A nép igaz fia avagy én miért szeretem Moussa Dadis Camarát?

Közzététel ideje | július 8, 2009 | 3 hozzászólás | GaceTillerro

Általában, ha hatalomváltás történik egy afrikai országban, akkor a konkrét érintetteken és az elvakultakon kívül mindenki csak megrántja a vállát, hiszen errefelé (de sajnos ma már igaz ez az egész világra) a politikusok szinte ugyanolyanok, az ígéreteken kívül általában sok jóra nem lehet tőlük számítani. Persze tisztelet a kivételnek. És akkor még nem beszéltünk a nem "demokratikus" úton hatalomra kerülőkről, diktátorokról, hadurakról, puccsistákról. Moussa Dadis Camara azonban nem tartozik közéjük.

Mint ismeretes és én is írtam róla, 2008. december 22.-én meghalt Lansana Conté, Guinea sok éven át uralkodó teljhatalmú diktátor-elnöke, és még ugyanezen a napon bejelentették, hogy katonai puccs történt az országban, és a hadsereg átvette az uralmat, felfüggesztette az alkotmányt, feloszlatta a parlamentet és a legtöbb kormányzati szervezetet. Ezt a bejelentést Camara tette meg az állami televízióban, aki elmondta azt is, hogy a lépésre a guineai nép döbbenetesen sanyarú sorsa miatt volt szükség, ugyanis az addigi kormány csak kiárusította az országot, és egyáltalán nem törődött a nép problémáival (korrupció, drogkereskedelem burjánzása, fizetések elmaradása hónapokig, megmagyarázatlan eltűnések és politikai gyilkosságok stb.). Országszerte félelemmel vegyes kíváncsiság ülte meg az utcákat szinte azonnal, de néhány minimális megmozdulástól eltekintve a lakosság nagy része nem felháborodással, hanem kíváncsisággal fogadta az eseményeket, felcsillant ismét a remény, hogy talán valami jó, valami demokratikus is történhet (fura, hogy pont egy katonai puccs kapcsán írok ilyen jelzőket, de ez a tény).

December 24.-én az is nyilvánvalóvá vált, hogy Dadis Camara lesz Guinea új vezetője, elnöke (állítólag két másik katonatársával sorsot húztak erről), akinek távlati terveiről és egyáltalán a jövőről, még nem sokat lehetett tudni. A bejelentés után a hozzá hű több ezer katona élén végigmasírozott Conakry utcáin, és ekkor látszott igazán, hogy a lakosság ki és mi mellett áll igazán: csordultig megteltek az utcák éljenző, ünneplő emberekkel. Napokkal később kiderült Camara és az általa vezetett Nemzeti Tanács terve, eszerint egy kétéves átmeneti periódus után demokratikus választásokkal dőlne el az új elnök személye, valamikor 2010 végén. De ki is Moussa Dadis Camara? Ki ez a katona a semmiből, aki alig néhány hónap alatt térdre kényszerítette a leghatalmasabb multinacionális vállalatokat?

1964-ben Kouréban, egy délkelet-guineai településen látta meg a napvilágot földművesek gyermekeként, ahonnan végül az iskolának köszönhetően tört ki, előbb a falujától 40 kilométerre lévő régiós fővárosban, Nzérékoréban tanult, majd közgazdaságtanból diplomázott Conakryban, nem igazán fényes jegyekkel, de végül sikerrel. 26 éves korában, nem sokkal az egyetem és Conté puccsa (bizony, a nagyvállalatokat évekig kiszolgáló és ezért demokratikusnak kikiáltott Conté is katonai puccsal jutott hatalomra) után után belépett a hadseregbe, ahol tizedesként kezdte meg a szolgálatot. Rengeteget tanult, több ösztöndíjat is elnyert (az egyik keretében 18 hónapot tölthetett Németországban 2004-től kezdődően), és rendkívül gyorsan tiszteletet szerzett társai között. Az évek óta alatta szolgáló katonák nagyon empatikusnak, segítőkésznek írják le, olyan valakinek, aki bármilyen problémát képes azonnal megoldani kőkemény munkával. 2008-ban katonai pályafutásának addigi legnagyobb eredményeként az egész guineai hadsereg üzemanyagellátó alakulatának vezetője lett, sőt a Védelmi Minisztérium egyik bizottságának tagjává is kinevezték. Keresztény vallású, és négy nyelven beszél, franciául, valamint kpelle, susu és maninka nyelveken.

Állítólag ő volt az egyik vezetője annak a zendülésnek is, ami 2007-ben robbant ki, amikor katonák az utcára vonultak a fizetésüket és jobb munkakörülményeket követelve. Akkor nyolc halottja volt az összecsapásoknak, de Camara nem elégedett meg az akkor elért egyezséggel és 2008 májusában ismét az utcán találjuk katonái élén, a korábban beígért jutalmakat, valamint néhány katonatársának szabadon bocsátását követelve. Akkor is legalább egy tucat ember meghalt a rendőrség és a katonák közti harcokban, de végül Camara mindent elért, amit akart. Ezek után ugye nem meglepő, hogy tavaly decemberben ismét az első sorokban volt, amikor lépni kellett. Ahogy ő elmondta, nem csak véletlenül került oda, ahova került, ez képességinek, hazafiságának és nagylelkűségének eredménye, és ő mindig is a guineai nép érdekeit nézte és fogja nézni. Katonái ebben pedig hű partnerei (még). És amiért a világ minden részén elég nagy figyelemmel követik az eseményeket, az nem más, mint a tény, hogy Guinea a világ ásványkincsekben egyik leggazdagabb országa arányait tekintve (bauxitból például világelső), és a multinacionális vállalatok számára nem igazán jó hír egy nem megvesztegethető, keménykezű vezető.

Ahogy egyik beszédében maga Camara mondta, döbbenetes, hogy Guinea a világ egyik legszegényebb országa, hihetetlen természeti gazdagsága ellenére. Ígéreteit aztán nem sokkal később már valóra is váltotta, a legtöbb, nagy bányászati szerződés újratárgyalása megkezdődött, és ezek a tárgyalások bárki számára hozzáférhetően, az állami tévé kamerái előtt zajlottak. A tévét Camara amúgy is nagyon szereti, ő is előszeretettel mondott beszédeket a kamerák előtt, és eddig még sosem látott módon az előző diktatúra vezető emberei is a képernyőn ismerték be, hogy milyen borzalmas tetteket követtek el Conté uralma alatt a nép ellen. Visszatérve a vállalatokra, az újratárgyalási mizéria kivágta a biztosítékot a vállalatoknál, csak úgy zengett a nemzetközi sajtó a felháborodott panaszoktól, persze arról nem számolt be senki, hogy Conté micsoda összegeket vett fel egyes szerződések megkötésekor, és hogy Camara intézkedései milyen pozitív visszhangot váltottak ki a lakosság körében. Volt olyan nagyvállalat, amelynek termelési jogát fel is függesztették néhány napra, és csak azután kapta vissza, miután a vezetők Camara elé járultak.

És a legújabb felháborodás az ország legfiatalabb vezetőjének új intézkedése miatt robbant ki, eszerint alapot hoztak létre Guinea víz- és elektromos hálózatának fejlesztésére, amelyhez a nagyvállatok önkéntes alapon hozzájárulhatnak. És bár Camara tanácsadói kiemelték az önkéntességet, arra is rávilágítottak, hogy aki keveset ad, az a későbbiekben sok jóra nem számíthat. Egy biztos, ez a katonai vezetés nem hasonlítható egyetlen eddig ismerthez sem (Afrikában), egyrészt élvezik a helyi lakosság, és a legtöbb politikus támogatását, másrészt a nemzetközi közvélemény egy része is (köztük a régió fő béketeremtőjeként ismert szenegáli elnök, Abdoulaye Wade) kiállt a rendkívül becsületes embernek tartott Moussa Dadis mellett.

Az biztos, hogy Camara és társai tökéletesen időzítették akciójukat, Conté döbbenetesen kemény és hosszú diktatúrája után a nép már ki volt éhezve a változásra, és még az is elképzelhető, hogy a fiatal katonai vezető támogatásával Guinea ráléphet már végre az oly régóta vágyott fejlődés útjára. Lehet, hogy jópár jogszabályt erősen sértenek intézkedései, lehet, hogy szerződéseket szeg meg, lehet, hogy nem a nemzetközileg elismert módon lépett hatalomra, de számomra rendkívül lenyűgöző és örömteli, hogy végre van egy
vezető a fekete kontinensen, aki odakoppint az országát kirabló multivállalatok orrára. A kirablással nem a külföldi vállalatok afrikai jelenléte ellen vagyok, de az nemhivatalosan eléggé köztudott volt, hogy Conté hihetetlen árakon kótyavetyélte el az ország természeti kincseit, és a bevételekből egy fillért sem adott a népének.

Gondoljunk csak bele. Az autó- és repülőgépgyártáshoz oly nélkülözhetetlen alumínium előállításához szükséges bauxitkincs hatalmas része Guineában található, és mégis a guineaiak több mint 70%-a kénytelen napjainkban is kevesebb mint napi 500 forintból tengődni. Felháborító. Ezek után ne mondja nekem senki, hogy Camara intézkedései jogellenesek és nem felelnek meg a nemzetközi jog szabályainak! Ott, ahol az ivóvíz megszerzése is napi kihívás, ott szerintem nem egy bányászati szerződés felülvizsgálata és megsemmisítése a jogellenes. Na mindegy, térjünk vissza a konkrét poszthoz, kissé elragadtattam magam.

Bármennyire is mást mond az ENSZ és az Afrikai Unió (ja és persze az USA), most nincs mód és lehetőség arra, hogy keménykedjenek Camarával és a segélyek felfüggesztésével próbálják távozásra bírni. Ez a régió már így is rendkívül instabil, és ezért egy biztos lábakon álló (és belátható időn belül demokratikus választásokat ígérő) guineai vezetés mindenképpen fontos és hasznos lenne. Guinea napjainkban is sok ezer libériai, sierra leonei menekültnek ad otthont, ráadásul olyan szomszédai vannak, mint az előbb említett két ország, vagy mondjuk a belharcával szenvedő elefántcsontpart, és a szintén nem túl stabil Bissau-Guinea. Szankciókkal csak azt lehet elérni, hogy Guinea is elszigetelődik a nemzetközi közösségtől és olyan perifériára szorulhat, mint Venezuela, Irán vagy Észak-Korea.

Camara annyira más, mint a legtöbb puccsista vezető, diktátor, hogy én biztosan látom benne a potenciált arra, hogy nemzetközi támogatással könnyedén megfelelő útra terelheti népét, legyen szó politikai, gazdasági vagy társadalmi fejlődésről. Elképzelhető, hogy egy katonai puccsból válhat Nyugat-Afrika mintademokráciája? Ahogy Camara is mondta, legyen Mali a példa, ahol az 1991-es katonai puccs indította el az országot a stabilitás és a demokrácia útján. Jelenleg tehát Moussa Dadis a nép támogatásával harcol a multivállalatok ellen, és közben igyekszik figyelmen kívül hagyni az ENSZ, az AU és az USA felhívásait és figyelmeztetéseit.

Elég sok dolgot kihagytam a posztból, amivel még bővebben írhattam volna Guinea új vezetőjéről, de ahogy valahol olvastam nemrég: itt a mikroblogok korszaka, egy hosszú poszt már nem életképes..

Hozzászólások: