Kis Kongó nagy dolgok előtt áll: avagy Nguesso utolsó akadálya

Közzététel ideje | július 2, 2009 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

Lassan-lassan elérkezik július 12.-e, a nap, amikor a Kongói Köztársaság (a "kis" Kongó) népe az urnák elé járulhat, hogy az elnökválasztáson eldöntse, továbbra is Sassou Nguesso, eddigi elnök vezesse az országot. Nguesso egyébként még júniusban be is jelentette, hogy ismét indulni fog az elnöki székért, az országban egyeduralkodó Kongói Munkáspárt (PCT) színeiben. Több másik jelölt fog szembeszállni vele, mögöttük sorakozik fel az eléggé egypártrendszerű országban működő többi, aprócska ellenzéki párt.

A két fő ellenfél eredetileg Ange Edouard Poungui, egykori miniszterelnök, a legnagyobb ellenzéki mozgalom, a Pánafrikai Szövetség a Társadalmi Demokráciáért (UPADS), míg Mathias Dzon, egykori pénzügyminiszter, több kisebb párt szövetségének jelöltje voltak, de Pounguit a választási bizottság kizárta azzal az indokkal, hogy nem élt egyhuzamban két évet az országban. Így fő ellenfélként Dzon maradt csak, aki a többi négy kizárt politikussal együtt (köztük Ponguival) egész júniusban különböző megmozdulásokon vett részt, ahol végig azt hangoztatták, hogy a kizárások politikai indokból történtek. Az esetenként több ezer ember előtt megtartott naggyűléseken Dzon és a többiek sem a szokványos módon kampányoltak, főként nem programok bemutatásával, hanem az uralkodó rendszer és Nguesso szapulásával és a választási bizottság vádolásával. 

Az ellenzéki pártokra adott "kis" jelzőt itt tényleg szó szerint kell érteni, mert például a legutóbbi, állítólagos csalásokkal tarkított választásokon a PCT 89%-ot gyűjtött, és a maradékon osztoztak a többiek, legalábbis azok, akik nem bojkottálták az eseményt. Emellett a kormány sem igazán engedékeny a rivális, ellenzéki mozgalmakkal szemben, megpróbálja ellehetetleníteni őket, és emiatt rendszeresen érik is vádak jogvédő szervezetek részéről. A helyzet annyira egyoldalú, hogy egyes pártok inkább bekönyörgik magukat a Munkáspártba (ahogy azt most februárban a Demokráciáért és Fejlődésért Mozgalom is tette), hogy valamilyen minimális politikai jelenlétet kapjanak.

A mostani választások sem mentesek a korábbi éveket meghatározó csalási vádaktól és problémáktól, a júliusi választások előkészületeit is erősen befolyásolta, hogy szinte az összes ellenzéki párt bojkottálta a procedúra legtöbb elemét. Ahogy a pártok egyesülten kifejezték, nincs remény sem arra, hogy szabad és tiszta választások várhatóak, sőt, az országos választási bizottságot is megvádolták részrehajlással és csalással. Sajnos a vádaskodáson túl elképzelhető, hogy másra is számíthatunk a választások után, ugyanis az ország történetét jelentősen meghatározták a választásokhoz kapcsolódó konfliktusok, a legsúlyosabb egyértelműen az 1992-es választások (az addig is uralkodó Nguesso bukásával záruló) után kitört brutális polgárháború volt.

Nagyjából egészen 1999-ig folytak a harcok kisebb-nagyobb megszakításokkal az ellenzék és a kormány csapatai között, végül 2002-ben értek véget egy "fegyverért pénzt" amnesztiával, egy békével és egy átmeneti kormány létrehozásával, majd a 2002-es, elvileg demokratikus elnökválasztás kitűzésével. Ezt az elnökválasztást nyerte meg az ország életében 1979 óta jelenlévő jelenlegi elnök, Nguesso, bár könnyű dolga volt, hiszen nagyjából ő volt az egyetlen jelölt, akire szavazni lehetett. A választások után ismét durva harcok törtek ki, ezúttal a nevüket a legendás japán harcosoktól kapó, a korábbi polgárháború során elüldözött Bernard Kolelas miniszterelnököt támogató Nindzsa-lázadók és a kormány katonái között, amely harcok több ezer áldozatot követeltek és Brazzavillet is romokba döntve, egészen 2003 márciusáig tartottak. Az instabil politikai helyzet azonban nem ért véget a megkötött békével, puccskísérlet, vádaskodások és kisebb-nagyobb Nindzsa-akciók jellemezték a következő 2-3 évet, majd 2007-ben a Nindzsák kinyilvánították végső akaratukat a békére fegyvereik nyilvános elégetésével.

Ezek után következett a 2007 júniusi választás, amelyet a csalások, és politikai korlátok miatt majdnem 40 párt bojkottált, így nem volt meglepő a Munkáspárt közel 90%-os győzelme. Sajnos a jelenlegi vádaskodások, bojkottok, és a Munkáspárt ellenfeleinek folyamatos elnyomása miatt nagyon sokan (külföldiek és helyiek egyaránt) attól félnek, hogy ez a választás sem múlhat el erőszak nélkül. Ennek megfelelően két héttel a választások előtt egyre gyakoribb a példa, hogy a fővárosban élők egész családjukat vidéki rokonokhoz, ismerősökhöz küldik, nehogy véletlenül belekeveredjenek valamilyen erőszakos cselekménybe.

A legtöbben már egyáltalán nem bíznak a politikusokban és egy szebb, békésebb jövőben, ami nem csoda, hiába a sok-sok ígéret, a háborúk pusztítása nem múlt el nyomtalanul (ne feledjük, a kis Kongóról beszélünk!). A víz és az elektromosság még a fővárosban sem elérhető mindenki számára, és akik számára elérhető, nos, a szolgáltatás számukra sem folyamatos és stabil. Az egészségügy és az oktatás helyzetéről jobb ha nem is beszélünk, a kilencvenes éveket megelőzően még egészen normális volt a helyzet, mostanra azonban nem megfelelő szintre süllyedt a szolgáltatások színvonala és elérhetősége (például az egykoron 100%-os beiskolázottsági ráta mára 60% alá süllyedt). A munkanélküliség hatalmas, a bérek minimálisak, így nem csoda, hogy sokan egy puskaporos hordóról beszélnek már, a választások közeledtével.

Visszatérve a voksolásra, a hadsereg nagyjából 17 ezer embert fog kivezényelni a szavazóhelyiségek védelmére és a kampánymegmozdulások biztosítására, megpróbálva elkerülni minden erőszakos jelenséget. A szavazás szabályosságára elvileg független nemzetközi megfigyelők és az Afrikai Unió által kiküldött szakértők fognak felügyelni, ugyanazok, akik a korábbi választásokon csalásokra és visszaélésekre hívták fel a figyelmet (eredménytelenül). Az alig 4 millió lakosú, ám olajban rendkívül gazdag Kongói Köztársaság politikai rendszere szerint 7 éves terminusra választanak elnököt, így az ellenzék számára egy jó ideig ez lehet az utolsó legális esély (minimális) a hatalom megszerzésére a korrupcióval és az állam vagyonának kiárusításával vádolt Nguessotól.

Én mondjuk kizártnak tartom, hogy bármiféle változás történni fog, az elmúlt harminc évből huszonötben uralkodó elnök olyan, mint jóbarátja, a néhai Bongo gaboni elnök: őt is csak a halál fogja kiszavazni a hatalomból. Amiben azonban bízom, hogy erőszakos események és harcok nélkül sikerül levezényelni a voksolást, mert ez a nép is szenvedett már eleget, és ha új elnököt nem is, de legalább a békét megérdemelnék.

Hozzászólások: