A Gacaca-éra vége: egy korszak lezárult

Közzététel ideje | június 30, 2009 | 4 hozzászólás | GaceTillerro

Miután az illetékes ruandai hatóságok nemrégiben bejelentették, hogy a nyár folyamán végleg megszüntetik az ún. Gacaca (a szó jelentése "a füvön") bíróságokat Ruandában, úgy gondoltam, röviden áttekintem, milyen eredményekkel és következményekkel fejezi be működését ez a nemzetközi jogban eléggé különleges elbírálást élvező, hagyományos ítélkezési formát lehetővé tevő rendszer.

Anno még 2001-ben azért hozták létre ezeket a helyi, tradicionális bíróságokat, hogy a ruandai igazságszolgáltatás képes legyen megbirkózni az 1994-es népirtás milliónyi gyanúsítottjának ügyével. A Gacaca bíróságok eredetileg kisebb falusi nézeteltérések (lopások, földviták, házassági problémák) rendezésére szolgáltak, az adott település öregjei összeültek és az áldozatok segítségével az egész falu előtt szolgáltattak igazságot. Konkrétan pont ezért került a népirtás bűnöseinek megbüntetése az ilyen ítélőszékek kezébe, a fő cél az volt, hogy egy adott faluban, kisebb közösségben az ott élők saját maguk között rendezzék le az igazságszolgáltatást.

Ezt úgy kell elképzelni lesarkítva, hogy az általában 9 fős, főleg öregekből, vezetőkből álló ítélők előtt, a falu szélén felállított hevenyészett "tárgyalóteremben" (a füvön)a vádlottakat szembesítették az áldozatokkal és/vagy a családokkal. A több mint 8 ezer bíróság régi-új feladatkörében a legutolsó országos jelentés szerint nagyjából másfél millió ügyet zárt le és alig pár ezer maradt előirányozva az elmúlt hónapokra. Az állami felügyeletről: nagyjából 250 ezer ember látott el bírói feladatokat az évek során, mindannyian kaptak minimális bírói és jogi képzést, továbbá az állam a Gacaca bíróságokat három szintre osztott be, lehetőséget adva így a minimális jogorvoslatra is. Ezenkívül halálbüntetést sem szabhattak ki ezek az ítélőszékek, és az egész folyamat felügyeletére külön szervezetet hoztak létre, a Nemzeti Gacaca Bíróságok Szövetségét (SNJG), amely döntött arról is, hogy mely ügyek azok, ahol szigorúan csak "hagyományos" bíróságok ítélkezhettek.

Az SNJG emellett kezelte a rengeteg beadott panaszt és felülvizsgálati kérelmet is, továbbá folyamatosan készítette a statisztikákat is. Országszerte megtalálható irodái még nem szűnnek meg a bíróságok működésének beszüntetése után, legalább decemberig még dolgozni fognak az adatokon, hogy aztán év végén közzétehessék a 8 év pontos statisztikáját. Magát a rendszert egyébként a legtöbb jogász (azért vannak kritikák is, erről később) és szakértő egyértelműen jónak tartja-tartotta, egyrészt ennyi ügyet ennyi idő alatt csak így lehetett lezárni, másrészt – és ez a legfontossabb – nagy segítség volt a nemzeti megbékélés folyamatában.

Maga a procedúra amúgy rendkívül érdekes, a kék, zöld és sárga ruhába öltözött bírák, az "inyangamugayok" előtt, több tucat ember szeme láttára állnak fel egyesével a vádlók, hogy az esetenként majdnem 10 éve vád és tárgyalás nélkül börtönben senyvedő hutu gyilkosokat szembesítsék tetteikkel. Konkrét információkat, neveket kell közölniük, különben nem nagyon számít a vallomásuk, amelynek igaz mivoltára több ízben felszólítják a tanúkat. Tulajdonképpen az ítélkezés három szakaszra osztható, az elsőben meghallgatják a vádakat és a védekezést, az összes információt összesítik, aztán a vádlottat a törvényileg létrehozott kategóriákba sorolják, majd végül ezen kategóriák alapján kiszabják a büntetést.

Úgy kell elképzelnünk, hogy anno mindenkit, akinél a legkisebb gyanú is felmerült, börtönbe vágtak, és 2001-től kezdődően ezek az emberek szépen lassan visszatértek egykori lakóhelyeikre, hogy a Gacaca előtt számot vessenek tetteikkel. Persze ennek is voltak rossz oldalai, az általában rózsaszín rabruhákban nappal a közösségért dolgozó rabok sokszor követtek el bűncselekményeket, ráadásul nekik nehéz volt megemészteniük, hogy raboskodásuk alatt feleségeik, gyermekeik, családjaik továbbléptek az életben, és már nem igazán van hely számukra sehol. Sajnos nagyon sok kritika is érte-éri a Gacaca rendszert, ugyanis csak a bíróságok felállítása óta több tucat vádlót gyilkoltak meg bosszúból a tárgyalások után, ráadásul sokakat még a perek előtt megfenyegettek a vádlottak rokonai, barátai (persze ez azért nem volt túl gyakori, éppen a bíróságok sajátos jellegéből adódóan). Na ezt pedig a sokat szenvedett túlélők és rokonaik nem tűrték olyan könnyen, és sokszor ők is bosszúra indultak, az elmúlt években több ilyen támadásról számoltak be helyi jogvédők. És pont az ilyen események miatt gondolják sokan úgy, hogy ez az ítélkezési metódus nem igazán tett túl jót az etnikai megbékélésnek, és bár a fejlemények egyre pozitívabbak, a múltat rettentően nehéz lesz lezárni.

Főleg miután sok tízezren fognak börtönben szenvedni jópár évig a Gacaca bíróságoknak köszönhetően. Az elítéltek nagyobbik része az érthető szomorúságon túl szintén pozitívan áll hozzá a dolgokhoz, ahogy anno úgy indultak tuszikra vadászni, mint más reggel az irodába, most elismerik, hogy bűnt követtek el és ezért vezekelniük kell közösségüknek. Sokan a tárgyaláson pontosan elmondták, mit tettek, hol, kivel, és így sok év után a rokonok megtudhatták, mi történt szerettükkel. Mindenesetre jópár ezer elítéltnek nem börtönben kell letöltenie büntetését, a kisebb vádak miatt bekerültek nagy részét a kormány szabadon eresztette, hogy a túlzsúfolt börtönök helyett közösségi munkával rójják le tartozását a társadalom felé, és maguk a Gacaca bíróságok is sok olyan ítéletet hoztak, ahol a bűnösnek nem a négy fal között, hanem két kezének munkájával
kell vezekelnie.

Hogy összességében elégedettek lehetünk-e? Nekem személy szerint felemásak az érzéseim. Tavaly a Human Rights Watch jelentéséből kiderült, hogy a megfelelő jogi ismeretek, jogi képviselet hiánya erősen befolyásolta a bíróságok működését, hallhattunk vesztegetésekről, teljesen alaptalan vádakról, ugyanolyan bűnökért teljesen más súlyú ítéletekről és így tovább. A fent említett etnikai ellentétekről, támadásokról és gyilkosságokról ne is beszéljünk. Viszont a másik oldalon ott van az, hogy óriási erőforráshiány mellett kellett dolgozniuk az ítélőszékeknek, és igazából akárhogy is legyen, mégiscsak az adott közösség saját maga szolgáltatott ítéletet, és több mint másfél millió pert zavartak le 8 év alatt. A nagy számok törvénye alapján pedig nem lehetséges hibák nélkül levezényelni ennyi ügyet.

Ami szerencsés, hogy ezek a tradicionális bíróságok csak a "kisebb" bűnösök felett ítélkeztek, a ruandai kormány az igazi háborús bűnösöket, vezetőket, szervezőket egy nemzetközileg is ellenőrzött tanzániai bíróságon ítélte el. A nagyon várt megbékélés azonban úgy tűnik nem fog még elérkezni, 2008-ban is több tucat olyan esetet jegyeztek fel, amikor egykori túlélőket támadtak meg szerte az országban, és még ma is nagyon sokak igazságérzete szenved csorbát, amiatt, hogy egykori mészárosaik szomszédságában kénytelenek éldegélni. DE. A pozitív fejlődés letagadhatatlan. És ez az, ami számít Isten alvóhelyén, Ruandában.

Egy rendkívül érdekes, közel 40 perces egyetemi előadás a témáról:

Hozzászólások: