Eljött a második gyarmatosítás korszaka

Közzététel ideje | szeptember 8, 2009 | 28 hozzászólás | GaceTillerro

Az közismert és általánosan elfogadott tény, hogy a gyarmatosítás korának vége és Afrikában többé-kevésbé önrendelkező, független államok jöttek létre. De az elmúlt hónapok, évek tendenciája azt mutatja, hogy az első mondat nem állja már meg helyét, ugyanis egy egészen más jellegű gyarmatosítás vette kezdetét a kontinensen. Míg korábban a kolonizáció fegyverrel, erőszakkal történt, addig ma a világ más részein is alkalmazott módszerhez folyamodnak a világhatalmak (és itt nem országokra gondolok, hanem cégekre, ugyanis ma már az állam szerepe csak jelképes szinten mozog a világ legtöbb országában), pénzért vásárolnak fel eszméletlen méretű területeket szerte a fekete kontinensen. És ebben sajnálatos módon partnert találnak az érintett állam vezetői szintjén.

A sok millió dolláros üzletek támogatói szerint a világ élelmiszerellátásának (és persze energiaellátásának) is jót tesznek az ilyen vásárlások, hiszen a felvásárolt területeken sokkal nagyobb hatékonysággal, sokkal nagyobb mennyiségű élelmiszert vagy bioüzemanyag-alapanyagot képesek termelni, mint a korábban ott kapálgató néhány helyi lakos. Egyes országokban óriási mennyiségű tőke áll rendelkezésre (az arab olajállamok például), de földjük nem igazán maradt már megművelhető, viszont a másik oldalon óriási, termékeny területek vannak, és szegénység. Az óriási szót nem hatásvadászatként használtam, összességében sok millió hektárról van szó, akkora földekről, mint egyik-másik afrikai ország. Több államban már eléggé előrehaladott ez az ügy, nem igazán sok sajtóorgánum tette közzé, de azért olvashattuk-hallhattuk, hogy például Mozambikban, Dél-Afrikában már igen jelentős területeken folyik bioüzemanyag előállításához szükséges növények termesztése arab és európai cégek irányítása alatt (aztán ott volt mondjuk a madagaszkári Daewoo-ügy).

Akkor most hol is itt a probléma? Ha eltekintünk a rendkívül erősen létező korrupciótól, akkor is még számos gond van ezekkel az üzletekkel. Elsőként ott a szomorú tény, hogy az élelmiszer-behozatalra szoruló államok egyre több és több területet adnak el külföldi cégeknek, de a cserébe kapott pénzt viszont nem mezőgazdasági fejlesztésekre, befektetésekre fordítják, hanem afféle tüneti kezelésként, további élelmiszert, fogyasztási cikkeket vásárolnak. Aztán ott a tulajdonjogok kesze-kusza helyzete, melynek következtében hatalmas, sok ezer hektárnyi terület egyetlen egy főnök, regionális vezető kezében összpontosul, tehát ha ő rábólint az üzletre, a területeken gazdálkodó farmereknek menniük kell. Így jut az ország csöbörből vödörbe, hiszen az addig magukat és családjukat, rokonságukat ellátó gazdálkodók is az állam, és a nemzetközi közösség segítségére szorulnak.

Ráadásul például Ghánában, vagy Dél-Afrikában is megtörtént, hogy a földművelőket erőszakkal űzték el földjeikről, amelyeket tudtuk nélkül adtak el vezetőik. Egyes nemzetközi szakértők ezért az ilyen vásárlások áttekinthető, jogilag is tiszta modelljének (szerződésminták, szakértői csomagok stb.), valamint etikai kódexének megalkotását javasolják. Utóbbi például olyan javaslatokat fektetne le, mely a hosszú távú bérletet előnyben részesítené, infrastrukturális fejlesztésekre kötelezné a bérlőt és így tovább, tehát egy jóval pozitívabb üzletről lenne szó. De most nem ez a helyzet, ahogy a GRAIN nevű, spanyol civil szervezet 2008-as jelentése kimutatta, a kis farmokból, erdőkből álló változatos területből a vásárlás után egyetlen hatalmas ültetvény lesz, amely sok ezer kilométerrel távolabbi piacra termel, és így a környékbeli falvak lakói egész életüket vesztik el.

Ennek megfelelően gyakran ellenállásba ütközik a kormányzat akarata, ahogy az történt például Kenyában, amikor az állam több ezer hektár földet szándékozott eladni Katarnak, annak ellenére, hogy az ország egyes részein már évek óta éhínség és szárazság tombol. Közel 150 ezer földművelő és állattartó család volt érintett az ügyben, és szerencséjükre ezúttal a helyi vezetők is mellettük álltak, így úgy tűnik ez az üzlet meghiúsult, bár még nincs vége a történetnek. Mozambikban egészen verekedésig fajult egy üzlet végkifejlete, amikor egy külföldi cég által bérelt földterületre kínai vendégmunkások érkeztek dolgozni. Ugyanis a cégek sokszor dobják be azt a mézesmadzagot a farmereknek, hogy az üzlet után majd alkalmazzák őket az ültetvényeken, de ez az esetek nagy részében nem így történik, ahogy az történt Mozambikban is, és amit a helyi lakosság nem igazán tudott megemészteni. Madagaszkáron, a dél-koreai Daewoo vállalatával történt tárgyalások közel 1.3 millió hektár bérbeadásáról nagy szerepet játszottak a pár hónapja kirobbant politikai válságban (ahogy arról én is írtam).

Az egyik leginkább érintett ország a fekete kontinensen azonban Szudán, amely közel 84 millió hektárnyi megművelhető földdel rendelkezik, de amelynek a kormány szerint alig 20%-a áll művelés alatt, így az elmúlt 8 évben kötött 75 nagyobb bérbeadási és értékesítési üzlet állítólag kizárólag a szudáni nép javát szolgálta. A vásárlók között Szaúd-Arábia, Kuvait, Jordánia, Kína, India de még Egyiptom is feltűnt. Ahogy a szudáni befektetési minisztérium egyik képviselője elmondta még pár hónapja, a szűkös forráshiány miatt az efféle üzletekre nagy szükség van a "hazai" mezőgazdaság fejlesztése miatt, hiszen az országban nagyon sok az éhező, ezért a gazdálkodás fejlesztése létfontosságú. Van azonban egy olyan kezdeményezés, amely hasonló elvet képvisel, de mégis jóval könnyebben elfogadható a lakosság számára: a Kongói Demokratikus Köztársaság nem cégek, hanem egyéni külföldi személyek számára ad bérbe műveletlen területeket, és előnyben részesítik az afrikaiakat. Így kerültek például dél-afrikaiak és zambiaiak is az országba. Mondjuk ez sem tökéletes "módszer", hiszen egyénileg nem lehet olyan tőkét mozgósítani, mint mondjuk egy szaúdi vállalat szintjén.

Az elmúlt napokban aztán újabb ország iratkozott fel arra a listára, ahol agresszív, kényszerítő módon történt a földek értékesítése, Ghánában ugyanis több tucat farmert üldöztek el földjeikről a Biofuel Africa Limited nevű multinacionális cég képviselői. Az előzmény az volt, hogy a cég korábban közel 23700 hektárnyi területet vásárolt meg az állam északi részén, hogy ott kurkasfát, egy olajos magvakat hozó növényt termesszen, amely alkalmas bioüzemanyag előállítására. A Tamale körzetben található földek hét faluhoz tartoztak korábban, amelyeknek lakói korábban mind gazdálkodással foglalkoztak, de most elég kilátástalanná vált a helyzetük. Egyik nap még békésen kapálgattak, amikor azonban másnap reggel kimentek néhány hektáros földjeikre, már biztonsági őrökbe botlottak, akik közölték velük, hogy területeiket eladták, és oda a belépés mostantól tilos számukra.

Sajnos a kesze-kusza tulajdoni viszonyok nem igazán kedveztek a farmereknek, ugyanis Észak-Ghánában a földek nagy részét helyi vezetők birtokolják, akik saját hatáskörben dönthetnek azok sorsáról. Így történt most is, a gazdálkodókat senki nem kérdezte meg, és egyikük sem kapott semmiféle kártérítést vagy kompenzációt. Bár állítólag néhányan kaptak állást az új ültetvényeken, addig a többieknek jópár kilométerrel odébb kellett új földeket bérelniük, hogy tudjanak enni adni családjaiknak (volt akinek ez sem sikerült, ők nagyon
rossz helyzetbe kerültek). Valaki mindenesetre hazudik, ugyanis a BioFuel Africa vezetője, Steinar Kolnes szerint ők minden farmernek nagyobb földet kínáltak a korábbiért cserébe, viszont a gazdálkodók szerint ez egyetlen esetben sem történt meg. Ghána 2006 óta került igazán a nagy biüzemanyagos cégek látókörébe, azóta brazil, kínai, olasz, német cégek is vásároltak területet az országban, az egyik cég helyi képviselője szerint azért, mert az államban rengeteg a megműveletlen termékeny terület (az összes művelhető közel 85%-a), annak ellenére, hogy az ország munkaerejének 60%-a a mezőgazdaságban tevékenykedik.

Persze ez csak a szokásos maszlag, valójában a helyi szabályozások hiányosságai és a jó minőségű föld vonzza ide a multikat, ahogy arra egy helyi civil szervezet rávilágított. Ők tették fel a kérdést is, hogy ha ennyi a megműveletlen terület akkor a kormány miért nem olyan döntéseket hoz, amely élelmiszerhez juttatná a közel másfél millió, élelmezési szempontból kockázatos helyzetben lévő ghánait? A mezőgazdasági minisztérium szerint tisztában vannak ezzel a kérdéssel is, és már dolgoznak egy olyan törvénycsomagon, amely az egész "földbizniszt" irányítható keretek közé hozná, és elősegítené, hogy az ország földjein ne bioüzemanyagokhoz termeljenek alapanyagot, hanem helyi munkaerő alkalmazásával élelmiszernövényeket termesszenek. Na erre kíváncsi leszek.

Mindenesetre ez egy olyan téma, amiről ismét oldalakat lehetne megtölteni, és úgy érzem az elkövetkezendő években ez sarkalatos kérdés lesz Afrikában, sőt félek, eljön az idő, amikor komolyabb konfliktusok is ki fognak robbanni az ilyen kétes üzletek miatt.

Hozzászólások:

28 válasz érkezett eddig a következő írásra: “Eljött a második gyarmatosítás korszaka”

  1. Doomhammer
    szeptember 9th, 2009 @ 09:45

    Kicsit off, de ugyanez Ukrajnában:
    news.bbc.co.uk/1/hi/programmes/newsnight/8218104.stm

  2. Strici
    szeptember 9th, 2009 @ 13:49

    Gratulálok az íráshoz.

  3. Alenius
    szeptember 9th, 2009 @ 13:51

    Remek írás.

  4. ubi904 (törölt)
    szeptember 9th, 2009 @ 14:09

    Na mert vajon a magyar földpiac megnyitása után mi lesz …

  5. okoska100
    szeptember 9th, 2009 @ 14:12

    megyek afrikába és alapítok egy új Magyarországot gyurcsányorbántolvajok nélkül .Ki társul be?még van néhány szabad helyem

  6. Droli
    szeptember 9th, 2009 @ 14:24

    Nagyon jó írás. Jól mutatja, hogy a gyarmatosítás nem szűnt meg, csak átalakult. Másrészt érdekes, hogy néhány ember némi pénz reményében hogyan képes tönkrevágni pár millió ember életét és jövőjét.

  7. danaz
    szeptember 9th, 2009 @ 14:33

    “a területeken gazdálkodó farmereknek menniük kell. Így jut az ország csöbörből vödörbe, hiszen az addig magukat és családjukat, rokonságukat ellátó gazdálkodók is az állam, és a nemzetközi közösség segítségére szorulnak.”
    Azt hiszem, ez a kulcspontja az egésznek. Hagyni kellene, hogy önállósodjanak, ne függjenek segélyszállítmányoktól, és semmitől. Persze ehhez szükség lenne a korrupt vezetői réteg eltávolítására. Ebben már lehetne nekik segíteni. Ez miért nem érdeke vajon se a NATO-nak, se az ENSZ-nek, se semminek?

  8. RAMBO
    szeptember 9th, 2009 @ 14:34

    nagyszerű írás, gratulálok

  9. Liora
    szeptember 9th, 2009 @ 14:35

    @okoska100: én megyek. Melyik részére gondoltál a kontinensnek?

  10. LiberAll
    szeptember 9th, 2009 @ 14:51

    @Droli: Ezen, most tényleg csodálkozol, volt itt rabszolgaság, azt hogyan jellemezted volna, ebből fejlődtek ki, a mai un. “fejlett demokráciák…”

  11. Sicc
    szeptember 9th, 2009 @ 15:03

    Magyarországgal ugyanezt teszik.

  12. tárhejj
    szeptember 9th, 2009 @ 15:08

    Jó az írás.

  13. Dezsőjóska
    szeptember 9th, 2009 @ 15:30

    Afrikát le kéne lakatolni! Se ki, se be, vagy 100 évig!

  14. Dömper Ármánd
    szeptember 9th, 2009 @ 15:31

    @Liora + @okoska100: ti mennyit értettetek meg a posztból?

  15. szergej-szergejevics
    szeptember 9th, 2009 @ 15:32

    okoska100 ott a helyem, megyek én is, de persze ha ezt a két szemetet ki tudod iktatni az ország életéből, akkor maradhatunk is.

  16. Irgun
    szeptember 9th, 2009 @ 15:38

    és akkor mi van? Minek fossuk össze magunkat ettől? Hallottátok már azt, hogy erősebb kutya b@szik? Mi vagyunk az erősebbek, illetve a nyugat, a fejlett Kelettel, nem kéne siránkozni, inkább örülni kéne, hogy a f@sz jó végén vagyunk….röhejes az egész kit érdekel egy ként bantu néger? szerintettek őket érdekel h nekem magas a gázszámlám télen?

  17. peetmaster
    szeptember 9th, 2009 @ 15:50

    jó cikk, tényleg nem lehet erről olvasni sehol magyar sajtóban.

  18. Bit Rot
    szeptember 9th, 2009 @ 16:18

    Az a szomorú, hogy ez nem csak Afrikában van így.

    Jó lenne, ha elgondolkoznának azok most, akik azt hirdetik, hogy a magyar földet válogatás nélkül eladhatóvá kellene tenni!

  19. mig8
    szeptember 9th, 2009 @ 16:20

    Konfliktusok. Nam csak fognak, hanem már ki is robbantak. Nézzétek meg Zimbabwe esetét!

    Ugye úgy indult a dolog, hogy a “gonosz” fehér farmerek az ország hasznosítható földjeinek nagy részét elfogllaták, amit vissza akartak szerezni. Ez sikerült is. Más kérdés, hogy Mugabe elbaltázta…

  20. Zsú - Csodanő
    szeptember 9th, 2009 @ 16:22

    Általában Afrikáról nem sokat lehet olvasni sehol.

    Első megismerkedésem az afrikai állapotokkal a TV2 leírhatalan nevű riporterének a könyve alapján volt. Tvrtko valamelyik könyvében írt a ruandai mészárlásokról. (tudom, nem ide vág közvetlenül, de azért mégis…)

    Azt hiszem jobb, hogy a valóban “erősebb kutyákba” szorult némi szolidaritás, legalább néha, mert szerintem mi is mehetnénk a süllyesztőbe. Nem vagyunk mi erős kulyák, és ha valamelyik országnak hódító kedve támadna, és a többiek elnéznék neki az előző elv miatt, nem sokáig lenne Mo.

    Épp most olvastam valahol, h a magyar hadsereg csak 2×30 km-nyi határt tudna megvédeni, és azt is csak 15 napon keresztül.

    Na szóval szolidaritás, és megértés 4ever! Tenni valószínűleg úgyse sokat tudunk, de ha mégis, azt tegyük!

  21. Goose-T
    szeptember 9th, 2009 @ 16:38

    Nézzük más szemszögből a dolgokat. Az afrikaiak évszázadokon keresztül képtelenek voltak az önálló életre. Most, hogy levették róluk a kezüket a gyarmatosítók, továbbra sem tudnak mit kezdeni magukkal, a segélyszállítmányokat elherdálják, meg sem fordul a fejükben, hogy a búzát elvetni kéne, és nem rögtön kenyeret sütni belőle. A termőföldek ott rohadnak nagyrészt kihasználatlanul. Jön az okos ember, és üveggyöngyökért megveszi ezeket. A hoppon maradt afrikaiak előbb-utóbb éhen pusztulnak, de ez a természetes szelekció működése. Ha nem tartottak lépést az evolúcióval, hát erre a sorsra jutnak.

    Mik is lesznek annak az előnyei, ha minden termőföldet megvesznek a gonosz multik?
    1. Egy kontinensen kipipálva a túlnépesedés problémája – ha nincs kaja, nincs szaporodás.
    2. A környezetszennyezés csökkenése a megújuló energiaforrások használata által: tisztább üzemű gépek, és a légkör CO2-tartalmának stabilizálása.

    Tudom, hogy drasztikusan hangzik, de rohamléptekkel haladunk a Föld ökológiai katasztrófája felé, és ez lassíthatja, esetleg vissza is fordíthatja a folyamatot. Gondoljatok bele, egy egész kontinens, csak növénnyel tele – a hosszú távú túlélésünk záloga.

  22. Bit Rot
    szeptember 9th, 2009 @ 16:43

    @Goose-T:
    “a segélyszállítmányokat elherdálják, meg sem fordul a fejükben, hogy a búzát elvetni kéne, és nem rögtön kenyeret sütni belőle.”

    Na, itt is beindult a cigányozás…
    Hihetetlen!

  23. Arilian
    szeptember 9th, 2009 @ 16:51

    Én is már csak a “Genetikailag” szót vártam.

    Jó cikk Grat.

  24. bm613
    szeptember 10th, 2009 @ 19:39

    @Zetek: Szükség? Az kétségtelenül nincs. De rád sem.

  25. Őrnagy Őrnagy
    szeptember 11th, 2009 @ 10:18

    @Goose-T: “Az afrikaiak évszázadokon keresztül képtelenek voltak az önálló életre”
    Jól elvoltak ők magukban, csak az arabok meg a fehérek bekopogtak. Ez volt a baj.

  26. GaceTillerro
    szeptember 11th, 2009 @ 11:39

    @Őrnagy Őrnagy: Egyetértek Veled..mennyi mindent tanultunk tőlük, mégis sokan rálegyintenek a kontinensre:(

  27. III. Konrad
    szeptember 12th, 2009 @ 19:31

    Goose-T:

    - Én inkább ehhez a megközelítéshez vagyok közelebb.

    Grace, Örnagy:

    - Igen, van olyan vívmány, ami az afrikai kontinensről jött, kétségtelen (főleg Észak – Afrikából, azon belül is az ókori Egyiptom).

    De az is igaz, amit Goose-T írt, függetlenül attól, hogy nnem hangzik valami jól.

  28. III. Konrad
    szeptember 12th, 2009 @ 19:35

    Bit Rot 2009.09.09. 16:43:35

    “a segélyszállítmányokat elherdálják, meg sem fordul a fejükben, hogy a búzát elvetni kéne, és nem rögtön kenyeret sütni belőle.”

    Na, itt is beindult a cigányozás…
    Hihetetlen!

    - MIÉRT, NEM ÍGY VAN??????

    Ki cigányozott itt, és mikor?

    Írd már ide, melyik ponjában tévedett a komment írója, most a morális tartalomtól eltekintve!

    És ne a szokásos ultraliberális agyhalállal gyere, hogy ha valami nem tetszik, egyből ordítasz, hogy “náci, rászístá”, meg hogy “mit cigányozol”…de egy értelmes hozzászólásod nincs…

    Ez a hihetetlen inkább…

Szólj hozzá!





  • Archívum

  • Címkék