Diktátorok Afrikában – 7. rész

Közzététel ideje | május 17, 2009 | 4 hozzászólás | GaceTillerro

Ahogy szinte az összes afrikai országnak, úgy Csádnak is bőven van sötét folt a múltjában, az egyik legbrutálisabb évtized az országban Hisséné Habré elnöki uralmához köthető, amely 1982-től 1990-ig tartott. Habré párizsi tanulmányai és különböző végzettségek megszerzése után, a harmincas éveiben különböző lázadó, radikális szervezetek soraiban tűnt fel (pedig eredetileg épp az ellenük való harc miatt küldték ide), végül az Északi Fegyveres Erők (FAN) soraiban állapodott meg, és igazából 1974-ben vált ismertté a neve, amikor társaival megtámadott egy európaiakat szállító konvojt, és három embert pénzszerzési céllal elraboltak (történetükről pár évvel ezelőtt még film is készült).

Még a váltságdíjról és a szabadon engedésről szóló tárgyalások javában zajlottak, amikor Habré és társai (főként a FAN vezetője, Goukouni Oueddei) között ellentétek alakultak ki, és hősünk valamelyest eltávolodott a FAN radikálisaitól. Politikai kapcsolatai az elkövetkező években jelentősen megerősödtek, köszönhetően főleg az országban ekkor fennálló rendkívül instabil helyzetnek, és így nem volt meglepő, amikor 1978-ban Csád miniszterelnöke lett. Ez nem tartott soká, az egy múlva történt választásokon az őt kinevező Felix Malloum megbukott (utódja a FAN egyik alapítója, a fent már említett Goukouni Oueddei lett), és így Habrénak is mennie kellett. Persze Hisséné nem hagyta sokáig, hogy nagy riválisa és ellenfele sokáig uralkodjon, 1982. júniusában katonai puccsot hajtott végre Oueddei ellen, és átvette Csád irányítását.

Ami ezután következett, az még a sokat látott északi radikálisokat is meglepte. Habré rendkívül gyorsan egyeduralmat vezetett be, megszüntette a miniszterelnök, és több miniszter posztját is, majd létrehozta máig félelemmel emlegetett brutális titkosrendőrségét, a Dokumentációs és Biztonsági Bizottságot (DSD), amelynek fő célja minden, Habré ellenes szervezet, személy likvidálása volt. Ez a valóságban tulajdonképpen népirtást jelentett, hiszen több etnikum egy az egyben elutasította Hisséné uralkodását és minden eszközzel tiltakoztak, küzdöttek ellene. Tucatnyi jelentősebb mészárlást hajtottak végre a DSD csapatai az országban a nyolcvanas években, a két legjelentősebb az 1987-es, Hadjerai etnikum, és az 1989-es Zaghawa (amely a legerősebb ellenzéke volt a diktátornak) etnikum elleni iszonyatos mészárlás volt.

Mindenkit meggyilkoltatott, akiről csak egy kicsit is úgy gondolta, hogy veszélyes lehet rendszerére, és bár a pontos adatokat nem lehet megbecsülni sem, egy 1992-es jelentés legalább 40 ezer politikai gyilkosságról és legalább 250 ezer kínvallatásról és bebörtönzésről szól. Habré összes közeli embere saját "fajtájából", a Gorane etnikai csoportból került ki, miniszterei, katonai vezetői és a DSD szinte összes tagja is közéjük tartozott. Uralmának borzalmai azért maradhattak ilyen sokáig megtorlatlanul, ugyanis mint sok más helyen a világban, az USA és Franciaország támogatta rezsimjét, amelyet tökéletes eszköznek láttak a líbiai diktátor, Moemmar el-Qaddafi (vagy Kadhafi, kinek hogy tetszik) elleni harcban.

Az 1975 és 1988 közöt zajló Líbia-Csád háborúban is kulcsszerepet játszottak Habré külföldi támogatói, akiknek köszönhetően Csád végül megnyerte azt a harcot. Ami még meglepőbb, hogy kiszivárgott adatok azt mutatják, a CIA rengeteget segített a DSD kiképzésében, kihallgatási és megfélemlítési módszereket tanítottak csádi társaiknak, sőt több brutális kihallgatáson maguk mutatták be a technikák alkalmazását. Emellett az amerikaiak pénzelték és támogatták (állítólag) a Mozaik névre hallgató regionális szintű hálózatot is, amelynek célja a Csádból külföldre menekült politikai ellenfelek levadászása volt. Az országban a brutális kínzások mindennaposak voltak a börtönökben, bárkit be lehetett vinni alap nélküli államellenes vádakkal, és lehet, hogy többé az illető sose került elő. És a politikai ellenfelek kizárólag más etnikumokból kerültek ki, ezért lehet gond nélkül etnikai tisztogatás vádjával is illetni Habré tevékenységét.

Ugyan tetteire mentességként fel lehetne hozni az ellene irányuló legalább egy tucatnyi puccskísérletet, de ez sem adhat okot a brutális etnikai tisztogatásaira. A főváros egyik uszodájából átalakított, "Piscine" néven ismertté váló kínzókamra volt a legfélelmetesebb hely az egész országban, ahol a DSD emberei válogatott borzalmakat elkövetve, bárkit bármilyen vallomásra rábírtak. Elektromos áram alkalmazása, gáz pumpálása a szemekbe, tűzzel való kínzás, mind-mind a DSD módszerei között kaptak helyet, sőt időnként autók kipufogóját kellett a szájukba venniük a szerencsétlen áldozatoknak, miközben kövér gázzal járatták a motort. Gyakoriak voltak a napokig tartó éheztetések és felkötözések, és így nem volt meglepő, hogy a fentebb már említett tucatnyi puccskísérlet megtörtént.

Amelyek közül végül aztán az egyik sikerrel járt, méghozzá a Zaghawa etnikum által szervezett, amikor is Idriss Déby, a mostani elnök, embereivel 1990-ben elfoglalta a fővárost és menekülésre késztette Habrét és közeli embereit, akik végül Szenegálban találtak biztonságos búvóhelyet. Itt aztán nyugodtan éldegélt a továbbiakban, hiába próbáltak meg mindent egykori áldozatai és ellenfelei, Szenegál nem igazán partner Habré kiadatásában és megbüntetésében. Távollétében Csádban már halálra ítélték, de jelenleg is folyamatban van az a jogi hercehurca, amelynek célja, hogy Csád történetének egyik legsötétebb alakja végre megkaphassa büntetését. Ennyit az áldozatok is megérdemelnének.

Hisséné „Afrika Pinochet tábornoka” Habré alig 8 éves uralmának mérlege:

Halottak száma: hozzávetőleg 40-50 ezer ember

Bebörtönzöttek, megkínzottak száma: legalább 250 ezer ember

Elmenekültek, megfélemlítettek, megalázottak száma: legalább 1 millió ember
 

Hozzászólások: