Algéria: lehet itt valaha iszlám állam?

Közzététel ideje | június 23, 2009 | 1 hozzászólás | GaceTillerro

Azt hiszem, a blog legelső posztjában (valamikor úgy 2007-ben) is egy algériai bombatámadásról írtam, és sajnos megállapítható, hogy az azóta eltelt hónapok során sem változott semmit a helyzet Algériában, sőt, talán rosszabb is lett. Most a legutóbbi brutális robbantás kapcsán kicsit áttekintem, mi is történt az elmúlt évben, és mi várható a jövőben.

A történelemről csak nagyon röviden az elején. Az országban egészen a kilencvenes évek elejéig kemény egypártrendszer létezett, amely ellen már a nyolcvanas évektől kezdve folyamatosan küzdöttek különböző társadalmi, vallási és politikai csoportok. Megmozdulásaiknak meg is lett az eredménye, 1991-ben demokratikus választásokat tartottak, amelyeken végül az Iszlám Felszabadítási Front aratott elsöprő győzelmet. A kormány azonban nem fogadta el az eredményeket, katonailag közbelépett és betiltotta az összes pártot az országban, valamint eltörölte az eredményeket is. Tulajdonképpen ez robbantotta ki a közel 10 évig tartó algériai polgárháborút, amely iszlám szélsőségesek (főként a Fegyveres Iszlám Csoport – GIA) és a reguláris hadsereg között zajlott, de több tízezer civil is áldozatul esett a felek brutális mészárlásainak. A harcok főleg az elején elég kemény intenzitással folytak, külföldi zsoldosok is feltűntek mindkét oldalon, láthattunk lemészárolt gyermekeket, anyákat is a hírekben, a "fejlett" világ pedig szokásához híven ezúttal is elég sokáig csendben figyelt.

Az ország elnöki posztján is több változás is történt, és a zűrzavaros állapot egészen 1999-ig tartott, amikor a nagyjából demokratikus választásokon a mostani elnök, Abdelaziz Bouteflika jutott hatalomra. Az ő első évei a megbékélésről szóltak, amnesztiát hirdetett a polgárháborúban résztvevők számára, felzárkóztatási programokat indított el, és ennek eredményeként a legtöbb (de nem az összes, és mint később kiderült, ennek jelentősége lesz) kormányellenes, főként iszlám lázadó csoport 2002-re megszűnt létezni. Ezért is deklarálják 2002-t, mint a polgárháború lezárásának évét. A legjelentősebb lázadó alakulat a háború után a pár száz főből álló, Salafi Harcoló és Igehirdető Mozgalom (GSPC) volt, amely több kisebb szervezettel egyesülve 2007 végén létrehozta az egyik legjelentősebb észak-afrikai terrorszervezetet, az al-Kaida Szervezete a Maghreb Államokban csoportot. Egy másik, kisebb, a GSPC-ből kivált csoportot kell még megemlíteni: a Szabad Salafi Csoport (GSL) jóval kisebb létszámú, ám agresszivitásában cseppet sem gyengébb fent említett társánál, és ők is a kormány elsöprését, valamint egy totalitárius iszlám állam létrehozását tűzték ki célul.

És miközben a polgárháború véget ért, egy sokkal véresebb, gerillaharc vette kezdetét, amely az egész Szahara-térséget veszélybe sodorta, ugyanis az algériai lázadók előszeretettel táboroznak és hajtanak végre akciókat szomszédos országokban is. 2003-tól kezdődően kegyetlen háború vette kezdetét a reguláris algériai hadsereg katonái, rendőrök és egyáltalán, mindenki ellen. A lázadók autókba szerelt bombákat robbantottak, fegyverekkel rohantak le falvakat, iskolákat, turistákat raboltak el és évről-évre egyre durvább harcot folytattak a kormány ellen, amely nem igazán tudta megfelelően kezelni a helyzetet. 2007-ben ugyan már több sikeres támadást indítottak a lázadók ellen, de ekkora a a Maghreb al-Kaida már jelentősen megerősödött és csak ebben az évben annyi támadást, robbantást és gyilkosságot hajtottak végre, hogy egy ilyen blog is kevés lenne ennek taglalásához (néhányról anno beszámoltam én is –> Algéria címke).

És ezzel el is értünk a tavalyi évhez, ami képes volt überelni minden korábbi borzalmat, miután az iszlám radikálisok áttértek (már 2007-ben is voltak ennek jelei) a kisebb támadások végrehajtásáról a koncentrált erejű, több tucat áldozatot követelő öngyilkos robbantásokra. A kormány pedig erőszakos úton szeretné lerendezni a problémát, a rendőrség és a katonaság bevetése mellett helyi milíciákat is létrehozott, az "önvédelmi csoportoknak", "hazafiaknak" vagy "nindzsáknak" is nevezett csoportokat eredetileg azért hozták létre pár évvel ezelőtt, hogy egy adott falut, közösséget megvédjenek. Mára már azonban túlmutatnak ezen a célon, sok esetben brutálisabban lépnek már fel, mint a radikálisok, de büntetlenül, mert a kormány minden egyes jogsértésért a lázadókat hibáztatja.

2005-től kezdődően a kormány még szorosabbá fűzte kapcsolatát az Egyesült Államokkal, Nagy-Britanniával és Franciaországgal, ezen államoktól támogatást, kiképzést és sok egyéb segítséget is kapott Bouteflika a "terrorizmus elleni harchoz" (ennek az amerikai hazugságnak a hallatán valahogy mindig elkap a szánakozás és a nevetés). Megfigyelhető tendencia az is az utóbbi években, hogy mindkét fél egyre többször veszi célba riválisának támogatói bázisát, azaz konkrétan civileket. A lázadók egyébként a déli sivatagos területeken, valamint a hegyvidéki részeken húzzák meg magukat, de sokszor a környékbeli országokból indulnak akcióikra (legkedveltebb bázisuk Mali), és tevékenységüket külföldi támogatás mellett váltságdíjakból, drog- és fegyver-kereskedelemből tartják fenn. A GSPC és a GSL között megfigyelhető bizonyos ellentét is, nem a céljukat, hanem az annak eléréséhez alkalmazott eszközöket illetően (az öngyilkos merényleteket nem mindenki támogatja), ráadásul egy ideje már az elismert iszlám politikusok is hátat fordítottak a vérengző radikálisoknak.

Ami tény, hogy 2007-ben és 2008-ban is több száz ember veszítette életét a harcokban, így az 1992-ben kirobbant konfliktus teljes pusztítása a legóvatosabb (!!) becslések szerint is több mint 180 ezer ember. Az idei év eddig folytatta a hagyományokat, januárban külföldi turistákat támadtak meg és raboltak el a GSPC harcosai, ezúttal Nigerben, majd februárban egy gázkitermelő állomást rohantak meg és 9 biztonsági embert meggyilkoltak egy kisebb algériai város mellett. Ezek voltak a legnagyobb hírt kapó események, és ezek mellett kisebb-nagyobb akciók még történtek, többek között pokolgépes merénylet is a fővárostól nem is olyan messze, ennek ellenére az eltelt négy csendesebb hónap reményre adott okot, hogy talán a kormány akciói jelentősen meggyengíthették a lázadók kapacitásait, de tévedtek. De még meg mekkorát.

Valószínűleg egyébként az iszlám állam létrehozásáról álmodó "Kegyelem Katonái" (ahogy magukat nevezik) a 2009. áprilisi választások eredményére vártak, elbukik-e végre az alkotmánymódosítással magának a harmadik elnöki periódusra is lehetőséget adó Bouteflika, vagy nem. Nem bukott, így valahol egy messzi mali táborban már meg is indult a következő akciók tervezése. És akkor néhány napja jött a hír, legalább 30 rendőrt mészároltak le egy északi város, Mansourától kivezető út mellett a lázadók. Ezúttal más volt a menetrend, mint általában, a pokolgépek csak a kínai építőmunkásokért (a kínaiak építik az egyik algériai autópálya jelentős szakaszát) induló konvoj megállítását szolgálták, és amint az autók megálltak, felfegyverzett harcosok rohanták meg az autókat és válogatás nélkül tüzet nyitottak mindenkire. A meggyilkolt rendőröktől aztán elrabolták ruháikat, fegyvereiket, sőt az autókból még az üzemanyagot is leszívták, tehát valószínűleg nem ez vol
t az utolsó akciójuk.

De kik is konkrétan a lázadók? A legkeményebb radikálisok, akik már a nyolcvanas években az iszlám állam létrejöttéről álmodtak, és akik véres harcokban edzett kőkemény veteránok lettek az évek során. Hozzájuk csapódtak azok a külföldiek, akik segítséget akarnak nyújtani algériai társaiknak, és ez a külföldi csatlakozás az al-Kaida név felvételével vált igazán jelentőssé. Mindenesetre azért a kormány és Bouteflika sem szent, a katonaság az utóbbi időben is jópár olyan támadásban vett részt, amelynek civil áldozatai is voltak, ráadásul kezdenek paranoiásak lenni a katonák, és a legkisebb gyanú esetén is lőnek. Emellett közismert tény, hogy Bouteflika a privát sajtó és a jogvédők nagy ellensége, megpróbálják elhallgattatni a kormányellenes újságírókat, több kilencvenes években történt újságíró-gyilkosság és eltűnés a mai napig nincs megoldva. Az áprilisi választások kampányában is észrevehető volt az erős kormányzati befolyás, az állami média szinte alig biztosított teret Bouteflika 5 vetélytársának, ráadásul a sajtóban egyetlen, a kormányzatot érő kritika, esetleges tüntetés nem kap helyet, sőt bizonyos külföldi szervezetek képviselőitől és újságíróktól még az országba való belépést is megtiltják. Rendkívül jelentős hatalma van az országban a titkosszolgálatnak (DRS) és a katonai rendőrségnek, ahol ők feltűnnek, ott túl sok jóra nem lehet számítani.

Állítólagosan Irán és Szudán is jelentős támogatást nyújt a lázadóknak, fegyvert, pénzt, felszerelést biztosít nekik, míg a másik oldalon Oroszország, Ukrajna, az Egyesült Államok és Kína tömi fegyverekkel az algériai kormányt (de a spanyolok és a csehek is adtak el felszereléseket a hadseregnek). Álszent dolog, hogy anno pont az USA és Nagy-Britannia szorgalmazta a fegyverembargót Algéria ellen (1992-től 2003-ig), most pedig éppen Washington az egyik legnagyobb fegyverszállító.

A fenti eléggé negatív hangú írás ellenére a helyzet még nem kezelhetetlen, és egy odautazó a legritkább esetben kerül konkrét kapcsolatba az érintett felekkel, de ahogy már jópár példán láthattuk, ha egy ilyen konflikust nem kezelnek időben, nagyon kemény dolgok jöhetnek még.

Hozzászólások: