A Gacaca-éra vége: egy korszak lezárult

Miután az illetékes ruandai hatóságok nemrégiben bejelentették, hogy a nyár folyamán végleg megszüntetik az ún. Gacaca (a szó jelentése "a füvön") bíróságokat Ruandában, úgy gondoltam, röviden áttekintem, milyen eredményekkel és következményekkel fejezi be működését ez a nemzetközi jogban eléggé különleges elbírálást élvező, hagyományos ítélkezési formát lehetővé tevő rendszer. Anno még 2001-ben azért hozták létre ezeket [...]

Obama után itt az újabb vendég

Barack Obama amerikai elnök nemrégiben történt, több országot érintő, hangzatos beszédektől hemzsegő és afféle "kéznyújtásként" értelmezhető afrikai túrája után itt az újabb vendég, Washington ősi vetélytársa, Moszkva is elküldte vezető emberét a fekete kontinensre. Dmitry Medvegyev orosz elnök a napokban kezdte el a négy országot (Egyiptomot, Nigériát, Angolát és Namíbiát) érintő afrikai utazását, amely egyértelműen [...]

Algéria: lehet itt valaha iszlám állam?

Azt hiszem, a blog legelső posztjában (valamikor úgy 2007-ben) is egy algériai bombatámadásról írtam, és sajnos megállapítható, hogy az azóta eltelt hónapok során sem változott semmit a helyzet Algériában, sőt, talán rosszabb is lett. Most a legutóbbi brutális robbantás kapcsán kicsit áttekintem, mi is történt az elmúlt évben, és mi várható a jövőben. A történelemről [...]

Néhány érdekes karikatúra Afrikáról

Internet-szerte rengeteg oldal foglalkozik politikai karikatúrákkal, közülük nagy sok publikál napi afrikai kérdésekkel kapcsolatos képsorokat, képeket is. Ezek közül szemezgettem kicsit, afféle pihentető szórakozás gyanánt. Minden esetben igyekeztem a források szabályait, jogait figyelembe venni. 1.  "..és a vezető halálok versenyének új éllovasa az afrika kontinensen!…(Az AIDS megelőzve a háborúkat és a maláriát)"   2. "Aranyásók" [...]

Ugandai katonaélet a hazától távol

Az utóbbi időszakban mondhatni eléggé rájár a rúd a külföldön szolgálatot teljesítő – akár önkéntesen, akár nem – ugandai katonákra. Bizony, vannak ilyenek, és nem is kevesen, mindent egybevetve több tízezerre rúg a számuk. Afrikában jelentősebb számú ugandai rendőr és katona képviselteti magát Szudánban, ahol a darfúri konfliktusban próbálják megvédeni az ártatlan civileket, több-kevesebb sikerrel. [...]

Dél-Afrikai Köztársaság: ahol a nemi erőszak a mindennapok része

Ahogy arról már több ízben írtam, az afrikai kontinensen belül a Dél-Afrikai Köztársaságban követik el a napvilágra került nemi erőszakok egy rendkívül jelentős hányadát, de még világszinten is magas az ilyen bűncselekmények aránya itt. A legtöbbször nők ellen elkövetett ilyen bűnesetek száma évről-évre folyamatosan nő, a világ "nemi erőszak fővárosának" tartott Johannesburgban egyértelmű a bandatevékenység [...]

keep looking »
  • Archívum

  • Címkék