Az elfeledett Dél-Szudán mindennapi szenvedései

Közzététel ideje | április 23, 2009 | 10 hozzászólás | GaceTillerro

Mint ahogy már többször említettem Szudánról szóló posztjaimban, ebben a hatalmas és rendkívül változatos összetételű lakossággal rendelkező országban nem csak a darfúri régióban folynak napjainkban harcok, csak ez az a konfliktus, amelyik a legnagyobb nemzetközi médiafigyelmet vívta ki magának.

Ott van az ország keleti része (főleg a Vörös-tenger és a Kassala tartományok), ahol a Keleti Front néven ismertté vált, több lázadó csoportból létrejött milícia folytatja évek óta harcát a kormány ellen, az olajbevételek igazságtalan elosztása és minimális politikai visszhangjuk miatt. Érdekesség, hogy a Keleti Frontba tartozik a darfúri konfliktus egyik kirobbantójának számító Igazság és Egyenlőség Mozgalom (JEM) is, amely azért csatlakozott az ország másik felén operáló lázadókhoz, hogy az egész országra kiterjedő, nemzeti mozgalommá nőjje ki magát. A határ menti tartomány harcosainak küzdelmét sokáig támogatta Eritrea is, válaszul arra, hogy a szudáni kormány az eritreai iszlamista lázadókat támogatta (plusz egy esetleges jövőbeni Eritrea-Etiópia háborúra gondolva), de aztán 2005-ben változtatott álláspontján, és segítségének hála 2006-ban a szudáni kormány és a Front békeegyezményt írt alá, amely részletesen taglalta a béke feltételeit (jobb politikai képviselet, több olajpénz a régiónak az egyik oldalon, fegyverletétel a másik oldalon). És bár az egyezség meghozta hatását és béke köszöntött a régióra, manapság már ismét zúgólódás és szervezkedés jellemző a tartományokra, olyannyira, hogy egyes szakértők szerint a kormány a Darfúrban már "bevált" Janjaweed bevetését fontolgatja itt is, hogy biztosítsa az olajbevételek zavartalan áramlását (ehhez egyébként a rengeteg itt állomásozó kormánykatona is hozzájárul).

De nem ez most rövid posztom fő témája, hanem az ország déli része, ott is a Jonglei tartomány, amelyben az IRIN hírügynökség jelentései szerint brutális harcok zajlanak két etnikum tagjai között. Bár az, hogy harc, az túlzás, hiszen ahogy a hírekből kiderül, április 18.-án állig felfegyverzett harcosok a Murle etnikumból lerohanták a Lou Nuer népcsoport által lakott egyik falut, és hozzávetőleg 200-300 embert szó szerint lemészároltak. Ahogy az ENSZ békefenntartó missziójának, az UNMIS-nak a megbízott régiós vezetője, David Gressly elmondta, a feszültségeket már korábban is lehetett érezni, voltak kisebb-nagyobb harcok is, de ilyen szintű támadásokra csak az utóbbi időben van példa, és ez rendkívül aggasztó a déli régió biztonságát illetően, hiszen itt már amúgy sem volt túl könnyű az élet, az ugandai és a kongói határ közelségét is figyelembevéve.

A korábbi harcok főként területi viták, állatok legeltetése körüli ellentétek miatt robbantak ki, de ahogy Gressly jubai sajtótájékoztatóján kiemelte, egyre jobban érezhető a harcok etnikai vonulata is. A támadások egyre nagyobb számban nők és gyerekek ellen irányulnak, és most már a felek nem elégednek meg néhány gyilkossággal, egyre többször rombolnak ész nélkül és égetnek fel falvakat. Bár a megbízott azt cáfolta, hogy itt magasabb szintű célok is szerepet játszanának a történetben, de sokak szerint a kormány keze lehet az etnikumok közötti ellentétek növekedésében, hiszen egy instabil dél nagyon jól jöhet Kartúm távolabbi céljaihoz. Márciusban, egy másik kietlen vidéken, a Pibor államban is összecsapott a Lou Nuer és a Murle, akkor legalább 750 ember halt meg a harcokban, amely akkor nem mészárlás volt egyszerűen, hanem két szembenálló, feldühödött tömeg összecsapása.

A régió hatalmas és kietlen, ezért (mint ahogy Darfúrban is láttuk) rendkívül nehéz a békefenntartást megoldani, de ahogy Gressly kiemelte, az ENSZ mindent meg fog tenni Dél-Szudán békéjének érdekében (is). Szintén ő volt az, aki még 2006-ban nagy örömmel fényképezkedett egy Aboko megyei fegyverletételen, amely az Észak-Szudán és Dél-Szudán között vívott sok éves polgárháború lezárása után is fennálló helyi harcok megfékezésének egyik szép pillanata volt. Persze, mint az gyorsan kiderült, ez egy ritka esemény volt, a helyi milíciák és a törzsek nem voltak hajlandóak letenni a fegyvert, hiszen a Lou folyamatosan a Murle fenyegetésében volt kénytelen élni. 2005-től kezdődően tucatnyi támadást hajtottak végre a Murle törzs tagjai riválisuk falvai ellen, több száz embert meggyilkolva. Akkor hiába próbáltak meg helyi rendőrséget felállítani, a most is létező szervezet tulajdonképpen hatástalan és képtelen a kitűzött feladatát elérni. Ráadásul az etnikai feszültségek és a védelem hiánya miatt a segélyszervezetek sem hajlandóak a régióba jönni, ezért az élet rendkívül nehéz. Nincsenek iskolák, kórházak, a fiatalok számára az egyetlen megélhetési forrást a rablások és a támadások jelentik.

Hozzászólások: