Nigéria: szikrára váró puskaporos hordó az egész ország

Közzététel ideje | július 30, 2009 | 7 hozzászólás | GaceTillerro

Eredetileg nem terveztem, hogy írok az Északkelet-Nigériában kialakult helyzetről, de aztán egy kedves hozzászóló kedvéért úgy döntöttem, néhány sorban mindenképp érdemes foglalkozni a dologgal. Elöljáróban csak annyit, a szokásos népbutítás zajlik a tömegmédiában, a legtöbb forrás lázadókként állítja be a harcokat kirobbantó iszlám szervezetet (ugyebár kinek ki a lázadó), és úgy tesz, mintha ez a probléma eddig szinte nem is létezett volna (pedig bizony, Nigéria északkeleti részén az elmúlt években már elég feszült volt a helyzet).

Amennyire a tényeket ismerhetjük, még vasárnap a nigériai tálibokként is ismert Boko Haram (jelentése: a nyugati oktatás bűn) nevű iszlám szélsőséges szervezet nagyjából 1000, rendkívül jól felfegyverzett tagja támadást intézett egy, Bauchi államban (Nigéria északkeleti része, lásd a térképen) található rendőrörs ellen (de gyorsan kiderült, más kormányzati intézményeket is megrohantak), miután a helyi hatóságok letartóztatták több vezetőjüket egy akció keretében. Persze ez az őrizetbevétel csak a végső lökést adta meg, az elmúlt hetek folyamatos feszültségben teltek több településen is ezen a területen, a helyi hatóságok és a csoport között kialakult konfliktus miatt, halálos fenyegetések, rendőrségi razziák, kődobálások, kisebb lövöldözések váltogatták egymást heteken keresztül.

Ismert, hogy az ország ezen régiójában rendkívül erős az iszlám szerepe, egyes államok az állami törvények helyett/mellett bevezették a Sharia-törvénykezést (Kano állam egyenesen alkotmányába illesztette az iszlám szabályainak megfelelő törvénykezést), így nem volt meglepő, amikor a támadás újabb és újabb tüzeket lobbantott fel Yobe, Kano és Borno államokban is, ahol szintén iszlám milícisták csaptak össze a hatóságokkal és támadtak civilekre. A lakosság behúzódott otthonaiba, a legtöbb bolt bezárt, és több ezren indultak meg biztonságosnak ítélt területek felé. Július 27.-én a harcok súlyosabbra fordultak egyes területeken, Maiduguri városában (ez a település a harcok centruma) a Boko Haram megtámadott egy újabb rendőrőrsöt, amire válaszul a kormányerők gránátvetőkkel lőni kezdték a mílicisták állásait, köztük a csoport vezetőjének tartott Mohammed Yusuf házát. A támadások több civil életét is követelték, ezért nem volt meglepő, hogy rengetegen kerestek menedéket a város szélén található laktanyákban. Közben katonai utánpótlás érkezett a kormányerők számára, és így a harcok egyre aránytalanabbá, ám véresebbé váltak.

Maiduguri városa néhány óra alatt kísértetjárta hely lett, aki nem menekült el, az jól bezárkózott otthonába, és az összes üzlet, piac bezárta kapuit. A Vöröskereszt és helyi segélyszervezetek is megjelentek a helyszínen, tőlük tudni, hogy a harcokban nagyjából 300-400 ember veszítette életét, legtöbbjük a Maiduguriban vívott összecsapásokban, és a hírek szerint legtöbbjük a csoport valószínűsíthető tagja vagy civil volt. Július 28.-án Umaru Yar’Adua nigériai államelnök felhatalmazta a katonaságot, hogy bármilyen eszközzel, de állítsa helyre a rendet az érintett régiókban. Ezek után újabb katonai átcsoportosítások történtek, és még ugyanezen a napon a kormányerők elsöprő támadást indítottak a "nyugati" eszmék, a "nyugati" oktatás terjedésének megállításáért harcoló csoport ellen. Az akció újabb menekülthullámot indított el, a még itt lévő lakosság újabb része, és a csoport tagjai, illetve a hozzájuk közel álló személyek egy része is elhagyta Maiduguri városát, miután újabb kormánykatonák érkezett a településre.

Más államokban is hasonló agresszivitással eredt a Boko Haram nyomába a katonaság, és ez rá is világított a tényre, hogy a kormány már a kezében tartja az irányítást. Nem volt egyszerű, meglepően nagy lakossági támogatás áll a milícia mögött (bár ezt sokan cáfolják, egyesek szerint a tagok teljesen elszigetelődtek), ráadásul egész jelentős "emberanyaggal" rendelkeznek és persze a jó öreg gerilla-harcmodor sem kedvez az általában "normál" harcra kiképzett katonaságnak. Tegnap egész Maiduguri a kormány hozzávetőleges befolyása alá került, elfoglalták az állítólagos vezető, Mohammed Yusuf házát is, ami egyben a csoport főhadiszállása volt, és a katonaság megkezdte a régió rendjének teljes helyreállításá valamint a menekülő iszlamisták levadászását (így fogalmazott az egyik katonai vezető).

A kormányerők beszámolója szerint a meggyilkolt harcosok között valószínűsíthetően tucatnyi csádi és nigeri polgár is volt, ez pedig ismét csak az iszlám határok nélküliségét igazolja. Július 30.-a, azaz a mai nap, szintén tűzpárbajjal kezdődött a városban (a többi jelentősebb gócpontban megnyugodtak a kedélyek), de délutánra már teljes nyugalom honolt az utcákon, holttestek, szétszórt holmik és katonai járőrök tarkította csendéletben. Egy katonai szóvivő pár órája bejelentette, hogy a katonaság több tucat radikális harcossal végzett még a mai nap folyamán is, és valószínűsíthetően a rend helyreállt az állam legtöbb részén, magában a városban is, így hamarosan az elmenekült lakosság is visszatérhet, a piacok is kinyithatnak. Azt is kilátásba helyezte azonban, hogy a térségben jelentősebb katonai jelenlétre lehet számítani egy darabig még biztosan, amíg fel nem számolják a Boko Haram megmaradt sejtjeit.

Az AP hírügynökség szerint a szerdai és a csütörtöki akciókban több tucat iszlamista fegyverest (csak egy szerda éjjeli razziában majdnem százat) öltek meg a kormánykatonák, köztük a csoport helyettesét is, azonban Mohammed "Tálib" Yusuf nagyjából 300 társával együtt sikeresen elmenekült. A múlt hétvégén kezdődött harcok mérlege elég súlyos, a legóvatosabb becslések szerint is 300 ember halt meg pár nap alatt, köztük rengeteg civil, akik nagy részét állítólag a hadsereg gyilkolta meg (súlyos visszaélésekről is érkeztek jelentések). Ma már hozzávetőleges nyugalom volt a Borno államban lévő városban, enyhítettek a kijárási tilalmon, és megkezdték a holttestek elszállítását is. Hasonlóan nyugodtan telt a nap nagy része Bauchi, Kano és Yobe államban is (kisebb konfliktusok még voltak, de a korábbi napokhoz képest nyugodt volt a helyzet).

Maga a Boko Haram még 2004-ben jött létre azzal a céllal, hogy a "nyugati" befolyás és a "nyugati" eszmék terjedése ellen harcoljon az országban, különösen az oktatás területén (innen a nevük). Egyesek innen eredeztetik a szervezet tálib jelzőjét, mert a csoport a tálibok afganisztáni uralmához hasonló rendszert szeretett volna kiépíteni Nigériában, de legalábbis az északi államokban, míg mások szerint ez egy gyakran használt gyúnyszó a térségben. A BBC tévécsatornának régebben nyilatkozott a szervezet vezetője, Yusuf is, aki elmondta, hogy a csoport és hívei szerint a nyugati oktatási rendszer iszlámellenes téziseket tartalmaz, és ezért annak megszüntetéséért bármit meg kell tenni.

Példát is hozott fel, szerinte ugyanis az eső Isten ajándéka, nem pedig egy megmagyarázható természeti jelenség, vagy például Darwin fajelmélete is hazugság, bűnös gondolat. Ezek után meglepő tudni, hogy állítólagosan magasan képzett, nyugati iskolát végzett, rendkívül gazdag fiatale
mberről van szó, aki nagyon sokáig nem is volt ismert a hatóságok előtt. Pont ezért bírálják is a kormányt most, miszerint egyszerűen figyelmen kívül hagyta a Boko Haram jelentette növekvő fenyegetést, és csak akkor avatkozott be, amikor már túl késő volt. Egyébként ahogy világszerte megfigyelhető, itt is látható, hogy szinte csak csalódott, dühös fiatalok alkotják a szervezetet, esetenként egykori egyetemi hallgatók, ez pedig cáfolja az elcsépelt tézist, miszerint az oktatás terjesztése lenne a megoldás a radikalizmus terjedése ellen. Sőt.

Fő források: IRIN, AP, BBC

Hozzászólások:

7 válasz érkezett eddig a következő írásra: “Nigéria: szikrára váró puskaporos hordó az egész ország”

  1. mig8
    július 30th, 2009 @ 21:14

    Ez a poszt roppant érdekes volt számomra, köszönet érte.

    Úgy tűnik, a nyugat exportálja nemcsak az oktatást, hanem az egyetemisták radikalizmusát is. Tisztára, mintha 1960-as évek diákmozgalma lenne. Legalábbis úgy tűnik az egyik megjegyzésedből.

    Más. Érdekelne az is ,hogy a mostani gazdasági válság hogyan érezhető Afrika egyes vidékein? Egyiptom kapcsán már írtál erről, de máshol mi van?

  2. Blogger Géza
    július 30th, 2009 @ 21:34

    Kár, hogy nem derült ki, melyik nyelven jelenti azt a Boko Haram, amit.

  3. GaceTillerro
    július 30th, 2009 @ 21:42

    @Blogger Géza: Hausza.

  4. Az igazi Trebics
    július 30th, 2009 @ 22:23

    A haram szerintem arab szó, (bár a hausza tőlem lehet arab nyelvjárás is) jelentése “tiltott”:
    http://www.kislexikon.hu/haram.html

    Azt mondjuk nem értem, miért népbutítás amit a médiában hallhatunk az országról, a posztoló ugyanazt mondja, csak nem három mondatban, hanem egy egész oldalon:

    nol.hu/kulfold/20090729-harcok_nigeriaban

  5. Bio74
    július 31st, 2009 @ 07:32

    A kérdésem nekem is ennyi lenne:
    pontosan mi a médiás népbutítás lényege ezen események kapcsán? Mert jelen írásban kaptam egy összeszedett ismertetőt a helyzetről, de a népbutításra csak annyit, hogy a média :”úgy tesz, mintha ez a probléma eddig szinte nem is létezett volna “.
    Nos, Afrika messze van, a legtöbbször akkor hallunk róluk, amikor ölik egymást. Kétlem, hogy ennek ellenére sokan vannak azok akik súlyos harcokat, zavargásokat, előzmények nélkülinek képesek gondolni, akár médiás sugallatra is.
    A népbutítást kérném kicsit konkrétabb hivatkozásokkal megfogni, mert nálam a hívatkozás nélküli, általánosságban kimondható hibára (van aki baromságokat beszél okkal, vagy ok nélkül) való mutogatás vissza üt a mutogatóra.
    A cikket természetesen köszönöm, mert tágabb információ tartalommal bírt, mint a néhány soros gyors jelentések.

  6. GaceTillerro
    július 31st, 2009 @ 17:45

    @Bio74: Az első bekezdésben foglaltakkal konkrétan arra kívántam célozni, hogy mint Afrikában általában mindig, a média egyoldalúan kezeli a dolgokat, puffogtatják a “lázadók”, “bűnözők” stb. jelzőket (ahogy jelen esetben is), de meg sem vizsgálja senki az érme másik oldalát.

    És nem, ez a poszt sem vizsgálta meg, konkrétan csak hírügynökségi tények kerültek egy kalapba (eredetileg írni sem akartam a dologról).

    Mindenesetre köszönöm a hozzászólásokat, bár ez a “baromságokat beszél” rész kissé kellemetlenül érintett.

    Üdv

    Illetve a legelső, már moderált kommentelőnek – HgGina: kár volt hinnem neked, becsaptál. Vissza kellett csinálnom mindent:)

  7. peetmaster
    augusztus 4th, 2009 @ 10:22

    inkább arról írj, miért egytemisták alkotják a “lázadók” egy részét szerinted,
    illetve, hogy miért kár egypár halott iszlamistáért.

Szólj hozzá!





  • Archívum

  • Címkék