Ugandai katonaélet a hazától távol

Közzététel ideje | június 20, 2009 | 7 hozzászólás | GaceTillerro

Az utóbbi időszakban mondhatni eléggé rájár a rúd a külföldön szolgálatot teljesítő – akár önkéntesen, akár nem – ugandai katonákra. Bizony, vannak ilyenek, és nem is kevesen, mindent egybevetve több tízezerre rúg a számuk. Afrikában jelentősebb számú ugandai rendőr és katona képviselteti magát Szudánban, ahol a darfúri konfliktusban próbálják megvédeni az ártatlan civileket, több-kevesebb sikerrel. 2008-ban többször olvashattuk a híreket, miszerint újabb és újabb ugandai áldozata volt a harcoknak, legutóbb az év vége felé támadtak meg egy ivókutat őrző alakulatot, és egy ugandai holtan maradt a helyszínen.

De a kontinens határain kívül is próbálnak segíteni, ugandai katonák állomásoznak például Kelet-Timorban is, ahol a frissen létrejött ország és Indonézia viszonyát próbálják stabilizálni (akit érdekel: ez az UNMIT misszió). A katonák egyébként résztvesznek ENSZ és Afrikai Uniós missziókban is egyaránt, a szomália AMISOM missziónak például a gerincét Uganda és Burundi adja, előbbi majdnem 4 ezer katonát állomásoztat Mogadishuban, és ez nem egy afféle sétagalopp-misszió, amit igazol az is, hogy a misszió alig több mint két éve alatt több tucat ugandai sebesült meg és a legfrissebb események után az ugandai halottak száma 11 főre nőtt.

Az iszlám lázadók ugyanis megszállóknak tekintik a békefenntartókat és előszeretettel támadnak meg missziós konvojokat és járőröket, ahogy ezt most szerdán is tették, amikor bombát robbantottak ugandai katonák mellett (1 halott és 1 súlyos sérült). Az elmúlt napokban brutálisan eldurvuló szomáliai harcokban az ugandaiak őrzési és szállítási feladatokat látnak el, többek között ők vigyáznak a repülőtérre vagy az elnöki palotára is (a legutóbbi napok "szent" támadásaiban egyébként még a szomáliai védelmi minisztert is felrobbantották). Míg korábban a lázadók a fegyveres harcot részesítették előnyben, addig mára már öngyilkos merényletekkel próbálják rettegésbe üldözni ellenfeleiket. Nem mindegy, de ez már egy másik történet.

Az ugandai katonáknak külföldön sem jobb a helyzetük, az Irakban szolgáló harcosok a támadások, attrocitások mellett most fizetéscsökkenéssel is kénytelenek lesznek szembesülni, ugyanis az ugandai kormány bejelentette, hogy ismét csökkenti (ezúttal 25%-kal) emberi minimum fizetését. Mostantól már csak nagyjából maximum 100 ezer forintot fognak keresni az általában itt is őrzési feladatot ellátó ugandaiak (amerikai konvojokat, bázisokat védenek), ez pedig elég nagy zuhanás a két évvel ezelőtt 200 ezres, jelentős összeghez képest. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy ez csak az újonnan érkezőket fogja érinteni, tehát akik már szolgálnak, ők kitöltik a terminusukat a magasabb bérrel. És ennek az oka nem csak a gazdasági világválságban vagy az ugandai költségvetés nehéz helyzetében keresendő.

Tudni kell, hogy ezek az ugandaiak nem hivatalos misszióban vesznek részt, hanem a kormányzat által megbízott ügynökségeken keresztül amerikai cégeknek dolgoznak. A cégeknek pedig érdeke a költségminimalizálás, így az eddigi 120-130 ezres minimális bérrel foglalkoztatható (ezt a plafont a kormány szabta meg az ügynökségeken keresztül) ugandaiak helyett az amerikaiak a 80 ezer forint körüli összegért kapható kenyaiakkal kezdtek el szerződéseket kötni.

Jelenleg nagyjából 12 ezer ugandai zsoldos teljesít szolgálatot Irakban, és az ugandai kormány mostani döntésével is azt szeretné elérni, hogy az ugandai munkaerő versenyképes maradjon (ha már egyszer megy). A pénz mellett más dolgok miatt sem könnyű az ugandai katonák élete itt, ugyanis sokszor saját bajtársaiktól sem számíthatnak semmi jóra. Tucatnyi jelentés volt róla tavaly, hogy más nemzetiségű katonák bántalmazták őket, több ugandai nőt szexuálisan zaklattak a táborokban, és a fejvadász cégek nagyon sokszor egyoldalúan módosították szerződéseiket. Ezek az ugandaiak legtöbbször első ízben teljesítenek szolgálatot külföldön, így elég nehéz a megfelelő morált fenntartani náluk, főleg ha még ilyen attrocitások is érik őket. A bagdadi Alasad légitámaszponton állítólag még tüntetés is készült 2008-ban, hogy a brutálisan megvert, állítólagosan szexuálisan zaklatott, vagy a fejvadászok által becsapott társaik mellett protestáljanak a katonák. Az ugandaiakat az is dühíti, hogy ugyanazért a munkáért ők maximum negyedannyit kapnak, mint más nemzetiségű katonák, ráadásul az őket felfogadó ügynökségek egymás között passzolgatják és áthelyezgetik őket. A légitámaszponton történt eseményeknek egyébként annyi lett a következménye, hogy több parancsnokot áthelyeztek, valamint legalább 15 ugandait más bázisokra vezényeltek át.

Nem csak ugandaiakkal történtek hasonló dolgok, gyakori, hogy az afrikaiakat, ázsiaiakat nem igazán kezelik megfelelően a sokszor arab országokban bejegyzett fejvadászok, a szerződésekben gyakran  "harmadik világbeli" származásúnak nevezik őket. Mindezen állítólagos vádak ellenére hihetetlenül csábító Afrikában az iraki munka, van megfelelő felszerelés, egészégügyi ellátás, egész jó fizetés. Így nem csoda, ha mindig bőven akad jelentkező, magából az ugandai hadseregből is sokan kilépnek, dezertálnak, csak azért, hogy mondjuk Bagdadba tegyék át székhelyüket, ahol – hihetetlenül hangozhat, de tény – jóval könnyebb a dolguk, mint Észak-Ugandában, Joseph Kony nyomában. A katonai vezetők ennek megfelelően lépéseket is tettek az "elszívás" megakadályozására, de statisztikailag kimutathatóan kevesebben léptek be az ugandai seregbe, amióta az iraki munkaerőpiac szivacsként szívja fel az embereket. Sokan inkább fél évet tengődnek munkanélküliként egy iraki munkára várva, minthogy regulárisak legyenek. Irakban pedig az ugandai munkaerő szívesen látott, jól beszélnek angolul, jó munkát is végeznek, emellett jobban elfogadják az amerikai missziót, mint más afrikai társaik.

Hozzászólások: