al-Shabaab: harc a hitetlenek ellen Szomáliában

Közzététel ideje | április 5, 2009 | 12 hozzászólás | GaceTillerro

Az al-Shabaab szó az arab nyelvben fiatalok közösségét, mozgalmát jelenti, és a világ legtöbb országában általában sportegyesületek, iskolák vagy közösségi szerveződések választják maguknak ezt a nevet, amelyhez azonban az utóbbi években egy kellemetlen jelentés is társítható Szomáliának köszönhetően. A mára már tényleg csak papíron egy országnak számító afrikai államban (amely kétség nélkül a világ jelenlegi egyik legveszélyesebb helye) még 2006 elején robbant ki újra a polgárháború az Iszlám Bíróságok Szövetsége (ICU) és egy akkori egységszerveződés, az ARPCT (ez a legjelentősebb hadurakat és névlegesen a kormányt is soraiban tudhatta) között, ami tulajdonképpen két világnézet összecsapása is volt.

Az ICU a most tárgyalásra kerülő al-Shabaab milícia vezérletével még ugyanebben az évben eldöntötte a harcok kimenetelét, és Mogadishu egészét is irányítása alá vonta, szinte minimálisra zsugorítva a központi kormány hatáskörét és összeroppantva az ARPCT szövetségét. Ekkor látta Etiópia (és az Egyesült Államok) elérkezettnek az időt a beavatkozásra, még mielőtt teljesen eldőlt volna a helyzet, etióp támogatással a központi szomáliai kormány csapata elkezdték visszaszorítani az iszlám előtörést, és 2008 végére erőteljes amerikai segítséggel (ami jelen esetben technikai és taktikai támogatás volt) szinte teljesen el is söpörték az ICU-t, amely meg is szűnt létezni, mint politikai erő.

Helyette azonban radikálisan szélsőséges iszlám csoportok alakultak, ezzel is jelezve, hogy a háborúnak kétségtelenül nincs vége. Ennek ellenére 2009 elején hosszas, ENSZ által tető alá hozott tárgyalások után, a központi kormányzat és a Sharif Sheikh Ahmed sejk vezette új iszlám politikai szervezet, a Szövetség Szomália Újrafelszabadításáért (ARS) paktumot írt alá Dzsibutiban, és az ebben foglalt hatalommegosztásnak köszönhetően a sejket január végén a Szomáliai Köztársaság elnökévé választották. Ez végre megszilárdíthatja kicsit a kormány szerepét az országban, mindenesetre az északi területek irányításáért már régóta regionális szervezetek felelnek, például Szomáliföld és Puntföld szinte már tényleg független országnak számít. Így nem lesz könnyű a sejk dolga, de végre valahára látni a fényt az alagút végén, hogy egyszer talán béke lesz ezeken a földeken.

Mindenesetre ebben a posztban nem magáról az országról szerettem volna írni, hanem arról a szervezetről, amely az ICU szerepének gyengülése során jött létre az elmúlt években, és amely az egyik legnagyobb ellenfele lehet a nemrég létrejött központi hatalomnak. Az al-Shabaab mílicia akkor jött létre, amikor már látható volt, hogy az ICU nem fog bírni az egyesült etióp-kormányzati-amerikai tengely nyomásával, nagyjából 3000 ezer radikális iszlám harcos hozta létre a Hizbul Shabaabot, a Fiatalok Pártját, amely legfontosabb céljának az etióp és nem iszlám elnyomók elleni harcot tűzte ki célul. Ennek megvalósításához pedig a már eléggé ismert módszereket választották, kisebb sejtek létrehozásával robbantások és brutális mészárlások segítségével próbálták segíteni az akkor még úgy-ahogy létező Iszlám Bíróságok Szövetségét.

AZ ICU megszűntével az al-Shabaab mára az országban működő tucatnyi radikális iszlám szervezet "zászlóshajójává" vált, sokan az afrikai táliboknak nevezik őket. Folyamatosan toboroz harcosokat a Dzsihádhoz, nem csak Szomáliában de világszerte, így jópár, szomáliai gyökerekkel rendelkező amerikai állampolgár is van soraikban. Micsoda hit, micsoda fanatizmus kell ahhoz, hogy valaki feladjon egy "amerikai álmot" azért, hogy koszos kalyibák sötétjében várja, mikor indulhat a hitetlenek megtérítésére, ugye? Soraikban ott vannak azok a kemény veteránok is, akik Mogadishu utcáin véres harcokban legyőzték az ARPCT harcosait, ők képezik a belső kör nagy részét, és ők hajtják végre az újoncok 6 hetes alapkiképzését, amely sok esetben Eritreában folytatódik speciális tanulmányokkal. Gyanítható, hogy a szomáliai vizeken garázdálkodó kalózcsapatok egyes alakulatai is az al-Shabaab számára gyűjtenek bevételt, amely meghátrálás nélkül vívja harcát az iszlám ellenségei ellen, még napjainkban is.

Ahogy egykori (mára már kiugrott és névtelenségben bújkáló) al-Shabaab tagok elmondták, a valószínűsíthetően 2004 körül létrejött szervezetbe bárki beléphetett, akit meggyőztek a buzdító szavak (és jópár fiatal, munka nélkül nyomorgót sikerült meggyőzni), de belépése után keményen leellenőrizték múltját és kapcsolatait, így próbálva elkerülni az esetleges kémeket. A hat hetes kiképzés után (amely főként állóképesség fejlesztésből és lövészetből áll) az újoncokat egyből a mélyvízbe dobták, az akkor még véresen dúló kormányellenes háború első vonalába vonultak a fiatalok. Mára ez annyiban változott, hogy most már inkább küldetéseket kell végrehajtani az új belépőknek, akiknek a száma az ICU összeomlásával jelentősen lecsökkent, az egykoron 15 ezer főt is számláló szervezet ma már csak 7-9 ezer tagot számlál.

A kiképzésen legjobban teljesítőket Eritreába küldik, ahol újabb két kemény hét vár rájuk, melyek során mélyebben elmélyedhetnek a robbantások rejtelmeiben, autóba szerelt pokolgépek, öngyilkos merényletekhez mellények, különböző fegyverek alkatrészeiből újabb fegyverek kreálása és hasonló tantárgyak voltak-vannak az órarendben. Az oktatók többnyire eritreaiak, néhány szomáliaival kiegészülve, és a hazatérők minden esetben átadják tudásukat azoknak, akik nem utazhattak a "főiskolára".

A csoport alapítója és vezetője az a Adan Hashi Ayro, aki a kilencvenes évek nagy részét afganisztáni kiképzőtáborokban töltötte, innen az állítólagos al-Kaida kapcsolat és az afrikai tálibok elnevezés. Ayrot a csoport minden tagja istenként tiszteli, nem csak személyes karizmája miatt, hanem azért is, mert az al-Shabaab minden egyes tagjáról gondoskodik, étellel-itallal, lakhellyel, sőt havonta kb. 20-22 ezer forint "költőpénzt" is ad az embereinek. Ayro egyébként az ICU szervezetében is jelentős szerepet töltött be, ő volt az Iszlám Bíróságok Szövetsége legmagasabb szintű katonai vezetőinek egyike, akinek amerikai vádak szerint jelentős szerepe volt a korábban két kelet-afrikai amerikai nagykövetség elleni merényletben is.

Az al-Shabaab soraiban állítólag tucatnyi afrikai és közel-keleti állam harcosai szolgálnak, vannak itt kenyaiak (ők állítólag főként csak a nekik ígért közel havi 100 ezer forintnyi dollárért csatlakoznak), egyiptomiak, amerikaiak, sőt állítólag még afganisztáni harcosok is érkeztek Szomáliába. A sok külföldi egyébként új színt is hozott a szervezet taktikájába, míg korábban az öngyilkos merényletek, és az autóba szerelt pokolgépek nem voltak az úgymond "étlapon", addig a nagy számú iráni és egyiptomi érkezésével ezek váltak a legelterjedtebb eszközökké.

Az al-Shabaab a Mogadishutól délre fekvő területek egészét ellenőrzi, sőt állítólag Mogadishu egyes részein is ez a milícia az úr, ami azt is jelenti, hogy Ayro szervezete az Iszlám Bíróságok Szövetségének méltó utódjává vált. A legutolsó jelentős akciójuk az idei év februárjában volt, amikor egy öngyilkos merénylő az Afrikai Uniós békefenntartók egyik mogadishui bázisánál robbantotta fel magát, legalább 6 burundi katona halálát okozva. Ez is j
elzi, hogy a polgárháborúnak a hangzatos szavak ellenére sincs vége, egyszerűen csak más síkra helyeződött át, és ahogy mondjuk Irak példájából is láthatjuk, ezen a síkon egészen más módszerrel zajlanak a harcok. Szomália továbbra is szomorú jövő előtt áll.

 

Hozzászólások:

12 válasz érkezett eddig a következő írásra: “al-Shabaab: harc a hitetlenek ellen Szomáliában”

  1. tommygun
    április 5th, 2009 @ 13:08

    Kit érdekelnek? Haljanak éhen.

  2. tucano
    április 5th, 2009 @ 13:47

    Szomáliai menekültekkel járok iskolába, pont pénteken mesélték, hogy egyvalamiben van csak egység az országban, hogy tele a tökük az amerikai katonák akcióival. Nem is tudtam, hogy még ott vannak. A menekültek mondták, hogy mindennap Black Hawk Down. Azt hiszem nagy szerencséjük van, hogy kijutottak onnan.

  3. mokas_gizi
    április 5th, 2009 @ 15:27

    @Közöd??: Egy kicsit erős megfogalmazás, de sajnos igaz…

    A másik felettébb kényes találós kérdés:
    Azok a csodás nagy gyémánt bányák milyen vallású emberek kezében is van Dél Afrikában…?

  4. Bukowszky
    április 5th, 2009 @ 15:50

    tényleg nem normálisak ezek az emberek, az emberi faj szégyenei… szomália meg a világ segglyuka. atomot nekik szvsz

  5. imperial
    április 5th, 2009 @ 15:55

    Afrikát körbe kellene zárni, se ki se be, aztán megnézném, hogy ezek a majmok milyen gyorsan süllyednének vissza a kannibalizmusba.

  6. asas01
    április 5th, 2009 @ 17:33
  7. asas01
    április 5th, 2009 @ 17:36

    poetry.rotten.com/cannibalisme/

    Egészen elterjedt szokás a 3. világban.

  8. Közöd??
    április 5th, 2009 @ 17:39

    @imperial: abba sem hagyták szerintem

  9. Hakkar
    április 5th, 2009 @ 18:34

    Tommygun, Közöd, Imperial; Pont ti tehettek arról, hogy ők úgy élnek ahogy, hogy van merszetek mégis ítéletet mondani róluk? Csak üldögéltek jólakottan a biztonságos, kénylemes otthonaitokban a net előtt, és van pofátok elítélni embereket azért mert ők is élni akarnak. Semmit nem tudtok azokról az emberekről, arról kik ők, hogyan élnek, hogyan küzdenek, azért hogy a gyermekük legalább enni tudjon. Egy kretén iPhone átából hetekig ehetne egy gyerek Afrikában, itt meg van olyan barom aki hagyná, hagyja éhen halni. Megérdemelnétek egy tréfát a sorstól, hogy egy szép napon mondjuk sierra leone-ban ébredjetek, mondjuk egy menekült táborban. Kíváncsi vagyok hány percig maradnátok életben…

  10. csillagkutya7
    április 5th, 2009 @ 19:04

    @imperial:
    teljesen egyet értek!
    afrikából nem kapunk mást csak aids-et, ebolát, drogot, rengeteg betegséget és sok-sok éhenkórászt! 20 év múlva védeni kell majd az európai határokat ezek ellen!

  11. S. Annyi
    április 5th, 2009 @ 19:19

    Hitetlenekért nem kell Afrikába menni. Itt vannak a Parlamentben.

  12. Czelder Orbán
    április 5th, 2009 @ 22:23

    “…de végre valahára látni a fényt az alagút végén, hogy egyszer talán béke lesz ezeken a földeken”

    “Szomália továbbra is szomorú jövő előtt áll.”

    Itt némi ellentmondást érzek, kedves Gacetillero. :-)
    Egyébként nagy köszönet, hogy ismét ilyen magyar nyelven hiánypótló írást produkáltál.

    Másrészt egy jótanács: alkalmazd egy kicsit szigorúbban a moderációt, mert nem kell, hogy a sok retardált polidilit játsszon a kommentmezőben. Megmondta ezt már a jó öreg matula is!

    További sok sikert! :-)

    PS: Nigériáról lesz a közeljövőben írás?

Szólj hozzá!





  • Archívum

  • Címkék