Eljött a második gyarmatosítás korszaka

Közzététel ideje | szeptember 8, 2009 | 28 hozzászólás | GaceTillerro

Az közismert és általánosan elfogadott tény, hogy a gyarmatosítás korának vége és Afrikában többé-kevésbé önrendelkező, független államok jöttek létre. De az elmúlt hónapok, évek tendenciája azt mutatja, hogy az első mondat nem állja már meg helyét, ugyanis egy egészen más jellegű gyarmatosítás vette kezdetét a kontinensen. Míg korábban a kolonizáció fegyverrel, erőszakkal történt, addig ma a világ más részein is alkalmazott módszerhez folyamodnak a világhatalmak (és itt nem országokra gondolok, hanem cégekre, ugyanis ma már az állam szerepe csak jelképes szinten mozog a világ legtöbb országában), pénzért vásárolnak fel eszméletlen méretű területeket szerte a fekete kontinensen. És ebben sajnálatos módon partnert találnak az érintett állam vezetői szintjén.

A sok millió dolláros üzletek támogatói szerint a világ élelmiszerellátásának (és persze energiaellátásának) is jót tesznek az ilyen vásárlások, hiszen a felvásárolt területeken sokkal nagyobb hatékonysággal, sokkal nagyobb mennyiségű élelmiszert vagy bioüzemanyag-alapanyagot képesek termelni, mint a korábban ott kapálgató néhány helyi lakos. Egyes országokban óriási mennyiségű tőke áll rendelkezésre (az arab olajállamok például), de földjük nem igazán maradt már megművelhető, viszont a másik oldalon óriási, termékeny területek vannak, és szegénység. Az óriási szót nem hatásvadászatként használtam, összességében sok millió hektárról van szó, akkora földekről, mint egyik-másik afrikai ország. Több államban már eléggé előrehaladott ez az ügy, nem igazán sok sajtóorgánum tette közzé, de azért olvashattuk-hallhattuk, hogy például Mozambikban, Dél-Afrikában már igen jelentős területeken folyik bioüzemanyag előállításához szükséges növények termesztése arab és európai cégek irányítása alatt (aztán ott volt mondjuk a madagaszkári Daewoo-ügy).

Akkor most hol is itt a probléma? Ha eltekintünk a rendkívül erősen létező korrupciótól, akkor is még számos gond van ezekkel az üzletekkel. Elsőként ott a szomorú tény, hogy az élelmiszer-behozatalra szoruló államok egyre több és több területet adnak el külföldi cégeknek, de a cserébe kapott pénzt viszont nem mezőgazdasági fejlesztésekre, befektetésekre fordítják, hanem afféle tüneti kezelésként, további élelmiszert, fogyasztási cikkeket vásárolnak. Aztán ott a tulajdonjogok kesze-kusza helyzete, melynek következtében hatalmas, sok ezer hektárnyi terület egyetlen egy főnök, regionális vezető kezében összpontosul, tehát ha ő rábólint az üzletre, a területeken gazdálkodó farmereknek menniük kell. Így jut az ország csöbörből vödörbe, hiszen az addig magukat és családjukat, rokonságukat ellátó gazdálkodók is az állam, és a nemzetközi közösség segítségére szorulnak.

Ráadásul például Ghánában, vagy Dél-Afrikában is megtörtént, hogy a földművelőket erőszakkal űzték el földjeikről, amelyeket tudtuk nélkül adtak el vezetőik. Egyes nemzetközi szakértők ezért az ilyen vásárlások áttekinthető, jogilag is tiszta modelljének (szerződésminták, szakértői csomagok stb.), valamint etikai kódexének megalkotását javasolják. Utóbbi például olyan javaslatokat fektetne le, mely a hosszú távú bérletet előnyben részesítené, infrastrukturális fejlesztésekre kötelezné a bérlőt és így tovább, tehát egy jóval pozitívabb üzletről lenne szó. De most nem ez a helyzet, ahogy a GRAIN nevű, spanyol civil szervezet 2008-as jelentése kimutatta, a kis farmokból, erdőkből álló változatos területből a vásárlás után egyetlen hatalmas ültetvény lesz, amely sok ezer kilométerrel távolabbi piacra termel, és így a környékbeli falvak lakói egész életüket vesztik el.

Ennek megfelelően gyakran ellenállásba ütközik a kormányzat akarata, ahogy az történt például Kenyában, amikor az állam több ezer hektár földet szándékozott eladni Katarnak, annak ellenére, hogy az ország egyes részein már évek óta éhínség és szárazság tombol. Közel 150 ezer földművelő és állattartó család volt érintett az ügyben, és szerencséjükre ezúttal a helyi vezetők is mellettük álltak, így úgy tűnik ez az üzlet meghiúsult, bár még nincs vége a történetnek. Mozambikban egészen verekedésig fajult egy üzlet végkifejlete, amikor egy külföldi cég által bérelt földterületre kínai vendégmunkások érkeztek dolgozni. Ugyanis a cégek sokszor dobják be azt a mézesmadzagot a farmereknek, hogy az üzlet után majd alkalmazzák őket az ültetvényeken, de ez az esetek nagy részében nem így történik, ahogy az történt Mozambikban is, és amit a helyi lakosság nem igazán tudott megemészteni. Madagaszkáron, a dél-koreai Daewoo vállalatával történt tárgyalások közel 1.3 millió hektár bérbeadásáról nagy szerepet játszottak a pár hónapja kirobbant politikai válságban (ahogy arról én is írtam).

Az egyik leginkább érintett ország a fekete kontinensen azonban Szudán, amely közel 84 millió hektárnyi megművelhető földdel rendelkezik, de amelynek a kormány szerint alig 20%-a áll művelés alatt, így az elmúlt 8 évben kötött 75 nagyobb bérbeadási és értékesítési üzlet állítólag kizárólag a szudáni nép javát szolgálta. A vásárlók között Szaúd-Arábia, Kuvait, Jordánia, Kína, India de még Egyiptom is feltűnt. Ahogy a szudáni befektetési minisztérium egyik képviselője elmondta még pár hónapja, a szűkös forráshiány miatt az efféle üzletekre nagy szükség van a "hazai" mezőgazdaság fejlesztése miatt, hiszen az országban nagyon sok az éhező, ezért a gazdálkodás fejlesztése létfontosságú. Van azonban egy olyan kezdeményezés, amely hasonló elvet képvisel, de mégis jóval könnyebben elfogadható a lakosság számára: a Kongói Demokratikus Köztársaság nem cégek, hanem egyéni külföldi személyek számára ad bérbe műveletlen területeket, és előnyben részesítik az afrikaiakat. Így kerültek például dél-afrikaiak és zambiaiak is az országba. Mondjuk ez sem tökéletes "módszer", hiszen egyénileg nem lehet olyan tőkét mozgósítani, mint mondjuk egy szaúdi vállalat szintjén.

Az elmúlt napokban aztán újabb ország iratkozott fel arra a listára, ahol agresszív, kényszerítő módon történt a földek értékesítése, Ghánában ugyanis több tucat farmert üldöztek el földjeikről a Biofuel Africa Limited nevű multinacionális cég képviselői. Az előzmény az volt, hogy a cég korábban közel 23700 hektárnyi területet vásárolt meg az állam északi részén, hogy ott kurkasfát, egy olajos magvakat hozó növényt termesszen, amely alkalmas bioüzemanyag előállítására. A Tamale körzetben található földek hét faluhoz tartoztak korábban, amelyeknek lakói korábban mind gazdálkodással foglalkoztak, de most elég kilátástalanná vált a helyzetük. Egyik nap még békésen kapálgattak, amikor azonban másnap reggel kimentek néhány hektáros földjeikre, már biztonsági őrökbe botlottak, akik közölték velük, hogy területeiket eladták, és oda a belépés mostantól tilos számukra.

Sajnos a kesze-kusza tulajdoni viszonyok nem igazán kedveztek a farmereknek, ugyanis Észak-Ghánában a földek nagy részét helyi vezetők birtokolják, akik saját hatáskörben dönthetnek azok sorsáról. Így történt most is, a gazdálkodókat senki nem kérdezte meg, és egyikük sem kapott semmiféle kártérítést vagy kompenzációt. Bár állítólag néhányan kaptak állást az új ültetvényeken, addig a többieknek jópár kilométerrel odébb kellett új földeket bérelniük, hogy tudjanak enni adni családjaiknak (volt akinek ez sem sikerült, ők nagyon
rossz helyzetbe kerültek). Valaki mindenesetre hazudik, ugyanis a BioFuel Africa vezetője, Steinar Kolnes szerint ők minden farmernek nagyobb földet kínáltak a korábbiért cserébe, viszont a gazdálkodók szerint ez egyetlen esetben sem történt meg. Ghána 2006 óta került igazán a nagy biüzemanyagos cégek látókörébe, azóta brazil, kínai, olasz, német cégek is vásároltak területet az országban, az egyik cég helyi képviselője szerint azért, mert az államban rengeteg a megműveletlen termékeny terület (az összes művelhető közel 85%-a), annak ellenére, hogy az ország munkaerejének 60%-a a mezőgazdaságban tevékenykedik.

Persze ez csak a szokásos maszlag, valójában a helyi szabályozások hiányosságai és a jó minőségű föld vonzza ide a multikat, ahogy arra egy helyi civil szervezet rávilágított. Ők tették fel a kérdést is, hogy ha ennyi a megműveletlen terület akkor a kormány miért nem olyan döntéseket hoz, amely élelmiszerhez juttatná a közel másfél millió, élelmezési szempontból kockázatos helyzetben lévő ghánait? A mezőgazdasági minisztérium szerint tisztában vannak ezzel a kérdéssel is, és már dolgoznak egy olyan törvénycsomagon, amely az egész "földbizniszt" irányítható keretek közé hozná, és elősegítené, hogy az ország földjein ne bioüzemanyagokhoz termeljenek alapanyagot, hanem helyi munkaerő alkalmazásával élelmiszernövényeket termesszenek. Na erre kíváncsi leszek.

Mindenesetre ez egy olyan téma, amiről ismét oldalakat lehetne megtölteni, és úgy érzem az elkövetkezendő években ez sarkalatos kérdés lesz Afrikában, sőt félek, eljön az idő, amikor komolyabb konfliktusok is ki fognak robbanni az ilyen kétes üzletek miatt.

Hozzászólások: