Gambia: így terjed az öngyógyítás

Közzététel ideje | január 19, 2009 | 11 hozzászólás | GaceTillerro

Kelet- és Közép-Európában (így Magyarországon is), Ázsia és Dél-Amerika egyes térségeiben is elég gyakran szembesülhet az ember azzal a ténnyel, hogy bizonyos esetekben heteket, hónapokat kell várni bizonyos műtétekre, vagy órákat egy egyszerű vizsgálatra egy állami kórházban, csak azért, mert nincsen megfelelő számú képzett egészségügyi személyzet az adott intézményben. Ez a helyzet azonban Afrikában jelentkezik a legsúlyosabban, ahol szinte nincs is olyan ország, ahol ez ne okozna súlyos gondokat az egészségügyi rendszerben.

Nincs ez másképp az Afrika ékkövének tartott, és általában a fejlettebb arikai országok között számottartott Gambiában sem, hónapról-hónapra egyre erősebben érezhető az állami kórházakban fennálló szakemberhiány. Az oktatással nincs gond, rengetegen tanulnak orvosnak (ahogy máshol is), de egy gambiai állami kórházban dolgozni nem igazán nagy álom egy fiatal diplomás orvosnak. Az elmúlt évtized során az országban végzett egészségügyiek (orvosok, nővérek, más szakemberek) több, mint fele elhagyta az állami pályát, és non-profit szervezeteknél, magánkórházaknál vagy a legtöbb esetben külföldön kezdtek el dolgozni.

Az elmúlt években ez a hiány már odáig jutott, hogy egyes régiók kórházaiban az ellátás is veszélybe került, egyes szakmákban alig néhányan dolgoznak a picinyke országban. Mondjuk például fogorvosból sincs túl sok, nagyjából három tucat lehet. Az ország fővárosában, Banjulban található Viktória Királynő Oktató Kórház csak a 2003 és 2005 közt eltelt időszakban 250 nővérét veszítette el az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Ausztrália elszívó ereje miatt. Mamat Cham, a gambiai egészségügyi miniszter 2008. év végén tartott tájékoztatójából kiderült, hogy a vidéki intézmények a leginkább érintettek a kérdésben (ahogy Közép-Európában is a vidékiek, a falusiak szenvednek a legjobban ettől), egyes kórházakban elsőéves nővérek és rezidens orvosok irányítják a működést, miután mindenki, akinek valami kis tapasztalata volt, azonnal lelépett.

Akik esetleg maradnak, azok sem sokáig, mert a hirtelen rájuk szakadó pluszmunkát és a rengeteg túlórát a relatíve kevéske bérért nem hajlandóak elviselni. Egy átlagos kezdő orvos nagyjából 40-50 ezer forintnyi dalasit keres Gambiában, ezzel szemben egy magánkórházban akár ennek többszörösét is meg lehet keresni (mindezt Afrikában!!), arról pedig ne is beszéljünk, hogy Nagy-Britanniában a legutolsó, gyakorlattal sem rendelkező kezdő orvos is legalább 800 ezer forint körül keres havonta. Az elszívó hatás ellen a kormány megpróbál lehetőségeihez mérten fellépni, pluszjuttatásokat kínálnak az orvosoknak, jobban megfizetik a túlórákat és a rendelkezésre állást is, de Gambia intézkedéseket vár el az egészségügyi szakembereit elszívó országoktól is.

Ezt mondjuk én már nagyon időszerűen érzem, könnyen lehet egy fejlett ország büszke az egészségügyi rendszerére, amikor más országok adófizetői adják bele a szellemi tőkét. Tavaly a britek néhány lépést tettek is a folyamat ellensúlyozása érdekében, de mivel csak ők hoztak korlátozó intézkedéseket, az egésznek sok értelme nem volt. Ez egyébként nem csak Gambiában okoz problémát, hanem mindegyik afrikai országban, bármelyikre is bökjünk rá a térképen.

Ghánában például vannak olyan kórházak, ahol egyetlen orvos felügyel egy egész intézményt, amely akár 80-90 ezer ember ellátásáért felel. Mindez nem az oktatás hibája, hanem a nagy elszívók csábításának következménye, így állhat fenn az a helyzet, hogy Ghánában 100 ezer lakosra tíznél kevesebb, míg az Egyesült Államokban 200-nál is több orvos jut. Bár például az ameriakiak azzal védekeznek, hogy ezek az országok nem képeznek ki elegendő szakembert, a tények azért tények maradnak, Ghána orvosaiank több mint 30%-át elveszítette az elszívás miatt. Az egyedüli visszatartó erő talán a bérek emelése, a felszerelések javítása, és a túlterheltség csökkentése lehet, ez viszont a pénzhiány miatt nem fog összejönni valószínűleg.

Viszont az is tény, hogy vannak olyan országok Afrikában, ahol bizonyos végzettségű egészségügyi szakemberek egyszerűen nem kapnak munkát (például Kenyában a nővér végzettségűek egynegyede nem tud szakmájában elhelyezkedni), akik pedig kapnak munkát, azok túlterheltek és alulfizetettek, így érthető az egyre növekvő elvándorlás.

Mi lehet a jövő? Mindenképpen fontos a bérek és juttattások fejlesztése, valamint a kórházak technikai felszereltségének javítása, de valószínűleg a törvényi háttéren is javítani kellene, hogy a helyzet normalizálódjon. Legalább egy-két helyen.

Hozzászólások: