásaként Morgan Tsvangiraival is találkozni fog a küldöttség) célja alapvetően az EU és Zimbabwe közötti politikai párbeszéd helyreállítása és az afrikai államban uralkodó szörnyű politikai és gazdasági helyzet feloldásának megkísérlése volt. Egyébként a találkozó előtt hangzott el Mugabe azon hírhedtté vált, kiragadott mondata (persze a mainstream média csak ezt képes észrevenni egy ilyen helyzetben, Zimbabwe szörnyű helyzetéről már hónapok óta egy szó sem esik), amelyben a fehéreket az ország tulajdonképpeni tönkretételével vádolta meg, valamint kijelentette, hogy szankciók ide vagy oda, Zimbabwe a zimbabwei népé marad.

Összefoglalva tehát azt mondhatjuk, hogy a találkozó ugyan történelmi jelentőségű volt, de egyértelművé vált, hogy Robert Mugabe nem fog engedni semmit eddigi álláspontjából, azaz az Európai Unió sem fogja valószínűleg megszüntetni szankcióit, hiszen az a diplomáciai vereséget jelentené a nemzetközi közösség számára. Így marad a várakozás, hogy Robert Mugabe valamilyen úton-módon eltűnik a hatalomból.

 

Hozzászólások:

5 válasz érkezett eddig a következő írásra: “Európa Mugabénak könyörög?”

  1. III. Konrad
    szeptember 13th, 2009 @ 07:28

    “A másik oldal viszont az elnök szemére vetette…az elég sűrűn tapasztalható emberi jogi visszaéléseket”

    - Elég enyhe kifejezése ez a pár éve lezajlott zimbabwei fehérember – ellenes irtóhadjáratnak!

    (ugye, mindannyian tudjuk, mi lett a fehér telpesek kiirtásának, elüldözésének a közvetlen erdménye, és hogy az egykor kitűnő terméshozamot produkáló gazdaságokkal mi történt, miután mugabe hóhérlegényeinek kezébe kerültek?)

    És még volt mocskos pofája a mugabe nevű kannibálnak Kirsty Coventryt “zimbabwe fehér csillagának” nevezni a legutóbbi Olimpia után…agyrém.

    Emlékeztek, Kirsty Coventry mit nyilatkozott a nemzetközi médiának, mikor a zimbabwei fehérember -ellenes atrocitásokról kérdezték a versenyek után…?

    Szegény, komolyan sajnáltam.

    “A találkozó végén mindkét fél kiemelte a beszélgetések barátságos légkörét és elégedettségének adott hangot”

    - Tipikus ultraliberális uniós agyhalál.

    Találkoznak magával az Ördöggel, egy igazi szörnyeteggel, és mi van?

    Kiemelik, milyen frankó volt ez a találkozó. És milyen barátságos.

    München, 1938.

    - Mond ez valakinek valamit?

    Ott is nagyon barátságos volt a légkör, és vigyorgott mindenki, mint a tejbetök…

    (nem a zimbabwei szörnyeteg lehetőségeit hasonlítom hitleréhez, hanem a semmirevaló, értelmetlen – érthetetlen, gyáva, szemét európai politkai vezetők ostoba magatartását)

    Megjegyzés:

    - Érthetetlen számomra, miért gondolja azt egy csomó euro-atlanti, hogy a nácizmus, meg a fasizmus (mint intézményesült politikai, társadalmi pszihopatológiai tünetegyüttesek, jelenségek) kizárólag a fehér ember sajátja, olyat csak fehér ember tud produkálni…

    …mikor napjainkban teljes erővel dühöng az arab és iszlámnácizmus, a négernácizmussal karöltve…csak erről valamiért “nem illik” a mainstream médiában beszélni.

  2. GaceTillerro
    szeptember 13th, 2009 @ 14:27

    @III. Konrad: Hát igen, Kirsty Coventry esetére én is emlékszem..szörnyű volt.

  3. III. Konrad
    szeptember 13th, 2009 @ 22:06

    Grace:

    Hát igen.

    - Szörnyű volt, és rettentően megalázó.

    Nem tudom, az egész család miért nem menekül el onnan a francba…lehet, a szörnyeteg valahogy zsarolja őket…de akkor meg kár, hogy nem segít nekik senki.

  4. Irbisz
    szeptember 19th, 2009 @ 16:52

    mi ebben a meglepő?
    amíg ez az elmebeteg táliberális szemlélet lesz az Eu-ban a mérvadó, addig marad a faszság, h. csak a fehérek lehetnek fajüldözők és rasszisták, más bőrszínűek nem.
    és csodálkoznak ezek az elmebeteg lilaagyú barmok, h. a radikális, szélsőséges pártok sok helyen mennyire előretörnek.

  5. III. Konrad
    szeptember 19th, 2009 @ 17:42

    Irbisz 2009.09.19. 16:52:23 :

    - Hát igen…

    “csodálkoznak ezek az elmebeteg lilaagyú barmok, h. a radikális, szélsőséges pártok sok helyen mennyire előretörnek…”

    - Némelyik azok közül a bizonyos “radikális, szélsőséges pártok” közül nem is olyan radikális, és nem is olyan szélsőséges.

    Legfeljebb az agyhalott ultraliberális, és / vagy szélsőbalos médiák nevezik őket anak, nem feltétlenül rosszindulatból, hanem mert egyszerűen hülyék (mármint az említett jellegű médiák).

    Kitűnő példa erre a holland Szabadság Párt (Geert Wilders főmagiszterrel az élen).

    Na, ezeket a Wilderséket a kép – értelmi és fogalomzavaros erkölcsi hulla médiák nevezték már liberálisnak, jobboldalinak, szélsőségesnek, fajgyűlölőnek, idegenellenesnek (értitek? LIBERÁLISNAK is nevezték…de a többi jelzőt nem egyszer gond nélkül egy szuflára ledarálták hozzá, annélkül, hogy észrevették volna, hogy ilyen nincs…)

    Na, minegy…Wilders Rulez!!!!

Szólj hozzá!





  • Archívum

  • Címkék