Bissau-Guinea: összeomlóban a demokrácia

Közzététel ideje | június 5, 2009 | Még nincs hozzászólás | GaceTillerro

Bissau-Guineában úgy tűnik, egyre instabilabb a politikai és társadalmi helyzet, a mai legfrissebb hírek is azt mutatják, hogy az országban szinte teljesen összeomlott a demokrácia. A Reuters hírügynökség jelentette délután, hogy az ország katonai rendőrsége saját házában meggyilkolta a néha Vieira elnök közeli jóbarátját, Baciro Dabo földügyi minisztert (konkrétan nem teljesen ezt takarja a poszt, de nagyjából ennek felel meg), de az egykori védelmi miniszter, Helder Proenca és az egykori miniszterelnök, Faustino Embali is áldozatul esett a nemzetbiztonsági szervek akciójának.

Szemtanúk elmondása szerint egy egyenruhásokkal telezsúfolt terepjáró fékezett a reggeli órákban Dabo háza előtt, majd a katonák behatoltak az épületekbe és hamarosan jött a hír, hogy a politikus meghalt az akció során. A katonai rendőrség is közleményt adott ki nem sokkal az események után, melyben szűkszavúan elmondták, hogy egy puccs főszervezői ellen léptek fel az akció során, és csak szerencsétlen véletleneknek köszönhető, hogy a gyanúsítottak néhánya meghalt. Na persze, állítólag Faustino Embalit őrizetbe is vették már és később a rendőrségi őrizetben veszítette életét. A kiadott közlemény szerint Proenca vezetésével az összeesküvők arra készültek, hogy meggyilkolják a vezérkari főnököt és az átmeneti államelnököt, Raimundo Pereirát (a parlament elnöke az alkotmánynak megfelelően lépett Vieria után hatalomra, egészen az új elnök megválasztásáig marad pozíciójában), majd a parlament feloszlatásával katonai diktatúrát vezetnek be az országban.

Az országban, amelynek függetlensége óta nem volt része két egymást követő békés évben, és amely az utóbbi időben a Dél-Amerikából becsempészett drog legfontosabb tranzitországává vált. Helyi újságírók és rádiók szerint egyébként lehet, hogy pont a drog áll a gyilkosságok hátterében, ugyanis ismert volt, hogy Dabo elég erős esélyese volt a három hét múlva megrendezésre kerülő elnökválasztásnak, és szintén ismert volt drogokról alkotott határozott véleménye is. Várható volt, hogy a holnap kezdődő kampányidőszakban is hangoztatta volna drogellenes nézeteit, ami biztos nem nyerte el bizonyos csoportok tetszését. Ezek a bizonyos csoportok pedig a dél-amerikai drogkartellek és helyi megbízottjaik, akik ma már minden módon (egyre népszerűbb az emberi öszvér módszer), mindenfajta drogot, minden mennyiségben csempésznek be Európába, ahol a kereslet folyamatosan növekszik.

Két érdekes mozzanat is azt sugallja, hogy ez egy erősen politikai irányultságú akció volt: egyrészt Dabo felesége azt állítja, hogy férje még mellette aludt az ágyban, amikor a fegyveresek rájuk törték az ajtót és szó nélkül tüzelni kezdtek a békésen szundikáló politikusra. Másrészt pedig Helder Proenca házánál elég súlyos tűzharc is kialakult a katonák és az egykori védelmi miniszter testőrei között, végül utóbbiak közül ketten holtan maradtak a helyszínen. Kérdem én, ha egy "békés" letartóztatásra megy a katonai rendőrség, akkor könnyedén megvárhatták volna, míg Proenca kisétál hozzájuk a kapun testőrei gyűrűjében. Nem, kizárt, hogy itt szimplán őrizetbe venni mentek a katonai rendőrök. A BBC egyik afrikai szakértője szerint ezután elég nagy az esély rá, hogy a három hét múlva esedékes választásokat újabb hónapokra elhalaszthatják, ami pedig az instabil politikai helyzetet, a hatalmi vákumot kihasználó drogmaffia malmára hajthatja a vizet.

De ha ez igaz lenne, hogy bűnözők "utasítására" hajtotta végre az akciót a katonai rendőrség, akkor egyértelműen beigazolódik az Egyesült Államok februári jelentése, mely Bissua-Guineát a drogkartellek által irányított országnak nevezte. Akkor most ki is irányítja konkrétan az országot? Papíron Pereira, aki tökéletes báb a demokrácia álcájához, valójában azonban a hatalom a katonaság kezében, akik márciusban saját kezükbe vették a dolgokat és hű vezetőjük állítólagos meggyilkolása miatt leszámoltak a hosszú ideje diktátorként ügyködő államelnökkel, Vieirával. A mai nap folyamán egyébként tucatnyi embert vettek még őrizetbe állítólagos államellenes szervezkedés vádjával, ők valószínűleg jó mélyen eltűnnek a börtönök mélyén pár évre.

Egy helyi újságíró telefonos nyilatkozatában egyébként elmondta, a helyi vélekedés szerint Dabonak azért kellett meghalnia, mert a katonai vezetők féltek, hogy esetleges hatalomra kerülése esetén felelősségre vonná Vieira gyilkosait, akik közül azóta sem került elő senki sem (pedig helyi jogvédők szerint mindenki tudja, ki áll a dolgok hátterében). Mindenesetre ha megtartják a választásokat három hét múlva, akkor remélhetőleg a megmaradt 12 jelölt körül olyasvalaki fog hatalomra kerülni, aki végre a jó útra állítja ezt az alapvetően rendkívül barátságos kis országot.

Korábbi eseményekről:
http://mindennapiafrika.blog.hu/tags/bissau_guinea
 

Hozzászólások:

Szólj hozzá!





  • Archívum

  • Címkék