Bella: szép név, szomorú sors – avagy egy nép küzdelme a szabadságért
Közzététel ideje | augusztus 12, 2009 | 33 hozzászólás | GaceTillerro
Az sajnos nyilvánvaló mindenki számára, hogy a rabszolgaság a mai napig létező fogalom Afrikában (főként a kontinens északi és nyugati részén), de az igazán megdöbbentő az a tény, hogy a mai napig vannak olyan népcsoportok, amelyek teljes egészében egy másik nép birtokát képezik, rendelkeznek felettük. A gyermekek már rabszolgáknak születnek, "uraik" mondják meg mit tehetnek és mit ehetnek, ihatnak, hol dolgozhatnak. És mindezt 2009-ben, egy elvileg demokratikus Afrikában, egy jogállam keretein belül. Persze a kormányokat is meg lehet érteni, nomád népcsoportok esetében nagyon nehéz az ilyen jelenségek megállítása, megszüntetése, és a sok százéves beidegződések ellen a nemzetközi szervezetek sem tudnak sokat tenni.
Egy olyan népet fogok most bemutatni, amely ugyan apró, kis lélekszámú, és szinte ismeretlen a külvilág számára, de történetük akár az egész kontinens és a "nyugati" világ kapcsolatának szomorú metaforája is lehetne. Elöljáróban mindenképpen fontos hangsúlyozni, hogy Afrikában szerte sok millióan (!!!) élnek rabszolgaságban (Niger lakosságának állítólag közel 10%-a rabszolgaságban él), ahogy erről én is írtam korábban, és amely tényről több dokumentumfilm is készült már a múltban, de a most következő történet egy teljes népcsoport nyomorúságáról szól. Főleg Mali legkeletibb sarkában, Gao régiójában, valamint elszórtan még Niger és Burkina Faso néhány részén él a bella népcsoport (más helyi nyelvekben Ikelan vagy Bozuzou néven is ismerik őket), akik közismerten, de hivatalosan el nem ismerten a tuaregek rabszolgái évtizedek óta.
A saját államuk létrehozásáért folyamatos harcot vívó nomád tuaregek mindig is ismertek voltak rabszolgatartó szokásukról, bár ez nem az a "megszokott" rabszolgaság. Tehát itt nem kell korbácsot és láncokat beleképzelni a történetbe, egyszerűen cselédekként bánnak velük, ételért, italért és szállásért cserébe, mosnak, főznek, vizet hordanak, fát gyűjtögetnek, takarítanak stb. Fizetségre nem számíthatnak, sokszor ruhákat, cipőt sem kapnak, és az ételük sem üti meg a minőségi szintet esetenként. A kormány ezt ugyan cáfolja, de mali jogvédő szervezetek adatai szerint a népcsoport nagy része, több ezer ember még mindig rabszolgaságban tengődik, és bár ahogy az idő halad, egyre többen és többen szöknek meg, vagy vándorolnak el nyomorú sorsuk elől, a szolgasorba születő gyermekek miatt a helyzet nem javul.
Nem is a fizetés hiánya a legnagyobb probléma, hanem az egészségügyi ellátás és az oktatás "tilalma", ami miatt a bella gyermekek védtelenek a legalapvetőbb betegségekkel szemben, és iskolába sem járhatnak. Szinte alighogy lábra állnak, már menniük kell segíteni családtagjaiknak a tuareg családok kiszolgálásában. Amely családok vagyontárgyként kezelik a bellákat, és ahogy a rabszolgaság öröklődik a szerencsétlenek számára, úgy a tuaregek szolgákat örökölnek őseiktől. Nagyon sokan nem is bírják a nyomorúságot és megpróbálnak elszökni, elmenekülni. A szerencsésebbek eljutnak egy nagyobb városba, ahol azért már a hatóság minimális csírája érzékelhető (valamint itt élő Bellák segítsége), így itt békében folytathatják saját életüket, de a szerencsétlenebbekre halál vár a sivatagban, vagy súlyos verés uraiktól.

Helyiek egyébként úgy vélik, hogy ez nem rabszolgaság, hanem egy olyan, évek hosszú sora alatt kialakult osztályrendszer (a tuareg társadalom hiearchikus felépítésű), amely mindkét félnek egyaránt csak pozítiv dolgokat jelent. A bellák számára az életben maradást (ételt, vizet, biztonságot), hiszen errefelé a tuaregek kezében van szinte minden, a másik oldal számára pedig triviálisak az előnyök. Egyesek egyébként úgy gondolják, hogy a bella önmagában már nem is létező népcsoport, hanem az évtizedek alatt beolvadtak a tuaregek közé, ugyanazt a nyelvet beszélik (tamasek), ugyanolyan hagyományaik és szokásaik vannak. Az egyetlen szembetűnő különbség, hogy a belláknak sötétebb a bőrük, és ezért sokan fekete tuaregeknek is nevezik őket, ami így azért nem állja meg a helyét.
A kormány egyébként nem hivatalosan elismeri a jelenség egy részét, de azt állítja, hogy a bella emberek bármikor elhagyhatják tuareg uraikat, ha akarják. Ez igaz is, a legtöbb tuareg család nem üldözi az elszökött "cselédet", de ezekben a keleti régiókban olyan nehéz az élet, hogy nagyon kevesek számára létezik más alternatíva. Így nem is lépnek fel sorsuk megváltoztatásáért, nem szólalnak fel jogaikért, hiszen a tuaregektől legalább ételt, vizet kapnak, a kormány "csak" a szabadságot képes nekik biztosítani (ha egyáltalán azt képes biztosítani, ugyanis hivatalosan a rabszolgatartás nem bűncselekmény az országban). A múlt és a szükség együtt pedig nagyon nagy visszatartó erő.
A londoni székhelyű Nemzetközi Szervezet a Rabszolgaság Ellen (ASI) szerint nem kérdés, hogy ezek az emberek rabszolgaságban élnek, és ennek megszüntetéséhez mindenképpen kell, hogy Mali törvénybe iktassa a rabszolgatartás bűncselekménnyé minősítését, mert utána már kárpótlási követelésekkel, sőt esetenként emberrablási vádakkal lehetne fellépni a tuaregek ellen. Már most is vannak ilyen ügyek a bíróságok előtt, befejezett ügyről, ítéletről még nem tudni, a legtöbb ilyen eset valahol, egy tisztviselő íróasztalának poros sarkán megrekedt. Az emberi jogokért küzdő mali szervezet, a Temedt ezért másik oldalról is megpróbálja megközelíteni a dolgot, Gao régiójában buzdítják arra a bellákat, hogy utasítsák el a hagyományokat és álljanak ki emberi jogaikért, ami egyre nagyobb és nagyobb támogatást kap a népcsoport öregjeinek körében is.
Egyébként a tuaregek sem kezelik már olyan szigorúan a hagyományt, mint régen, egyes gyermekek iskolába is járhatnak, többen védőoltásokat is kaptak már. Egyes, már a fővárosban és nagyobb városokban felnőtt bellák most hagyományaikat, ősi nyelvüket próbálják felkutatni és visszahozni a mindennapokba, mert ezek a legértékesebbek, egy önmagát irányító népcsoort számára. Tehát pozitív jelek már vannak, de a mindennapok valósága az, hogy a bellákat még mindig adják-veszik uraik, éjjel-nappal dolgozniuk kell, és egyes családoknál a napi szintű verések sem szokatlanok. Sőt, amikor a tuareg vezetők "leltárt" készítenek vagyontárgyaikról, egy sor jut a birkák és az edények között a belláknak is. A családokat gyakran szétszakítják, és a gyermekeket kis koruktól fogva dolgoztatják, hogy megszokják helyzetüket minél hamarabb. Szökni nem olyan nehéz, inkább a szökés utáni élet kőkemény, munkát találni, ételt-vizet biztosítani a családnak, ez a legnagyobb akadály sok menekülni vágyó számára, de akik sikerrel járnak, félelmükben azok is megváltoztatják nevüket, nehogy egykori uraik véletlenül rájuk találjanak.
Afrika ezen részén még mindig nagyon nehéz tehát az élet, de az évszázados hagyományok úgy tűnik lassan de biztosan változnak, és ha a bellák is úgy akarják, egyszer még szabad népként kóborolhatnak a Szahara forró homokjában.
Hozzászólások:
33 válasz érkezett eddig a következő írásra: “Bella: szép név, szomorú sors – avagy egy nép küzdelme a szabadságért”
Szólj hozzá!
augusztus 12th, 2009 @ 21:53
Miért lenne rabszolgaság az, ha munkát kapnak, és ellátást és szállást? Ha szabadon elmehetnek, akkor azért maradnak mert nekik ez jó. Persze mindig van néhány “jogvédő” aki ebből akar pénzt keresni! Jobb lenne nekik ha nem alkalmaznák? Afrikában a legtöbb ember örül ha nem hal éhen?
augusztus 12th, 2009 @ 22:03
@Zsoo: Afrika-blogon az első hozzászólásban azonnal egy méretes zsidózás. Azt hiszem, egyfajta rekordot döntöttünk ezzel.
augusztus 12th, 2009 @ 22:13
Vajon mikorra nyúlik ez vissza? Lehet hogy az európaiak is csak vettek pár rabszolgát és azokat vitték Amerikába? Mert akkor nem ők vették el a szabadságukat, ugye, hiába a fehéreket hibáztatják.
Amúgy Békésben meg a cigányok tartanak így magyarokat állítólag. Mindennapi Afrika, Európában, a XXI. században.
augusztus 12th, 2009 @ 22:15
“Miért lenne rabszolgaság az, ha munkát kapnak, és ellátást és szállást?” Ezt a Római rabszolgák is megkapták.
De nem juthatnak normális orvosi ellátáshoz, iskolához, ételhez, ruhához.
Nem mondhatja azt, hogy bocs felmondok elmegyek máshova dolgozni, hanem szöknie kell. Mellesleg nem hiszem, hogy nagyon lenne bármilyük is már, hogy vagyon tárgyak, hiszen a munkáért nem kapnak pénzt.Ha ezt nézed ez bizony rabszolgaság. De ha nem hiszed menyél oda pár hónapra az egyik helyébe és utána majd elmondhatod, hogy az vagy sem.
augusztus 12th, 2009 @ 22:16
Ne mondd, hogy nem számítottál ilyen kommentre..
augusztus 12th, 2009 @ 22:50
@Blogger Géza: teljesen off leszek, de a békési rabszolgatratás nem “állítólagos”, mert szokták mutogatni a kékfényben, meg mindenhol, ezek valódi ügyek.
egyébként a rabszolgakereskedelmeről sok könyv jelent meg. adták vették őket helyi, afrikai kereskedők is. úgy tudom, helyi törzsek vadászgattak egymásra, és eladták a foglyokat rabszolgának. javítson ki, ha valaki tud pontosabb infót, nekem csak felszínes információim vannak erről. (de ezt nem a tuareg témához mondtam)
augusztus 12th, 2009 @ 22:54
A “Bella” az valamiféle családnév?
augusztus 12th, 2009 @ 22:56
Szerintem elég elmenni Székelyföldig. Erdély termel, de a központi elosztás miatt lófszt sem kap. És még annak is ki vannak téve, hogy idegen országban rá vannak kényszerítve egy idegen nyelv használatára, és még így sem hagyják őket békén. Ha nem is rabszolgasors ez, de amíg a magunk portáján sem tudunk rendet tenni, miért másokkal foglalkozunk?
augusztus 12th, 2009 @ 23:11
@Su Larsen: Az alacsony bérezés nem rabszolgaság! Mert ha így nézzük, az emberek többsége a világon rabszolga, mert nincs lehetősége “jólfizető” állásra és orvosi meg egyéb ellátásra.
Az nem rabszolgaság, ha nem talál jobb munkáltatót! Ez csak a rabszolgaság fogalmának relativizálása.
Rabszolgaság az, ha bezárják és kényszerítik munkára.
augusztus 12th, 2009 @ 23:37
Afrika nagyon más kultúra.”Nyugati” szemmel elég furcsák az ottani viszonyok,és sok helyen szinte a középkorban élnek.
De segíteni se egyszerű,erre talán Szudán a legjobb példa.
augusztus 12th, 2009 @ 23:40
Szegény blogtulajdonos… kitartás, azért vannak normális olvasóid is.
augusztus 13th, 2009 @ 00:04
És még valami, kérdés az oldalgazdához:
- Engem, és pár ismerősömet érdekelnék az aktuális dél – afrikai állapotok, napi és heti szinten.
Természetesen a valóságos állapotok, nem az euro – atlanti, többnyire ultraliberális média hülyeségei.
Lehetnek ezek ottani intrnetes napilapok, telepesek TV adói vagy egyéb médiák, blogok, fórumok, akármik.
Angol és afrikaans nyelven jöhetnek.
Tud ilyeneket ajánlani?
Ha igen, kérem, írja meg ide.
Előre is köszönet értük!
augusztus 13th, 2009 @ 00:44
@Su Larsen:
Ee is rabszolgaságban nőttél fel, hogy iskolába se jártál?
Mert a magyar helyesírásod nagyjából az analfabetizmus határán van. Ez sokkal nagyobb szégyen a XXI. szd. Magyarorszégén, mint az afrikai bella törzsnél.
(Csak mellékesen, a bella, mint nép, KIS BETŰVEL ÍRANDÓ!)
augusztus 13th, 2009 @ 07:44
“Megdöbbentő, de a mai napig vannak olyan népcsoportok, amelyek teljes egészében egy másik nép birtokát képezik.”
Hát ez annyira magas labda volt, hogy szándékosnak kell lennie.
augusztus 13th, 2009 @ 08:29
Nem tudom, miért lepődünk meg még a mai napig a rabszolgaságon, emberevésen és egy csomó olyan dolgon, ami Afrikában mindennapos, bevett gyakorlat. Mindig is az volt. Annak idején a fehérek nem fogdosták össze a szabad afrikaiakat, hanem a rabszolgatulajdonosok adták el őket nekik tömegével. A saját véreiket. És nem üveggolyóért, hanem használati eszközökért, fegyverekért stb.
augusztus 13th, 2009 @ 08:51
@mokkaczuka: ha ez a cikk svédországban jelenik meg, sok elítélő és együttérző hangot hallanál.
mivel mo.on, hasonló eseteket. de nem azért, mert a magyarok bunkó rasszisták, akik a sziget 1. napjára sem mentek el, hanem mert sanyarú a sorsuk.
a cikk egyébként patent, érdekes, A. egy nem ismert szegletét/szeletét mutatja be.
a beduinokról nem lesz/volt valami hosszabb?
augusztus 13th, 2009 @ 09:20
Először is köszönöm mindenkinek a hozzászólást. Az összes, cikkhez nem kapcsolódó kommentet töröltem (sajnos nem volt lehetőségem folyamatosan moderálni). Csak egy megjegyzést fűznék a témához: elvileg demokráciánk egyik legfontosabb alappillére a szólás- és a vélemény szabadsága. Úgyhogy ne személyeskedjetek, semmi értelme.
augusztus 13th, 2009 @ 09:20
Hm…
Azért ez érdekes dolog. Én alapvetően azt láttam, hogy a “rabszolgaság” és az állandó “bérmunka” között de facto nincs sok különbség számos afrikai országban.
Én magam is laktam olyan családnál (Nigériában) ahol a gazdag háztartásvezető több genrerációra visszamenőleg ugyanabból a családból tartott cselédet.
Fizetés persze nem volt, de amikor a választás az, hogy egy nagy házban saját lakrészük van rendes élelmet és ruhákat kapnak / beköltöznek a bódévárosba ahol még a tiszta ivővíz sem biztosított, a kérdés, hogy elköltözhetnek-e vagy sem, nem igazán gyakorlati.
Igazság szerint én azt látom, hogy az afirkai társadalmak jelentős részében hihetetlen erősek a függési viszonyok. Márcsak azért is, mert az alkalmazáson, a gazdag ember “pártfogásán” az alapvető létfeltételek megszerzése múlik.
A jogok kiharcolása – a tradicionálisan meglévő függési viszonyok eltörlése – sok esetben nem jelent mást, mint az alapvető erkölcsi, gátak eltörlését. Az a “rebszolgához, amely már több generáció óta kötődik a családhoz, általában érzelmi szálak kötődnek. Számíthat az “ura” szolidaritására, a háztartás urának felelősségére.
A feldszabadított “bérmunkás” viszont szabad préda. Szabadon kihasználható, hiszen a felek csak szerződés alapján működnek együtt, a feltételeket pedig a piac diktálja.
Természetesen evvel nem akarom azt mondani, hogy a rabszolgaság fasza dolog lenne. Viszont azt gondolom, hogy a kérdés alapvetően nem jogi és kulturális, hanem gazdasági természetű.
Akinek az alapvető létfeltételei nem biztosítottak, az nem szabad. Mégha jogállása az is lenne.
augusztus 13th, 2009 @ 09:36
Afrika különös hely. Valaha mindenhol a földön voltak oroszlánok, elefántok, zsiráfok, orszarvúk (Eu-ban is). Ott még fennmaradtak. Valaha mindenhol volt klasszikus rabszolgaság…
Azt nem értem, hogy az egyik legfejlettebb civilizáció, az ókori Egyiptom tudását mindenki eltanulta északra, keletre, de pont afrikában nem tudott elterjedni ahol volt. Maradtak az őskori állapotok.
augusztus 13th, 2009 @ 09:45
GraceTillero:
- Jól tette, hogy törölteb az értelmetlen, és az arra kényszerből raegáló kommenteket, ezért köszönet jár.
Ehhez viszont hozzáfűzni valóm van, engedelmével:
“elvileg demokráciánk egyik legfontosabb alappillére a szólás- és a vélemény szabadsága. Úgyhogy ne személyeskedjetek, semmi értelme”
1. A “szólásszabadság” nem azt jelenti, hogy mindenki azt ordít, amit akar. Ez a szólásszabadság félreértelmezése, mely sajnos megfigyelhető, mióta ultraliberális politikus vezérek vannak az euro-atlanti állmaok élén (remélhetőleg már nem sokáig).
2. Ha valaki “véleményt” mond, annak legyen valamiféle ismerete az adott témáról, legyen vitaképes.
Másképp ilyen marhaságok jelennek meg, mint amiket pl. legutóbb törölni szíveskedett, és jól tette.
3, Ez az ÖN oldala, és a “véleményszabadságba” az is bele tartozik, hogy azt vág ki innen a francba, akit akar.
Bár, írásait és rendkívüli tájékozottságát elnézve, nem hinném, hogy ezt alapos indok nélkül megtenné.
***
Amit kértem, legutóbb, Dél – Afrikával kapcsolatban, itt:
III. Konrad 2009.08.13. 00:04:47
…reménykedhetek bármiben is?
augusztus 13th, 2009 @ 09:46
És ez miben rosszabb annál, mintha a nem kaját meg szállást kapnának, hanem pénzt, pont annyit, amiből pont ilyen minőségű szállás és mennyiségű kaja jön ki, oktatásra meg egészségre nem marad? Pusztán annyiban hogy akkor nem nevezhető rabszolgaságnak?
Egyébként szerintem a Föld lakosságának 1/3-a örülne annak hogyha olyan körülmények között kéne élnie mint a Római kori rabszolgáknak. Sőt, szerintem még az amerikai (főleg inkább Északon) rabszolgák is jobban éltek mint a bádogvárosok lakói. Legalább volt biztos munka, kaja, szállás, biztos (bár persze nem túl fényes) jövő.
Ha választanod kell a biztos de szar élet, és a bizonytalan élet között ami csak két dolgot jelenthet, szart vagy halált, akkor melyiket választod? Én inkább a biztos életet, a szar úgyis változatlan.
augusztus 13th, 2009 @ 10:35
érdekes, hogy a (rab)szolgaság függelmi viszonyainak megszüntetésével (felszabadÍtással) de iure felszabadul az egyén, azonban-e helyett új függelmi viszonyoknak kénytelen magát alávetni, melyek tekintetében nem előző uraik, hanem a piac urai gyakorolják a parancsjogot. persze csak áttételesen. és rejtve.
nagy általánosítással: akinek van tehetsége, az a rabszolgasorból is ki tud lábalni, éppúgy, mint a szabad viszonyok között, az áttételes függelmektől is meg tud szabadulni a pénz útján.
a két függelmi struktúra közötti alapvető különbség csupán a pénz és személyesség. a szabadság egy ígéret, amelyet az alávetett be tud teljesíteni vagy sem.
term. mindez absztrakció.
augusztus 13th, 2009 @ 21:11
@GaceTillerro: Ebben igazad van, más kérdés, hogy az emberek egy hányada erre nem érett, és gyakorlatilag bármilyen témában gyurcsányoznak, bajnaiznak, zsidóznak. Annyi hely van, ahol ezt kiélhetik, ne legyen már ez is plusz egy – mondom ezt kellő tisztelettel, anélkül, hogy a blogod vezetésébe bele akarnék pofázni. Hányingert keltőek ezek az emberek, és még egy bármilyen érdekes blogtól is képesek elriasztani az embereket. Ezért, meg a nagy pofájuk miatt is tűnik úgy, mintha többség lennének, főleg a neten, ahol nagyon sokan nem kívánnak addig lealacsonyodni, hogy a náci söpredékkel vitába szálljanak. Ezért célravezető a pofájuk betömése, ami nemhogy a szólásszabadság megsértése, de épp ellenkezőleg, annak megóvása. Fölösleges ennek a szellemi toprongynak további fórumokat biztosítani.
augusztus 13th, 2009 @ 21:41
@mokkaczuka: az emberek pofáját nem erőszakkal, hanem kenyérrel kell betömni.
augusztus 14th, 2009 @ 00:04
@vero: Az enyémet véres nyers hússal, lehetőleg valami ritka állatból
augusztus 14th, 2009 @ 00:11
@mokkaczuka: “ami nemhogy a szólásszabadság megsértése, de épp ellenkezőleg, annak megóvása.”
volt is erről valami könyv, hogy aszondja “a háború: béke, a szabadság: szolgaság, a tudatlanság:erő”
ilyen az internet, akinek nem tetszik, hazamehet, vagy lehet tolerálni, vagy mint a példa mutatja, moderálni, de a sírás felesleges, bár tény, hogy szórakoztat
augusztus 14th, 2009 @ 09:47
“az emberek pofáját nem erőszakkal, hanem kenyérrel kell betömni…”
- Ha megnézük, a mai újnyilasok közül fő hangadók többsége mind nagyon gazdag, vagy legalábbis közép – felsőközéposztálybeli.
A söpredék, a kukagyújtogatók, a várost szétverők, az ordítotzók…hát, azok a “végrehajtóik”…
…de nehogy már ebből az jöjjön le, hogy a magyar újnyilas – és söpredékmozgalmak, utcai őrjöngések azért vannak, mert szegény meg nem értetteknek nincs mit enniük…
‘”…de a sírás felesleges, bár tény, hogy szórakoztat…”
- Nem “sír” itt senki, csak közöljük, hogy a söpredék – kultusznak nem kellene itt is helyet adni.
Amúgy meg, idesapám, ha ez a söprdékkultusz, és az összes ehhez kapcsolódó jelenség téged szórakoztat…
augusztus 14th, 2009 @ 10:17
@vero: Bocsika, keresse meg magának…
augusztus 14th, 2009 @ 13:01
Zárójelben megjegyezném, hogy a rabszolga nem a fizetése mibenlététől függően az, vagy nem az, hanem hogy MÁS RENDELKEZIK A SZEMÉLYES SZABADSÁGÁRÓL – A MUNKAIDŐN TÚL IS. Másrészt azonos jogállásod van, mint a tárgyaknak, vagy jobb esetben háziállatoknak, tehát akár büntetlenül meg is semmisíthet a tulajdonosod. (a bellák esetében de jure nyilván nincs így, ám de facto akár így is lehet).
augusztus 14th, 2009 @ 19:23
Érdekes, eltűnt az írásom!
augusztus 14th, 2009 @ 19:23
Szóval az a lényeg, hogy nem kéne Afrikáig menni, kis hazánkban kéne szétnézni…
augusztus 15th, 2009 @ 09:22
“zsoo”
“Érdekes, eltűnt az írásom!”
- Nem tudom, sikerült – é felfogni, miért moerálta ki az oldalgazda lázálomszerű ámokfutásait, melyeket ön “írásnak” nevez.
Nem?
Akkor összefoglalom röviden.
“Szóval az a lényeg, hogy nem kéne Afrikáig menni, kis hazánkban kéne szétnézni…”
- Még egyszer, hátha ezúttal felfogja:
- Ez itt egy AFRIKÁVAL foglalkozó, tájékoztató írásokat közlő oldal.
Nem pedig az ön, és pár hasonló alak agyában lévő torzképek fóruma.
Ilyeneket ugyanis az újnyilas szennyportálokon találhat bőven, ahol semmi nem lehet elég háborodott őrültség ahhoz, hogy hetekig pörgessék saját magukat rajta.
Na, azokon az épültes, Igazság – és Tutimegmondó, Mindenről Mindent Tudó oldalakon kiélheti magát.
Itt viszont nincs helye sem önnek, sem ostobaságainak.
Ha továbbra is ide óhajtja rotyogtatni beteg torzképeit, ne fárassza magát:
- Valószínűleg mind ki lesz moderálva.
Egyrészt, mert semmi köze az itteni témákhoz, másrészt, mert elmebeteg marhaságokat vizionál ide, erre itt senkinek nincs szüksége.
Ne válaszoljon, hanem vegye ezt tudomásul.
március 10th, 2010 @ 09:29
CarUlh Excellent article, I will take note. Many thanks for the story!