A Rukwanzi-incidens

Közzététel ideje | június 12, 2009 | 21 hozzászólás | GaceTillerro

A Rukwanzi-sziget egy tényleg aprócska, szinte jelentéktelen földdarab a Közép-Afrikában található Albert-tó déli részén, de a Kongói Demokratikus Köztársaság és Uganda mégis vérre menő harcot vív birtoklásáért. A nagyjából 1000 halász otthonául szolgáló Rukwanzi körülbelül a két ország határán fekszik, ami itt éppen az Albert-tavon halad keresztül. A történet elég sokáig szinte nem is létezett, de miután 2003-ban olajat fedeztek fel a tóban, megváltoztak a dolgok, és néhány politikai ütésváltás után, 2007-ben katonai szintre emelkedett a konfliktus.

Ahogy anno a nemzetközi sajtó is beszámolt róla, 2007. júliusában a kongói hadsereg elfogott négy ugandai katonát, akik illegálisan átlépték a két ország határát csónakkal, állítólag a szigetet vették célba. Nem sokkal később, augusztus 3.-án megtörtént az incidens, amelynek eredményeként augusztus 12.-én Kongó megszállta a Rukwanzit. Mindenképpen fontos tudni, hogy az Albert-tó és környéke becslések szerint egész jelentős olajtartalékot rejt magában, így pár éve két olajtársaság már kutatásokat végez a térségben. Ezek egyikének, az ugandai kormány engedélyével dolgozó Heritage Oil cégének hajóját támadták meg kongói katonák, miután az állítólagosan mélyen behatolt a tó kongói részére és ennek során ugandai katonák kísérték. A harcba szinte azonnal ők is beavatkoztak, és végül egy angol geológus és egy kongói katona életét veszítette a vízi csatában. Uganda szerint pont fordítva történt a dolog, és a békésen hajózó embereket ugandai területen támadták meg a rendkívül agresszíven fellépő kongói fegyveresek.

Itt jött a képbe a Rukwanzi sziget, amelynek hovatartozásáról a konfliktus miatt életrehívott találkozókon a két ország miniszterei nem tudtak megegyezni, nem tudták eldönteni, hogy akkor most tényleg határt sértett a Heritage Oil hajója vagy nem. Az első találkozó egyetlen eredménye talán az volt, hogy fentebb említett négy ugandai katonát szabadon engedték. A felek persze saját maguk felé érveltek, és jelenlévő kormányzati tisztviselők szerint a megegyezésre minimális esély sem volt. És nincs azóta sem, pedig ahogy az közben kiderült, nem is olyan jelentéktelen ez a földdarab. A két olajtársaság is rendszeresen használta-használja a kutatások során afféle indulóállomásként, ráadásul helyileg jelentős halászati tevékenység is kapcsolódik a Rukwanzihoz, kongói és ugandai vegyesen. És ekkor történt az augusztus 12.-i megszállás, melynek során a kongói hadsereg a szigeten (állítólag) 1993-ban megalapított katonai bázisára (ez tulajdonképpen egy zászlót lobogtató viskót jelent) katonákat vezényelt és megszállta a nagyjából 1000 halásznak otthont adó területet.

Ahogy a régió ugandai kormányzója, Jackson Bambalira elmondta, a katonák szisztematikusan próbálták elüldözni az ugandaiakat a Rukwanziról, egyre drágább vízumokat kértek tőlük, rendszeresen házkutatásokat tartottak náluk és így tovább. És bár 2007 végén majd 2008 elején a két ország megpróbálta rendezni a viszonyt, és GPS segítségével konkrétan meghatározni a határ fekvését, ez a kongóiak elzárkózása miatt egyáltalán nem járt sikerrel. Szakértők szerint ebben nem csak az olaj játszik szerepet (amelynek bevételeire mindkét fél pályázik), hanem az a gyanú, amit Kinshasa fogalmazott meg az egykori alelnök és lázadó vezér, Jean Pierre Bembával kapcsolatban. Bemba és szervezete a Kongói Felszabadítási Mozgalom (MLC) ugandai támogatással lépett fel a kongói polgárháborúban, majd néhány évvel ezelőtt még a mostani elnökkel, Joseph Kabilával szemben is megmérettette magát az elnökválasztásokon. Ugandai szakértők szerint azért szállták meg Rukwanzit (több másik stratégiai jellegű pozícióval egyetemben) a kongói katonák, hogy minden lehetséges támadási kiindulópontot "lezárjanak", amely lépésük egyébként teljesen taccsra tette a helyi halászati üzletet.

A száműzetésben élő Bemba amúgy tényleg fontolgatja visszatérését Kongóba, és valószínűsíthető, hogy ismét ugandai támogatással próbál majd érvényesülni. Tavaly Kabila csapatai egyébként már a nyílt vizen is folyamatosan zaklatták az ugandai halászokat, és mivel a határ jelenleg teljesen ismeretlen mindenki számára, előfordult, hogy ugandai területen kobozták el halászok hálóit, halait és szegeztek fegyvert minden ugandaira. Remélhetőleg hamarosan majd nemzetközi bíróság el fogja dönteni a sziget hovatartozását, mert mindkét ország elég instabil alapon próbálja magáénak kikiáltani a szigetet: Uganda egy 1971-es, ősrégi, saját földhivatala által kibocsátott térkép, Kongó pedig szimplán csak az alapján, hogy jelenleg az 1000 fős lakosság nagyobbik fele kongói származású. A 2007 augusztusi incidens utáni hónapokban egyébként szintén történtek kongói támadások, az egyik során három ugandai állampolgár életét is vesztette.

A jelenlegi helyzet tehát az, hogy Rukwanzin több tucat kongói katona állomásozik és nagyjából 1000 halász próbálja megszerezni a napi betevőt (nagyjából 80%-uk kongói), a politikusok pedig diplomáciai úton próbálják meg rendezni a helyzetet, amelyre egyébként már mindkét fél többször tett ígéretet. Az irányítást a terület felett ugandai oldalról a kijelölt megbízott helyi képviselője, kongói oldalról pedig a hadsereg és törzsi vezetők gyakorolják. Ami jó jel lehet, hogy egy regionális amerikai mediátor szervezet is belépett az ügybe, és próbál közvetíteni az államok között. Valószínűleg az lenne most a legcélszerűbb, amiről még 2006-ban megállapodtak (akkor még békésebben csordogált az ügy) a felek Tanzániában, azaz közös irányítás alá vonni a szigetet, de a mai napig csak az ugandai megbízott lett kijelölve, szegény Kabilának és Kongónak van bőven más is, ami miatt fájhat a feje.

A helyzetről tökéletesen elmond mindent az a mondat, amelyet egy észak-kivui törzsi vezető mondott (Észak-Kivu ott van a közelben), amikor 2003-ban kiderült, olaj van az Albert-tóban: "Ebből háború lesz". Idén márciusban a két ország elnöke, Kabila és Museveni, közös találkozójukon több más dolog mellett megállapodtak a Rukwanzi-helyzet mielőbbi rendezéséről is, amely ügyben egyébként a 2007-es incidens óta más fejlemények is történtek. Egy nemzetközi szervezet 2008-as GPS vizsgálata alapján a sziget egyértelműen ugandai területen belül fekszik, legalább két kilométerre a határtól. Ezt hivatalosan be is jelentették egy ugandai konferencián, és állítólag a kongói szakértők is elfogadták az eredményeket. Talán ez és a két elnök megegyezése véget vethet az olaj 2003-as felfedezése előtt csak a helyi lakosok által ismert, önmagában értéktelen földdarab körüli hercehurcának.

Mindenesetre amennyire tudom,a mai napig semmiféle lépés nem történt a konfliktus feloldására (a katonák még mindig a szigeten állomásoznak), sőt Kongó folyamatosan azzal vádolja Ugandát, hogy a bizonytalan helyzetet kihasználva egyenesen ellopja az ő olajukat. Egy non-profit szervezet szerint egyébként csak a két ország civil összefogásai kényszeríthetik a kormányokat végre a megegyezésre, valamint az olaj nyomon követhető kitermelésére, értékesítésére és a bevételek elosztására.

Hozzászólások:

21 válasz érkezett eddig a következő írásra: “A Rukwanzi-incidens”

  1. Neocon
    június 12th, 2009 @ 22:36

    “Egy non-profit szervezet szerint egyébként csak a két ország civil összefogásai kényszeríthetik a kormányokat végre a megegyezésre, valamint az olaj nyomon követhető kitermelésére, értékesítésére és a bevételek elosztására.” Holgyeim es uraim, az ev marhasagat olvashattak! Ugyanmar, nem lesz itt semmifele nyomon kovetheto ertekesites stb. ez szintiszta naivsag 2008 Afrikajaban.

  2. sapuh
    június 12th, 2009 @ 22:36

    Azért az “olaj van az Albert-tóban” mondatrész, gondolom, “olaj van az Albert-tó alatt” akart lenni. Mert különben a kongói katonák nagyon jót tesznek a helyikkel, mikor elkobozzák a halászhálóikat :)

  3. Legelő Őse
    június 12th, 2009 @ 23:19

    Tudjátok kire hasonlít a képen bal fent az az ember? A Houseból az orvosra. Már nem a főszereplőre…

  4. Legelő Őse
    június 12th, 2009 @ 23:19

    …vagy lehet hogy testvérek?

  5. Viktus
    június 12th, 2009 @ 23:19

    Egy fontos tényezőt kihagyott a szerző. Melyik olajtársaságok is mozgolódnak a háttérben … az emberszabásúak úgy szoktak harcolászni, ha a nagy fehér embör ad nékik pínzt meg fegyvert rá az érdekeinek megfelelően.

  6. Viktus
    június 12th, 2009 @ 23:20

    @Legelő Őse:

    Melyik a kettő közül? :D :P

  7. Legelő Őse
    június 12th, 2009 @ 23:56

    @Viktus: a test vére…az olyan orvosi…

  8. Szűcslaci
    június 13th, 2009 @ 05:42

    @Neocon:
    már 2009 Afrikája van

  9. dr. Wilbur Swain
    június 13th, 2009 @ 09:19

    @Legelő Őse: persze, kiköpött Dr. Chase :)

  10. Neocon
    június 13th, 2009 @ 09:30

    @Szűcslaci: ezek szerint en meg leragadtam 2008-ban. :)

  11. espadazo
    június 13th, 2009 @ 10:32

    Én ismerek olyan anyát, aki kitagadta a gyerekét, mert az elveszítette a metszőollót… Méghogy “jelentéktelen földdarab”! :-)

  12. Zed_911
    június 13th, 2009 @ 11:11

    Dicaprion után szabadon:
    T.I.A. – This is Africa

  13. blacklord
    június 13th, 2009 @ 12:00

    Viktus, te mekkora egy paraszt vagy… Megnézném, hogy akkor is ekkora szád lenne-e, ha tisztán saját érdemedből a világ egyik másik szegletébe születtél volna meg… Mondjuk Kína valami backwater vidékén, vagy Zimbabwe dús szavannáin valahol.

  14. joungen
    június 13th, 2009 @ 12:26

    Érdekes megfigyelni, hogy mi folyik itt kicsiben – ez alapján körülbelül el lehet képzelni, hogy a Nagy Fehér faj milyen módszerekkel rabolta ki a világot hosszú évszázadok alatt. Ők leölik egymást kapzsiságból, hogy mi felzabáljuk az olajat, amivel hosszútávon tönkretesszük a bolygót, hogy azután majd együtt szívjanak emiatt az Ő és a Mi unokáink… Képzeld el mi mehetett annó kicsiben a fűszerekért. Vagy az aranyért. Mennyi vér. De semmi gond Afrikába már exportálják nagyban a kereszténységet is Vatikánból, majd lesz nékik lelki üdv és Tesco. Még 100 év.

  15. sapuh
    június 13th, 2009 @ 12:43

    @joungen: Olyan unalmas ez a “csúnya fehérek” szöveg. Amelyik birodalomnak volt hozzá ereje, az elvette a gyengébb népektől, ami neki kellett. Az ókortól kezdve napjainkig. Vagy neked nagyobb boldogság, hogy most már Kína is nyomul Afrikában?

    Az a Kína, amely pár évtizede még romokban volt a japán
    megszállás és a hosszú polgárháború miatt. Vajon Afrikának miért nem sikerült az, ami Kínának, Tajvannak, Szingapúrnak, Koreának és szinte sz összes többi távol-keleti országnak?

    Afrikába egyébként az iszlámot sajnos jóval nagyobb tételben “exportálják”, így aztán akad egy újabb ok a háborúra: a rendkívül humánus saría bevezetéséért lehet harcolni Nigériától Szomáliáig.

  16. Bukowszky
    június 13th, 2009 @ 12:48

    az egész mögött természtesen az olaj van meg az esztelen, vak gyűlölet és önzés. Természetesen Amerika és úgy általában a nyugati világ olajban érdekelt nagytőkés gengszterei miatt folyik ismét a vér.

  17. Bukowszky
    június 13th, 2009 @ 12:51

    észre kellene venni, nagyokosok, hogy mi ugyan fehérek vagyunk, de ebben a játszmában velünk ugyanúgy bánik a nyugat, mint a feketékkel. Egészen szánalmasan röhejes az, amikor egy magyar hőzöng a nagy fehér felsőbbrendűségről.. amelyben van egy milliomodrésznyi igazság, de nekünk nem sok közünk van hozzá.. és ezen az EU meg NATO meg semmilyen tagság nem képes változtatni.. ezen MI tudnánk változtatni, de ugyanolyan kiszolgáltatottak vagyunk, mint a feketék.

  18. WinG
    június 13th, 2009 @ 12:51

    nincs mese, ki kell irtani a fehéreket. csináljunk masszív öngyilkosságot, bár sajna én is fehér vagyok, de ezzel megmentenénk a bolygót. gonosz fehérek, mocskos fehérek, nélkülünk tuti világbéke, virágporszag, szerelem és szeretet uralkodna a Naprencerben.

    miért büdösek a fehérek? hogy a vakok is tudják utálni őket! szabadságot az önrasszizmusnak!

  19. tiborc2008
    június 13th, 2009 @ 12:58

    “egy regionális amerikai mediátor szervezet is belépett az ügybe”

    Úgy sejtem, az olaj nem lesz se Ugandáé, se Kongóé…

  20. Bukowszky
    június 13th, 2009 @ 13:05

    az olaj fekete, a dollár zöld, az afrikai föld meg a vértől vörös.

    az meg, hogy egy magyar milyen színű, vastagon le van szarva. sajnos.

  21. madzsari
    június 13th, 2009 @ 19:09

    már korábban felmerült a kérdés, de mintha nem jött volna rá válasz. Lehet azt tudni, hogy melyik két olajtársaság (milyen háttérrel) kutat térségben? A Heritage Oil neve elhangzott, de mögöttük melyik olajcsoport áll?

    Egyébként meg ez egy nagyon klassz blog, gratulálok!

Szólj hozzá!





  • Archívum

  • Címkék