Afrikai Karácsony és Újév

Közzététel ideje | december 31, 2008 | 2 hozzászólás | GaceTillerro

Arra gondoltam, hogy így 2008 végén, 2009 elején a legutóbbi posztokhoz képest barátságosabb vizekre evezünk, és röviden áttekintjük mit is jelent a fekete kontinens lakói számára a karácsonyi és újévi ünnepkör.

Mint eléggé köztudott, Afrikában a keresztény vallás a legelterjedtebb, óvatos becslések szerint az afrikaiak 40-45%-a eme vallás követői közé tartozik, akik főként Közép- és Dél-Afrikában élnek nagy számban. Ennek megfelelően a Karácsonyt a kontinens szinte minden részén megünneplik, többnyire az általunk is ismert módokon. Karácsonykor a családok összegyűlnek, közösen énekelnek, étkeznek és amennyire erejükből telik, még ajándékokat is adnak egymásnak. Szerencsére az utóbbi szokás nem annyira hangsúlyos, mint az európai kultúrkörben, ez az ünnep főként Jézus születésének megünneplését és a családok összegyűlését jelenti, az aprócska ajándékok pedig általában nagyon fontos használati tárgyak, például ruha, szappan vagy tankönyv.

A karácsonyi ünneplés legfontosabb fénypontja a mise, amikor az emberek legszebb ruhájukba öltözve ellátogatnak egy templomba, ahol énekelve, vidáman megünneplik Jézus világrajöttét. Aztán rendkívül fontos a rokonokkal elköltött vacsora, ebéd, amennyire a család és a rokonok vagyonából telik, finomságoktól és hústól roskadozik az ünnepi asztal (ha máskor az évben nem, ilyenkor mindenképp kerül hús is az asztalra), amely más és más az egyes országokban a hagyományoktól függően. Dél-Afrikában a tengerpartokon sütögetnek pulykát, Ghánában az okra leves a tradicionális étel, Libériában marhahúst fogyasztanak rizssel, ami errefelé nem annyira különleges étel.

Egyes országokban különféle érdekes szokások is kapcsolódnak az ünnephez, Malawiban például fiatal gyerekek járnak házról-házra és zenés táncokat adnak elő házilag készített ruhákban és házilag fabrikált hangszerek segítségével, amiért általában kis ajándékot, ritkán pénzt kapnak. Gambiában Karácsony napján nem ritkán egész falvak lakossága jön össze és zenés parádéval ünnepli meg a kereszténység legszentebb ünnepét, de szinte az összes országban, ahol jelen van ez a vallás, különleges szokásokat találhatunk az ünnepkörhöz kapcsolódóan.

A dekorációk igazodtak az éghajlathoz, a környezethez, de hasonló motívumok vannak jelen Afrikában is, mint mondjuk Európában. A boltok kirakatait, a templomokat, az otthonokat valamennyire feldíszítik, valahol még műhavat is szétszórnak a hatás kedvéért, de például Ghánában pálmafákra akasztanak égőket, csengőket és gyertyákat. A leginkább megszokott látványt Dél-Afrika nyújtja ilyenkor, ha eltekintünk a nyári időjárástól, akkor fenyőágakkal feldíszített ablakokat, ajtókat láthatunk, ráadásul Szenteste nem ritka látvány az ablakban lógó zokni sem, az ajándékoknak. Libériában olajpálma szolgál karácsonyfaként, amelyek apró csengőkkel díszítenek fel, és amely körül összegyűlik az egész rokonság és énekekkel, játékokkal ünnepelik a jeles napot, ilyenkor gyakoriak a betlehemes játékok is, ami a szegényes felszerelés ellenére nagyon meghitt.

Van olyan ország, ahol a kókusztermés betakarítása pont Karácsony körül fejeződik be, szóval az embereknek nem kell annyira szűkölködniük, így meg tudják adni az ünneplés méltó módját. Hagyományos ételekről nem beszélhetünk, országonként különbözik a tradicionális karácsonyi étel, de általánosságban marhahús, pulyka, rizs, különböző zöldségek és puding kerül az asztalra, és mivel ezek a napok általában munkaszüneti napnak számítanak, így tényleg a teljes pihenésé és lazításé a főszerep.

Az Újév is fontos ünnepnek számít Afrika-szerte, de jellemző, hogy ez a nap általában csak a bulizás, a felhőtlen mulatozást jelenti, és nem kötődik hozzá nagyon sok vallási hagyomány vagy szokás. A legtöbb nagyvárosban a hotelek, szórakozóhelyek, kocsmák ilyenkor egész éjjel nyitva állnak és különböző rendezvényeket rendeznek a jeles nap alkalmából. Dél-Afrikában a tengerpartokon is rengeteg rendezvényt tartanak ma és holnap is, tánccal, zenével, tűzijátékkal és töménytelen mennyiségű innivalóval, de valahol ennél is vadabb az ünneplés, egyes városokban nem szokatlan ha az emberek a levegőbe lövöldöznek és az erkélyekről dobálnak le különböző tárgyakat.

Más országokban is fékevesztett ünneplésre lehet számítani, az utcákra több tízezer embert várnak, akik a tűzijáték vagy a hagyományos közös visszaszámlálás után a rengeteg szórakozóhely valamelyikére mennek folytatni a mulatozást. A kis vidéki falvakban, ahol általában még elektromosság sincs, magasan lobogó tűz köré gyűlve táncolnak, mulatoznak a falusiak, akik tradicionális alkoholos italokat fogyasztanak, errefelé ugyanis nem divat Jack Daniels társaságában köszönteni az új évet.

Az észak-afrikai országokban, ahol igazából nem a kereszténység a legelterjedtebb vallás, szintén vannak különböző ünnepségek, fesztiválok, attól függően, hogy milyenek az adott népcsoport hagyományai. Tunéziában, Algériában, Marokkóban (főleg a vidéki területeken), még mindig divatos a hagyományos állatáldozat, amelyet aztán a családok közösen fogyasztanak el, már ha éppen nem keltek útra, hiszen szerte Afrikában eléggé hagyományos a rokonlátogatás és az utazás ilyenkor. A berber etnikum Észak-Afrikában saját újévét, a Yennayert idén 2959. alkalommal ünnepli meg, hagyományos ételekkel és közös mulatozással. A kopt keresztények még különlegesebbek európai szemmel, ők az Újévet szeptemberben és a Karácsonyt január 7.-én ünneplik, bár ennek ellenére január elsején is szoktak nagyobb ünnepségek lenni a vallás legtöbb hívőjének otthont adó Egyiptomban és Etiópiában.

Hozzászólások:

2 válasz érkezett eddig a következő írásra: “Afrikai Karácsony és Újév”

  1. dr. Pascal
    január 1st, 2009 @ 02:43

    szinte megmelegedik az ember szíve az ilyen képeken, mint az elektromosságtól és a fejlett nyugat mindenféle romlást hozó vívmányaitól elzárt falvakban közösen áhítatoskodó lakosok…

    de aztán eszembe jutnak azok a képek, amiket a többi kíváló poszt festenek le (hiába, no, tetszik a blog, csak hajlamos a személyeskedés elburjánzani, azért nem kommentelek)

    Mind1, +1 karácsonyi mesének elmegy.

    BUÉK, fiúk-lányok :)

  2. szbszig
    január 1st, 2009 @ 09:55

    Szerintem Gambiát is nyugodtan vehetted volna az észak-afrikai országok közé, mert a lakosságnak kevesebb, mint 10%-a keresztény, ami az ország egyébként is pici méreteit tekintve jó, ha jelent mondjuk 100 000 – 150 000 főt.

    Ezzel szemben kicsit megtévesztő, hogy a kopt keresztényekről csak az utolsó mondatban esik szó, ugyanis ők is kb. a lakosság 10%-át alkotják Egyiptomban, azonban ez a bő 10% itt egy egyáltalán nem elhanyagolható 8 000 000 – 10 000 000 fős tömeget jelent. (Igazából ezen folyton megy a vita, amennyire tudom, mert az állam hivatalosan kevesebbet akar elismerni, az egyház pedig jóval többet.)

    Mindezt csak a tisztánlátás végett írtam le, nem mintha bármilyen konkrét tárgyi tévedés lett volna a bejegyzésben. ;)

Szólj hozzá!





  • Archívum

  • Címkék